Hartung Attila a lájkvadász YouTube-videók és Facebook-posztok labirintusában utat vesztett Z generációról és az őket érintő legégetőbb kérdésekről csinált filmet. De tudott-e mélyebbre ásni a témában, vagy csak simán a lájkokra és a nézőszámra hajtott az elsőfilmes rendező?

Csúfos véget érő hollywoodi kiruccanása – Az utazó című Anthony Zimmer-remake – után Gerhard Richter életének laza adaptációjára vállalkozott A mások élete rendezője, ám Florian Henckel von Donnersmarck épp az absztrakt festészet rejtélyességétől fosztja meg maratoni hosszúságú filmjét.

Kézzel barkácsolt űrwesternen izgultunk, Robert Pattinson tébolyán szörnyülködtünk, és egy kezelhetetlenül agresszív kisgyerek kálváriáján hatódtunk könnyekig az idei CineFesten. Bár a felhozatal valamivel gyengébb volt a szokásosnál, emlékezetes filmekből így sem volt hiány.

Jó ízléssel elkészített, őszinte, erőteljes alkotás Tóth Barnabás legújabb nagyjátékfilmje, az Akik maradtak, amely egy tizenhat éves lány és egy negyven feletti férfi lelki egymásra találásának szépséget és nehézségeit meséli el a háttérben a II. világháborút követő évek vörösterrorba forduló időszakával.

Intimitást és nagyszabású sci-fit házasít össze a szerzői érzékenységű James Gray: a fesztiválkedvenc, mindig a saját útját járó amerikai rendező a legjobb filmjét tette le az asztalra a Két szerető rendhagyó melodrámája óta.

Mindenkinek vannak bűnös élvezetei. Ösztönvilágunk katakombáiban számos olyan szenvedélyt rejtegetünk, amiről – úgy hisszük – jobb, ha senki nem tud. A trash filmek ebben a labirintusban bolyongó minótauruszok. Most mégis azt javaslom: ne tagadjuk meg magunkat! Alább az 5 legkedvesebb szörnyem következik.

Elfogadható támogatásra nem számítanak, pedig a 94 éves holokauszttúlélővel rendezett előadásuk, a Sóvirág már 4 éve fut, a próbafolyamatról szóló dokumentumfilmet, A létezés eufóriáját pedig több helyen is díjazták. Szabó Rékával történelemszemléletről, holokausztról és a függetlenek sanyarú sorsáról beszélgettünk.

A 76. Velencei Filmfesztivál színes kínálatában több téma is vissza-visszaköszönt. A komolyabb társadalmi ügyeket tematizáló, aktuálpolitikai felhangú alkotásokon túl a szerelem, pontosabban annak elmúlása is gyakori elem volt a mustra filmjei között.

Erdélyi író a román vágy titokzatos tárgya Ana Lungu új filmjében, amelyben Mátray László, a Nemzeti Színház filmen is bizonyított színésze játszik.

Gyakran hirdetik, Tarantino milyen óriási elánnal ír romantikus költeményt örök szerelméről, a Mozgóképről: a Volt egyszer egy… Hollywood e tézis legcáfolhatatlanabb bizonyítéka.