„Mindannyiunknak saját, szuverén hangja van” – Interjú Somfai Annával a One More Cup of Coffee – Nyár Walesben című regényről

Somfai Anna One More Cup of Coffee – Nyár Walesben című regényének főhőse, Lili egy nyarat tölt Walesben, miközben közelebb kerül önmagához. A történetben fontos szerepet kap a zene és az improvizáció, de megjelennek benne olyan kortárs problémák is, mint a mentális nehézségek, az étkezési zavarok, az autizmus spektrum vagy a Covid-generáció tapasztalata. A szerző saját életének több fontos helyszínét és élményét is beemelte a regénybe, így tudjuk meg, hogy fizikusként dolgozott, zongorázik, közel két évtizedig élt külföldön, és két évig Walesben is otthon volt.

A One More Cup of Coffee – Nyár Walesben alapötlete saját élményből született, hiszen te magad is részt vettél a Cathedral Camps programban. Mi volt az az élmény vagy pillanat, amelyből először megszületett benned Lili történetének gondolata?

A Cathedral Camps program nagyon erős élmény volt számomra. Egyetemistaként életemben először vágtam bele egyedül egy nagyobb kalandba, és töltöttem néhány hetet egy számomra idegen környezetben. Sok évvel később egy kávé melletti beszélgetés során kerültek újra felszínre ezek az emlékek, és akkor azonnal tudtam, hogy ezt a témát meg akarom írni. Ilyen értelemben is találó a könyv címe: One More Cup of Coffee.

A főhős, Lili úgy érkezik Walesbe, hogy a legjobb barátnője nélkül kell boldogulnia egy számára teljesen idegen közegben. Milyen érzés számodra íróként egy olyan helyzetbe helyezni a főhősödet, ahol kénytelen kilépni a megszokott kapaszkodói mögül?

Szerintem egy karakter akkor mutatkozik meg igazán, ha kihívások elé kerül, és kérdéseket kell megválaszolnia. Lili számára nagyon fontos, hogy kilépjen a megszokott világából. A családban ő a csendes, parentifikált gyerek, akire rengeteg súly nehezedik. A családtagjai, a barátai és az osztálytársai mind magabiztosabbak nála, mellettük Lili szinte láthatatlanná válik. Az új kapcsolatok és az idegen környezet viszont segítenek neki abban, hogy közelebb kerüljön önmagához, szembenézzen a félelmeivel, és elinduljon a saját útján.

A regényben kiemelt szerepet kap a zene. Lili számára a zongora egy nyelv, amelyen könnyebben ki tudja fejezni, amit szavakkal nem tud. Te magad is zongorázol. Mit tud a zene, amit a beszéd vagy akár az írás nem?

Sokszor úgy érzem, a zene közelebb hoz a szavakkal nehezen körülírható tartományhoz. Nehéz pontosan megragadni például azt, miben áll egy Chopin-noktürn hatása, noha hosszan tudnék írni arról, milyen érzéseket kelt bennem. Számomra a zene, mintha egy külön dimenzió lenne, hiszen másképp és mást mutat, és Lili számára is éppen ez válik fontossá. A zene az a nyelv, amely azonnal összeköti őt a többiekkel.

Lili a klasszikus zenei képzés mellett az improvizációban talál rá igazán a saját hangjára. Ez a regény egyik fontos gondolata: néha éppen akkor találjuk meg önmagunkat, amikor elengedjük a szabályokat.

Ez a gondolat nagyon közel áll hozzám.

Az alkotás számomra olyan folyamat, amikor szabályok helyett a saját belső hangomat követem, ez egyfajta flow.

Ilyenkor egyszerűen követem a sodrást, úszom az árral, és ráhagyatkozom arra, hogy olyan helyre vigyen, amelyről esetleg nem is álmodtam volna.

Korábban fizikusként dolgoztál. A regényben a részecskefizika, a matematika és a zene különleges módon kapcsolódik össze. Miért volt fontos számodra, hogy ezek a látszólag távoli világok találkozzanak?

Valóban sokáig dolgoztam fizikusként, ezért ez számomra éppen annyira természetes környezet és nyelv, mint mondjuk egy jogásznak a szabatos jogi formulákban való gondolkodás vagy egy orvosnak az emberi test ismerete. De ha belegondolunk, ez nem is olyan egyedi. Itt van, mondjuk, Bulgakov, aki orvos volt, vagy Kafka, aki jogász és hivatalnok, Esterházy Péter pedig matematikus. Az írók változatos foglalkozása és szakmai háttere tehát általában valamilyen módon tetten érhető az írásaikban is. Talán éppen ezért nem is tudatos döntés kérdése, hogy egy szerző mikor nyúl vissza a szakmai múltjához, amely esetemben a fizika. Ahogy a felsorolt szerzők, én magam is természetes módon merítek abból a speciális tudásból, amelyet ismerek.

A férfi karakternek, Dylannek a matematika nyelvén könnyebb megfogalmaznia az érzéseit, mint a hétköznapi kommunikációban. Fontos volt számodra, hogy egy olyan fiúfigurát mutass, aki másképpen érzékel és értelmez bizonyos társas helyzeteket?

Mindannyian egy spektrumon vagyunk a társas helyzetek szempontjából. Előfordulhat, hogy valakinek egy adott területen, például a matematikában erősebbek a képességei, más szempontból viszont gyengébbek. Ha megnézzük, akkor látjuk, hogy minden iskolában vannak olyan gyerekek és fiatalok, akik valamilyen szempontból nem átlagosak, kilógnak a sorból. Dylan karakteréhez hozzátartozik az is, hogy apa nélkül nőtt fel, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy nehezebben alkalmazkodik bizonyos társadalmi normákhoz. Éppen ezért fontos volt számomra, hogy ne csak a másságukat vagy a nehézségeiket lássuk, de azt is, hogy milyen értékeket és lehetőségeket hordoznak ezek a karakterek.

Lényeges volt számomra az is, hogy nem átlagos karaktereket is ábrázoljak.

Szerettem volna megmutatni, hogy egy baráti közösség valódi kapaszkodót jelenthet számukra, és azt is, hogy ők maguk is nagyon sokat adhatnak a társaiknak. A matematikai és zenei képességek pedig általában közel állnak egymáshoz, és Dylan éppen a speciális képességei miatt fogékony annyira Lili zenei tehetségére.

A regény több szereplőjén keresztül is megjelennek mentális nehézségek, hangulatzavarok, étkezési problémák vagy az autizmus spektrum. Érdekes, ahogy ezek a témák egy ifjúsági regényben is helyet kapnak.

A fiatalok körében a korábbinál nagyobbnak mondható a mentális nehézségek és pszichológiai problémák aránya. Ebben a nagyobb tudatosság is szerepet játszhat, de olyan tényezők is, mint a Covid-időszak, az iskolákban megjelenő fokozott teljesítménykényszer, a digitális tér uralkodó szerepe vagy éppen a klímaválság. A szereplőim közül többen is érintettek például evési zavarban vagy depresszióban, de ez a személyiségüknek csak egy része. A regény fókusza nem annyira egy adott, súlyosabb mentális problémával való küzdelem, inkább azt próbáltam megragadni, hogy enyhébb, „billegő” esetekben a közösség és a barátok hogyan segíthetnek. Akár azzal, hogy segítik a probléma tudatosítását, akár elfogadással, visszajelzésekkel. Fontosnak tartottam, hogy ezek a fiatalok ne egyetlen problémával azonosítható karakterek legyenek, hiszen ők összetett személyiségek.

A regény egyik fontos üzenete a komfortzónából való kilépés.

Szerintem valamilyen formában fontos kilépni a megszokott rutinból, hogy ráláthassunk önmagunkra, és erre sokféle lehetőség adódik. Akár egy új barátság vagy kapcsolat, a zene, a sport, a tánc, egy különleges séta a parkban vagy egy könyv is adhat új szempontokat. Utóbbit, vagyis a szépirodalom szerepét különösen fontosnak tartom. Mert egy jó regényben új és érdekes szemszögből láthatunk rá a szereplőkre, ez pedig nagyon sok új gondolatot adhat.

A „Covid-generáció” is hangsúlyosan jelen van a regényben. Olyan fiatalokról írsz, akik életük érzékeny időszakát élték meg bezártságban és társas elszigeteltségben. Mennyire érzed úgy, hogy a járvány hosszú távon is hatással van erre a generációra, és mit látsz ebből ma?

A Covid-bezártság éppen abban az életkorban érte a mostani fiatalokat, amely számukra a nagy barátságok, beszélgetések és a társak felé való nyitás időszaka lett volna. Szerintem ez is szerepet játszik ennek a generációnak a mentális érzékenységében és sebezhetőségében, számukra ezért egyfajta bátorító üzenet is lehet ez a könyv.

Több országban éltél, két évig Walesben is, és a könyvben is fontos szerepet kap az utazás. Mit keresel egy-egy új helyben?

Leginkább a történetekre és hangulatokra vagyok fogékony, éppúgy nyomot hagyott bennem a japán teaszertartás, mint az ausztrál őserdő vagy Amszterdam utcái.

Közel két évtizedig éltem külföldön, és több helyen is otthon érzem magam a világban.

Rengeteg történetet hoztam magammal. Nem csoda, hogy a szereplőim is gyakran lépnek át országhatárokat.

Wales és Párizs önálló szereplővé válik a történetben. Miért éppen ezek a helyszínek lettek Lili útjának állomásai, és mit tudtak hozzáadni a történethez, amit egy magyarországi környezet nem?

Lili vonattal utazik, és Párizs természetes átszállási pont Nagy-Britannia felé. Nem véletlenül választottam a vonatot sem, hiszen így maga az út is lassabb, romantikusabb és jobban átélhetővé válik. Párizshoz egyébként is erős emlékek fűznek. Ez volt az első hely, ahová diákként teljesen egyedül megérkeztem, majdnem egy évig éltem és dolgoztam ott, ott lettem harmincéves, és ott jártam a párizsi terrortámadás utáni napokban is. Így természetesen nem maradhatott ki ebből a történetből sem. Walest elsősorban a tenger közelsége és maga a helyszín miatt választottam. A tenger a regényben akár metaforának is tekinthető. Érdekesség, hogy a Dylan név maga is a walesi mitológiából származik, jelentése: „a tenger fia”.

Ha egyetlen dolgot kellene hazavinnie az olvasónak Lili történetéből – legyen akár tizenéves, akár felnőtt –, mi lenne az?

Lili rátalált a saját útjára, meghallotta a belső hangját. Nem véletlenül választottam mottónak Rupi Kaur verssorát: Állj félre a saját utadból. Ez kifejezi, hogy mindannyiunknak van saját, szuverén hangja, és erre magunknak kell rátalálnunk. Itt nem feltétlenül csak a tizenéveskorra gondolok, később, felnőttként is gyakran megtörténik velünk, hogy a helyünket keressük egy új helyzetben vagy akár a világban. Talán ez az, amit leginkább szeretnék, ha az olvasó magával vinne Lili történetéből, vagyis hogy merje meghallani a saját hangját, és merjen elindulni a saját útján.