„Ki vagy te?” – Kritika a Magyar Színház Wonderland című musicaljének bemutatójáról a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A Wonderland című előadásban Alice (Jenes Kitti) felnőttként járja végig Csodaországot. Nem puszta kíváncsiságból, mint a könyv főhőse, hanem tudatosan, egy baba után kutatva keveredik egyik helyszínről a másikra. Felnőttként szkeptikusan áll a furcsa lényekhez, nem hagyja magát eltéríteni céljától, többször kimondja: „Ez cseppet sem életszerű!” A kibontakozó történet középpontjában az Alice életében megjelenő problémakör, a különböző női szerepeknek való megfelelés miatti széttöredezettség áll.

A jelmez- és díszlettervező Kentaur egy high-tech világot idéz meg a valóság síkján.

A díszlet megszámlálhatatlanul sokszor változik, ám a látványos környezeti elemek gyakran nincsenek kihasználva. A nyitójelenetben például megjelenik egy metróállomás, ahova egy dal erejéig beszivárognak az emberek, majd az egész környezet el is tűnik – az átkötő dallamot pedig túlharsogja az oszlopok és lépcsők csörömpölése a háttérben. Gyönyörű a látvány, de az előadás kevesebb díszlettel is működne, ráadásul az átrendezésüket elfedő ledfal mozgatása is gyakran gondot okoz, nem zökkenőmentesek a helyszínváltások.

Alice életének szereplői megjelennek Wonderlandban is, így az álombeli karakterek extravagáns latex- és bőrruhái igazodnak a valóság síkján megjelenő hétköznapi ruhák színeihez, stílusához. A szereplők jelmezein túl az ensemble ruháit is hasonló kidolgozottság jellemzi. Nem csupán egyenruhákban jelennek meg, hanem az utca vagy a teadélután érdekes szereplőiként is. Így egy flamingó vagy éppen az Alice Tükörországban című könyvből ismert Subidam és Subidu is feltűnik a háttérben.

A varázslatos utazást a Nyúl (Szurcsík Ádám) indítja el, amikor a kimerült feleség elalszik munkája fölött görnyedve. Alice a zuhanást az épület liftjében éli meg – Wonderlandbe érkezve pedig találkozunk az első zavart okozó ponttal: a ledfalon előtűnő szöveg eltér attól, amit Alice hangosan felolvas róla. Az előadás egészén érződik, hogy számtalan ötlet és terv készült előzetesen, ám jól kivitelezett megvalósításuk – valószínűleg időhiány miatt – elmaradt. Így lehetséges, hogy megjelennek fontos karakterek a háttérben, de nincs szerepük. Kidolgozott, óriási díszletek maradnak kihasználatlanul, mondatok lógnak a levegőben anélkül, hogy megjelenne jelentésük cselekvés formájában. De idesorolható az a jelenet is, amikor Alice megtalálja a mese ikonikus zsugorító italát: az előadásban ez semmilyen hatást nem gyakorol rá, holott a ledfal alkalmas lenne a méretek megváltozásának illúzióját kelteni. Ehelyett azonban az elfogyasztott ital után csak szétnyílik a ledfal, és máris a Hernyóra (Szemenyei János) kerül a fókusz. Az előadás szövege később vissza is utal erre a részre, mikor Alice kimerülten panaszkodik, hogy összement, majd megnőtt… de az esemény voltaképpen nem történt meg. Elfelejtették megrendezni azt a részt? Az eredeti Broadway-musicalben megjelennek ezek a kimaradt jelenetek, dialógusok – itt miért nem?

A cselekmény fonalát innentől nem lehet követni. A zenés betétek indokolatlanul követik egymást. Minden figurának egy állomásnak kéne lennie Alice fejlődésének útján, de a dalok utáni dialógusok hiánya vagy hiányossága miatt ez a fokozatos fejlődés a néző számára rejtve marad. A karakterek visszatérő kérdése Alice-hoz, hogy „Ki vagy te?”, amelyre ő mindig csupán a nevével válaszol. Ez azonban a mesebeli figuráknak nem elegendő, hiszen a kérdés nem az volt, hogy mi a neve, hanem hogy ki is ő valójában. Az előadás végére egy fejlődési utat bejárva Alice-nak tudnia kéne válaszolni erre a kérdésre, a néző azonban bizonytalanságban marad kilétét illetően. Jenes Kitti Alice-ként küzd ebben a zavaros történetben. A dialógusok hiánya csupán a nézőknek okoz fejtörést, ő pontosan végigjátssza a karakter fejlődését. Nem tehet róla, hogy a szövege bugyuta, hogy a néző szájába kell rágnia a mondanivalót, vagy úgy kell „rájönnie” dolgokra, hogy azoknak semmiféle logikai vagy érzelmi felvezetőjük nem volt. A karakter bemutatását és fejlődését szolgáló dialógusok nem kerültek színpadra, elveszhettek a munka folyamán. Így Alice egyszer csak felismeri magát a keresett kislányban, hirtelen rájön, hogy mégis a Fehér Lovag (Sándor Péter) a hőse, és szüksége van rá.

Sándor Péter kezdetben a feleségéért, családjáért küzdő fiatal apaként, majd a Fehér Lovag bőrébe bújva szeretteti meg magát a nézővel.

Utóbbiban nem marad el a komikus vonal sem. A Fehér Lovag kezdetben cseppet sem hősies, inkább egy önző, hiú ficsúrként jelenik meg. Majd karaktere fejlődésen megy keresztül, megérkezik ahhoz a jellemhez, amelyet a valóság síkján Jack képvisel. Az előadásban Alice-on kívül ez az egyetlen fejlődő karakter. A változás a szövegében is megjelenik: a bemutatkozásánál önmagát dicséri, a darab végén viszont már a feleségét nevezi okosnak, bátornak és szépnek.

Kislányukat, Chloet és Alice gyermekkori alakját Wonderlandben Kápolnási Maia alakítja. Korát meghazudtoló játékával ügyesen vált, mikor emlékeit kiszipolyozza belőle az Őrült Kalaposnő (Vágó Zsuzsi), majd tér vissza önmagához felnőtt énjével való beszélgetése során. Hangjával és játékával megállja a helyét a felnőtt színészek között.

A színészek munkája és tehetsége vitathatatlan – a történet zavarossága és félkész állapota teszi tönkre az előadást. Az Alice-t segítő figurák mind rábíznak egy-egy tárgyat, amelyeket – ahogy egy jó meséhez illik – később fel kéne használnia. Ám itt azzal a lendülettel felejtődik el a Hernyótól kapott szemüveg vagy az El Gatótól (Mészáros Árpád Zsolt) kapott tánccipő – csupán egy kétségbeesett „használd a cipőt” kiáltás emlékeztet rá, hogy ez a szakrális tárgyátadás megtörtént. Egyedül a nyúl órája bizonyul hasznosnak.

A másik fő problémát a valóság és az álombeli utazás síkjainak összemosása jelenti. Az előadás egyszerre próbál érvényesíteni két megközelítést: Wonderland figurái a valóság síkján létező szereplők, de ezek a karakterek Alice jellemének különböző vonásai is. Az Őrült Kalaposnővel találkozva jut el először a felismerésig, hogy mintha már találkoztak volna, de korábban, mikor a Fehér Lovag képében megjelenik a saját férje, nem tűnik fel számára a hasonlóság.

Janza Kata hangja egyedülálló, Szívkirálynőként egy bolondos, nagy hatalmú nőt alakít, akinek őrültsége inkább mókás, mintsem ijesztő. Szemenyei János Tyrell Leggett és a Hernyó szerepében is parádésan alakít. Mozgásával, kékre mázolt arcával, hangjával magával ragadja a nézőt. De hogy mire próbálja rávezetni a megzavarodott Alice-t? Nem tudjuk. Mészáros Árpád Zsolt Jose Purrez és El Gato bőrébe bújva hívja Alice-t, hogy csak sodródjon az árral. A limuzinon érkező, csillogó fekete ruhába öltözött macskafiúk remek kiegészítői a spanyol „maffiózónak”. Itt is megmutatkozik, hogy a koreográfiák és a jelmezek igényesen és precízen kidolgozottak.

Gyenes Ildikó koreográfus és az ensemble tagjainak munkája egy fergeteges musicalélményt adhatna.

Remek hangok és táncosok jelennek meg a háttérben, akik megtöltik élettel a jeleneteket.

A koreográfiák kreatívak, remekül elkapják egy-egy jelenet hangulatát. A koreográfus ötletesen kelti életre az ensemble hölgytagjaiból a Hernyó teljes testét vagy idézi fel a férfiakkal a kétezres évek fiúbandáinak táncát a Fehér Lovag körül. A koreográfiák pontosak, nem egyhangúak, igazodnak a karakterek jelleméhez. A csatajelenet, a verekedés is pontosan kidolgozott részeit képezik a darabnak.

A színes kavalkádban Chaz megjelenése ad nyugvópontot. Pavletits Béla karakterének megnyugtató apai szeretete és útmutatása oázis a káosz sivatagában, alakítása megmelengeti a néző szívét. De hogy ki is ő pontosan, és miért ad ekkora megnyugvást Alice-nak, azt nem tudjuk meg. Itt is kimaradhatott valamilyen fontos dialógus.

Vágó Zsuzsi az Őrült Kalaposnő szerepében testesíti meg Alice riválisát és jellemének törtető részét is. Ez a pontos megfeleltetés nem jelenik meg más karaktereknél. Míg hangja és az élő zene igazán monumentális élményt ad, a dalok szövegeinek együgyűsége sokat elvesz a fényükből. A „látom én, hogy csicska vagy” és hasonló fordulatok a darab meghatározó részeit teszik nevetségessé. A végső küzdelem előtt, ahol Alice elvileg már tudja, miért harcol, hova akar eljutni, és tudatosan cselekszik, ismét felteszik neki a kérdést: „Ki vagy te?” A válasz: „Az Everheart vezető fejlesztője.”

Ez lenne a válasz a széttöredezettségre és a boldogtalan életre?

Az előadás egy bonyolult problémakört vet fel, komoly kérdés elé állítja a nézőt: gondolkozz el azon, ki vagy, és hogyan tudod egyensúlyban tartani életed különböző részeit. Majd jön a nagy semmi. Alice boldogtalan a házasságában, mert karrierjét kell építenie, mert nem tud a férjére támaszkodni. A megoldása az lesz, hogy próbáljuk újra.

A Wonderland középpontjában egy igen komoly felnőttprobléma áll; az ajánló tíz éven felülieknek javasolja a darabot; a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy Alice története minden korosztály számára tartogat valamit – az elkészült előadás azonban senkinek sem szól. A gyerek korosztály a zenét élvezheti, ám a történet problémaköréhez semmi köze. A felnőtt közönség számára nem érkezik megoldás a problémára, csak egy felszínes, elromantizált zárlatot kapunk. A dialógusok bugyutasága, a szájbarágós felismerések pedig mindenkit megfosztanak a ráeszmélés varázsától. Nincs valódi gondolkodás, fejlődés, csak szépen kidolgozott díszlet, jelmezek, dalok és a koreográfiák.