Kádár Erzsébet – Földes Györgyi esszéje

Persze nem véletlen, hogy ennyire ismeretlen a szerző: az avantgárd legfontosabb folyóiratában indult, amely sokáig a magyar irodalomtörténet perifériáján kapott helyett, és amit esetleg mégiscsak tudtak róla, az nagyrészt Kassák életművéhez kötődött. Illetve a vájtabb fülű olvasóknak talán néhány más név is eszébe juthatott, Barta Sándoré, György Mátyásé, Komját Aladáré – és ha nagy ritkán még e körben valakiben esetleg női név is felmerült, az Újvári (Ujvári) Erzsié volt, Kassák rendkívül tehetséges húgáé. Kádár Erzsébet teljesen ismeretlen a magyar irodalomértők számára is, mint ahogy a Németországban Heine-díjas Elisabeth Karré is. A mi Kádár Erzsébetünk ugyanis néhány év publikálás után a Kádár-Karr nevet kezdi használni, hogy megkülönböztesse magát némileg ismertebbé váló pályatársától, majd, amikor emigrál, külföldön Elisabeth Karrként publikál és tesz szert némi hírnévre mint német nyelven alkotó regényíró. Pályája talán két ponton mutatkozik az utókor számára a legérdekesebbnek: egyrészt amikor bekerül Kassák folyóiratainak elenyésző létszámú női csapatába (ráadásul publikációi számát tekintve a harmadik helyen fut be a Mában), másrészt amikor elnyeri a Heine-díjat, ami olyan rangos kitüntetésnek számított, hogy többek között Döblin és Brecht is személyesen látogatott el hozzá, hogy a lakásán gratuláljon neki.

Hogy megértsük ezt az önmagában is érdekes, meglepetésekkel, különlegességekkel teli, színes, nemzetközi pályát (mert hát magyar avantgárd költőnőnek lenni is unikális tett volt, mint ahogy Heine-díjasnak szerzőnek is), vázoljunk fel egy gyors életrajzot. Nem sokat tudunk Kádár Erzsébet életéről, mindössze a PIM-ben meglévő dokumentumokra és néhány vele készült interjúra hagyatkozhatunk. (Továbbá az írónő fia, Bondy Tamás magánkiadásban 2016-ban egy kötetet jelentetett meg Elisabeth Karr – Kádár Karr Erzsébet [vagy fordítva?] – Versek, írások, rajzok, dokumentumok címmel, amelyben egy rövid életrajz után írásokat közöl tőle, illetve újságcikkek kivágatait.) Ráadásul az ötvenes években itt-ott leadott önéletrajzok nyilván nem mindig teljesen megbízhatók, vagy legalábbis a baloldali mozgalmi élet sajátosságait jobban kidomboríthatják, mint amilyen súlyuk a valós életben lehetett. A rekonstrukció folyamán hivatkozhatunk erre a bizonyos Heine-díjat nyert regényre, a Gyönyörű őszre is, tekintve, hogy önéletrajzi vonatkozásai is vannak – tudomásul kell vennünk azonban azt is, hogy bevallottan fikciós mű, vagyis nem biztos, hogy minden esetben a ténylegesen megtörtént eseményeket beszéli el: egy tizenéves, pesti iskolás lánynak és családjának, barátainak mindennapi életét, illetve a lány politikai eszmélődését viszi színre realista eszközökkel, ugyanakkor meglehetősen plasztikusan – és főhősének életútja nagyban hasonlít Kádár Erzsébetére.

Kádár Erzsébet (1898–1960) egy zsidó kereskedő, Kádár Mór lányaként születik Budapesten.

Az iparirajz-iskolát kezdi el, mert festőnek készül, aztán beiratkozik az orvosi egyetemre, de ott csak egy évet teljesít. Baloldali elkötelezettségű már kamaszkorától kezdve, 1918-tól tagja a Magyar Kommunista Pártnak, a tanácsköztársaság alatt ifjúmunkás szervező a Közoktatási Népbiztosságon. Íróként, újságíróként próbálkozik, és a Mában több ízben publikál verseket 1918-1919-ben (szerelmével, későbbi férjével, Székely Jánossal együtt csatlakozik a laphoz). Férjét követve 1922-ben Németországba emigrál, és berlini tartózkodásuk alatt mindketten forgatókönyveket írnak. (Székely – írói álneve később John Pen, illetve John S. Toldy – készíti majd az egyik első hangosfilmet Európában [Melodie des Herzens, 1929] olyan sztárokkal együttműködve, mint Marlene Dietrich vagy Emil Jannings. Válásuk után, 1940-ben, már az Egyesült Államokban Arise, My Love című film forgatókönyvéért Oscar-díjat kap.)

Kádár Erzsébet – akkor már Elisabeth Karr – tehát filmes közegben indul, az Ufának (Universum Film) ír forgatókönyveket – mindemellett későbbi, az ötvenes évekből való hivatalos önéletrajzában inkább azt emeli ki, hogy a német kommunista párt részére készített antimilitarista forgatókönyveket, illetve filmeket rendezett. A párt lapjánál, a Die Rote Fahnénál, illetve a Welt am Abendnél munkatársként is tevékenykedik, továbbá az Illustrierte Neue Welt szerkesztője. Zsidó származása miatt Hitler uralomra jutásakor elhagyja Németországot, Párizsban lesz újságíró baloldali lapoknál (Inprekkor, Rundschau), de szerepel Henri Barbusse Monde című lapjában is, illetve Aragon és Romain Rolland Commune című folyóirata visszaemlékezése szerint részleteket közöl Alles ist umgekehrt című regényéből. (A Gallicába feltöltött Commune-ben én sem a nevet, sem a regényrészleteket nem találtam, elképzelhető, hogy a szerző rosszul emlékezett, és máshol jelent meg a szöveg.) A kötetért megkapja az emigráns német(!) íróknak járó Heine-díjat 1937-ben, magyarul viszont csak 1958-ban, két évvel halála előtt, húszéves késéssel jelenik meg a regény Gyönyörű ősz címmel – életében ez lesz az egyetlen Magyarországon kiadott könyve. Ami az általa használt nyelv(ek)et és egyáltalán írói tevékenységét illeti, emigrálása után egy darabig még magyarul alkot, lírát ír, később átvált a német nyelvre és a prózára (csak az ötvenes években tér vissza a költészethez). A nyelvváltás nem követi európai vándorútját, úgy tűnik, Párizsban is a németet használja: ezen a nyelven főként prózát (novellát, regényt) ír, illetve dialógus formájú műveket (drámát és forgatókönyvet). Az írónő Franciaországban 1934-ben részt vesz az Írók nemzetközi kongresszusán (Congrès international des écrivains). 1940-ben férjhez megy a nála jóval fiatalabb, pozsonyi születésű Pál/Pável Bondyhoz, és Angliába települ át: ottani állásairól nem maradtak fenn dokumentumok, azt viszont tudni lehet, hogy részt vesz a New Democratic Hungary című konferencián. Egy 1958-ban kelt oklevél arra utal, hogy partizán is, fia visszaemlékezése szerint azonban – mivel szívproblémái voltak – kevéssé valószínű, hogy ténylegesen részt vett volna a harcokban. 1948-ban tér vissza Magyarországra, ahol baloldaliként fontos pozíciókat kap: a Magyar Külügyminisztérium sajtóosztályán alkalmazzák, később filmgyári lektor lesz.

Kádár Erzsébet 1918-1919-ben csatlakozik tehát a Mához, valószínűsíthetően későbbi férjével együtt, de nála kicsit hamarabb jelennek meg első versei.

Ehhez a debütáláshoz érdemes felidézni a Gyönyörű ősz vonatkozó részét, ahol a főszereplő, Margit (aki – mint említettem – nagyjából Kádár Erzsébetnek feleltethető meg) csak fél szívvel tűnik osztani Kassák nézeteit, egyrészt az 1918 Szabadulás című kötet szakadár íróiról (Komját Aladár, György Mátyás, Lengyel József, Révai József) hallván, másrészt az avantgárd poétika vonatkozásában – persze mindkét esetben számolni kell azzal, hogy ez mindamellett autófikció, ráadásul már egy későbbi narratíva.

Margit ellátogat a maisták szerkesztőségébe, mert felkelti érdeklődédét a lap, és ott csodálkozva hall a munkásmozgalmi ideológiát Kassáknál sokkal közvetlenebben mozgósítani akaró, ezért a folyóiratból kivált szerzőkről, így felmerül a kérdés (benne és talán az őt fogadó munkatársakban is), hogy ő maga meggyőződéseit, világnézetét tekintve nem odatartozna-e inkább. A regény narratívája egyébként is olyan, mintha a főszereplő kicsit kívülről nézné e kört, nem tudna teljesen betagozódni, illetve poétikai elképzelései is kicsit különbözőnek tűnnek, sőt a regényben Kassák átírja Margit verseit, „avantgardizálja” őket:

„Margit versei éppen megjelentek, furcsa egyenlőtlen sorokba tördelve, egyes szavak hiányoztak is.

– Csupa felesleges kötőszó! Csupa tradíció! – magyarázta a költővezér. – Csak azért használja, mert valaha úgy tanították, ugye?

– A forradalom dinamikus erőinek – hirdette –, melyeket az egyetemes ember magában hord, külön, szuverén nyelvben kell teljesülniök! – Margit félénken kérdezte:

– S ha az olvasó nem érti?

– Az az ő baja! – kiáltotta valaki mögöttük.”

Ez csak a regényben történik így, a valóság minden bizonnyal más lehetett, a fiatal Kádár Erzsébet nem kényszerből vállalja ezt a formát. Ez onnan sejthető, hogy a Ma-korszaka után is egy jó ideig nagyrészt az avantgárd (expresszionista-aktivista) versnyelvet használja még publikálatlan, fiókban maradt verseiben is (kivéve a szerelmi líráját). Inkább későbbi ízlése alakíthatja át a Gyönyörű őszben ezt a történetet, tekintve, hogy utána viszont könnyen követhető, világosan megfogalmazott költeményeket ír lényegesen klasszikusabb formában.

Visszatérve a Mában megjelent költeményeihez, ezeket az 1918-1919-es számokban olvashatjuk, de van közülük korábbi, 1916-os keltezésű is, amelynek megírásakor a költőnő még kamaszlány, tizenhét-tizennyolc éves. Ami összességében elmondható róluk: alapszituációjuk gyakran – mintegy aktivista szellemben – a jobbá tevés gesztusa, amely értelmezhető akár személyes ajánlatként, akár világjobbító szándékból történő döntésnek is (és ekkor haszonélvezője az egész emberiség). Sokszor vitalitást tükröznek, az életenergia kitöréséről, az ebből másoknak is adni tudás képességéről szólnak, arról, hogy miként lehet kizökkenni és kizökkenteni a hétköznapok monotóniájából. A Levegőre! című vers például arra hivatott valakit rábírni, hogy a lírai én mozgását figyelve, illetve annak agresszív, minden testrészre kiható, szinte erőszakos cselekvéseinek köszönhetően kijusson a levegőre, és (ugyancsak kifejezetten testközpontú) valódi létezésre tegyen szert. Vagy ez a vitalitás olyan mozgásként jelentkezik, amely a tájat is formálni képes (a Nézd: című versben a panteisztikus természetbe olvadás következtében a lírai én cselekvéseiből, testének mozgásából következik a táj alakítottsága.) Olyan költeményei is vannak mindemellett (Versek 1-2.), amelyek mintha az agórafóbia legyőzését ábrázolnák, vagy éppen a gadameri értelemben vett ünnepi pillanat megélését (Eső után). Megfigyelhető az is, hogy bár Kádár Erzsébet már igen fiatalon szilárd politikai véleménnyel bír, ez a Mában publikált verseken szinte egyáltalán nem vagy csak nagyon áttételesen hagy nyomott – szemben azon „kolléganőivel”, Újvári Erzsivel és Réti Irénnel, akik még egyáltalán megjelenhetnek a Mában ezen időszakban, ők ugyanis elég határozottan hangot adnak antimilitarista meggyőződésüknek. (Igaz, Kádár Erzsébet már épp a háború végén jelentkezik a lapban szövegeivel.) A másik különbség közte és a többiek között az, hogy az Újvári Erzsi Prózáiban vagy a Réti Irén novelláiban megfigyelhető kifejezetten női tematika (amely ráadásul egyfajta erős szexuális túlfűtöttséggel is társul), itt nem jellemző az intenzív korporális megközelítés ellenére sem (a hagyatékban található szerelmes versek ebből a szempontból is másik csoportba tartoznak). Inkább az elvont aktivizmus-expresszionizmus darabjai ezek, de olyan költeménye is van Kádár Erzsébetnek, amely szinte vizualizálja a dinamikát, az erőkihasználást – vagy fordítva, mintha egy avantgárd (feltehetőleg absztrakt) festményt tenne át szövegiségbe: a Mi volt ez? című darabja akár ekphrasziszként, akár absztrakt erődinamikai verstanulmányként is értelmezhető.

Kádár Erzsébet (Kádár-Karr Erzsébet, Elisabeth Karr) tevékenysége tehát mindenképpen érdemes a figyelmünkre. Eddig felfedezése nem történt meg, több okból sem. Egyrészt nem is volt szerencséje, hiszen

az avantgárd folyóiratokban némileg alacsonyabb státuszúként kezelték a nőírókat,

akik közül ráadásul többen – Kádár Erzsébet is – később önmaguk is alárendelték avantgárd tevékenységüket baloldali meggyőződésüknek, ezt az időszakot pedig szerették volna elfelejteni, vagy szégyenlősen mint éretlen kamaszcsínyt elmagyarázni, valamiképpen begyűrni a szocialista ideológia alá. Mai perspektívából viszont épp ez utóbbi vesztette el jelentőségét, és nyilván az avantgárd teljesítmény tűnik fontosabbnak – erre tehát érdemes lenne fókuszálnunk. Mindamellett talán megérné megkeresni az általa írt vagy rendezett német némafilmeket is, és német nyelvű kéziratait is érdekes lehet egyszer végigbogarászni, mert előfordulhat – hiszen Kádár Erzsébet tehetségét nehéz lenne elvitatni –, hogy ott is rá lehet bukkani értékes leletekre.

Cikksorozatunk további részei:

Miért ő – A „szabálytalan” Galgóczi Erzsébetről

A legismertebb ismeretlen regény – Bódi Péter esszéje a Kazohiniáról

„Hullámzó lelkű tengerember”: Gyurkovics Tibor, a szeretet komédiása

Harminc év után – esszé Csengey Dénes monodrámáiról

Gerelyes Endre, az „intelligens vadember”

Kultusz, autonómia, ismétlés – előtanulmány a Sirály értelmezéséhez

Három vázlat Császár Istvánról – Reményi József Tamás esszéje

Rondó Lengyel Péterhez – Visy Beatrix esszéje

Az utolsó pesti lovag – esszé Lovik Károlyról

Legenda a hallgatásból – esszé Mózes Attiláról

Sánta Ferenc alázata és szolgálata

Karinthy Ferenc, a játékos

Kardos G. György, a hiány