A Hang nélkül 2-t klasszikusnak kikiáltó William Friedkin nem a levegőbe beszél. A három évvel ezelőtt taroló rémfilm folytatásán az előd mélységes tisztelete és témáinak intelligens továbbszövése látszik, nem szólva arról, hogy az Abbott família kálváriája popkulturális emlékműnek sem utolsó.
Kihalt utca, magasban lengedező, pirosra váltó jelzőlámpa. Ugyan ez csak ügyes red herring (félrevezetés), az atmoszféra rögtön beszippant, és kilencven percen át nem ereszt – annál is inkább, mert a Hang nélkül 2. jól osztja be feszültségkeltésben utazó tartalékait. Feszélyező hangtalanság kontra vulkánszerűen feltörő, pusztítást hírnöklő robaj: John Krasinski folytatása a Cápa vagy épp a beharangozott spin-offot készítő Jeff Nichols Éjféli látomásának hagyományait követve formanyelvileg, beállításokból, hangkészletritmikából vezeti le a suspense-t.
Itt ugyanis a sztori pőre váz: az apa halála után Evelyn, az anya vezetésével az első rész végletekig elszánt túlélői útnak indulnak, hogy immár a külvilágban bujkáljanak vagy ütközzenek meg a vak, hangérzékeny szárnyas monstrumokkal.
Archetipikus, kalandfilmbe illő felütést kapunk, a Hang nélkül 2. zsenialitása határozottan a némajátékokra épülő atmoszférarajzban lappang – a forma tökéletes győzelme a tartalom felett. A ziháló vagy fásult tekintetű, a posztapokalipszisben is cselekvő hősökkel tűzdelt szüzsé számos erénnyel bír. Míg a 2018-as nyitány az izolációt definiálta jelszóként, addig a folytatás a külvilágba merészkedés, vagyis a talpra állás, az új életre törekvés, röviden az óvatos nyitány fogalmazványa. Krasinski – aki immár a forgatókönyvírói teendőket is átvette Scott Beck és Bryan Woods párosától – a karakterek pozícióváltásával szintén utal a fordulatra: a hangsúlyosan feminista, háztáji thrillernarratívával operáló első rész után a road movie-k terepén bandukolunk. Mi több, a családi fókusz a matriarchális szemszögről áttevődik a jövő zászlótartóira, vagyis az utódokra, így a Hang nélkül 2. a gyermeki elszántságához intézett ódaként is értelmezhető. Roppantsa szét medvecsapda egy főszereplő lábszárcsontját, poroljanak le rádiót, vessék be a szörnyek ellen azok leghatásosabb fegyverét, itt a sérült, de foggal-körömmel harcoló Marcus és az útnak induló Regan kerül a középpontba.
Leginkább a siketnéma kamaszlány cselekszik, útifilmhősként lép a tettek mezejére, így a figurát játszó, valóban halláskárosult Millicent Simmonds jelenléte is szimbolikus.
A Hang nélkül 2. az Egy kisebb Isten gyermekei-féle drámák vagy A törzs kelet-európai szocionyomora után műfaji filmben emeli pajzsra és formálja példamutatóvá egy karakter testi-szellemi hiányosságait.
Szintén a feloldódás jegyében ismerjük meg a Cillian Murphy alakította családi jóbarátot, Emmettet: nála a gyász tettvággyá alakulása játszik óriási szerepet. De Krasinski továbbra sem veti el a feminista látószöget. A második részből hiányzik az apafigura, Marcus rejtekbe húzódik, így Evelyn és gyerekpárjaként Regan vállalja a nyaktörő próbák terheit, Emmett pedig csak segítőtársként nyújt kezet a lánynak. A Hang nélkül 2. leginkább Cormac McCarthy Az út című regényének felülírt nemi szerepekkel élő változata: az apa helyett az anya tölt be vezetőszerepet, amikor egy ponton ugyancsak fenevaddá silányult túlélők állják a hősök útját. Mindeközben Krasinski ritmusérzéke sosem megy veszendőbe. Olajfestményszerű vagy feketeségbe burkolt képeit fenyegető bizonytalanság lepi el, a zombihorrorokból ismerős, lealacsonyodott túlélők kijátszása higgadt suspense-előjátékként épül fel, és hirtelen zajkitörésként cseng le. A jólelkű életben maradtak fényes nappal ragyogó, nagytotálokba foglalt szigetét – ahová Regannek és Emmettnek kell eljutnia – a ’70-es évekbeli katasztrófafilmekre hajazóan ostromolják a lények. A Tenet vagy Az Igazság Ligája eposzinak hazudott blockbustereivel ellentétben itt tényleg kasszasikerhez méltó svunggal és tömeggel bírnak a látottak, a Hang nélkül „nyolcadik utasához” képest a Hang nélkül 2. a franchise A bolygó neve: Halálaként érvényesül.
Párhuzamos montázst ezen felül ritkán látunk ilyen működőképesnek, pláne gyors tempót kívánó kortárs zsánerfilmben.
Krasinski hosszúra nyújtja a feszültségteremtést, tükörképként egymásra vetítve szülő és gyerek, anya és lánya mozdulatazonos gesztusait. Innentől cseppet sem meglepő, hogy a folytatás magát a hangot titulálja megoldásnak: a második rész felszabadulásdramaturgiája nem az izoláció némaságát emeli ki, hanem a feltörő szabadságvágy zaját nevezi örömujjongásnak.
Sőt míg a 2018-as, bezárkózást hirdető első rész a Trump-adminisztráció zártságát, addig a folytatás a Biden-terminus újjáépítési stratégiáját metaforizálja. Létezik azonban egy újabb, bárki számára releváns olvasata is a filmnek. A három premierhalasztáson átesett Hang nélkül 2. ugyanis rögtön a világ leállásával kezd, vagyis akaratlanul a saját premierjét is gúzsba kötő pandémiára reflektál, hogy kalandfilmcselekményével utat nyisson a jövőnek, és reményt ébresszen. Vállalkozása sikeres: a folytatás nemcsak önmagában kiváló, hanem box office csúcsteljesítmény is.
Az USA járványidőszakának első, otthon százmillió dollár felett termelő mozija a közösségi élmény félreérthetetlen bizonyítéka.
Vagyis a Hang nélkül 2.-ben a reália utánozza a fikciót, a második rész nyitásközpontúsága a moziújranyitási lázban égő, továbblépést szorgalmazó, gyógyulni akaró valóságot is áthatja. Csak örülhetünk neki.
Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II)
Színes, szinkronizált amerikai sci-fi-kalandfilm, 97 perc, 2020
Rendező: John Krasinski
Operatőr: Polly Morgan
Szereplők: Emily Blunt, Millicent Simmonds, Noah Jupe, Cillian Murphy, Djimon Hounsou
Bemutató dátuma: 2021. június 17.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott