• Stallone pornója, Madonna gyilkossága – Sztárok trashfilmekben

    2020.05.23 — Szerző: Soós Tamás

    Sok filmsztár kezdte mélyről a pályáját, és vállalt el bármit, hogy munkához és persze némi pénzhez jusson. Van, aki hippi szoftpornóban, más nemierőszak-thrillerben indította a karrierjét. Íme, öt sztár, akik vállalhatatlan filmekben játszottak, mielőtt befutottak.

  • sztarok

    Sylvester Stallone

    Sylvester Stallone 1970-ben még nem az a kigyúrt akciósztár volt, akinek ismerjük. A huszonkét éves színészjelölt egy manhattani bolhafészekben lakott, állatkertben lapátolta az oroszlánok ürülékét, de mikor azok rendszeresen úgy levizelték, hogy az emberek leszálltak mellőle a metróról, felmondott. Egy darabig jegyszedőként dolgozott esténként, hogy nappal színész melókra vadászhasson, de nem kapott szerepet, csak Picasso egyetlen színdarabjában, ahol a Minotaurust játszotta – hét embernek. A rendező ötlete: ölje meg a Halál Angyala a Minotaurust egy tűzoltó készülékkel, arra majd többen jönnek. A végeredmény: Stallone a sürgősségire került, mert az arca, a szája és a szeme is lefagyott. Ennél már csak az volt a megalázóbb, amikor felfigyeltek a svájci iskolaéveiről írt forgatókönyvére, és maga Otto Preminger kért tőle találkozót. Ám amikor a lyukas zokniban, bűzlő felsőben üldögélő Sylvester napi hetven dollárt kért csak a szkript újraírásáért, Preminger undorodva dobta bele azt a csokimousse-ába, és közölte a lepukkant színésszel, hogy nincs miről beszélniük.

    Nem csoda, hogy amikor Stallone-t kidobták az albérletből, és már négy napja a buszpályaudvaron aludt, jelentkezett egy kétszáz dollárt kínáló álláshirdetésre. Amivel, ha nem is egy életre, de a hetvenes–nyolcvanas évekre megalapozta a városi legendát, miszerint egy kőkemény pornófilmmel kezdte a karrierjét. Pedig a The Party at Kitty and Stud’sban (1970) semmi kemény és semmi pornó nincs, hiába villant Stallone izmot, herét és lankadt péniszt, veri el az övével az erőszakra izguló barátnőjét, és elégít ki három nőt a hippi házibuliban. Morton Lewis, a The Girl from Starship Venus és az It’s Getting Harder All the Time rendezőjének ez egy kifejezetten dilettáns műve. Amit még az is súlyosbít, hogy a ma látható változat egy másik pornórendező, Gail Palmer műve, aki a Rocky sikere után megszerezte, újravágta, és átszinkronizálta a filmet, valamint a hozzá csatolt bevezetőben azt hazudta, hogy utólag távolította el a hardcore jeleneteket.

    Innen a városi legenda Stallone pornójáról, amit a kétezres években az eredetinek hitt változat „előkerülése” is alátámasztott. Utóbbiról viszont rövid kutakodás után kiderült, hogy germán szexfilmekből vágták bele a hardcore jeleneteket, amelyekben egy Stallone-ra hajazó színész látható akció közben.

    A film forgalmazását egyébként az a Bryanston Distributing Company intézte 1976-ban, amely a Columbo bűncsalád pénzmosodájaként működött, és olyan filmeket küldött moziba, mint A texasi láncfűrészes mészárlás vagy a Mély torok. Stallone-t meg is zsarolták százezer dollárra – ha fizet, nem kerül moziba a film –, de a színész azt válaszolta, kettő dollárt se adna érte. Így a hippi szoftpornó végül a Rocky beceneveként ismert Italion Stallion, azaz Olasz Csődör, illetve a még direktebb Rocky Gets Laid, azaz Rockyt megfektetik címmel került vetítésre. De hiába: a filmet csupán a legendája tartja életben, mert annyira rossz, hogy még a pornófilmkritikusoknak (igen, ez egy létező szakma) is lesújtó véleménye van róla.

    Arnold Schwarzenegger

    Sokkal jobban járt Stallone kollégája és örök riválisa, aki ugyanebben az évben valóra válthatta régi álmát, és izompornót forgathatott. A Herkules New Yorkban (1970) az ötvenes években divatos szandálos-kardozós filmek szarkasztikusnak szánt kiadása, amelyben Herkules megunja az olimposzi hétköznapokat, és elmegy New Yorkba, ahol testépítő bajnok lesz belőle. Logikus, hogy a főszerepre nem képzett színészt, hanem kigyúrt bodybuildert kerestek: a huszonkét éves Schwarzenegger ekkor már négyszer elnyerte a Mr. Universe díjat, de sem angolul, sem pedig színészkedni nem tudott. Pártfogója és menedzsere, Joe Weider megtiltotta neki, hogy két mondatnál többet mondjon a castingon, ő pedig elmagyarázta a producereknek, hogy az előttük ülő hegyomlás kiváló Shakespeare-színész volt Bécsben, ezért ő lenne a legjobb választás a szerepre.

    Így harcol Schwarzenegger egy medvével a filmben:

    Azt Weider sem tudhatta, hogy ezzel a füllentéssel Schwarzenegger gyerekkori álmát váltja valóra, aki tizenévesen látta a Herkules és a rabnők című filmet egy olajozott testű bodybuilder, Reg Park főszereplésével, és akkor határozta el, hogy színész lesz – meg persze testépítő. Első filmjében (ráadásul rögtön Herkulesként) mégis kényelmetlenül feszengett a kamera előtt, heroikus küzdelmet folytatva az angollal, a színészettel és a filmtörténet legviccesebb medvekosztümös statisztájával, akit legendásan hebehurgya módon páholt el a Central Parkban.

    A bájosan pocsék Herkules New Yorkban idővel kultfilmmé vált, azonban kár lenne tagadni, hogy hollywoodi szemmel merész koncepciója hamar kifullad.

    A film bugyuta, kötekedő tuskónak állítja be a főhősét, akin mindenki segíteni akar, ám Herkules mégis elveri a matrózokat, akik kimentik a tengerből; vagy mivel nem tudja kifizetni a taxisofőrt, inkább felborítja a kocsiját; és egyébként is: elkalapál bárkit, aki szembejön vele New Yorkban. Szóval egy idő után már csak azon lehet röhögni, ahogy Schwarzenegger egy harci szekéren üldöz olasz maffiózókat a Times Square-en át.

    Az eredeti hang és az utószinkron összehasonlítása:

    Schwarzenegger szövegét a producerek végül átszinkronizáltatták, mert egy kanyit sem lehetett érteni belőle, és a színészt átnevezték Arnold Strongra, mert úgy gondolták, a Schwarzeneggert is csak annyira értené a közönség, mint amikor Arnoldunk azt mondja, hogy „Ájm tájred of dö zém old fézisz. Zém old zings.” A gyártócég csődbe ment, mielőtt széles körű moziforgalmazást kapott volna a film, de természetesen a Herkules New Yorkban újra előkerült, miután Schwarzenegger befutott, és legviccesebb jelenetei azóta is megunhatatlan mémként keringenek az interneten.

    Összeállítás Arnold ikonikus mondataiból:

    Emilia Clarke

    Emilia Clarke, mielőtt a Sárkányok Anyja lett a Trónok harcában, az indiánok unokáját játszotta a Jurassic támadás (Triassic Attack) című másfél órás Ákos-klipben, amelyben kifordult szemű, vuduzós indiántáncot kellett lejtenie. Ám még csak nem is ez volt az egészben a legfájdalmasabb, hanem azok a feltámasztott dinoszauruszok, amelyek költségkímélő módon csupán csontvázként élednek fel az indián rituálé hatására. A kapzsi beruházó le akar rombolni pár indián épületet, hogy bővítse az archeológiai múzeumát, erre a Dakota nevű dakota indián megátkozza. A T-rexet, de még a repülő gyíkot, a pteroszauruszt sem zavarja, hogy csupán csontból áll: ugyanúgy repül, ugyanúgy morog, szuszog, vijjog, és persze gyilkol, mintha szárnya, hangszálai és karmai is lennének. Sajnos a Robotkrokodil és A szörny az anakonda ellen alkotói nem fedezték fel az ebben lappangó humort, és többségében horrorként próbálják eladni a napfényben támadó csontkollekciókat.

    Pedig amikor a T-rex felzabálna egy egyetemistát, de az kiesik a nem létező bélrendszerén, felvillan valami abból az abszurd trashfilmből, ami a Jurassic támadás lehetett volna, ha a Syfy csatornánál nem ragaszkodnak márkavédelemből a gagyisághoz.

    A filmből egyedül Emilia Clarke jött ki jól, aki bár szintúgy pocsékul játszik, de legalább lerótta a kötelező főhajtást származása előtt (nyolcadrészt indián), a Screen magazin pedig megmagyarázhatatlan módon a Jurassic támadás alapján választotta „A holnap sztárjai” közé. Clarke be is váltotta az ígéretet: 2010-ben még telefonos ügyintézőként gályázott, 2011-ben viszont ő lett a Sárkányok Anyja, aki azért filmsztárként is hű maradt a gyökereihez, és előszeretettel forgat máig is pocsék filmeket a Terminátor: Genisystől a Múlt karácsonyig.

    Jack Nicholson

    Volt idő, és voltak művészek, akik nem tévedésből, nem is pénzszűkéből, hanem azért kezdtek trash-, exploitation- és B kategóriás filmeket forgatni, hogy alulról dolgozzák be magukat az amerikai filmiparba. Erre lehetőséget a trashfilmpápa, Roger Corman kínált, aki futószalagon gyártotta a leárazott filmeket. Általában előbb volt meg a cím, a poszter vagy a szenzációhajhász téma, amiről pár nap alatt összedobtak egy forgatókönyvet, és kb. ugyanannyi alatt le is forgatták azt. Corman rosszul fizetett, de az ipari termelés miatt mindig szüksége volt friss munkaerőre. Új-Hollywood forradalmárai közül rengetegen megfordultak nála: Robert De Niro, Francis Ford Coppola, James Cameron, Zsigmond Vilmos, Martin Scorsese és persze Jack Nicholson is.

    Nicholson, aki 1958-ban még alig néhány színész órán volt túl, és az MGM rajzfilmrészlegén gályázott irodistaként, rögtön a kölyökképű csecsemőrablóról szóló Cry Baby Killer címszerepét kapta Cormantól. A huszonegy éves színész azt hitte, ezután berobban a karrierje, de jó tíz évig szinte csak Cormantől kapott munkát, például a Rémségek kicsiny boltjának mazochista temetkezési vállalkozójaként.

    „Roger véletlenül forgatott néha jó filmeket is. De azokban én soha nem szerepeltem” – vallja Nicholson, aki nem mondott teljesen igazat.

    Ha átverték Cormant, és azt hazudták például Monte Hellmannal, hogy az Afrikai királynő, valamint az Apacs erőd új kiadását forgatják le, kaptak rá pénzt, majd elvonultak a sivatagba. Onnan pedig két egzisztencialista western műremekkel, A vadászattal és a Lovasok forgószélbennel tértek vissza.

    Nicholsonnak az áttörést is egy – igaz, már Corman nélkül forgatott – B-film, a Szelíd motorosok hozta meg, amely a hatvanas években divatos motoros és drogos filmeket keresztezte olyan sikeresen, hogy azzal rögtön újra is írta Hollywood szabálykönyvét. Az ellenkultúra filmsztárjává váló Nicholson ugyan nem dolgozott többet a legendás producerrel, de élete végéig hálásan gondolt vissza rá – olyannyira, hogy a róla szóló portréfilmben el is sírta magát, amikor a Cormantől kapott lehetőségekről mesélt.

    Madonna

    Madonnát olyan ártalmatlan csínytevésekért szokás botrányhősnek bélyegezni, mint amikor kéjesen, bugyit villantva énekelte a Like A Virgint az MTV legendás, 1984-es díjátadóján, vagy lekapta Britney Spearst egy másikon. Legbizarrabb performanszát azonban első és szinte sehol sem látott amatőr filmjében kell keresni, ahol megerőszakolt hősnőnk három szexrabszolgájával újhullámos koncertet és sátánista szeánszot tart, hogy rituálisan belezhessék ki az erőszaktevőt.

    Stephen Jon Lewicki dadaista nemierőszak-filmje, az A Certain Sacrifice dühödt vádirat az amerikai társadalom ellen.

    Főhőse a középosztálybeli kívülálló, aki elidegenedett a világtól, mert gyerekként az apja arra kényszerítette, hogy felsöpörje a kertet. Felnőttként pedig a normális emberek legsúlyosabb problémájával kell szembenéznie: semmiképp se szeretne normális lenni. Dashiel élete akkor fordul fel fenekestül, amikor találkozik a szökőkútnál táncoló Madonnával, akire ráfogja piercinges(!) pisztolyát, és részeg balett-táncba kezdenek, mire a lány úgy belezúg, hogy rögtön kidobja mindhárom, többnyire transzszexuális szexrabszolgáját. Azonban amikor a hősnőt egy bácsi megerőszakolja egy étkezde mosdójában, Madonna kénytelen segítségül hívni az exeit, és leszámolni az erőszaktevővel egy szektás darkwave koncert keretein belül.

    Az A Certain Sacrifice diákfilmnek indult, és bár két évig forgatták, befejezetlen maradt. Csak akkor került elő, amikor Madonna szupersztárrá vált a Like A Virginnek köszönhetően. Innentől a szokásos forgatókönyv zajlott: Madonna tízezer dollárt ajánlott, hogy a film ne kerüljön forgalmazásba, majd amikor a rendező nemet mondott erre az ajánlatra, az énekesnő beperelte. A filmet ennek ellenére utószinkronnal összehegesztették, moziba küldték, a sajtóban pedig híre ment, hogy Madonna pornóban szerepel. A legképtelenebb városi legenda szerint Madonnát tényleg megerőszakolta a forgatáson az őt megtámadó színész, akinek cserébe el kellett viselnie, hogy az énekesnő szíven szúrja egy késsel, halálát pedig kivágták a filmből, és snuff filmekben forgalmazták.

    Ezzel szemben az A Certain Sacrifice nem pornó és nem snuff film, csak egy dilettáns egyetemista ámokfutása, mely tavaly újra felbukkant a YouTube-on. A rendező pedig közölte, hogy ez nem más, mint egy Trump-szerű figura feláldozásáról szóló szerelmi történet. Bárcsak az lenne!

     

    Exploitation: A szó maga kizsákmányolást jelent, a filmeket tekintve pedig az öncélú sokkolásra törekvő, a tabusértés szándékával készült, többnyire alacsony művészeti értékkel bíró műveket hívjuk így, amelynek alapeleme az explicit szexualitás és/vagy az erőszak. Exploitation alkotásoknak tekinthetők a ‘60-as évek motoros filmjei (A pokol angyalai újra száguldanak, Szelíd motorosok), a kannibálhorrorok (Cannibal Holocaust, Cannibal Ferox) vagy a futurisztikus autós akciófilmek (Mad Max, Halálos futam 2000).

    Snuff: Olyan film, amelyben valódi gyilkosságot, csonkolást, kínzást mutatnak be. A snuff filmek létezését illetően is számtalan bizonytalanság kering, mivel a főként a dark weben, profitszerzés céljából terjesztett felvételekről eddig szinte kivétel nélkül kiderült, hogy hamisak. Egyes szakírók a sorozatgyilkosok által videóra vett emberöléseket is snuff filmeknek tekintik, mások szerint azonban a profitszerzés szándéka elengedhetetlen kritérium ahhoz, hogy valamit ebbe a kategóriába lehessen sorolni.

     


  • További cikkek