Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben

    2019.12.29 — Szerző: D. Nagy Bence

    A bűn bohóc hercege hosszú utat tett meg 1940-es színre lépése óta. A DC képregénykiadó egyik állandó és minden bizonnyal leghíresebb antagonistája legutóbb Todd Phillips filmjében tűnt fel, egészen új megvilágításban. A következőkben a karakter korábbi élőszereplős megjelenéseit és azok képregényes vonatkozásait vesszük sorra.

  • Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Joker különböző ábrázolásai
    Kép forrása

    Stephen King sosem tagadta, hogy Pennywise megalkotásában nagy segítségére volt saját félelme a bohócoktól. „Az” – akinek csak az egyik megjelenési formája a táncoló rém – minden bizonnyal további generációkkal utáltatta meg a cirkuszban csetlő-botló vagy épp a gyerekzsúron lufit hajtogató szakmabelieket. Batman vihogó ősellensége ezzel szemben nem a francia kártya jolly jokeréről mintázott pojáca: a DC írói és rajzolói egy 1928-as Victor Hugo-adaptáció nyomán alkották meg a bűnbohócot.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Conrad Veidt „A nevető ember” című filmben

    A Paul Leni rendezte A nevető ember még a némafilm korszakban készült, és erősen magán viselte a német expresszionizmus jegyeit, így például a groteszkbe, horrorba hajló elemeket. A történet főhőse, Gwynplaine (Conrad Veidt) tragikus figura, aki – kínzások hatására – élete végig torz mosollyal az arcán járja a világot. Joker „atyjai”, Bob Kane, Bill Finger és Jerry Robinson róla, Gwynplaine-ről mintázták a Denevérember ellenlábasát, az eszelős vigyor pedig a karakter útját ugyanúgy végigkísérte, mint a fehér bőr, a zöld haj vagy a lila zakó.

    Gumicápák, avagy a ‘60-as évek gyöngéd infantilizmusa

    A nevető ember tehát a karakter kinézetéhez szolgált alapul, a némafilm főhőse azonban nem is állhatott volna távolabb a DC gonoszától, aki egy elvetemült, szadista gyilkos volt. Joker már a kezdetek kezdetén a morált zárójelbe téve vetette bele magát a gothami alvilágba, ámokfutása azonban nem tartott sokáig. Az 1950-es évek jelentős változást hoztak: a pszichopata bűnöző egyik pillanatról a másikra vált infantilis, szerencsétlen bohóccá, aki csínyekkel tör borsot Batman orra alá. Az akkori szerkesztők – tartva a Comic Code Authority (CCA) ellenőrzőszervtől – szinte teljesen megváltoztatták Jokert, az új irányvonal pedig meglehetősen sokáig, közel két évtizeden át tartott. Ebben a korszakban debütált a Batman televíziós sorozat, ami teljes egészében magán viselte a képregények színes, szagos és komolytalan stílusát, de ez pontosan megfelelt a szexualitást és erőszakot keményen büntető CCA-nak. Az 1966-ban indult széria nemcsak a híresen camp gumicápás jelenetével írta be magát a popkultúra történetébe, de Joker is itt kelt életre először, Cesar Romero alakításában. A sokoldalú színész teljes egészében a képregényekhez hű jelmezben és arcfestésben „bohóckodott”, névjegyének tartott bajszát azonban nem engedte levágni, így a sminkesek kénytelenek voltak azt is fehérre mázolni. A sorozatban persze Batman több ellenlábasa is feltűnt, de egyikük sem járt jobban: a kor, amelyben születtek, nem kedvezett nekik. Adam West három évadon, összesen százhúsz epizódon át alakította a köpenyes igazságosztót, mígnem 1968-ban legördült a függöny.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Cesar Romero, a bajszos Joker

    Nevetőgáz és gyilkos tréfák

    A ’70-es évekre a CCA egyre kevésbé tudta érvényesíteni akaratát. Ez részben az addigra elavult alapelveknek, részben azoknak a kiadóknak volt köszönhető, akik az esetleges büntetések ellenére is megjelentettek egy-egy kérdéses számot. Ekkoriban tért vissza az a Joker is, akit néhány évtizeddel korábban megismerhettek az olvasók. Dennis O’Neil és Neal Adams alkotópárosa egy szinte minden racionalitást nélkülöző, cserébe brutális pszichopataként szülte újjá a bohócot. Az ő újításaik közé tartozott például az a vonulat, hogy Jokert – elmebetegként kezelve – egy-egy kézre kerítés után az Arkham Elmegyógyintézetbe szállítják, nem pedig lecsukják. A Batman-panteonnak azóta is szerves részét képezi a baljós intézmény, ami nevét egyébként H. P. Lovecraft fiktív városától kölcsönözte.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Az Arkham elmegyógyintézet a képregényben

    Joker népszerűsége egyre nőtt, a DC pedig elhatározta, hogy – a saját berkein belül addig egyedülálló módon – önálló sorozatot indít a karakterrel. A Joker címet viselő széria a CCA miatt összesen hat részt élt meg. Hiába újított O’Neil, a még ekkor is erős kontroll alatt tartott megjelenések alapjaiban határozták meg a sztorikat, így igazán merészet nem kezdhettek Jokerrel sem. Mindezek ellenére a karakter visszatérő, elpusztíthatatlan antagonistaként uralta az évtizedet, halhatatlansága mitikus és, mondjuk így, financiális okokból fakadt. Az utóbbit nem nehéz megfejteni: nem ölünk meg népszerű karaktert egy sorozatban, mert az olvasók/nézők nem követik tovább az eseményeket – az előbbi azonban némi magyarázatra szorul. Batman és Joker ellentéte részben azért állandó és lényegében kőbe vésett a DC világában, mert Batman nem hajlandó átlépni a gyilkosság határát, Joker pedig szórakoztatónak találja a Denevérember ilyen jellegű „impotenciáját”, ezért nem végez vele.

    Azonban az, hogy Joker nem öli meg Batmant, nem jelenti azt, hogy a hozzá közel állókkal is így tesz. A ’80-as években három olyan történet vagy történetfolyam is megjelent, amiben a bűnbohóc már nem csupán civileket gyilkol, de Bruce Wayne „családjának” tagjait is: ez volt a Jim Starlin és Jim Aparo alkotta Halál a családban (A Death in the Family) 1988-89-ben. Ebben a szériában Joker majdnem agyonveri a második Robint, Jason Toddot, aki végül egy robbanásban hal meg. Joker persze elmenekül, a történet végén pedig természetesen ismét elkapják, hisz Batman – bár közel áll hozzá – nem öli meg fő antagonistáját.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Jelenet a „Halál a családban” című képregényből

    Frank Millert elsősorban a Sin City vagy a 300 atyjaként ismerjük, de a denevérjelmezes igazságosztó esetében is maradandót alkotott. A sötét lovag visszatér (The Dark Knight Returns) 1986-ban jelent meg, négyrészes minisorozat formájában. Maga a történet elsősorban Batman és Superman ellentétéről szól (ebből merített sokat Zack Snyder a Batman Superman ellen című filmhez), de Joker is feltűnik benne, ismét manipulatív és gátlástalan gyilkosként. A sötét lovag visszatér alternatív leágazásként nem tartozott az egyébként számtalanszor újraindított kánonhoz, magyarul bárki meghalhatott benne: Joker végül öngyilkos lesz, de saját halálát úgy rendezi meg, hogy a gyanú Batmanre terelődjön.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Joker az „A sötét lovag visszatér” című képregényben

    A ma már képregényes alapvetésnek számító Batman-toposzt, miszerint a Denevérember és Joker állandó „se vele, se nélküle” viszonyban léteznek, Alan Moore is felhasználta. A brit képregényes atyaúristent talán annak sem kell bemutatni, aki egyébként ódzkodik a műfajtól. Neki köszönhetjük a Watchment, a V mint Vérbosszút (V for Vendetta), A pokolból-t (From Hell) – hogy csak azokat említsük, amikből később filmadaptáció is született. Moore 1988-as „one-shot” képregénye – melyet a zseniális Brian Bolland rajzolt – örökre megváltoztatta Joker karakterét. Az itthon 1990-ben megjelent A gyilkos tréfa (The Killing Joke) az őrületet járja körül, egész pontosan Joker keres magyarázatot saját bomlott elméjére, illetve bizonyítani próbálja, hogy akár egyetlen rossz nap is elég ahhoz, hogy valaki megtörjön. Ennek érdekében James Gordon felügyelőt és lányát, Barbarát támadja meg. Lelövi Barbarát, aki a gerincét érő golyó miatt tolószékbe kényszerül, a felügyelőt pedig elrabolja, hogy különböző kínzásoknak vesse alá.

    Moore egy eredettörténetet kreált Jokernek, aki korábbi életében egy szürke, humorista karrierről álmodozó kisember volt. Maga Joker emlékszik vissza, hogy omlott össze egyik pillanatról a másikra egyébként sem stabil egzisztenciája: színpadi sikertelenség, várandós feleségének hirtelen halála, félresikerült rablás, amelyet Batman akadályoz meg. A visszapillantások valóságtartalmát ugyanakkor éppen a személye teszi kétségessé, hiszen mindig is megbízhatatlan elbeszélő volt. Moore révén tehát egy bizonyos eredettörténetet láthattunk, de a valóság szinte biztosan nem ez.

    A gyilkos tréfa igazi klasszikusként vonult be a képregény-történelembe, hatása a mai napig érezhető a DC berkein belül, egyszersmind meghatározta Joker eljövendő filmes alteregóit.

    A Tim Burton rendezte 1989-es Batman is merített Moore történetéből, sőt Burton maga is sokat újított. Jack Nicholson Jokere már az arcát elcsúfító baleset előtt is bűnöző volt, akit saját üzlettársai szerettek volna eltenni láb alól. Jack Napiert (a filmbeli Jokert) társai egy vegyi üzembe csalják, majd ráküldik a rendőrséget. A színen később Batman is feltűnik, Napier pedig, bár megküzd a hőssel, végül egy kemikáliákkal teli tartályba zuhan.

    Tim Burton eleve egy sötétebb, gótikusabb Gothamet képzelt el, ehhez pedig A gyilkos tréfa tragikus sorsú hőse nem passzolt. Jack Napier már azelőtt is gátlástalan bűnöző, hogy a baleset megtörtént, a nézők így nem érezhettek szimpátiát iránta – nem úgy, mint a képregény kisembere iránt. Jack Nicholson a karakter mániákussága felől indított, felidézve ezzel a ‘70-es évek régi/új Joker-képét, egyben teljesen szakítva Cesar Romero gyerekességével. Ezt a Jokert annak ellenére is komolyan kell venni, hogy teátrális, tréfálkozik, és az emberek arcára torz mosolyt varázsoló, gyilkos Vigyorex gázzal terrorizálja a lakosságot. Szórakoztató gonosz, akinek eredetét ezúttal nem fedi homály. Sőt Burton csavar is a történeten, amikor kiderül, az ifjú Jack Napier gyilkolta meg Bruce Wayne szüleit azon a végzetes estén.

    Az 1989-es Batman tehát inkább Joker eredettörténete volt – szegény Michael Keaton labdába se rúghatott a karrierje csúcsán járó Nicholson mellett, akinek 2008-ig nem is akadt kihívója a pszichopata bohóc szerepére.

    A káosz ügynöke

    A Burtont váltó Joel Schumacher kínos Batman-folytatásai (Mindörökké Batman, Batman & Robin) után mintegy tíz évig nem készült film a Denevéremberről. A ’90-es években Bruce Timm és Paul Dini őrizte a lángot: az 1992-ben induló Batman: A rajzfilmsorozat (Batman: The Animated Series) hatalmas sikert aratott a kritikusok és nézők körében egyaránt. Ebben a szériában természetesen Joker is feltűnt, nem is akármilyen hanggal. Mark Hamill, azaz Luke Skywalker A Jedi visszatér után szinte teljesen eltűnt a fősodorból. Az időközben remek orgánumú színésszé érő Hamill egészen új színt vitt Joker karakterébe. Egyfelől a Nicholson által kitaposott ösvényt követte, ám hangjával egészen új rétegeket adott a gonosztevőnek, kiemelve ezzel az egyébként is magas színvonalú sorozatból.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Batman és Joker viaskodik a „Batman: A rajzfilmsorozat” egyik jelenetében

    Gotham réme csak 2008-ban tűnt fel ismét élőszereplős formában. Miután Christopher Nolan sikerre vitte saját Batmanjét 2005-ben, nem volt kérdés, hogy egy folytatásnak is el kell készülnie. Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki csatlakozik Christian Bale-hez a Batman: Kezdődik! (Batman Begins) után. Heath Ledger nem tartozott az evidens választások közé, Nolan mégis mellette döntött, magára haragítva ezzel rengeteg rajongót.

    Érdemes lenne kitérni a Nolan-féle Batman-trilógiára is, a téma megérdemelne egy külön cikket/cikksorozatot. A mai napig sokan róják fel nekik ugyanazt, amit mások épp a filmek erősségének tartanak: a realizmust. Hogy mennyire realista egy denevérjelmezt öltő, bűnözőket püfölő milliárdos, csak sejthető, mindenesetre A sötét lovag-trilógia sokkal inkább szerzői film, mint blockbuster. Ezt azért fontos tisztázni, mert az ebbe a miniuniverzumba érkező Joker szükségszerűen más, mint korábbi társai, amellett, hogy karakter továbbra is képregényes alapon nyugszik.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Heath Ledger Jokerként

    Ledger Jokere olyan, mint amilyennek azt a filmben Alfred (Michael Caine) is lefesti: veszett kutya. Nem lehet megvásárolni, nem lehet vitázni vele, mert ő csak azt akarja látni, ahogy lángba borul a világ körülötte. Ezekben a filmekben csak és kizárólag egy ilyen Joker lehet Batman megfelelő ellenpólusa. Nolan ezzel a karakterrajzzal egyszerre nyúlt vissza a ‘40-es évek képregényfigurájához, valamint a ‘80-as évek már említett klasszikusaihoz.

    A sötét lovag Jokere kiszámíthatatlan főgonosz. Ez nemcsak tevékenységében jelenik meg, de azt sem tudhatjuk soha, mikor is mond igazat.

    A Jack Nicholson megformálta bohócban még van valami cirkuszi, Heath Ledger ezzel szemben félelmetes bűnöző.

    Míg ’89-ben egy savtartály csúfította el a karakter arcát, addig itt nem tudhatjuk, hogy a hosszú, vigyorszerű forradás honnan ered. Ez a Joker saját maga festi, és ha kell, eltünteti a bizarr sminket. Egyetlen igaz állítása magáról is kérdésként hangzik el: „Úgy nézek én ki, mint akinek van egy terve?”

    2008-ban ismét egy bizonytalan elbeszélőt kaptunk Joker képében. A gyilkos tréfával szemben, amikor szimpátiát érezhettünk a karakterrel, itt a saját eredetsztorik is inkább az elidegenítést szolgálják. Nolan trilógiája eleve erősen pszichologikus, archetípusokban beszél, és pólusokra bontja a szereplőket: nem szimplán jóra és rosszra, de mentális épség szempontjából is. Innen nézve pedig egy magát fehérre maszkírozó, zöld hajú bűnöző semmivel sem bizarrabb, mint a denevérjelmezt öltő Bruce Wayne.

    Ahogy a Batman: Kezdődik! Frank Miller Batman: Első évét (Batman: Year One) vette alapul, úgy A sötét lovag – elsősorban Harvey Dent karakterét illetően – már a Hosszú Halloweenra (The Long Halloween) épült. Jeph Loeb és Tim Sale képregényében ugyan csak mellékszereplő, de A sötét lovag Jokere éppen azt a dualista világképet használja ki Dent esetében, amit Nolan a Hosszú Halloweenből emelt át. Harvey Dent ugyanis a szerencse és a sors megszállottja lesz, miután egy robbanásban összeég a fél arca. Dent ezek után – Jokerhez hasonlóan – megőrül, elsősorban szerelme, Rachel Dawes (Maggie Gyllenhaal) elvesztése miatt. Nolan így éppen az ügyész karakterével idézi fel A gyilkos tréfa szerencsétlen kisemberét, mondhatni Dentnek adta Joker eredettörténetét. Harvey Dent persze nagyobbat bukik, hiszen korábban Gotham fehér lovagjaként tündökölt – egy rossz nap azonban mindent megváltoztatott.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Aaron Eckhart Harvey Dent szerepében „A sötét lovag” című filmben

    A hülyegyerek és a szegény ördög

    Sorra véve Joker filmes megjelenéseit, ezen a ponton elegánsan átugorhatnánk a Jared Leto által megformált bűnbohócot, mivel nem sokat tett hozzá Gotham legőrültebb antagonistájának mozgóképes történetéhez. Az Öngyilkos osztag (Suicide Squad) alapvetése az volt, hogy – a filmben teljesen ki nem fejtett okokból – a szuperhősök helyett ezúttal ellenlábasaikból állítanak össze egy csapatot. Habár az alapötlet és az első trailer rendhagyó mozit sejtetett, a végeredmény csúfos bukás volt, részben Leto miatt is, pedig nem is tartózkodott sokat a vásznon. Az Öngyilkos osztag természetesen a DC azon törekvésének részeként kelt frankensteini értelemben életre (értsd: jobb sorsra érdemes alapanyagokból született meg a rettenet), hogy saját filmes univerzumukat bővítsék. Az a tény, hogy a DC a Marvelhez képesti iszonyatos lemaradását három film alatt kívánta behozni, kicsit sem segítette az Öngyilkos osztagot, ami így az összecsapott építkezés állatorvosi lovaként vonult be a képregényfilmek történetébe. David Ayer rendezése lényegében több szót nem is érdemelne, azonban a film óriási buktája – jelen állás szerint – több pozitívumot is eredményezett. A Marvel től kirúgott, majd visszahívott James Gunn jelenleg egy újragondolt Suicide Squad filmen dolgozik, ez pedig A Galaxis őrzői két részének ismeretében elég jó húzásnak tűnik. Másrészt, az Öngyilkos osztag sikertelensége a DC és (főleg) a Warner fejeseit is türelemre intette. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az univerzumépítő csapatfilmek helyett visszatértek a szólisták, így például Wonder Woman, Shazam vagy épp Aquaman. Sőt, Jared Leto akaratlanul is elkezdte kikövezni az utat Todd Phillips számára. Ahogy az nem olyan rég kiderült, Leto meglehetősen rossz néven vette, hogy helyette Phoenix maszkírozhatta el magát az új filmben, ugyanakkor éppen ő tette lehetővé az új film bravúros menetelését. Ennyit Jared Leto érdemeiről, aki egyébként amellett, hogy külsőleg szinte egy az egyben Tekashi 6ix9ine-t idézi, képregényes fronton nem sok alappal rendelkezik. Az Öngyilkos osztag Jokere ugyanis az eddigi filmes iterációktól, leginkább Ledgerétől akart különbözni, és ez bizonyos szempontból sikerült is neki: egy vihogó hülyegyereket kaptunk, akit maximum a feltűnési viszketegség kínoz, nem az őrület.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Jared Leto Jokere csúfos bukásnak bizonyult

    Joaquin Phoenix karaktere ezzel szemben több mindentől szenved, elsősorban saját elméjétől. Ugyanis Arthur Fleck, az idei Joker főhőse tudja magáról, hogy nincs rendben. Az időnként rátörő kényszeres nevetés egy gyerekkori sérülés hatására alakult ki, de ezen felül is hasadt személyiség, aki egyedül saját álomvilágában érzi jól magát. Todd Phillips kőkemény karakterdrámát készített, amelyet intimitása tesz különlegesebbé korábbi megjelenéseinél. És itt ismét Alan Moore klasszikusához, A gyilkos tréfához kell visszacsatolnunk. Érdekes lehet, hogy Moore épp ezt a művét szerette a legkevésbé, hiszen

    „nem mondott semmit az emberről, csak két, nem emberi képregényfiguráról szólt”.

    Nyilván sokan vitatkoznának az íróval, de A gyilkos tréfa utókorra gyakorolt hatásának fényében erre nincs szükség. Az ebben a cikkben szereplő filmes megjelenések közül egyértelműen a 2019-es Joker az, amelyik a legtöbbet merítette Moore képregényéből. Adott a szerencsétlen kisember, aki ugyanúgy komédiás akar lenni, mint rajzolt elődje. Mentális betegsége elől saját álomvilágába, egy stand-up színpadra menekül, ahol a nevetőrohamai akár a reflektorfényben fürdő perszóna részei is lehetnének. Ezekben az álmokban imádott példaképe, Murray Franklin (Robert De Niro) saját fiaként szereti, Arthur pedig ennél többet nem is kaphatna az élettől. A „szegény ördög” eposzi jelző azért is kifejező az új film főszereplőjére nézve, mert ez a Joker az átalakulása után sem válik azzá a karakterré, akiket akár Jack Nicholson, akár Heath Ledger képében megismerhettünk: nem lesz Gotham főgonosza, a bűn bohóc hercege – ez persze nem is volt cél.

    Bajazzók Gothamben – Joker a mozivásznon és a képregényben
    Joaquin Phoenix a figura emberi oldalát mutatja meg

    Ha A gyilkos tréfa hőse tragikus figura volt, Joaquin Phoenix Jokere hatványozottan az. Azok az attribútumok, amik egyébként a karakter legkülönlegesebb tulajdonságai, ebben a filmben eleve adottak: eszelős nevetés, színpadiasság, megbízhatatlan elme. Arthur Fleck vonata már azelőtt kisiklott, hogy először megjelenne a vásznon, tehát ilyen szempontból is archetípusról beszélhetünk. Moore képregényében nem fontos, honnan érkezett, Phillips ugyanakkor ezt a szálat is érdekes csavarral toldja meg: mi van, ha Thomas Wayne nemcsak a majdani Batman, azaz Bruce Wayne szülőatyja, de Arthur Flecké is? A fentebb hivatkozott képregények Batman és Joker közös eredetével is foglalkoztak, az azonban, hogy akár féltestvérek is lehetnek, egészen új megvilágításba helyezte volna a figurák kapcsolatát. Végül persze a szintén zavart elméjű édesanyja hatására az apja után kutató Arthur falba ütközik, ez a megtapasztalás pedig katalizátorként szolgál az átalakuláshoz.

    Tim Burton filmjében Jack Napier teremtette Batmant, Batman pedig Jokert. Todd Phillips ezzel szemben még mélyebbre megy a szülői felelősség boncolgatása során, az abúzust sem kikerülve. Arthur Fleck külsőleg és belsőleg is megtört figura, ez a törés azonban nem vagy csak marginálisan a „társadalom” bűne. Az igazi kérdés az, hogy mire lehet képes az ember bizonyos cselekedeteivel – ez alól pedig Arthur sem kivétel, aki bohócmaszkos gyilkosként válik ismertté a médiában. Moore alapvetése a ‘80-as évek gyereke, nem véletlen, hogy ezt a korszakot választotta Phillips is. A döntést leginkább az a szerzői szándék indokolta, hogy elszakítsák a karaktert a DC filmes univerzumától. Az új Joker azonban nem antagonista, vagyis nem értelmezhető azon a tengelyen, amelynek a másik végén Batman található. Todd Phillips alkotásában Joker elsősorban tragikus filmhős. Nem képregénygonosz, és még csak véletlenül sem antihős: saját poklával szemben veszíti el a meccset.

    Persze a legnagyobb kérdés most is az, hogy vajon mi igaz az egészből. Hiszen Arthur ugyanúgy megbízhatatlan, mint A gyilkos tréfa Jokere vagy Heath Ledger A sötét lovagban. Csakhogy Arthur Fleck nem kreál maga köré misztikumot, hisz maga sem talál ki a körülötte gomolygó ködből. A 2019-es Joker tételmondata így válik új ars poeticává: „Régen azt hittem, az életem egy tragédia, de ma már tudom, hogy komédia.” Arthur tragédiája maga a katarzis (a megtisztulás) folyamata, mely végül egy igazi komédiában csúcsosodik ki: a film végén Joker a bohócok tömege felett táncol, vagyis a műfaj hagyományaihoz hűen felülemelkedett. Bár annak idején Alan Moore egészen új pályára állította Jokert, érezhető, hogy az adaptációs lehetőségek korántsem merültek ki, és a karakter láthatóan bizsergeti a filmesek fantáziáját. Nézőként csak azt remélhetjük, hogy egy esetleges jövőbeni mozgóképes megjelenés ismét több lesz puszta adaptációnál, és Todd Phillips filmjéhez hasonlóan új rétegekkel gazdagítja majd a jövőre nyolcvanéves figura legendáriumát.


  • További cikkek