„A való életben a lányaimmal sokkal megengedőbb vagyok” – interjú Scherer Péterrel

Az Apatigris főszerepét eleve neked szánták.

Köbli Norbert vezető forgatókönyvíró évek óta jó barátom, dolgoztunk együtt többek között a Trezorban, A vizsgában, a Válótársakban is. Miután utóbbit befejezte, elárulta, hogy már van egy új forgatókönyvötlet a fejében: egy háromlányos apuka történetéből szeretne készíteni egy nyolcrészes sorozatot, amelynek főszereplője sok mindenben hasonlítana rám. Megkérdezte, hogy dolgoznék-e vele, elvállalnám-e a főszerepet. Én meg azt mondtam, hogy naná!

A való életben is három gyermeked van, ebből kettő lány. Ez nyilván könnyíti a karaktereddel való azonosulást.

Olyannyira, hogy Fruzsi és Bori lányom épp ugyanannyi idősek – huszonhárom és huszonegy évesek – voltak a forgatás idején, mint a sorozatbeli lányaim, Vivi (Rujder Vivien) és Laura (Schmidt Sára). Ebből is látszik, hogy Köbli Norbi elég erőteljesen bennem gondolkodhatott a szerep leosztásakor. A történet elején az általam játszott Péter csak az egyikükkel, Laurával él együtt, ugyanis a legidősebb lánya, Vivien a pasijához költözött, a legkisebb, a tizenhét éves vadóc Szandra (Michl Juli) pedig az édesanyjánál lakik Belgiumban. Péter úgy érzi, itt az ideje annak, hogy az ő szerelmi élete is felpezsdüljön. Megcsapja a szabadság szele, és „az ötven az új harminc” jegyében elkezd csajozni, online és offline terepet nem kímélve. Szerelmes lesz, csalódik, de megy tovább, ismerkedik, randizik, remél, csakúgy, mint a lányai.

Ezeknek a lányoknak megvannak a saját kis céljaik és elképzeléseik az életüket illetően, meg persze pasiznak. Egy lányos apának már maga a randi szó is vörös posztó szokott lenni. Ismerek olyan apát, aki, mielőtt a lánya udvarlójával találkozott volna, vett egy pólót, amin a következő szöveg állt: „Amit te csinálsz a lányommal, én is azt fogom csinálni veled!”

Péter is nagyon félti a lányokat, folyamatosan csekkolja, hogy hova, kikkel és milyen bulikba járnak. „Tudod te, hány óra, kislányom? Milyen buliba mész? Hogyhogy ittál?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket szegez nekik. A való életben a lányaimmal sokkal megengedőbb vagyok, nem leselkedem utánuk.

Mindig is bíztam abban, hogy amit tőlem és a feleségemtől az évtizedek során kaptak útravalóul, azt nem felejtik el, és hasznosítják.

Bízom bennük, és nem kérem rajtuk számon az apróságokat, inkább csak a nagyobb mérföldköveknél szeretek beavatkozni, segíteni, tanácsot adni. Tudod, amikor például olyan sorsfordító kérdések elé kerülnek, mint költözés, egyetemváltás, Erasmus-pályázat, külföldre költözés, ilyesmik.

Szerinted mivel húzhatja be a nézőt a sorozat?

Ez egy jópofa, fordulatokkal teli, lendületes és megható történet, a helyzet- és jellemkomikum tárháza.

Tele van szarkasztikus pillanatokkal arról, hogy ez a kis család hogyan él együtt.

Sok benne a csavar, szépek a képek, és remek színészek vannak benne. Az Apatigris a család menedzseléséről, egy egyedülálló szülő saját boldogságának kereséséről szól. Ezzel, valamint a generációk közti különbségekből fakadó vitákkal, vicces szituációkkal szinte mindenki tud azonosulni.

Herczeg Attila rendezővel is dolgoztál már a Válótársak ban.

Mivel az Apatigris-ötlet megszületésétől kezdve benne voltam a dolgok sűrűjében, Norberttel és Attilával is teljesen egyenértékű partnerekként beszélgethettem a sorozatról, valamint arról, hogy milyen legyen az általam játszott apa, ez a Péter nevű wellnessuszoda-menedzser.

Úgy érted , úszómester?

Igen, de az uszoda- és wellnessrészleg-menedzser jobban hangzik.

Világos.

Szóval, átbeszéltük, hogy például mennyire lehet a figurám frivol vagy káromkodós, és nagyon jól tudtunk együttműködni. Tavaly július elején kezdtünk el forgatni, a hó végén nekem volt egy kis pihenőm, hiszen nem vagyok benne minden jelenetben. Augusztus elején újra forgattam egészen szeptember közepéig. Összesen ötvenhat napot dolgoztunk. Az utómunka utolsó simításait, egy narrációt az elmúlt hetekben mobilapplikációra mondtam fel (tekintettel a koronavírus-járványra), és azt küldtem el az alkotóknak.

Mostanában egyre nagyobb divat, mondhatni, kiváltság lett sorozatokban szerepelni. Tíz éve ha valaki elvállalt egy napi vagy heti sorozatot, nem biztos, hogy tárt karokkal fogadták a színházak.

A televíziózási szokásaink folyamatosan változnak. Továbbra is van tartalomfogyasztás, az emberek ugyanúgy vágynak sorozatokra, mint régen, de tény, hogy a mozifilmeket és sorozatokat szponzoráló és terjesztő HBO GO és Netflix nagyban átformálta a közízlést, ez gyűrűzik be most hozzánk. Az amerikai sorozatok olyan színvonalasak, hogy minden gond nélkül veszik fel a versenyt az egész estés mozifilmekkel mind nézettség, mind pedig bevétel szempontjából. Itthon is jelentősen javult a sorozatok minősége, ott van például az Aranyélet, a Válótársak vagy az Alvilág.

Úgy tudom, éjjeli forgatások is voltak bőven.

Elég sokszor forgattunk éjjel. Egy uszodai jelenetet például eszement időpontban vettünk fel, délután háromtól hajnal háromig voltunk kint. Egy bizonyos idő elteltével már láttuk, hogy nem fogunk tudni hajnali háromra végezni, sőt, benne volt a pakliban, hogy még reggel hétkor is ott leszünk. Fáradtak, nyűgösek voltunk. És hát volt itt egy pont, amikor nálam is elpattant az a bizonyos húr. Herczeg Attila, aki egyébként elképesztő melót és energiát fektetett minden egyes napba, hajnal fél négykor mondott valamit…

Na, hát azon én úgy kiakadtam, hogy elkezdtem teli torokból üvölteni. Ettől az egész stáb lefagyott, mert, ugye, én vagyok a kedves, humoros Pepe.

Meglepődtek azon, hogy ki tud belőlem jönni a tigris, ha kell. Persze aztán negyed óra alatt elsimítottuk a dolgot Attilával, és rendben lezajlott a forgatás. Kilencre már végeztünk is!

Milyen tanácsot adnál azoknak a fiatal színészeknek, akik először állnak kamera elé?

Négy éven keresztül tanítják az egyetemen, hogyan is létezz kamerák előtt, szóval nem könnyű dióhéjban válaszolni erre a kérdésre, de az én meglátásom szerint kell hogy legyen a színészben alázat, és fontos, hogy a forgatás terepét vagy az előadás helyszínét egyfajta szent helynek érezze. A színészet egy ügy, egy „bolond” hivatás, amit csak szívvel-lélekkel, őrülettel lehet csinálni. És azok az őrültek jönnek általában erre a pályára, akiket megfertőz – hogy stílszerűen fejezzem ki magam – ez a színészetnek nevezett vírus. Nem szabad megalázkodni, de igenis kell, hogy munkáljon bennünk alázat, amikor egy ügy, egy alkotócsapat szolgálatába állítjuk a testünket, a lelkünket és az idegrendszerünket. Hogy filmről vagy színielőadásról van-e szó, az tulajdonképpen mindegy. Az Apatigris is nehéz menetelés volt, a vetítésekkor csuriban lesz a kezünk, és nagyon fogunk szurkolni, hogy szeressék a nézők a sorozatot.