Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • A magyar Stranger Things – Vass Norbert: Indiáncseresznye

    2019.07.05 — Szerző: Mosolygó Miklós

    Talán az Y generáció volt az első, akit az elődök funkcionális analfabétának tartottak. Ezért is nagy fegyvertény, hogy Vass Norbert hírt ad rólunk az előttünk élőknek és az utánunk jövőknek egyaránt. Bizonyítja, hogy a rendszerváltáskor születetteknek is van érvényes világképük.

  • A magyar Stranger Things – Vass Norbert: Indiáncseresznye

    Nemrégiben volt szerencsém meghallgatni egy rádióinterjút Dr. Racsmány Mihállyal, a Budapesti Műszaki Egyetem Kognitív Tudomány Tanszékének vezetőjével, akinek fő kutatási területe az emberi memória működése. A beszélgetés során felvetődött a kérdés, hogy miért érzékeljük a hat–tizenkét éves korunk között átélt időszakot jóval hosszabbnak, mint a harminc fölötti éveinket. Pofonegyszerű választ adott: a gyerekkori élményeinkre legtöbbször sokkal részletgazdagabban és színesebben emlékszünk vissza, mint a későbbi eseményekre. Ennek az érzésnek a fő oka, hogy a legtöbb pozitív vagy negatív élmény akkor történik meg velünk először, és csak utána rendeződik egy meghatározott időkereten belül ismétlődő rutinná. Ez az érzés táplálja a nosztalgiát is: nemcsak azért volt régen minden szebb, mert mi is szebbek voltunk, hanem mert először nyílt fel a szemünk a világ dolgaira. Vass Norbert Indiáncseresznye című könyve ezt az érzést adja vissza, méghozzá kiválóan.

    A generációm mostanra érkezett abba az életkorba, hogy bizonyos távolságtartással tud visszatekinteni a gyerekkorára. Ellépve a serdülőkor és a fiatal-felnőtt lét eltúlzott értékítéleteitől, végre a maga teljességében tudja értékelni a saját coming-of-age időszakát. Ez persze nem zárja ki az érzelmi bevonódást és a nosztalgiafaktor sokszor valóságtorzító hatásait, de mégis némi könyökteret biztosít egy részletes beszámoló megtételére. És Vass ezt meg is teszi, méghozzá full HD-ben. Ha valaki 1990 és 2000 között cseperedett fel, és nem volt Jehova tanúja, akkor minden apró részlet csiklandós örömet fog neki okozni. A könyv olvasása közben folyamatosan csapkodja majd a homlokát, ez az, aha, úristen, bazmeg, tényleg és hasonló indulatszavak hagyják majd el a száját. A teljesség igénye nélkül két dolgot emelnék ki: a Mortal Kombatot és a citromos teát. Már a ’80-as években is státusszimbólum volt a gyerektársadalomban a Commodore 64, ami a Gorenje-turizmus uszályán került be kis hazánk forgalmába. Akinek volt, az egyből magasabb polcra került, még akkor is, ha történetesen egy leragasztott szemüvegű is volt az illető, netalántán maga elé csapta le a kislabdát tesiórán. Ez a techőrület később tovább gyűrűzött az asztali PC-k és konzolok világába, ahol azonnali tiszteletnek örvendett mindenki, aki hozzáfért a Mortal Kombat című verekedős játékhoz és társaihoz. Természetesen amerikai rokonnal vagy kamionos faterral rendelkezők itt is előnyben voltak. A citromos tea pedig azokat az időket idézi, amikor még nem volt mindenki glutén- és laktózérzékeny – vagy nem tudtunk róla, hogy léteznek ilyen nyavalyák, és a gyerekek a szüleik által csomagolt szendvicset hordták magukkal az iskolába.

    Ennek a korosztálynak volt a védőitala az agyoncukrozott és -citromozott házi tea, szigorúan coca-colás PET-palackban szervírozva.

    Szinte érzi az ember az ujjbegyei alatt zizegő címkét, amit rövid idő után úgyis baszkurálni kezd, hogy végül letépje azt a palackról. Ez csak két példa arra, hogy mennyire részletgazdagon és érzékletesen festi le az író a korszak jellegzetes tárgyait, ami minden érintettből egy sor emléket csalogat majd elő.

    Vass Norbert Fotó: Végh László
    Vass Norbert
    Fotó: Végh László

    A másik fontos aspektusa a történetnek az idilli kisvárosi élet, amit szintén érzékletesen mutat be a szerző. Ha valaki vidékiként halad a budapestiség felé, akkor több lépcsőfokot jár végig a magyarság lépcsőházában, mintha a fővárosban született volna. Ez az elbeszélői nézőpontot számos árnyalattal gazdagítja. Ezt támasztják alá az olyan elragadóan vicces tájjellegű kifejezések, mint a sültes sapka vagy a zanócás. A kaposváriaknak ez biztos az anyanyelve, de kívülállóként is szívmelengető ezeket olvasni. A cselekmény helyszíne szintén ráerősít erre a derűs hangulatra. Egy kisvárosban ugyanis nem történik semmi érdemleges, így mindennapos feladat annak kitalálása, hogy mivel üssék el az időt a gyerekek. Biciklizés, bunkiépítés vagy a Szegvári Sziszó anyja által sütött fánkok elpusztítása.

    De pont a gyermeki nézőpont teszi a hétköznapi dolgokat csodákká, a kellemetlen élményeket pedig olyan traumákká, amikből akár épülni is lehet.

    Ebben az időszakban még őszinte és mély bűntudatot éreztünk bagatell dolgok miatt, legyen szó káromkodásról vagy a barátunkkal szembeni önzőségről. A vágyaink egészen más alakot öltöttek, és a naivitásukban is fölé nőnek a felnőttkori célok talmiságának. Egy bicikliverseny dönti el, hogy ki a legény a gáton, és ez még előtte van az ember minden keserű megalkuvásnak, ami a felnőttkor velejárója. Persze, ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy a gyerekek a maguk zárt világában ugyanolyan kegyetlenek tudnak lenni, mint a felnőttek, sőt. Őket nem kötik ugyanazok a civilizációs normák, mint a szüleiket. De nyugalom, ez nem egy Csáth Géza-novella, itt nem vágják el senkinek a torkát. A vattacukros árnyalatokat mégis ellenpontozza Vass egy-két jó érzékkel elhelyezett életképpel. Ezek közül talán a legerősebb a rossz házasságából az italba menekülő bácsi, aki totál részegen fekszik a földön, de azt hazudja, csak a repülőgépeket kémleli az égen. Vass ezzel két legyet üt egy csapásra, mert mindannyiunk emlékei között él egy alkoholista bácsi, a Vajdaságra kilőtt rakétákat pedig Szegedről is lehetett látni. Egy sarokra laktunk a vérontástól, de ebből a mi gyerekvilágunkba csak a szülők izgatott duruzsolása szűrődött le.

    Az novellafüzérként is olvasható kötet elbeszélésmódja pont azért bravúros, mert képes reprodukálni ezt a hebegő, saját szavába vágó gondolatfolyamot, amivel egy nyolcéves gyerek tud beszámolni a világról – levegővétel nélküli szómenése egy kisiskolásnak. A folyamatos függőbeszéd alkalmazása és a vesszőkkel szétszabdalt, végtelenbe tartó mondatok pontosan ezt az illúziót erősítik. A gyerekkor egyszerre van tele csodákkal és rémálmokkal, az érzelmi skála két ágán ülő szélsőségekkel. Gyermekpszichológus legyen a talpán, aki ezeket az élményeket ilyen kristálytisztán előcsalogatja a gyerekekből. A bevezetőben feldobott időérzékelős paradoxon is magyarázatot nyer itt, hiszen a legkisebb eseménynek is súlya, terhe van a fiatal hőseinkre nézve, amik minden bizonnyal maradandó nyomot fognak hagyni a személyiségükön. Az Indiáncseresznye irodalmi előképeinek tekinthetjük a hazai mezőnyben Gerlóczy Márton Igazolt hiányzás át és Totth Benedek Holtversenyét, de ezek mégis nagyon más univerzumot mutatnak be. Az egyes szám első személyű szimulátor az imént említett műveknél is működik, de azok a művek a kamaszkor érzelmi hullámvasútját mutatják.

    Egy olyan életet, ahonnan ellátni már a felnőttkorig.

    Ezzel szemben az Indiáncseresznye gyerekhősei nem is akarnak még felnőttek lenni, ha csak azért nem, hogy tovább ébren maradhassanak, esetleg hogy ne kelljen másnap felelni bioszból. Ennek a tisztaságnak a hiteles megidézéséhez meg kell őrizni magunkból egy kis darab gyermeket, és úgy tűnik, Vassnak sikerült ez a mutatvány.

    A fanyalgók persze szóvá tehetik, hogy túl könnyű ziccer egy gyerekkori önéletírást letenni az asztalra első kötetként. Nincs benne világépítés, a cselekmény adott, a szereplők elevenné gyúrásához pedig csak jó memóriára van szükség. Már-már egyet is értenék a tamáskodókkal, de itt valójában komoly hozzáadott értékről van szó, amely túlmutat a zsáner unalomig ismert tartalmán. A gyermeknyelv hiteles megjelenítése mellett egy olyan korszak élménycsomagjának feldolgozására tesz kísérletet, amelyre eddig ilyen részletességgel még nem sokan vállalkoztak. Nagyon fontos kordokumentum ez, egy zeitgeist-lenyomat, amire buzgón hivatkozhatnak majd a szerző után jövő irodalmi időutazók. Sőt, van itt még valami más is: talán az Y generáció volt az első, akit az elődök funkcionális analfabétának tartottak. Ezért is nagy fegyvertény, hogy valaki hírt ad rólunk az előttünk élőknek és az utánunk jövőknek egyaránt. Vass Norbert egy olyan fiatal író, aki bizonyítja, hogy a rendszerváltáskor születettek generációja is ugyanolyan érvényes világképpel rendelkezik, mint bármelyik másik évfolyam, és bár tényleg elromlott a szemünk a sok számítózástól, azért az igazán fontos dolgokat még kiszúrjuk, akár nappal szemben tekerve, hátrafordított sültes sapkában is.

    Vass Norbert: Indiáncseresznye FISZ / Apokrif Könyvek, 2019

    Vass Norbert: Indiáncseresznye

  • További cikkek