Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Büszkén és zenével

2019.07.04 — Szerző: Tankó Eszter

A 24. Budapest Pride alkalmából annak jártunk utána, hogy hogyan lett a tolerancia – ha egyáltalán így lett – a hétköznapjaink része, és hogyan segített ebben a zene.

Büszkén és zenével

1969 Kaliforniájában került sor az első olyan megmozdulásra, minek során civilek álltak ki a melegek jogaiért. Korábban is voltak kezdeményezések a témában, de ez adta meg a lökést, hogy világszerte nyissanak a társadalmak az eddig homályba burkolózott homoszexualitás fogalma felé. Általánosan elterjedt kapcsolati minták öröklődtek tovább generációról generációra, és ha valaki máshogy orientálódott, nem nagyon talált megértést a környezetében, de még a kikapcsolódásban sem tudott feloldódni az önmagában vívott konfliktusa. Míg sokunknak felemelő megélni a szerelem érzését a zenén és annak hallgatáson keresztül, ha valaki homoszexuális vagy keresi a szexualitását, ez nem egyszerű. Sőt, sokáig még kevésbé érezhette magát normálisnak, ha zenei tartalmat fogyasztott, mivel azok a tartalmak egy kizárólagos világnézetet hirdettek és fogadtak el.

Az 1969-es Stonewall tüntetésen rendőrök szállnak szembe a melegjogi aktivistákkal
Az 1969-es Stonewall tüntetésen rendőrök szállnak szembe a melegjogi aktivistákkal

Ha az antropológián keresztül rápillantunk a témára, látható, hogy a zene evolúciósan mekkora szerepet játszik az emberiség életében. Párzási rituálék, táncok, trubadúrok az ablak alatt vagy épp melltartókat elkapó rapperek bizonyítják, hogy a normák sosem könnyítették meg a melegek beilleszkedését a zenei szférában sem. Az ‘50-es évek házasságmodellje teljes autonómiát adott a férfinak, míg kiszolgáltatottságot várt el a nőtől (és csak ezt adta lehetőségként neki). Ebben a modellben nem volt helye semmiféle fekete foltnak, szürke zónának, semmiféle ellentmodásnak, sem a nő (ami egy másik témát feszeget), sem a férfi részéről. Legyen az csak egy kósza kitekintés.

Ebben az időszakban nem dolgozhattak melegek az amerikai kormányzatban, mert „biztonsági kockázatot” jelentettek az országra nézve. A pin-up girl és hazafias katona képe volt az ideál a korszak Újvilágában, és persze mivel ekkor Amerika a lehetőségek földjét szimbolizálta, a fejlett országok nagy része (a kommunista rezsimeken kívüliek) az amerikanizálódás felé vette az irányt, így náluk is ez volt a követendő példa.

A Black Cat Tavern tüntetés 1967-ben, ami először mozdított meg 200 embert az LMBT emberek jogaiért. ​​​​
A Black Cat Tavern tüntetés 1967-ben, ami először mozdított meg 200 embert az LMBT emberek jogaiért. Forrás​​​​​​

A hidegháború kényelme és az egyre békésebb helyzet viszont kezdett teret engedni a toleranciának is. 1961-ben Amerikában már tv-műsort indítottak, ami a kérdéskört feszegette, a vallásos környezet megvetését eredményezve. Ebben az évben elsőként dekrimininalizálták a homoszexualitást Illinois államban. Erre a hangulatra volt válasz a ‘69-es melegjogi akció Kaliforniában, aminek eredményeképp létrejött a Personal Rights in Defense and Education név alatt futó levelezés, amiben a melegek jogaiért álltak ki Los Angeles-i lakosok. Ezt tekinthetjük a PRIDE mozgalom elődjének. Az USA a szólásszabadság és a civil összefogás hazája, ezért is tudott létrejönni könnyen a szerveződés, és ezért sem meglepő, hogy itt szólaltak meg zenészektől a melegség elfogadását ösztönző sorok. Párhuzamosan hasonlóan alakult a helyzet Angliában is.

A parkbúcsúztató koncert közönsége, Budapest, Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Park, 1984. ​​​​​​
A parkbúcsúztató koncert közönsége, Budapest, Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Park, 1984. Forrás

A ‘70-es évekre jött el az a korszak, amikor a disco és a groove kialakulásával azok dallamvilága körbe tudta fonni ezt a témát, és az erotikus, gyorsabb ütemekkel már nem csak a férfi–női viszonyt mutatta be: nők nem csak az erős kezű férfi ölelésére vágytak, a férfiak pedig nem csak piros telt ajkakra. A groove-os hangzás ebben az időben kezdett formálódni különböző elektronikus hangzásokkal EDM-mé (ezt a valós electronic dance musicra értem, nem Aviciira). Ebben a világban a nemek feloldódni látszanak – a lényeg, hogy együtt táncoljon mindenki, eksztatikus állapotban.

Ebben a drogterjesztés kiszélesedése és a felvevőréteg sokfélesége is nagy szerepet játszott, de egy helyen mindenki feloldhatta az identitását, és ez a tánctér volt. Az önkívületi állapot segített megérteni, miért mindegy, hogy milyen irányú a szeretet, miért nem egyfajta szeretet létezik, a homoszexuálisok pedig láthatták, hogy nincsenek egyedül – szükség volt egy olyan térre, ahol ez ki tud bontakozni. A popkultúra és a dance music párhuzamosan oldotta fel a témát, fokozatosan terjedt az elfogadás intézménye a New York-i Studio 54 éjszakáin át a rádiókig. Egyre jobban összefolyt Európa-szerte a klubozás és a titkos orgiák, valamint a drogfogyasztás fogalma, és ezzel egyre elterjedtebb lett a nyitás az utcákon is, bár elkerülhetetlen volt a negatív felhangok felerősödése is.

Donna Summer I Feel Love című, 1977-es száma egy ilyen kapu volt az LMBTQ-világra, amely ezt a szabad áramlást gyors ritmusával és az elhúzott, magas vokáljával körvonalazta. Az 1978-as YMCA ma is fel-felcsendül valamilyen családi nagy ünnepen, de nem mint meleghimnusz, pedig a rövidítés egy olyan edzőtermet takar, amely minden férfi menedéke lehet, ahol bármi megtörténhet. Egyébként a betűket mutogató Village People az első koncertjeit melegbárokban adta.

Az, hogy kinek mennyire volt tiszta Freddie Mercury szexuális beállítottsága, nem teljesen egyértelmű, de hogy voltak jelek, és hogy erős hangját hallatta is, nem könnyen leplezhető. A Don’t Stop Me Now olyan energiákat szabadított fel, amik tényleg 200 fokra fűtötték a hangulatot. Fontos, hogy ekkor még inkább burkoltan lehetett nyitni a téma felé. Hirtelen jött a változás, és a negatív képzettársításoktól mentesíteni kellett a közvéleményt.

A ‘80-as, ’90-es évek voltak a house bölcsője is. Az évtizedben az afroamerikaiak és a queer kultúra adott otthont a house születésének. Danny Xtravaganza, a Love The Life You Love című groove-os száma is ennek a megtestesülése.

Az 1981-es Elton’s Songban Elton John olyan mély érzéseket énekel meg, amivel a szégyent és a tehetetlenséget fogalmazza meg egy azonos nemű iránti vonzódás kapcsán. Ez a komolyabb lélegzetvételű, őszinte szám is fenn tudott maradni annak ellenére, hogy ilyen nyíltan fogalmazott.

George Michael a ‘90-es évek végén vállalta fel nyíltan, hogy meleg, de az évtized elejétől őszinte számokat énekelt. Elmondása szerint nem érte ezért negatív megkülönböztetés, nem érdekelte az embereket, milyen nemű partnerhez énekel – olyan érzésvilágot közvetített, ami nem követelte meg, hogy bárkinek elszámoljon. A 2000-es évekre elérkezett a teljes nyíltság a témában, a hardstyle, a techno is az elfogadást hirdette a hajnalig nyúló éjszakákon.

Az elutasítottság, magányosság érzését önállóságuk hangoztatásával ellensúlyozták az előadók, mondván, ha a társadalom nem kér belőlük, akkor létrehozzák a sajátjukat – nagyjából erről szól Robyn Dancing on My Own című 2010-es száma.

Az évtizedet megkezdve a friss és megosztó Lady Gaga is utat tört a popkultúrában sajátos szövegeivel, transzvesztitákra jellemző íves, nem természetes sminkjeivel. Vele egyidőben Katy Perry és Sia is nyíltan kiállt zenéjével a queer közösség mellett. A közelmúltban a hiphop, a rap és a soul is zászlajára tűzte a queerek iránti együttérzést: például a rap eddig pénz és nők köré épülő szövegvilága kevésbé sekély vizekre evez, és az önkeresés erdejében keres utat.

Az elmúlt harminc évben kialakult egy olyan előadói réteg, akik magukat is az LMBTQ-közösség tagjainak definiálják. Legfrissebb hírnökök a Years & Years, Troye Sivan, Muna, morgxn, Halsey, Hayley Kiyoko. A belinkelt klipek vizuálisan is betekintést engednek az LMBTQ-világba – legalábbis egy részébe.


Következő cikk

További cikkek