Az utolsó előtti mohikán – Szilasi Lászlóval legújabb lapszámunkban megjelent regényrészlete kapcsán beszélgettünk

Készülő regényedből, az Annunziatából három fejezet jelent meg a szeptemberi Kortársban. Korábbi regényeidben általában van egy központi kérdés, pár példát említve A harmadik hídban ilyen a hajléktalanság számunkra átérezhetetlen ténye, a Saját élet a pontos emlékezés próbája, a [18:48: telefon]-ban az íráson keresztül teszel kísérletet a halál utáni párbeszédre. Mesélnél arról, hogy az Annunziata kapcsán milyen központi téma foglalkoztat?

Az Annunziatában a

szocializmus mibenléte foglalkoztat, a kisregény műfajában,

anélkül azonban, hogy a kisebb terjedelem valamiféle szókép használatát szorgalmazná. Nem, a szocializmus szó nem valami helyett van.

A szövegekben pontos és részletes leírások olvashatók történelmi és kulturális témákban is. Irodalomtörténész is vagy, és mintha ezekben a részletekben a történészi, kutatói érdeklődés vezetné a tolladat. Hogyan hat egymásra, viszonyul egymáshoz most ez a két szakma nálad?

Sehogyan sem.

Már elég régóta nem vagyok irodalomtörténész.

Bár, ahogyan nemrég olvastam, a kövér (vagy: sovány) állapot genetikai nyomai még évtizedek múlva is érezhetőek a testben.

A [CSÉ] című közölt fejezetben az Issekutz család unokája számára Cs. Szabó László és Szerb Antal a legnagyobb szellemóriások. Neked mit jelentenek ők ketten?

Gimnáziumban tustintagyakorlaton leírtam Szerb Antaltól azt, hogy a bordói sírnivalóan jó volt, drága jó déltengeri napsütések váltak ihatóvá benne. Akkoriban épp Cs. Szabó friss, eszelősen szabad, Magyarországon megjelent köteteit olvastam, s néhány év múlva kiderült, hogy Csé még Szerb Antalnál is műveltebb volt. Pukkadjatok meg! – gondoltam akkor.

A háromból két fejezet E/3. személyű elbeszélőjének ki- vagy mivoltára egy kétszavas geggel utalsz: „mivel fogják eltölteni az életük idejét a személyek, ha a mesterséges intelligencia meg a robotok miatt nem lesz már munkájuk? Mi lesz akkor a dolguk? Lesz-e bármiféle teendő? […] Ezt még nem tudják a gépek. Legyen hát ez a feladat. Egy kicsit gondolkodtak még. Aztán lassan meg is írták a maguk önéletírását. Azokból dolgozom.” Az elmúlt évek legfelkapottabb kérdése, hogy az egyes szakmákat milyen mértékben fogja átformálni az MI. Te hogy látod az MI és a szépírás kölcsönhatását? Képes-e, képes lesz-e versenybe szállni veletek az MI, és szerzőként kell-e változtatnotok azon, hogyan dolgoztok?

A szépírás a megszűnés előtt áll. Az utolsókat rúgjuk bele, szép szelíden. Nem rossz, kellően romantikus érzés utolsó mohikánnak lenni.

De azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó mohikán nem Uncas volt, hanem Csingacsguk.

A közölt fejezetek alapján egyszerre családregény és történelmi emlékezés, amit írsz. Az Issekutz család legendáriuma, egy algyői olajkútrobbanás, a hatvanas évek vidéki Magyarországának közhangulata és a globalizáció, illetve MI meghatározta napjaink is témái a részletnek. A családi-emberi vagy a történelmi aspektus érdekel jobban a készülő szöveg kapcsán, és miért?

Természetesen a családi-emberi aspektus érdekelt jobban. Már csak azért is, mert, ha jól emlékszem, a történelmi aspektus ideiglenesen megszűnt. Ragacsosan ácsorgott és zümmögött a Franklin utca 36. előtt.

Milyen most az írás folyamata? Van-e olyan nehézség, kérdés, amellyel más regényeknél nem szembesültél, hanem kifejezetten az Annunziata írása közben küzdesz vele?

Hát, néha rákattintottam az MI-re: nehéz lett volna kihagyni. Muhaha!

Szilasi László regényrészlete a Kortárs folyóirat friss számában a 6. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, a Magyar Napló Könyvesboltban és a Ludwig Múzeum shopjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.