A 10 legmeghatározóbb magyar fantasyíró

„A fantasy valószínűleg a legősibb irodalmi eszköz arra, hogy a valóságról beszéljünk” – vallotta az egyik legjelentősebb kortárs sci-fi- és fantasyíró, a nemrégiben elhunyt amerikai Ursula K. Le Guin. A fantasy központi eleme volt azoknak az összejöveteleknek, ahol egy elbeszélő – akár már Homérosz – köznapinak nehezen nevezhető tulajdonságokkal ruházta fel az általa nem ismert, de a közösségi emlékezet szempontjából kitüntetett jelentőségű személyeket vagy esetenként entitásokat, helyeket, szokásokat. Az elhangzottak beépültek a hallgatóság életébe, a felnőttekébe és a gyerekekébe egyaránt. Ugyanakkor más történeteket és máshogyan mondtak faluhelyen és a kastélyokban. Eltérően fejezték ki magukat a férfiak egymás között, mint ahogyan tették volna nők jelenlétében. Utóbbiak úgyszintén megtalálták a maguk hangját, akár vegyes csoportosulásnak, akár azonos neműekből állónak mondták el fantasztikus elemekkel átszőtt történeteiket. Ezek a különbözőségek a 19. századi Európában átrendeződni látszottak, és a társadalom irodalmat fogyasztó rétegei egyértelműen lenézően kezdtek vélekedni a fantasztikus irodalomról, a kevésbé tanultak, a nők és a gyerekek érdeklődési körébe tartozónak tartották a műfajt. Az irodalom intézményesülése során pedig ez a meglátás csontosodott meg, és többé-kevésbé tartja magát a mai napig.

Miként értelmezem a fantasyt? Olvasatomban elsősorban a lehetetlent jeleníti meg. Az továbbra is vita tárgyát képezi, hogy az „abszolút lehetetlen” vagy az „akár el is képzelhető” között hol helyezhető el.

A fantasy olyan állításokat tesz, amelyek kizárólag az általa bemutatott világra vonatkoztathatóak – így a létrehozott szöveg zárt logikával rendelkezik, amely eltér(het) az általunk használttól.

Az ebből következő disszonanciát a nyelv meggyőzőképessége tudja enyhíteni és orvosolni. Ezt az össze nem illőséget a válogatásom több szempontból is igyekszik megjeleníteni. A „magyar fantasy” címkét próbáltam szabadon érteni, hogy az a születési helyre utaljon, ne a tartalomra vagy a magyar nyelvre mint megjelenési közegre. A felsorolásban semmi kizárólagosság nincs, mindössze azt hivatott tükrözni, hogy meglátásom szerint hol tart jelenleg a magyar fantasy.

Milyen is a kortárs magyar fantasy? Akad (ellen)lovagregény a 8. századból; kanonizált szöveg újraértelmezése; több újraolvasása a magyar tündérmeséknek és mitológiának; nyomozhatunk a viktoriánus London utcáin; léphetünk ismeretlen bolygóra, aminek vázát egy hatalmas tengely adja; szemtanúi lehetünk az idegenek jogokért való harcának az alternatív Budapesten; küzdhetünk vérgőzösen igazunkért a középkori Európában; dülöngélhetünk egy névtelen város sikátorában, mialatt a drog és az öcsénk elvesztése miatt érzett fájdalom dübörög bennünk; és benézhetünk a valóság hámló tapétája mögé.

A kortárs magyar fantasy nyitottságát talán nem is illusztrálhatná jobban más, mint Bánki Éva Fordított idő trilógiája (Fordított idő, 2015; Elsodort idő, 2017; Összetört idő, 2019). Bánki ábrázolásában életre kel a 8. századi Európa nyugati és észak-nyugati fele.

Az idő, a rend, az időrend és a logika eltéréseinek színrevitelére kerül a hangsúly a regénybéli történelem színpadára lépő népcsoportoknál, emiatt nincs semmilyen egységes világszemlélet, amire bármilyen konszenzus épülhetne.

Minden képlékeny: ami egyik nap parancs, a következő napon már elfelejtett anekdota. A főszereplő lány, Riolda szem- és fültanúja annak a valószerűtlennek ható át- és újrarendeződésnek, ami a Római Birodalom bukása után történik, miközben mechanikus rovarok, madarak és pókok veszik őt körül. Ahogyan Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című kötete generált vitákat az angolszász irodalmi nyilvánosságban, úgy ez a nagyszabású vállalkozás is méltó lenne a nagyobb figyelemre – elvégre majdnem egy időben játszódnak.

Csurgó Csaba Kukoricza című regénye időben és térben is jóval közelebb játszódik napjainkhoz, ám nem jutunk el a kortárs állapotokig. Az ötvenes évek kezdenek kísérteni. A Kukoriczához az alapokat Petőfi Sándor János vitéze szolgáltatja. Miként lehet adaptáció tárgya egy olyan mű, amely ennyire kanonikus pozíciót foglal el a magyar irodalomban? Egy alternatív történelmi regény bontakozik ki előttünk, amely a kalandregény, a kémregény, a fantasy, a mese és a sci-fi stílusjegyeiből egyaránt építkezik. Hathat ránk a szöveg nosztalgiafaktora, hiszen a kulturális és popkulturális apróságok aláaknázásával (Lehel, a legyőzhetetlen képregényhős), esetenkénti továbbgondolásával (járművek elnevezése madarakról, ami egy ponton egészen frappáns módon kapcsolódik össze a Petőfi-művel), majd az olvasóval való összekacsintással válik vonzóvá és olvasmányossá. Az ismerős történet turbófokozaton pörög, hatványozza az izgalmakat, és emlékezetes olvasmányélményt nyújt akár azoknak is, akik idegenkedtek az eredeti mű nyelvezetétől.

Gaura Ágnes Túlontúlja más oldalról közelít a kollektív tudáshoz, mint Csurgó Kukoriczája: A magyar folklór, a tündérmesék és mitológia irányából. Aranyerdő, Ezüsterdő és Rézerdő, valamint a kortárs Budapest lesznek helyszínei Berenczi Liliom kalandjainak. A tündérmese-rajongó fiatal nő keresi helyét a világban egy multinacionális cégre emlékeztető vállalatnál, és az ő életének sorsfordító eseményeit tárja elénk a könyv. A kötet épít az angolszász fantasyhagyományra, többek között J. R. R. Tolkien világára és William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékára is. Gördülékeny, humoros és szerethető regény.

Theodora Goss annyiban lóg ki a felsorolásból, hogy magyar származású, de az Egyesült Államokban él, és angolul publikál. Az alkimista lányának különleges esete című regénye a 19. század végére kalauzol, a késő viktoriánus Londonba. Főszereplői az angolszász irodalom szörnyei, a (többnyire) őrült tudósok női teremtményei.

A történet kialakításakor az író jócskán merített a kulturális, történelmi, kultúr- és irodalomtörténeti kondérokból.

A gördülékeny stilisztikájú, jól olvasható és szórakoztató kötetben egy, csak nőkből álló csoporttal nyomozhatunk, velük együtt segíthetjük Sherlock Holmes és dr. Watson munkáját. Az állandó kalandok közepette az elbeszélő szereplőivel együtt folyamatosan reflektál az eseményekre, sőt a karakterek a regényírás folyamatába is belekontárkodnak, ami kifejezetten érdekes narrációs összetettséget biztosít a regénynek, ami mellesleg markánsan állást foglal olyan aktuális kérdésekben is, mint a nők társadalmi helyzete.

Kleinheincz Csilla Ólomerdő trilógiája is a magyar folklórból táplálkozik. Gaura kötetével ellentétben itt egy lány a főszereplő, Kótai Emese. Két világgal találkozhatunk: egyik a tündérekhez kötődik, a másik az általunk ismert valóság. A felnövéstörténet és a családregény műfaji jegyei szövődnek egybe a sejtelmességbe burkolózó erdő indáival, ágaival és gyökereivel. A sorozat tanulságát talán így fogalmazhatjuk meg a legpontosabban: ígéretek és döntések határozzák meg helyünket a világban – vagyis azt, hogy miként és hová tartozunk, ami különösen problémás tud lenni akkor, ha éppen mi szolgálunk két világ metszeteként.

Lakatos István Óraverzum – Tisztítótűz című regénye, az Óraverzum trilógia első része némiképpen ellentmondásos szerepet tölthet be ebben a felsorolásban. A Magvető Kiadó és a szerző korábbi közös munkái alapján vélelmezett olvasóközönség a gyerekek korcsoportja volt. Ez a prekoncepció annyira erősen tartotta magát a kritikában, hogy teljesen félrevitte a kötet értékelését. De talán ebben a regény nyelvi regisztere is játszott némi szerepet. Lakatos sajátságos műfajiságú kötetében egyszerre mozog az altesti humor gyermetegsége és a fantasy világ morózussága. A steampunk koncepcióba ágyazott, a lehető legaprólékosabban kitalált világ ez. A főszereplő egy nyolcéves gyerek, az ő szemszögén keresztül kapjuk az információkat a fiktív világból, a mechanikus óraműszerű Világgépből. Habókos feltalálók robbantgatnak laborjaikban, léghajók szelik az eget, fogaskerekek forognak a bolygó lakóiban, mialatt a főhős felfedezőútra indul, és titkokat tár fel.

Moskát Anita egy önálló világot mutat be az Irha és bőrben. Ebben az univerzumban az állatok mutáció során öntudatra ébrednek, így a Föld emberi lakosságának szembe kell nézni a ténnyel, hogy most már nem ők az egyetlen értelmes faj a bolygón. Három szereplő, három szemszög egy alternatív Budapesten. Pilar (borz) és Kirill (őz) az átalakult állatokhoz, az úgynevezett fajzatokhoz tartoznak, míg August a fajzatok jogaiért küzdő aktivista. Moskát szövege olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek napjainkban igencsak aktuálisak: Hogyan és miként jön létre a Másik? Mi választ el engem a Másiktól? Miért gondoljuk, hogy csak az ember áll(hat) a világ középpontjában?

Raoul Reiner (azaz Kornya Zsolt) azon generáció képviselője, akik a nyolcvanas években kezdték el hallatni hangjukat a magyar irodalmon belül, hogy a fantasynak helyet követeljenek. A szerző nem mellesleg a magyar fejlesztésű szerepjáték, a M.A.G.U.S. háttérvilágának egyik oszlopos tagja.

A Sötét Mersant világa sorozat (A hitehagyott, 1996; A kárhozott, 1997; A kívülálló, 2001; Setét álmok, 2003; Az exorcista, 2010) a lista eddigi tételeivel szemben egy teljesen önálló utat igyekszik bejárni: olyan világot teremt a középkori alternatív Európában, ahol az egyházi és a világi hatalom nyomorítja meg a szereplőket, és az ököljog uralkodik. Főszereplője Mersant Le Sinistre, az örökségéből kitaszított nemes. Jelszava a hatékonyság: a mágia egyik utolsó képviselőjeként módszeresen és kíméletlenül teszi el láb alól ellenfeleit. Stilárisan precíz, túlzó költői eszközöktől mentes szövegek, ugyanakkor nyelvezetük választékos, és úgy szúrnak, mint egy rapír.

Sepsi László Pinkyje egyszerre több műfaji réteget varr össze, és Frankenstein szörnyeként szabadítja az olvasóira ezt a meglepően rétegzett mintázatot. A noir és hard boiled detektívtörténet egymástól annyira nem is olyan távoli zsánere ad egymásnak randevút egy füstös, szemetes sikátorban a nevenincs fantasztikus városban. A főszereplő, Jynx függőségével állandó harcban állva próbálja megtalálni öccse gyilkosait az urban fantasy útvesztőiben. Nyomozása során fényt derít a kötet címében is megjelölt matéria eredetére, körképszerűen láttatja a névtelen városi társadalom alsó rétegeit, és bejárja ezt a területet annak minden tiltott zónájával együtt.

Veres Attila kötetét is lehetne kakukktojásnak tekinteni, noha az Odakint sötétebb szintén a lehetetlenségre alapoz. A könyvet a (new) weird műfajához sorolta a kritika, ami a maga összetettségével kapcsolódik a fantasyhez is. Az angolszász new weirdre a kétezres évek elejétől kezdenek utalni a kritikusok, olyan szövegek kerülnek szóba így, amelyek egyaránt merítenek a horrorból, sci-fiből, fantasyből és a gótikus irodalomból. Az idesorolt szerzők többnyire kortárs, köznapibb nyelven beszélik el és általában városi környezetben helyezik el történeteiket. Veres egy alternatív Magyarországot alkot, amelynek egyik megyéjében 1983-ban egy csoportnyi idegen, csápos lény, az úgynevezett cellofoidák bukkannak elő a semmiből, kellő felfordulást okozva. A főszereplő, Gábor egy szerelmi csalódás után érkezik meg ide, hogy olyan események részese legyen, amelyek révén a regény egyszerre olvasztja magába a (kortárs) magyar szorongást, a társadalmi frusztrációt és a pszichedéliába oltott szürreális horrort.