„Úgy érzem, hogy Magyarország még mindig nagy bajban van” – Interjú Reisz Gábor filmrendezővel

Említetted, hogy a Földszint ötlete egy teljesen véletlenszerű beszélgetés alkalmával pattant ki Berkes Juli [a film producere, Reisz Gábor állandó alkotótársa – a szerk.] fejéből.

Olyan élethelyzetekről beszélgettünk, amelyekhez valamilyen szinten mindenki tud kapcsolódni. Julinak egyből eszébe jutottak a lakógyűlések, én akkor a Bëlga Lakógyűlés című dalán kívül nem sokat tudtam ezekről. Valamivel később voltam egy lakógyűlésen, és hosszasan beszélgettem egy közös képviselővel is, így sikerült tapasztalatot szereznem a témáról. A Julival való beszélgetés akkor ott tartott, hogy agyalok ezen a filmötleten, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Általában így szokott lenni: sok ötletem van, elmondom őket Julinak, illetve a feleségemnek és Schulze Évának is, aztán ha több hétig nem megy ki a fejemből egy elképzelés, abból lehet, hogy film lesz. Folyamatosan változott bennem a Földszint koncepciója. Az első elképzelés szerint a közös képviselő lett volna a főszereplő, el is kezdtem beszélgetni társasházkezelőkkel, aztán rájöttem, hogy ebben a formában mégsem tudnék együtt menni ezzel a történettel. Az írás közben arra jutottam, hogy ha a magyar politikai rendszer működését és apátiáját meséljük el, ahhoz olyan karaktert kell keresnünk, aki „kívülről” érkezik a lakógyűlés közegébe.

Azt mondtad egy interjúban, hogy 2024 és 2025 körül nagyon megviselt a rendszer cinizmusa, de a Magyarázat mindenre után nem akartál egy újabb komor filmet készíteni, ezért a humor, a szatíra és az abszurd eszközei felé fordultál.

2026. április 12-ig semmiféle reményt nem fűztem ahhoz, hogy rendszerváltás lesz Magyarországon.

Azt hiszem, kialakult bennem egy igény, hogy megpróbáljam felébreszteni az embereket az apátiából.

El is hangzik a mondat a Földszintben: „haló, lakók, ébresztő!”. Még a film forgatása közben történt a kormányváltás. Rájöttünk, hogy a Földszint inkább visszatekintés lesz az előző rendszerre, mintsem ébresztő a társadalomnak.

Változtattatok valamit a film történetén a kormányváltás miatt?

Akkor már forgattuk a filmet. Egyébként sem akartuk átírni, csupán a film végkimenetele nem illett ahhoz, amit jelenleg látok vagy érzek Magyarországon. Schulze Éva írótársamban merült fel először az ötlet, hogy nyúljunk hozzá egy kicsit a befejezéshez. Eredetileg sokkal pesszimistább, sötétebb lezárást képzeltünk el.

A Földszint főhőse, Kristóf a történet szerint banki alkalmazott, aki korábban festőművésznek készült, de abbahagyta. Ezzel azt akartad kifejezni, hogy feladta az álmait, és nem elég kitartó?

Sok ember életében harmincöt és negyvenöt éves kora között eljön az életközepi válság, amikor számot vet az addigi életével. Ha valakinél, pláne egy művésznél ehhez társul egy trauma az apja elvesztése következtében, az egy olyan súlyos válságot idézhet elő, ami az egzisztenciájára is kihat. Olyan főszereplőt képzeltem el, aki ezzel küzd, majd talál egy túlélési stratégiát, és azzal nyugtatja magát, hogy dolgozik, és rendben van a kapcsolata a feleségével. Látszólag egy átlagos polgár, miközben valójában semmi sincs rendben vele.

A filmben többször is látjuk, ahogy Kristóf ráugrik a lábtörlőre, vagy egy lendületes mozdulattal végigcsúszik a padlón. Ezzel is szeretted volna érzékeltetni, hogy még mindig nem nőtt fel teljesen?

Igen. Azt akartam szemléltetni, hogy amikor egyedül van otthon, előjön belőle a gyermeki énje, és valami hülye szokást akartam kitalálni ehhez.

Az első két filmed, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek főhősei is tutyimutyi, döntésképtelen karakterek, akik csak sodródnak az eseményekkel. A történet elején Kristóf is ilyennek tűnik, aztán a kezébe veszi az irányítást. Tudatos volt, hogy a főszereplőd ezúttal a sarkára áll, és végigviszi, amit elkezdett?

Igen. Saját magamból kiindulva sokáig azt éreztem, hogy Kristóf egy döntésképtelen, az eseményekkel sodródó karakter. Lehet, hogy azért, mert egy kicsit én is ilyen vagyok, noha nem lehet filmet rendezni úgy, hogy az ember csak sodródik. Rendre visszatérek az ilyen karakterekhez, de ez nem tudatos. Az írás környékén beszélgettem egy jó barátommal, Babiczky Tiborral, aki azt mondta, hogy ideje lenne fiúból férfivá válnia ennek a Méhn Kristófnak, ezért úgy döntöttem, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, ahogy a kezébe veszi az irányítást.

A felnőtté válás és a felelősségvállalás az összes filmedben visszatér. Miért foglalkoztat ez a téma?

Az elköteleződéstől és a felelősségvállalástól való menekülés, valamint az ebből adódó szorongás foglalkoztat. Ez valószínűleg értelmezhető a felnőtté válás hiányaként is. Még 2014 körül a VAN… kapcsán adtam egy interjút, és szóba került, hogy jó-e, ha valaki nem nő fel. Szerintem egy művész számára nem jó, ha teljesen felnő. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes az önálló életre.

Szerintem a gyermeki naivitás sokkal őszintébb szemléletet ad, mint a felnőtt élet, ahol karriert kell építeni, és tudatosan, piaci alapokon kell döntéseket hozni.

Lehet, hogy én is ez elől próbálok menekülni. Ebből a szempontból ki lehet jelenteni, hogy nem nőttem fel – noha az is tény, hogy az apukám elveszítésekor valamelyest ez mégis megtörtént.

Bár a Földszintben végig érezhető a politikai párhuzam, egyszer elhangzik a közös képviselő szájából, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”. Ezzel egyértelművé szerettétek volna tenni, hogy a film az előző kormány éles kritikája?

Számomra ez az elmúlt tizenhat év egyik legfájóbb mondata, pedig volt pár kemény megszólalás. A „senkit nem hagyunk az út szélén” a koronavírus-járvány alatt hangzott el [az idézett mondat Orbán Viktor politikai kommunikációjának időről időre visszatérő retorikai panelje – a szerk.], amikor már több tízezren vesztették életüket a betegség miatt Magyarországon. Az édesapám is köztük volt. Számomra egészen gyomorforgató, hogy a politikusok ilyen magabiztosan hazudnak a kamerába. Azt éreztem, hogy ezen a ponton megengedhetjük magunknak, hogy elhangozzon ez a mondat, míg a film szerintem lényegesen finomabban igyekszik megmutatni a politikusszerű közös képviselő karakterét. Kíváncsi vagyok, ki mikor jön rá, hogy a közös képviselő valójában kit szimbolizál a filmben. Nem egy konkrét személyt akartunk vele jelképezni. Azt akartuk bemutatni, hogy hogyan kommunikált az előző rendszer.

A Kristófot alakító Tompa Ádámra a Blue Heronban figyeltél fel. Azt mondtad, hogy amikor a feleségeddel először megláttátok a vásznon, azonnal eszetekbe jutott, hogy megvan Méhn Kristóf. Mit láttál meg benne?

Ádám szemei mögött van valami szomorúság, bár a való életben nem egy mélabús személy. A tekintete keltette fel az érdeklődésemet. Látni valamit az arcában, ami mögött van történet, mélypont, fájdalom. Olyan karaktert kerestünk, aki sok mindent megélt, de képtelen továbblépni. Ezt rögtön megláttuk Kristófban, és a feleségemmel azonnal egymásra néztünk a moziban, amikor megpillantottuk a Blue Heronban.

Crespo Rodrigo nagyon hitelesen alakítja a másokon átgázoló, kiskirályként viselkedő gátlástalan közös képviselőt. Őt hogyan választottad ki?

Több színészt megnéztünk már, amikor egyszer csak eszembe jutott Rodrigo. Felhívtam, és megkérdeztem, eljönne-e egy szereplőválogatásra. Fantasztikus találkozás és casting volt. Még nem is közöltük vele, hogy őt választjuk-e, ő máris ajánlott maga helyett egy másik színészt, mert nem érezte magát elég jónak. Rodrigo elképesztően szerethető karakter. A castingon iskolaigazgatóként úgy kellett kirúgnia valakit, hogy az illető a végén megköszöni. Fantasztikusan oldotta meg a feladatot. Amikor megkérdezte, miért őt választottuk, azt mondtam neki, hogy a kedves, természetes mosolya miatt. Nagyon izgalmas volt, hogy egy vigyor mögött a karakterében egészen másfajta szándék húzódik, és megjelenik benne a hatalomvágy.

Ahogy a Magyarázat mindenre, úgy a Földszint forgatókönyvét is Schulze Évával írtad, akit mentorodnak neveztél, illetve azt mondtad, hogy nagyon sokat segített a biztatása, amikor abba akartad hagyni a filmezést. Mit jelent számodra az ő jelenléte?

Gyakran felvetődik bennem, hogy kell-e nekem filmet rendeznem, képes vagyok-e rá. Egyszer a Földszint forgatása közben is gondoltam erre. Nagyon fáradt voltam, és mondtam Julinak, hogy teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy itt legyek. Nevetett. Schulze Éva az egyik legfontosabb tanárom. Óriási megtiszteltetés, hogy a mentoráltja lehetek, és közösen dolgozhatok vele a filmjeinken. Amikor találkozunk, hatvan százalékban beszélünk a filmről, de a másik negyven százalék is elképesztően sokat ad. Próbálok minél többet átvenni tőle, az élettapasztalatából és a filmszakmai tudásából.

Azt mondod, hogy sokszor felvetődött benned, hogy abbahagyd a filmezést. Ilyenkor mi ránt vissza?

A feleségem és Juli nélkül már lehet, hogy abbahagytam volna.

Amikor elgondolkozom rajta, hogy abbahagyom, általában egy-két nap múlva felkelek, és azt veszem észre, hogy újra filmeken gondolkozom.

Ha elmennék egy szigetre, ahol jó élni, de nincs mozi, akkor lehet, hogy el tudnék távolodni a mozgóképtől, de mindenhol körbevesz a film. Kevés olyan este van, amikor nem nézünk meg valamit. Egy jó film után boldog vagyok, és rendszerint azon agyalok, milyen jó lenne újra filmen dolgozni.

Egy interjúban említetted, hogy egyfajta csúcspont volt az életedben a Magyarázat mindenre bemutatója a Velencei Filmfesztiválon-t, de mégsem tudtad igazán megélni a sikert. Azt mondtad, idén a Földszint velencei világpremierjén jobban jelen akarsz majd lenni lélekben. Sikerült?

Jobban sikerült, mint először, de még van hová fejlődni. A vetítés után volt egy kérdezz-felelek. Odasúgtam Julinak, hogy a nevemet sem tudom. Mondtam a nézőknek, hogy nyugodtan menjenek el inni vagy mosdóba. Utána volt egy fogadás kiöltözött, tálcás felszolgálókkal. Minden nagyon szuper volt, de nem tudtam oldódni, és vártam, hogy egy olyan helyen legyünk, ami jobban passzol hozzánk. Aztán ez így is lett, az este végén mi továbbálltunk egy egyszerű kis kocsmába: végül hajnali három óra körül üldögéltünk egy sörpadon, akkor kezdtem el érezni, hogy lassan felszabadulok.

Az Uránia moziban a Földszint egyik premier előtti vetítésén arról kérdeztek, milyen élmény volt részt venni a filmmel a Velencei Filmfesztiválon, majd másnap a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Azt mesélted, hogy amikor Miskolcon a hotelben megpróbáltad kinyitni a szobád ajtaját, kiszakadt az ajtó a keretből. Az ilyen sztorikból építkeznek a Reisz-filmek és karakterek?

A hasonló eseteknél sokszor gondolok rá, hogy miért nincs ilyen jelenet egy filmben sem. Nagyon filmbe illő, hogy rádőlök az ajtóra, ami kiszakad, aztán a főszereplővel kalapáljuk vissza, miközben öt perc múlva a Művészetek Házában kezdődik a díszbemutatónk. Másnap is átéltem egy hasonlót. A CineFesten Fülöp Viktorral – aki Bélát alakítja a Földszintben – elmentünk egy Kiscsillag-koncertre. Vettem egy sört neki és magamnak. Lassan elvette az egyik poharat a kezemből. Koccintani akartam, és ahogy nyújtottam felé a poharamat, azt is elvette. Állt a két sörrel a kezében, és néztünk egymásra. Mondtam neki, hogy úristen, miért nincs ilyen jelenet egy filmben sem. Most, hogy elmeséltem, lehet, hogy valaki megrendezi majd.

Azt is említetted korábban, hogy mennyire megviselt, amikor 2021-ben nem kaptál támogatást a Nemzeti Filmintézettől a Dob–Klauzál-sarok című filmtervetekre, és részben emiatt is akartad abbahagyni a filmezést. Most, hogy jelentősen átalakul a filmfinanszírozási rendszer, elképzelhető, hogy előveszed a fiókból ezt a forgatókönyvet?

Lehet, hogy egyszer előveszem, de most úgy érzem, hogy jó lenne új filmet írni. Másrészt, ha most elő kéne húzni valamit a fiókból, akkor az nem a Dob–Klauzál-sarok lenne, mert sok átfedés van közte és a Földszint között. Úgy érzem, hogy Magyarország még mindig nagy bajban van. Nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból. Olyan történetet szeretnék írni, ami gyógyítja a sebeinket és a fájdalmainkat.

A Földszint október 1-től látható a mozikban a Cirko Film forgalmazásában.