10 könyv a Kádár-korról – Tóth Eszter Zsófia történész ajánlója

Öröm, hogy a „mi társadalmunk” szocializációs lépcsőit végül csak az úttörő-mozgalomig kellett végigcsinálni. Már nem kellett KISZ-tagnak lennünk. Nehéz volt megélni olyan szituációkat, mint például látni azt, hogy az osztálytársamat nem avatták fel úttörőnek, mert a rendszer ellenségének számított – évtizedekkel később mesélte el, hogy a nagypapáját internálták, ezért nem lehetett úttörő. A rendszer, ami befogad, ki is zárhat egy pillanat alatt: rémálommá alakulhat az egész, akár egy balatoni nyaralás is, mint Bereményi Géza novellájában. És mégis, boldogság, mert gyerek voltam, mindenre volt időnk, klassz játékaink voltak (olyanok, amik akkoriban menőnek számítottak), és akik körülvettek, szerettek – és ezek a felnőttek olvastak. Anyukámmal minden évben mentünk a könyvhétre, bújta többek közt a korabeli kortárs irodalmat, úgyhogy a mostani válogatásomban szerepel olyan mű is, amit ő akkoriban olvasott.

Nem könnyű, sőt majdnem lehetetlen megfogni az ellentmondásosságot, amit a Kádár-korszak jelentett. Az egyik pillanatban felbukkan egy idilli kép, amelyben emberek fagyit nyalnak a Balatonon, a másik pillanatban meg úgy érezhetjük, hogy mindenki megfigyelt mindenkit, titkosügynökök és fekete autók határozták meg a mindennapokat. Az igazán jó regény nem csúszik át valamilyen tabloid ábrázolásába a kornak, hanem épp az ellentmondásosságát jeleníti meg. Mint Christoph Hein Honfoglalása az NDK-ról.

Ahogyan a Kádár-korszakhoz közelítünk, az alapvetően normatív. A rendszer évtizedeinek emlékezete most kommunikatív, vagyis még sokan életben vannak azok közül, akik benne éltek, és a mindentudónak tűnő szemtanú nézőpontjából közelítenek hozzá. Akiknek a Kádár-rendszer adott (például társadalmi felemelkedést és/vagy a ház-hétvégi telek-autó szentháromságát), azok pozitívan tekintenek vissza, és inkább a létbiztonságot, a kiszámíthatóságot hangsúlyozzák. Akiktől viszont elvett (műhelyt, gyárat, vagy elvitte egyik felmenőjét a fekete autó, s amikor visszatért, már nem az volt, aki elment – sokszor emberi roncsként, némaságba burkolódzva élte hátralévő éveit), azok számára a Kádár-kor a diktatúra, a rettenet, a félelem, a szabadság hiánya.

A Kádár-korszak genezise az 1956-os forradalom, amelyet csak ellenforradalomként lehetett emlegetni. Így ábrázolja Sánta Ferenc Húsz órája is az eseménysort. Ami miatt mégis fontos könyvnek tartom, az maga a szerkesztésmód, a húsz órába sűrített cselekmény, a konfliktusnak egy kis közösségbe helyezése – mindennek köszönhetően a mű pontos látleletet ad a korabeli társadalomról. Az orvos alakja a legemlékezetesebb talán, aki berendez egy kis paradicsomot magának bárpulttal és lemezekkel, hogy átélhetővé tegye azt az érzést, amelyet legjobban a Megáll az idő című film ábrázolt: az élet évtizedekre ilyen marad, és itt változni nem fog semmi. Ezt a fullasztó hangulatot is sikerül megjeleníteni a regénynek.

Nem véletlenül volt nagy közönségsiker és olvasták kézről kézre adva Csörsz István Sírig tartsd a pofád című kötetét, mivel olyan fiatalok élethelyzetét ábrázolta, akik deviánsnak és ezért izgalmasnak számítottak a korban: hippik, akiknek hosszú hajuk volt, és nem akartak beilleszkedni a Kádár-korszak kisstílű társadalmába, ahol a rendőrnek még joga volt ahhoz is, hogy a hosszú hajú fiúk és férfiak haját levágassa. Csörsz István hősei valódi szereplők, de életüket fikcionalizált elemekkel dúsítva ábrázolta. Zord Khán könyvbeli megfelelője Indián, a Nagyfa-galeri tagja, akit a nagyfások konstruált perében ítéltek el. Elbeszéli az élettörténetét, színesen, izgalmasan, úgy, ahogy azt a való életben is teszi, és ahogyan azt nekem is tette: hogy erdélyi pék, de identitásának legfőbb eleme a nők körében aratott siker, a macsósága (manapság a teleket Thaiföldön tölti egyébként).

Kertész Ákos Makrájának főhőse egyenesen belepusztul a kilátástalanságba, melyet mind a magánéletében, mind társadalmi síkon megtapasztal pedig ő a korban uralkodó osztálynak nevezett munkásosztály képviselője. Vívódik a végzetes szerelem, Vali és a tisztes munkásfeleség, Magdus között, művészet és munkásélet között. Vali disszidál az 1956-os forradalom miatt, ami után hősünk megnyugvást sem a házasságban, sem a félrelépésben nem talál, a munkásélet kihívásaiban pedig még kevésbé, ahol az a macsó, aki ügyeskedik, iszik, és részegen a cigánnyal húzatja a nótáját.

Úgy tűnik, sikeres értelmezési kerete lehet a múltábrázolásnak az aparegény műfaja. Sajó László kötete is ilyen, sőt a Volt időnkben az apa elbeszélését kiegészítik a fiú szövegei. És bár a főhős szerint saját gyerekkora idilli volt, mégis ott van a kötetben a Kádár-korszak minden reménytelensége. Az apa nem valósíthatja meg álmait, végül az ÁVH viszi el a felvételijére, és lesz tanár, iskolaigazgató, majd funkcionárius. Döntéseiben ott van mindig, hogy ami megvalósul, az már a B terv, nem az eredeti, azt kell tehát élhetővé tenni, ami van. És elfogadni, beletörődni a világ dolgaiba.

Az ügynöktéma is több írót megihletett. Az ok, ami miatt a listámra Wieland Ágnes A titkosügynök három esküvője kötetét is felvettem, az, hogy ő ábrázolja legintenzívebben, mit jelent egy titkosügynök társaként élni úgy, hogy a titokról nem tud. Kevésszer gondolunk bele abba, hogy a titkosügynök akár kétheti-heti rendszerességgel találkozott tartótisztjével – gyakrabban, mint barátaival, rokonaival. Ha aláírta a nyilatkozatot, akkor hiába költözött más városba, mint a könyv szereplője is tette, nem menekülhetett besúgói kötelezettsége alól. A mű értéke számomra az, hogy megrázóan ábrázolja azt a lélektani folyamatot, amikor kiderül a férjről, hogy besúgó volt.

Úgy tűnik, a rendszerváltás időszaka regényekben ábrázolható a legplasztikusabban. Poós Zoltán Étvágy az imákra című, finoman ironikus regényének főhőse Vitus Iván. Sorsa olvasható egyfajta fejlődés(regény)ként is, de a könyv nagy hangsúlyt fektet a kor emblematikus szórakozóhelyeinek a bemutatására – ilyen többek között a Fekete Lyuk. A szocialista időszak jellegzetes ruhastílusa, viselkedési kódja és lapjai (pl. az Ifjúsági Magazin) elevenednek meg az oldalakon. A főhős édesapjának története összefoglalja mindazokét, akik hittek az 1956-os forradalomban, de annak leverése kettétörte az életüket.

Péterfy Gergely A B oldal című regényét a néhai Beszélő folyóiratban olvastam eredetileg, folytatásokban. Ez is fejlődésregény: elbeszélői szemszögből az 1980-as évek ifjúsága, annak is félénk, ijedős értelmiségi attitűdje bontakozik ki a lapjain. A kötetet a házibulik és hátizsákos utazások letűnt világának kordokumentumaként is ajánlom, amely olyan gördülékenyen van megírva, hogy jóformán lehetetlen abbahagyni az olvasást, annál is inkább, mert a különböző helyek és idősíkok is jól átláthatóak.

Kiss Ottónak A másik ország című regénye szintén olvasható fejlődésregényként. Mozik Karcsi a vidéki Magyarországon nő fel. Az ő sorsán keresztül pillanthatunk bele a modernizáció és hagyomány küzdelmébe: egy olyan kegyetlen világba, ahol a gyerek nem a boldogság forrása, hanem munkaerő – így volt ez a második világháború előtt a szegény paraszti családokban is. A regény plasztikusan mutatja be a Kádár-korszak tárgyi világát és a férfivá válás örökzöld történeteit a sorkatonaság nézőpontjából (ami olyannyira többgenerációs élménnyé vált, hogy Ismeretlen katona címmel még egy vaskos novellagyűjteményt is kitett Kukorelly Endre szerkesztésében 2008-ban). A könyv soha meg nem épülő mozija pedig jól szimbolizálja a Kádár-korszak zsákutcáit.

Hász Róbert Júliával az út című regénye egy 1980-as évekbeli utazás története egy kis faluból a tengerpartra, miközben a mesélésben megelevenedik nemcsak a vajdasági magyar lét, hanem a szabadabb fogyasztás, a magasabb életszínvonal hazája, Jugoszlávia is – mindez egy lírai szerelmi történettel fűszerezve.

Závada Pál Milotája azért került a kedvencek közé, mert a két sík és a két elbeszélő közül Milota György az, akit bár a családi hagyomány gazdálkodásra és a közösség szolgálatára rendelne, ő már a Kádár-kor derekán felhagy a számára kijelölt sorssal, és megragadja a kínálkozó lehetőségeket. A ma már elfelejtett téesz-melléküzemágban is ügyeskedik, amely a veszteséges téeszek nyereségessé tételét volt hivatott megalapozni, de a szabadidejében méhészkedő férfi elbeszélőről azt is megtudjuk, hogyan lehetett zöldségesként feketézni a Kádár-korszakban.

Azzal indítottam ezt az írást, hogy nehéz bemutatni a Kádár-rendszert úgy, hogy ne fekete autókkal száguldozó titkosügynökök rémregénye vagy a balatoni nyaralások cukormáza uralja a képet. Igyekeztem tehát akképpen válogatni köteteket, hogy a létező szocializmusnak ne csak a tramplisága, kisszerűsége rajzolódjon ki. Meglepő, de sok apa- és fejlődésregény került a fenti tételek közé, melyek a korabeli mindennapok folyamatos ingajáratát jó és rossz, kegyetlen és jóságos közt ábrázolják.