• Ki lesz most a jó ember? – kritika a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásról

    2020.03.16 — Szerző: Soós Tamás

    „Provokáció nélkül valamirevaló művészet nincsen” – vallotta Térey János, s ez alapján nyugodtan kijelenthetjük: utolsó drámája, a Lót – Szodomában kövérebb a fű valamirevaló művészet.

  • Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból  Fotó: Horváth Judit
    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból
    Fotó: Horváth Judit

    Két életrajzi vonatkozástól nehéz elvonatkoztatni, amikor beülünk az Örkény Színházba megtekinteni a Lót – Szodomában kövérebb a fű című előadást. Ez a tragikusan korán elhunyt Térey János utolsó drámája, és egyben az első drámája azután, hogy a POSZT válogatójaként végignézte a magyar nyelvű színházak 2017/2018-as szezonját, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar színház ugyan színvonalas, de kockázatkerülő; darabválasztása megúszós; harsányan politizál, de művészi értelemben ritkán radikális. Többek között azt az Örkény Színházat is bírálta, amelynek igazgatója, Mácsai Pál később felkérte egy dráma megírására, s Térey, akinek a POSZT-válogatástól amúgy is újra megjött a kedve a feladathoz, vállalta is azt. Mi pedig kíváncsiak vártuk, vajon megfelelt-e a saját kritériumainak.

    Hogyne! – vághatnánk rá, amennyiben új drámát ír, amely nemcsak keletkezési dátumában kortárs: Térey épp a biztos választásokat, az elhalt problematikájú művek kényszerű (hiszen a széksorokat fel kell tölteni nézőkkel) műsoron tartását illette kritikával.

    Ebből a szempontból is különösen merésznek tűnik, hogy úgy írt velejéig aktuális darabot, hogy egyik őstörténetünkhöz, Szodoma és Gomorra pusztulásához nyúlt.

    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból  Fotó: Horváth Judit
    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból
    Fotó: Horváth Judit

    Egészen pontosan Lót és családjának történetéhez, akiket meglátogat két angyal, hogy közöljék velük: Ábrahám közbenjárására elhagyhatják a várost, ha azonnal csomagolnak, s nem néznek vissza otthonukra. Ezt Lót felesége nem tart be, sóbálvánnyá merevedik, két lánya pedig leitatja apját, s vele hál, hogy a hitük szerint kipusztult emberiség fenntartásáért apjuk utódot nemzzen nekik.

    Ha azt hinnénk, aligha lehet a mától ennél távolabbi történetet találni, Térey hamar ránk cáfol: a felszíni, de szerencsére ironikus kiszólások mellett („Adtam nekik egy egyetemet, de azt mondták, hogy nem kell, bazdmeg”) a darab alapkonfliktusai is mélyen átélhetőek, ugyanis rendre olyan kérdések körül forognak, mint hogy mit kezdjünk a bevándorlókkal (az angyalokkal, akiket a szodomaiak betolakodónak néznek); hogyan alkalmazkodjunk a vándorélethez; hol lehet a hazánk; milyen a közelgő végítélet árnyékában élni; urai vagyunk-e egyáltalán a sorsunknak; lehet-e valaki hídember a szélsőséges megosztottság korában. Térey ráadásul nem egyszerűen ráolvassa az aktuális értelmezést a bibliai történetre, hanem annak a legerősebb elemeit korszerűsíti – folytonos (el)vándorlás, a múlthoz való ragaszkodás, az idegenekkel szembeni vendégszeretet vs. bizalmatlanság –, és nem csak a humor szintjén, mint amikor a bekopogtató angyalokat adóellenőröknek nézik, a kormánynak dolgozó vő pedig a társadalom lehallgatásán ügyködik.

    A Lót többszólamú darab, nem egyszerűsíthető karakán állásfoglalásra ezekben a megosztó témákban. Térey végső soron egyetlen alapkérdést vizsgál különféle közelítésekből:

    Mit jelent ebben a radikálisan megváltozó, pre-apokaliptikus korban jó embernek lenni?

    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból  Fotó: Horváth Judit
    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból
    Fotó: Horváth Judit

    Annak számít vajon Lót, a gazdag vállalkozó, aki mindenkivel szeretne jóban lenni? Megvédi ugyan az angyalokat, de a lányait feláldozná értük – abbéli igyekezetében, hogy közvetítsen a társadalom rétegei között, épp legfontosabb közegéről, a családjáról feledkezik el. Ezt jeleníti meg a feleség nagymonológja, aki a bűnös városból való elmeneküléskor veti Lót szemére, hogy a folyamatos költözködésben, az örökös továbbállásban épp csak róla feledkezett meg, őt korlátozta az autonómiájában, a döntéseiben. Az otthonra találás kínzó dilemmája feszül itt ki elénk, amelyben Kerekes Éva figurája nem az isteni parancs megtagadásaként, hanem a saját múltjához, a gyökereihez való ragaszkodás emberi gesztusaként néz vissza Szodomára, és kövül sóbálvánnyá.

    Térey drámája egyébként is monológokból épül fel – így válik az egymás melletti el- és félrebeszélés drámájává, melyet Kovalik Balázs ötletes rendezésében egyes párbeszédek ismétlődése is aláhúz. Kovalik maximálisan kihasználja a forgószínpad adta lehetőségeket: az aranyozott konzervfalakból álló díszlet, amely Lót gazdagságára és vállalkozására utal, a forgás révén kiismerhetetlen labirintussá bonyolódik, aminek széthullása a lerombolt várost, a pusztuló civilizációt is jelképezi. Az operarendező Kovalik egy kórust is felléptet, akik a szodomai csőcselék hangját képviselik: a klasszikus zene, amiről hagyományosan az európai magaskultúrához asszociálunk, a gyűlölködő nép hangjává válik, s ez már önmagában nagyon erős és ironikus dramaturgiai fegyver.

    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból  Fotó: Horváth Judit
    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból
    Fotó: Horváth Judit

    A díszlet több szempontból is gazdagon szimbolikus: a szélső falon az aranybárányok az aranyborjút is megidézik, ugyanakkor a szögletes, formalizált konzervfalak a gazdagságba való bezártságot, a pénzbe való bebetonozottság hamis illúzióját is sugallják. Hasonlóképp Térey drámája is sokrétű, a végére mégis megbicsaklik – jellemzően ott, ahol a mitológia logikáját követő bibliai történet leveti magáról a kortárs allúziókat, vagyis amikor a mai motivációk mentén (Lót felvilágosult lányai megerőszakolják az apjukat) nem magyarázható a cselekmény.

    A darab vége így nem a vérfertőzés tabuja miatt válik erőtlenné, hanem azért, mert a saját, belső logikája nem képes tovább működtetni.

    Ez a bicsaklás azonban nem homályosítja el visszamenőleg az előadás erényeit: csillogóan önironikus humorát, az allegorikus történet ellenére is természetes színészi játékot, a mély rétegeket felvillantó rendezést, és az intellektuális kihívást, amit a kortárs allúziók és a bibliai történet korántsem didaktikus összesimítása jelent. „Furcsa volt, de jó” – hangzik a konszenzusos vélemény a ruhatári sorban állás közben. Valószínűleg ezt Térey is bóknak venné.

    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból  Fotó: Horváth Judit
    Jelenet a „Lót – Szodomában kövérebb a fű” című előadásból
    Fotó: Horváth Judit

     

    Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű

    Szereplők: Gálffi László, Kerekes Éva, Stork Natasa m.v., Kókai Tünde, Borsi-Balogh Máté, Dóra Béla, Patkós Márton, Békés Itala m.v. / Zsótér Sándor m.v.

    Kórus: Borzási Boglárka / Fenyvesi Gabriella (szoprán), Kaffehr Zsuzsanna / Ruszó Alexandra (alt), Erdős Róbert / Varga-Tóth Attila (tenor), Csölley Martin / Cser Ágoston (basszus), Szalai András / Egervári Mátyás (cimbalom)

    Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

    Díszlet: Antal Csaba

    Jelmeztervező: Benedek Mari

    Irodalmi konzultáns: Nádasdy Ádám

    Zeneszerző: Fekete Gyula

    Rendező: Kovalik Balázs

    Bemutató: 2019. december 20.

    Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű

  • További cikkek