• Zene nélkül mit ér a film?

    2019.07.09 — Szerző: Hekler Melinda

    A filmzenének globális formanyelve van, ami minden ember számára ugyanazt jelenti, mert a bennünk rejlő érzelmek mindannyiunkban hasonló logika mentén működnek. Cikkünkben kicsit közelebbről szemügyre vesszük, hogyan is születik meg egy filmzene.

  • Zene nélkül mit ér a film?

    Az első filmzenéknek gyakorlatias okuk volt: valahogy el kellett nyomni a vetítés mechanikai zaját, vagyis a projektor zörgését és morajlását. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a mozivászon mellett volt egy zongora, és miközben ment a némafilm, egy zongoraművész improvizált rajta. Bár a mozi- és filmes technika fejlődésével a vetítés egyre kisebb zajjal járt, a filmzene mégis a mozgóképkultúra elidegeníthetetlen része maradt. A hangosfilmek megjelenése óta már nemcsak ápol és eltakar, hanem fontos művészi kifejezőeszköz lett.

    Ugyan a filmzene önmagában nem határozza meg egy film vagy sorozat sikerességét, mégis fontos szerepe van abban, hogy az végül eljut-e a néző szívéhez, idegrendszeréhez, mennyire lesz könnyen befogadható vagy átélhető. A filmzene a történetmesélés eszköze: segít fenntartani a figyelmet, összeköti a jeleneteket. Gyakran önmagában is információs tartalommal bír – gondoljunk egy olyan jelenetre, amikor lépteket hallunk, arcot nem látunk, de a zenéből mégis sokszor kitalálhatjuk, milyen karakterű a szereplő.

    A filmzenének fontos szerepe van a karakterépítésben is. Ahogy Nora Felder, az Emmy-díjra is jelölt music supervisor (akinek olyan sorozatok zenéit is köszönhetjük, mint a Stranger Things vagy a Californication) egy interjúban azt mondta:

    „Megadom a karaktereknek, amire szerintem szükségük van, és még pár dolgot, ami közül a rendezők választhatnak.”

    Felder hangsúlyozta, hogy a zenei supervisor soha nem a saját ízlését tartja szem előtt, hanem megpróbál a lehető legjobban ráhangolódni a rendezőre, és az ő gondolatait képviselni.

    Ennio Morricone (film)zeneszerző mogulnak többször meggyűlt a baja a rendezőkkel, egy Guardiannak adott interjúban arról mesélt, hogy mennyire megnehezítették az életét, amikor a művészi folyamat minden apró elemét kontrollálni akarták, és nem hagyták őt szabadon alkotni. Morricone heves indulatokkal beszélt azokról a filmesekről, akik háttérzenévé hagyják silányulni a filmzenét, mert nem ismerik fel, hogy azok milyen szinten képesek fokozni a nézők érzelmeit.

    Mi az, hogy zenei supervisor?

    Ki látja át egy film zenei anyagát az elejétől a végéig? A zeneszerző csak megírja a zenéket, és a végső döntés a zenei supervisor kezében van, a rendező rajta kérheti számon, ha egy jelenet nem működik a rossz zeneválasztás miatt. Ő képes összehozni a vizuális médiát a zenével, és fejében egy komplett zenei könyvtár található. Munkájának része, hogy koordinálja a zeneszerzőket, megszerzi a kiválasztott dalok felhasználási jogát (ez utóbbi sokszor egyáltalán nem egyszerű), ami gyakran körmönfont módszereket és szofisztikált kapcsolati hálót igényel.

    Ki gondolná, hogy a hiphopzenéket a legproblémásabb használni, mert általában olyan sok jogtulajdonosuk van, hogy nincs annyi idő, ami alatt sikerülne mindet felkutatni?

    A film zenei költségvetése nagymértékben meghatározza, hogy a supervisorok meddig nyújtózkodhatnak: ismeretlen zenészektől kell vásárolniuk trackeket, vagy jobb esetben világsztárokat is megkereshetnek egy-egy betétdal ügyében. Általában a film teljes költségvetésének öt százalékából gazdálkodhatnak, legalábbis Hollywoodban ez a módi.

    A zeneipar is felismerte, hogy ez egy win-win helyzet. Ha a dala szerepel egy kasszasikerré váló filmben, akár a teljes ismeretlenségből sztárrá válhat a kérdéses előadó. A már befutott alkotók is szeretnek soundtrack albumokon szerepelni, mert az addigra elfeledett dalaik sokszor így kapnak egy második esélyt, hiszen – ahogy Nora Felder fogalmaz – a film megnézése után mást jelentést hordoznak, máshogyan csengenek a látottak után. Egy nagy nézettségű sorozat akár arra is képes lehet, hogy egy egész generáció zenei ízlésére hatással legyen.

    Míg a rendező képekben meséli el a történetet, a zenei supervisornak ebben csak a hangok lehetnek segítségére. Ha a szereplő egy bárban ül, ott is az a zene szól, amit a zenei supervisor javaslatai közül a rendező kiválasztott. A korábban rádiós DJ-ként dolgozó Thomas Golubic azt nyilatkozta egy vele készült interjúban, hogy ennek a szakmának a képviselői olyanok, mint a svájci bicska: rengeteg különböző szerepben kell helytállniuk egyszerre, és van olyan funkciójuk, amihez – akárcsak a svájci bicska csavarhúzójához – soha senki nem nyúl. Szerinte az igazán jó filmzene mélyen a nézőbe hatol, aki észre sem veszi, hogy szól, a zene csak árnyalja a történet befogadását. Többek között a Breaking Bad című sorozat zenéjéért is felelős szakember Tarantinótól és Scorsesétől tanult a legtöbbet, mert „ők igazán mesterien bánnak filmjeikben a zenével”.

    A filmzenealkotás következő szintje, amikor a zene képes egy meglepő fordulatot hitelessé tenni. A Breaking Badben rengeteg olyan dramaturgiai fordulópont van, ahol a filmzenének köszönhető, hogy a nézőnek ez az érzése van: „Na, ezt pont nem vártam volna ettől a karaktertől, de most, ahogy így nézem, el tudom képzelni, hogy így viselkedik.”

    Nora Felder azt is kiemelte, hogy mennyire összetett ez a munka. Szerinte kicsit pszichológusnak is kell lenni hozzá, mert az egyes karakterek mélységeinek ismeretére feltétlenül szükség van. Jenn Ross szerint – aki olyan sorozatokban dolgozott, mint a Smash vagy az Empire – a szakma legnagyobb nehézsége az állandó időhiány. Elkészül a vágóasztalon egy jelenet, és amilyen gyorsan csak lehet, hozzá kell hozzá tenni a zenét is. Azt mondja, olyan érzés, mintha a kezünkben ketyegne egy bomba, ami tudjuk, hogy fél óra múlva felrobban, de csak akkor lehet kioldani, ha nyugodtak és fókuszáltak maradunk.

    A filmzene legfontosabb funkciói

    1. Véleményformálás

    A rendező sokszor a zene segítségével árulja el véleményét egy-egy szereplőről. Ez a funkció ma kicsit divatjamúltnak számít, nem szabad túlzásba vinni, mert könnyen didaktikussá válhat miatta a film. Csatajelenetekben gyakori eszköz, amikor diadalmas zene szól, és a hősök ennél már nem is lehetnének nagyobbak.

    2. Megkülönböztetés

    Richard Wagner használt először tudatosan bizonyos ismétlődő zenei motívumokat a karakterek megkülönböztetésére vagy a cselekményszálak egymástól való elválasztására. Nem is kell elhangozzon annak a neve, akiről éppen szó van, elég, ha meghalljuk az őt jelző, már ismerős zenei témát. Különösen gyakori eszköz ez a sorozatoknál, és sokszor a dallamfoszlány módosulása ráerősít: felhívja a figyelmet a karakter személyiségfejlődésére is.

    3. És mi lesz az atmoszférával?

    A filmzenék funkciói közül talán a legnagyobb szerepe az atmoszférateremtésnek van. Meghalljuk a főcímdalt, és máris lesz egy benyomásunk arról, hogy milyen stílusú/hangulatú filmet fogunk látni, esetleg hol játszódik. Ha egy ‘50-es évekbeli Cadillacből kubai zene szól, könnyen kitalálhatjuk, hogy melyik földrészen járunk. De egy jól megválasztott zene még a film drámaiságának szintjéről is információval szolgálhat. Ha a színész alakítása nem sikerül elég meggyőzőre, van az a dal, amitől a nézőnek mégis folyik majd a könnye.

    4. Manipuláció

    A filmzenék egyik legizgalmasabb funkciója kétségkívül a manipuláció, de sajnos ezzel az elmúlt évtizedekben készült propagandafilmekben sokszor vissza is éltek. Egy thrillerben egy kellemes harmónia segíthet elterelni a gyanút, amikor már éppen megsejtenénk, ki áll a rejtélyes gyilkosságok hátterében. Ilyenkor nem az orrunknál, hanem a fülünknél fogva vezetnek minket a filmkészítők.


  • További cikkek