• Stúdiumok, stádiumok – interjú Péczely Dóra szerkesztővel

    2020.08.05 — Szerző: Juhász Tibor

    A közelmúltban két, kamaszoknak szóló antológiát is gondozott: a Szívlapát a középiskolai oktatás segédanyagaként is hasznos kortárs versgyűjtemény, a nemrég megjelent Lehetnék bárki pedig egy szintén fiataloknak szánt válogatás, csak kicsit más koncepcióval. Péczely Dóra szerkesztővel beszélgettünk.

  • Péczely Dóra  Fotó: Bach Máté
    Péczely Dóra
    Fotó: Bach Máté

    A két antológia között az egyik legszembetűnőbb váltás a kortárs fogalmának másként értése. Míg a Szívlapát (2017) a napjainkban is alkotók szövegeiből szemlézett, a Lehetnék bárki (2020) lapjaira a ma élő szerzők versei mellett a klasszikus, kanonizált költők harmincadik életéve előtt írt szövegeiből is válogattál. Miért érezted szükségét ennek az elmozdulásnak?

    Amikor bő egy évvel ezelőtt felvetődött, hogy lehetne folytatása a Szívlapátnak, az volt az érzésem, hogy időközben valami megváltozott a magyar költészetben és bennem is. Akárhová néztem, új költők verseivel találkoztam, akik mind a rendszerváltozás után születtek. Korábban nyilván nem figyeltem, hogy kétévente hány fiatal szerző kezdett publikálni, de úgy láttam, hogy 2017 és 2019 között ugrásszerűen megnőtt a számuk. Akkor még úgy éreztem, nem volna érdemes folytatni egy az egyben a Szívlapát koncepcióját – nem mintha nem lenne elég jó vers hozzá, de miben hozna újat egy szélesebb közönség számára? A magától értetődő válasz az volt, hogy elsősorban a fiatal költőknek köszönhetően… Innen kezdtem el gondolkodni egy újabb antológia koncepcióján. Azóta meg az is történt, hogy eltelt megint egy év, és azt gondolom, érdemes lesz majd egy A Szívlapát visszavág munkacímű antológiát szerkeszteni.

    Pontosan nem tudtam, mekkora versmennyiséggel számolhatok a legfiatalabb korosztály szerzőitől, még akkor sem, amikor az először felvetődött huszonötről huszonhétre, majd harmincra vittem fel a bűvös élettani határt. Az utóbbinak két oka is volt: az egyik, hogy nagyon szerettem volna néhány olyan költő verseit is viszontlátni a kötetben, akik ebben a viszonylatban már „idősebbnek” számítanak, illetve nyilvánvaló lett, hogy ez így pont a ’89 után születettek antológiája lehet, ami egy elég jól megfogható és érdekes szempont. És ezek után hogyan kerültek képbe a klasszikus költők? Kerestem egy csavart, és megtaláltam! Mindkét értelemben. Több antológia született a legfiatalabb költők verseiből az elmúlt évtizedekben, de szerettem volna, ha a Lehetnék bárki egy kicsit kilóg a sorból, és ezzel „kap fogni egy vajszínű árnyalatot” (Esterházy Péter).

    Mivel a Szívlapátnak sikerült betörnie a középiskolai oktatásba, azt is szem előtt tartottam, hogy az új antológia is esélyt kapjon erre.

    Ezen a két nyomvonalon haladva jutottam el addig, hogy klasszikus költők versei is bekerüljenek, de csak olyanok, amelyeket az adott szerző harmincéves kora előtt írt.

    A „Szívlapát” és a „Lehetnék bárki” című antológia  Kép forrása: Tilos az Á Könyvek
    A „Szívlapát” és a „Lehetnék bárki” című antológia
    Kép forrása: Tilos az Á Könyvek

    A kötet rövid, de több kérdést is felvető utószavában felhívod a figyelmet a két antológia közötti szoros kapcsolatra, ami legszembetűnőbben talán a ciklusszervezés hasonlóságaiban, valamint a célközönség meghatározásában mutatkozik meg. Értelmezhető a Lehetnék bárki a Szívlapát újragondolásaként, annak alternatívájaként?

    Nagyszerű feladat újragondolni egy korábbi nagyszerű feladatot. Bár nem az első antológia volt az életemben a Szívlapát, ennyire szabadon még nem gondolkodhattam a műfajról. A kiadó alapkoncepciója akkor csak annyi volt, hogy legyen egy versantológia a kamasz olvasóknak, ami egy rendkívül képlékeny célkitűzés. Ahogy lépésről lépésre szűkítettem a behozható verseket, úgy nőtt a szempontok száma hónapról hónapra. Szóval eredetileg az sem volt biztos, hogy csak kortárs versek lesznek benne, ezt menet közben döntöttem el, és utána jött még a neheze, hogy akkor az antológia kortárs fogalma mi is legyen. Volt egy olyan stádium is, amikor Petri-versekre kezdtem el felépíteni a koncepciót, de egy napon úgy éreztem, hogy olyan nehezéket teszek ezzel bele a rendszerbe, ami agyon fogja nyomni. Ezen aztán radikálisan léptem tovább: maradjunk a köztünk élő költők verseinél.

    A Lehetnék bárki esetében egy csomó kérdésre már eleve adódott válasz. Pontos koncepcióm volt, amikor nekikezdtem a válogatásnak, nem volt kérdés, hogy illusztrált lesz a kötet, sőt az sem, körülbelül hány vers fog szerepelni benne, vagy hogy mekkora lesz a könyvtárgy mérete, és lesznek-e benne ciklusok. Mert ami jól működött a Szívlapátban, azt, ugye, ne dobjuk a kukába. Nagy elánnal fogtam munkához, és ekkor jöttek a buktatók. Azt gondoltam, könnyedén összegyűjtöm a harminc év alatti, publikáló fiatalok listáját, és onnan már csak a megfelelő verseket kell megtalálnom. Aztán kiderült, hogy ez a lista egyre csak gyarapszik és gyarapszik.

    A kísérőszövegben a változás tényéről is írsz – szerkesztés révén a versek zöme alakult még, vagyis ezek variánsokban élnek, megjelenési felületeiktől függően többféleképpen hozzáférhetők. A klasszikusok közül is hozol az alkotófolyamat lezárhatatlanságával párbeszédbe léptethető példákat: Juhász Gyula és Térey János felvett versei például először más címekkel láttak napvilágot, mint amikkel kötetbe, majd az antológiába kerültek. Jól sejtem, hogy a könyv nemcsak a címével, hanem a szövegalakulás tényének rögzítésével is igyekszik a kamaszkor átmeneti, de annál meghatározóbb jellegére utalni?

    Igen, folyamatosan jelen voltak a munka során az egykori irodalomtörténészi tapasztalataim is, de a Szívlapát készülésekor meghoztam azt a döntést, hogy ezek eredményeiből csak annyi kerül a kötetbe, amennyi feltétlenül szükséges, és itt is ehhez tartottam magam. Irodalomtörténeti és -elméleti szempontokkal érdemes dolgozni egy ilyen munka során, de tisztában kell lenni azzal, hogy amint elkészül az antológia, egy más olvasói közegbe kerül, és ha vannak is köztük, akik kíváncsiak egy mű filológiájára, alapvetően verseket szeretnének olvasni. Ha évszámokkal, szövegváltozatokkal, megjelenési adatokkal zsúfolom tele a kötetet, tankönyvízű lesz, ami biztosan nem kedvez annak, hogy örömmel olvassák.

    A legnehezebb az évszámokat engedtem el, több okból is. Ha a klasszikus szerzőket nézzük, már felvetődik az a probléma, hogy az első megjelenés dátuma szerepeljen-e akkor is, ha végül nem az a szövegváltozat kerül az antológiába. Vagy a kötet dátuma legyen ott, amelyikben szerepel? Az megtévesztő lehet, hiszen többször is előfordult, hogy már a szerző harmincéves kora után került kötetbe a vers kisebb módosításokkal. De ha még ebben döntést is hoztam volna, hogyan oldottam volna ezt meg a kortársakkal? A legtöbbjüknek még nincsen kötete, a megjelenések jó része online felületen történt, és felvetődött olyan szöveg is, amely még meg sem jelent a tördelés idején. Rettenetesen izgalmas volt ezeket végiggondolni, kutatni a szövegváltozatok után, de a kötet célja az, hogy látszódjon: a klasszikusok is írtak harmincéves koruk előtt verseket, és azok bármelyik változatukban mutatják, hol tartottak akkoriban. Olyan verset, amely teljesen átalakult a későbbiek folyamán, nem válogattam be az antológiába, de igen, azt fontosnak tartottam érzékeltetni, hogy a versek sorsa sokféleképpen alakulhat a későbbiekben.

    A „Lehetnék bárki” című antológia  Kép forrása: Tilos az Á Könyvek
    A „Lehetnék bárki” című antológia
    Kép forrása: Tilos az Á Könyvek

    Amikor gyűjtöttem az anyagot, a kortárs verseket olvasva gyakran szembesültem azzal, hogy nagyon tetszik egy szöveg, de szerkesztőként szívesen párbeszédbe kerülnék a szerzővel arról, hogy milyen észrevételeim vannak a beválogatandó verseivel kapcsolatban. Ez egy ingoványos talaj, és egy pályakezdőnek talán nem is egészen világos, mi történik. Most akkor jónak tartom ezt a verset – hiszen be akarom tenni egy antológiába –, vagy sem? Számomra evidens, hogy egy kötetbe kerülés előtt álló szöveg még nyersanyag, de mivel a szerzők egy részét nem ismerem személyesen, óvatosan álltam hozzá ehhez. Nem felejtettem el, hogy kezdő szerkesztőként milyen nehezen viseltem, ha a szerzővel vagy fordítóval nem értettünk egyet. Mostanra megtanultam, hogy meddig mehetek el – igaz, mindig elmegyek a falig. Szeretem a munkának ezt a részét, inspirál a molekuláris szintű szerkesztés.

    A nyilvánvaló életkori szempontokon túl milyen megfontolások alapján válogattad a szövegeket? Hogyan kerültek pont ezeknek a szerzőknek ezek a szövegei az érdeklődésed homlokterébe?

    Gondolom, itt alapvetően a kortárs szövegekre vagy kíváncsi, de fussunk egy kört a már köztünk nem élő költőkkel, hiszen a százhatvan versből negyvennyolc tőlük való. Úgy látom, hogy ezek válogatásánál érződik jobban a személyes ízlésem, illetve az a szempont, hogy a nagy elődöket, akár a középiskolai szöveggyűjteményből ismert darabokat új szövegkörnyezetbe helyezzem. József Attila, Kosztolányi, Petri, Térey János vagy Weöres Sándor nélkül nem tudtam elképzelni ezt az antológiát. De kimaradt például Borbély Szilárd, akinek a korai verseit egyszerűen nem tudtam a ciklusokhoz rendelni.

    Továbbá nagyon szerettem volna néhány olyan költőt is megmutatni, akik nem képezik a középiskolai, sőt tudtommal az egyetemi oktatás részét sem, így ezek közt az életművek közt is kutatni kezdtem.

    A hiányok listázását most másokra hagynám, de Baka István, Lesznai Anna, Somlyó Zoltán és Szabó Magda verseinek bekerülésével talán nyilvánvaló válik, hány olyan költő van a magyar irodalomban, akik még újrafelfedezésre várnak. A legnagyobb küzdelem ezen a téren az volt, hogy az időben legtávolabb élő szerzők korai versei közül találjak olyat, amelyek ebben az antológiában hitelesen tudnak működni. Arany János majdnem kimaradt, mert a korai verseinek nagy részéhez én magam sem tudok kapcsolódni, és Berzsenyivel is meggyűlt bajom, mert nehéz olyan erős verset találni tőle, amely nem dagad a mitológiai alakoktól. Az utóbbi nyomás alól végül a kortárs költők szabadítottak föl, hiszen a munka során számos olyan művet találtam, amely ebből a szempontból Berzsenyi nyomdokain jár. Kísértést is éreztem, hogy legyen egy tisztán ilyen ciklus, de aztán tágítottam ezen, és az utolsó előtti ciklusban „belemarkoltam az égi mezőkbe” (Bék Timur).

    Nyomon követtem a Szívlapát legfiatalabb szerzőinek költői pályáját, rajtuk keresztül megismertem újabb költőket úgy személyesen – például felolvasóesteken –, mint az online és offline folyóiratok hasábjain. Az utolsó fázisban kikértem néhány szerkesztő és költőszemináriumot vezető véleményét is, hátha elkerülte a figyelmemet valaki, akinek méltán helye lenne az antológiában. De annak ellenére, hogy önszabályozásként mindenkitől egy vagy két verset válogattam a kötetbe, lassan akkorára nőtt az anyag, hogy minden új szöveg vagy szerző felbukkanása megrogyasztotta az addig kialakult szerkezetet.

    Van esetleg kedvenc szerződ és szöveged az antológiába felvettek közül?

    Mivel nap mint nap a kezemben van az antológia, napról napra van kedvencem is. Érdekes folyamat, ahogyan a megjelenés után olvasóvá válik a szerkesztő, és kialakul egy új nézőpont, ami nyilván nem szakad el teljesen korábbi a válogató és strukturáló szempontrendszertől, de máshová kerülnek a hangsúlyok. Most, hogy abban a szakaszban vagyunk, hogy el szeretnénk juttatni az olvasókhoz az antológia megjelenésének hírét, marketinges szempontból is tudnom kell olvasni és ezen is dolgozni.

    Ami a Szívlapátnak a Facebook, az a Lehetnék bárkinek az Instagram. Az online jelenlét nemcsak az antológiák utótörténetéhez kapcsolódik elválaszthatatlanul, hanem hozzátartozik magukhoz a könyvekhez is. Ha jól látom, mindkét válogatás esetében projektben gondolkodtál: a kötetek csak egy-egy állomásai egy olyan kezdeményezésnek, amelynek a – döntően fiatal – költészet népszerűsítése, nagyobb közönséggel való megismertetése a cél. Mesélnél erről?

    Sokáig jogásznak készültem, és bár a felmenőim közt több bíró volt, nem családi nyomásra választottam volna ezt az életpályát. Amikor felfogtam, hogy tulajdonképpen lehetséges hivatásként művészetekkel foglalkozni – bár nem sok fogalmam volt róla, hogyan –, mérlegre tettem a két elképzelt pályát, és döntöttem. Szenvedélyesen olvastam, aztán ugyanezzel a lendülettel kezdtem el foglalkozni filmművészettel, később a modern tánccal, folyamatosan zenét hallgattam, koncertekre jártam, sokáig érdekelt a divat, de a design és az építészet például ma is. Amikor esztétikát kezdtem hallgatni, akkor azt hittem, végre megállapodom, mert megtaláltam az elméleti hátteret ahhoz, ahogyan a világra néztem. A könyvkiadás és -szerkesztés azért tud élő terep maradni számomra, mert benne van minden, ami érdekel és motivál: szövegek, szerzők, borítók, nyelvi kérdések, koncepciók kidolgozása, olvasók – elmélet és gyakorlat, szöveg és kép, csapatmunka és egyéni teljesítmény.

    Amikor elkészült a Szívlapát, a bemutatót eleve zenésre találtam ki, Szendrői Csaba és Tóth András az Elefánt zenekarból megzenésített néhány verset az antológiából. De csak később, a barátaim biztatására kezdtem el a könyv Facebook-oldalát építeni, mert annyi minden történt a kötet körül, hogy érdemes volt energiát és időt szánni erre is. A Lehetnék bárki bemutatóját is hasonló koncepcióval terveztem tavaszra, és most a Ceasar’s Bread nevű zenekarból Acsády-Pongyor Áron és Kabdebó Mátyás zenésítettek meg néhány verset a nemrég megjelent kötetből. Az, hogy Instagramra kerüljön az antológia, már nem volt bennem kérdés, mert közben megint annyi minden történt a világban, és szerettem volna, ha élővé válik a kötet egy másik dimenzióban is.

    Szerzőként gyakran nehéz elfogadni, mekkora súlya lett az önreprezentációnak a közösségi médiában, de talán könnyebb csatlakozni egy antológia csapatának közös fellépéséhez, amelynek sikere segítheti többek között az egyéni életművekhez való eljutást.

    A kötet szerzőinek nagy tisztelet jár, amiért támogatták a koncepciót, mert nélkülük nem tudtuk volna ilyen dinamikusra felépíteni Raposa Renátával az oldalt, amelynek vizuális világát Locsmándi Mátyás, a kötet illusztrátora segített kialakítani. Az Instagram-oldalon tulajdonképpen tovább árnyalódik a kötet koncepciója: szétszedjük, kibontjuk, helyenként kinagyítjuk, ami összeállt, és nemcsak a költőkről, hanem magáról a legfiatalabb kortárs irodalomról is többet tud meg az olvasó.

    bb


  • További cikkek