• Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója

    2019.09.02 — Szerző: Péczely Dóra

    Az ifjúsági és gyermekirodalom iránti nagy érdeklődés az alkotókat és az olvasókat is arra sarkallja, hogy át- és/vagy újragondolják előzetes elvárásaikat. De hogyan gondolkodik erről a szerkesztő? Kamaszirodalom, belülről – az idegenvezető Péczely Dóra szerkesztő.

  • Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója
    Péczely Dóra
    Kép forrása

    Abban a négy évben, amikor a kamaszoknak szóló könyveket kiadó Tilos az Á Könyvek főszerkesztője voltam, egy ingoványos, bár felettébb vadregényes és izgalmas terepen kellett napról napra haladni. 2013-ban több ösvényt láttam magunk előtt, amin el lehet indulni az ifjúsági könyvek világába. Meg persze egy sugárutat, ami a külföldön megjelent szinte végtelen számú könyv magyarra fordítását jelentette. Az utóbbi viszont már elég jól működött, és számos, nálunk nagyobb kiadó is járt rajta. Ennek ellenére nem vetettük el, de tisztában voltunk vele, hogy a mi lehetséges utunk a fiatal külföldi szerzők felépítése. Az ösvények közül a leginkább magától értetődő azoknak a szerzőknek a felkutatása volt, akikről azt gondoltuk, hogy szeretnének vagy tudnának kamaszoknak írni. Azok, akik korábban gyerekeknek már alkottak meséket – főként az „anyakiadó”, a Pagony szerzői közül –, többen rábólintottak a felkérésre, hogy ifjúsági könyvet írjanak, köztük Dávid Ádám, Gévai Csilla, később Mészöly Ágnes, Nagy Anikó Johanna és Szabó Borbála. A felnőtteknek író Bódis Kriszta, Mán-Várhegyi Réka, Sepsi László, Tallér Edina csatlakozott aztán a Tilos az Á Könyvek kezdeményezéséhez.

     

    Mivel elsősorban magyar szerzőket megjelentetni kívánó kiadóként tartottuk magunkat számon, a legfőbb ösvény az „álomösvény” maradt.

    Ez tűnt a leggöröngyösebbnek, és összességében ez lett a legsikeresebb. Azok tartoznak ide, akik korábban vagy nem is írtak könyvet, hanem más művészeti ágban, szakmában jeleskedtek, illetve olyan ötletek, amelyeket nagyon szerettünk volna már korábban is megvalósítani, de nem volt hozzá terep vagy szerző. Ezeknek a felkéréseknek a nyomdokán indult hódító útjára például Kemény Zsófi, Laboda Kornél, Mészáros Dorka és Molnár T. Eszter. A továbbiakban három olyan „projektet” emelek ki a kiadó életéből, amelyek emblematikussá váltak a Tilos az Á Könyvek eddigi történetében.

    Az Időfutár sorozat története rendhagyó módon alakult több szempontból is. 1. A kiindulópontja egy kamaszoknak írt rádiójáték, amely a 21. század első gyerekeknek szánt, nagy sikert arató magyar rádiójátéka lett. Mivel az eredeti mű dialógusokon alapul, a szerzők feladata az volt, hogy narrációs teret, azaz jeleneteket teremtsenek a remekbe szabott karakterek köré. 2. A Tilos az Á Könyvek tulajdonképpen ennek a sorozatnak az első részével indult, mert a Pozsonyi Pagony jelentette meg az első kötetet. Ekkor vált a szerkesztők számára világossá, hogy az Időfutár egy olyan generációnak szól, amelyet ők még nem ismernek, azaz nem tudják, hogyan kell hozzájuk eljuttatni a mai gyerekkönyveket. Így született meg a Tilos az Á Kiadó ötlete, amely a Pagony felnövő olvasóit szeretné minőségi olvasnivalóval ellátni azóta is.

    Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója
    Az Időfutár-sorozat

    Eredetileg háromkötetesre terveztük az Időfutár sorozatot, de ahogyan „a történet írta önmagát”, öt regényre duzzadt már első körben. A rádiójátékból a mérhető siker ellenére sem készültek újabb epizódok, de az olvasók „követelték” a regények folytatását. Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István és Vészits Andrea azt az utat választották, hogy a történetben ugrottak pár évet, és a kicsit idősebb szereplőkkel folytatták a sztorit, ahogy a regények eredeti közönségével is történt a fikciós téren innen.

    A sorozat egyik nagy erénye, hogy a váltakozó idősíkok és a már említett izgalmas, erőteljes felnőtt és kamasz szereplők sorsa rendre szerteágazik.

    A szellemes, humoros, remek nyelven megírt regényfolyam a visszajelzések alapján sok gyereket rávett, hogy olvasson vagy újra olvasson, mert a kortárs szereplők ismerős élethelyzetei rögtön bevonták őket a történetbe.

    Sok tanár közösen olvasandó (ismertebb nevén „kötelező”) műként is feldolgozta a gimnázium alsóbb évfolyamaiban, illetve az általános iskola 7-8. osztályaiban az Időfutár első köteteit, tehát azon túl, hogy szórakoztató olvasmány, műfaji sokszínűségének és nyelvi gazdagságának köszönhetően az oktatásba is bevonható.

    Nagyon szerettem volna már magvetős főszerkesztőként is találni egy szerzőt, aki egy olyan irodalomtörténetet ír, amely nemcsak az irodalomelmélet legfrissebb irányainak szemléletét emeli be a szövegébe, hanem az irodalomtörténet-írás nyelvét is a korhoz igazítja. Én személy szerint nagyon örülnék, ha mondjuk, a történelem- vagy ne adj’ Isten a kémiakönyvek is olyan nyelven volnának megírva, hogy az íróik számításba vennék a tényt, miszerint nem mindenki szeretne történész vagy kémikus lenni – viszont mindkét területen van annyi fontos, érdekes információ, összefüggés, gondolat, amelyek megértése után talán kíváncsi lesz a diák a második világháború összes csatájának napra pontos dátumára, esetleg arra, hány darab iont tartalmaz egy 2,5 cm élhosszúságú, kocka alakú kősókristály, ha a kősó sűrűsége 2,16 g/cm3.

    Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója
    Péczely Dóra
    Kép forrása

    Nényei Pállal először más ügyben találkoztunk. A „más” ügy egyébként Zrínyi Miklós volt, természetesen az író Zrínyi Miklós. Sokat beszélgettünk mindenféléről, aztán leveleztünk zrínyileg (róla írt monográfiát), majd később megkeresett, hogy találkozzunk, mert van egy ötlete. Ez az ötlet egy többkötetesre tervezett irodalomtörténet Shakespeare-fejezetének részlete volt, amely alapján a szerkesztőtársaimmal gyorsan eldöntöttük, hogy szülessen meg a többi fejezet is. Eredetileg az első kötetet zárta volna Shakespeare, de végül a harmadik kötetben kötött ki (sic!).

    Nényei Pál gyakorló tanár, aki hisz benne, hogy a tanárnak felelőssége van abban, mit és hogyan tanít, és ha maga is unja az óráit, könnyedén belátható, hogy a diákok is unni fogják. Ez ellen úgy lehet tenni, ha folyamatosan újragondoljuk, amit tanítunk, illetve nem veszítjük el a kamaszokat foglalkoztató egzisztenciális és kulturális kérdések iránti érdeklődésünket.

    Azaz a jelen iránt való érdeklődésünket. Az sem árt, ha a humorérzékünket sem, sőt, akár még fejleszthetjük is. Nem biztos, hogy mindenkinek pont az a humor jön be, amivel Nényei Pál közelít az irodalom jelenségei felé, de Baranyai (b) András, a könyvsorozat grafikusa ráérzett erre, és kötetről kötetre egyre jobban ráerősít Az irodalom visszavág vizuális humorára.

    Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója
    Nényei Pál. Fotó: Szabó Gábor

    Már az első kötetnél látszott, hogy komoly olvasói és szakmai érdeklődés övezi az irodalom eme „tantárgytalanítását”, de azt hiszem, még mindig elég messze vagyunk attól, hogy igazán széles körben olvassák és használják a saját irodalomszemléletük kialakítására úgy a tanárok, mint a diákok vagy az olvasók. A legérdekesebb kritikai észrevétel, amelyet Nényei Pál könyvsorozatáról olvastam, a kiváló Fenyő D. György tanár úré, aki egyrészt fontosnak tartja, hogy kollégája a „művek jelentését erősen modernizálja”, másrészt szerinte az irodalom éppen azt mutatja meg, „hogy mennyire másként éreztek, gondolkodtak, szerettek, gyűlöltek, házasodtak, háborúztak az emberek a különböző korokban, és arra tanít, hogy a tőlünk másként gondolkodók vagy érzők iránt is kíváncsiak legyünk”. Nem gondolom, hogy ez a két szemlélet kizárná egymást, azt viszont igen, hogy célravezetőbb először az azonosságokat megmutatni, mondjuk, a popkultúra és a klasszikus művek közt, mint a különbségeket hangsúlyozni.

    A mélyen tisztelt ifjúság döntő hányada ugyanis saját jelenében attól szorong, hogy az érzései, a vágyai, a kétségei, a gondolatai, a frusztrációi és a félelmei csak őt feszítik keresztre nap mint nap, és azt sem tudják, hogyan találják meg azt az egy-két embert, akivel legalább egy részét megoszthatják annak, ami bennük dúl.

    Az irodalom értelmezése a jelen meséi, filmjei, univerzumai(!) felől lehet a kulcs ahhoz, hogy a múlt megelevenedjen, és a hasonlóságok adta ráismerés-érzet után feltárulhassanak a különbségek is.

    A Szívlapát mint kamaszoknak szóló versek antológiája a legelső ötleteink közé tartozott. Itt a kiadói előzmény a Pagonynál megjelent Friss tinta volt, amelyet hasonló koncepcióval gyerekeknek szóló versekből válogattak össze a szerkesztők. A kiadóban azonban egy állásponton voltunk a Szívlapát sorsát illetően: ennek a kötetnek „meg kell ágyazni”, avagy akkor kell megjelennie, amikor már a Tilos az Á Könyvek látható lesz a kamaszirodalmat publikálók palettáján. Amikor elérkezettnek láttuk az időt, annak ellenére, hogy megvolt az alapötlet, számos kérdésben kellett döntést hozni. A Nényei-könyv addigra már bizonyította, hogy nem lehetetlen vállalkozás illusztrált könyvet kamaszok kezébe adni, ha az ember megtalálja a megfelelő illusztrátort és koncepciót. De egy versantológia esetében magam mint szerkesztő is sokáig bizonytalan voltam az illusztrációk tekintetében: lehetséges-e olyan rajzokkal kiadni egy kamaszoknak szóló kortárs verseskötetet, amely erősíti a koncepciót úgy, hogy a versekhez, sőt a koncepcióhoz is hozzáad, és ez a „célközönség” számára is értelmezhető? Dániel Andrással korábban napi szinten dolgoztunk együtt, ezért éreztük úgy, hogy ő lenne a legalkalmasabb a versek illusztrációinak elkészítésére. És tényleg.

    Kamaszként olvasni a világot – Péczely Dóra ajánlója
    Szívlapát – Kortárs versek. Fotó: Binder Natália
    Kép forrása

    Az antológia verseinek válogatásakor először egy pofonegyszerű kérdést kellett tisztázni: ki számítson kortársnak? Első körben olyan szerzőkben is gondolkodtam, akiket a magam „kortárs” fogalma szerint idevalónak tekintettem poétikailag, és nyilvánvaló hatása van az antológia szerzőire, mint például Petri György. De ahogy gyűlt az anyag, úgy lett nyilvánvaló, hogy egyre csak bővül a szerzők száma ennek az elvnek a mentén, ahelyett, hogy egyre világosabb lenne, mely szerzők kerülnek az antológiába. Továbbá hamarosan világos lett, hogy minél több lezárt életművel rendelkező költő kerül a kötetbe, annál inkább ők határozzák meg az antológia szerkezetét, hangsúlyait. Így azt a döntést hoztam, hogy csak 2017-ben élő szerzők kerüljenek az antológiába. Nehéz volt emiatt lemondani például Borbély Szilárd verseiről, de nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva, hogy amekkora öröm lesz ennek az antológiának összeállítani az anyagát, annyi komoly önkorlátozó lépés sem kerülhető el. Le lehetett mondani többek közt a „legjobb”, „legszebb”, „legfontosabb” versek kényszeres kinevezéséről, ami egy idő után könnyebbé tette a válogatást. Az egyre csak gyűlő versek azonban egy idő után rendszerért kezdtek könyörögni, de a legtöbbjükről kiderült, hogy szívesen vándorolnak, bármennyire is tágítom egy ciklus kontextusát. Ekkor döntöttem úgy, hogy a matematikára hagyatkozom. Így került a kötetbe százötven vers harmincversenként öt ciklusba, amelyek címét a benne szereplő versek egyikéből emeltem ki. Az antológia végül a címét is egy Parti Nagy Lajos - versről kapta, ami ezek után került az utolsó ciklust, így a kötetet is lezáró pozícióba.

    Nem tudom, ki jósolta volna meg, hogy ebből a kötetből megjelenése után hamarosan két darab készül, képzőművészeti pályázatot hirdetnek a zászlaja alatt, bekerül több helyen az érettségi tételek közé, sőt, lassan beszivárog az egyetemi oktatásba is.

    És Szívlapát-projektet indítottak az MTA-ELTE Digitális Írástudás és Irodalomoktatás Kutatócsoport munkájában résztvevő magyartanárok, amelynek eredményét ezen a honlapon láthatják az érdeklődők. Elnyerte az Év Gyerekkönyve innovációs díját 2017-ben, majd egy évvel később bekerült egy nemzetközi katalógusba, a White Ravensbe, amelyet a Müncheni Könyvtár szakértői állítanak össze világszerte megjelent, szerintük kiemelten fontos könyvekből. Szép karrier egy kortársvers-antológiának!


  • További cikkek