Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • És boldogan éltek?

    Interjú Szederkényi Olgával és Szabó Imola Juliannával

    2019.03.22 — Szerző: Werner Nikolett

    A legtöbb olvasó talán elégedett a nagy klasszikusok zárófejezeteivel, de az És boldogan éltek? – Mesehősnők utóélete című kötet szerkesztője, Szederkényi Olga jobbnak látta, ha a mesék folytatódnak. Vele és a könyv illusztrátorával, Szabó Imola Juliannával beszélgettünk.

  • És boldogan éltek?

    Mennyi idő alatt készült el a könyv?

    Szabó Imola Julianna: Nekem csak rövid időm volt a képi világ megalkotására, szóval nem tudok pontos választ adni. Mennyi idő alatt is készült el?

    Szederkényi Olga: Körülbelül egy év alatt.

    A szerzők közt találkozunk prózaírókkal, költőkkel és népszerű mesék alkotóival is.

    Sz. O.: Szabad kezet kaptam a kiadótól. Az általam felkért tizennyolc íróból tizenötnek volt ideje és kedve a feladathoz. Ennek hihetetlenül örültem. Úgy szerettem volna összeállítani a mi kis csapatunkat, hogy a szerzők minél sokfélébbek legyenek: legyen közöttük pályakezdő, Kossuth-díjas, magyarországi és határon túli, külföldön befutott, kétnyelvű, provokátor, puritán, gyerekszerző, mesekutató, feminista, konzervatív és még sorolhatnám. Elvállalta a felkérést Arany Lídia, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Halász Rita, Hernyák Zsóka, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Noémi, Molnár T. Eszter, Nina Yargekov, Rakovszky Zsuzsa, Selyem Zsuzsa, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Ugron Zsolna.

    Nem szeretem a túl kerek vagy rózsaszín dolgokat, pontosabban gyanúsnak, életszerűtlennek tartom őket, ezért szerkesztőként mindenképp szerettem volna a női csapatba egy férfit is becsempészni, álruhában – egy titkos maszkulin nézőpontot. Hál’ istennek Sárbogárdi Jolán is elfogadta a felkérést, akit Parti Nagy Lajos író mozgat a háttérből. Egyébként a könyv tisztán női munka, a grafikus, a tördelő, a marketinges és a kiadóvezető is nő. De a pénzügyminiszterünk azért férfi!

    Imola, téged hogyan talált meg a munka?

    Sz. I. J.: Olga hívott fel, hogy lenne-e kedvem a feladathoz. Amikor úgy alakult, hogy szükség van egy illusztrátorra, rám gondoltak. Előtte pár hónappal készítettem a Mesék máshogy című sorozatomat. Döbbenetes, hogy egymástól függetlenül hasonló dolgok foglalkoztatnak minket. Nagy elánnal vágtam bele az alkotásba, és végig ez a jóleső flow hatotta át a munkát.

    Korábban hasonló koncepcióra építkezve senki sem foglalkozott befejező jellegű mesekönyv összeállításával.

    Sz. O.: Más példáról én sem tudok. Az ötletet az adata, hogy engem kisgyerekként mindig is érdekelt, mi történik az „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” mondat után. Hogyan folytatódnak a mesék? 2018 januárjában született meg a fejemben a könyv koncepciója: kortárs női írók alkossanak olyan felnőttmeséket, amelyek tovább szövik a mesehősök életét. Mi történik Csipkerózsikával, miután megjelenik a herceg, vagy Piroskával, miután kiugrik a farkas hasából? Mi lesz Hófehérkével, miután kinyitja a szemét az üvegkoporsóban, és megpillantja a nagy Őt? Hogy alakul Pöttyös Panni élete, miután kijárja az iskolát? Lesz munkája, gyereke, férje?

    De miért éppen Csipkerózsika, Mulán, Hófehérke és társaik? Jellemzően Grimm és Andersen mesékre épülő Diseney klasszikusok kaptak hol dicső, hol keserves vagy éppen ironikus befejezést.

    Sz. O.: Ezt teljes mértékben az írókra bíztam. Sőt, oly mértékben szabad kezet kaptak, hogy az alapkoncepción túl mindössze annyi volt a kérésem, hogy körülbelül tizenkét-tizenötezer karakteresek legyenek a novellák. Arra gondoltam: lesz, ami lesz, válasszanak maguk. Az egészben az a legérdekesebb, hogy a tizenöt plusz egy szerzőből senki sem választotta ugyanazt a mesehőst. Egyedül Hamupipőke története az, amelyre ketten is lecsaptak, de itt sem volt vita. Az egyik szerző Hamupipőke életének folytatását írta meg, míg a másik Hamupipőke gonosz nővérének sorsát mesélte tovább. Választották még Alice-t, Aranyhajat, Dorothyt, a halász nagyravágyó feleségét, Holle anyót, Hókirálynőt, a kis hableányt, Sahrazádot (Seherezádét), Piroskát, Pöttyös Pannit és Sárbogárdi Jolán meséjét.

    A szerzők látták egymás munkáit?

    Sz. O.: Megjelenés előtt biztos nem.

    Bevallom, az első benyomásom ez volt: íme, a magyar ifjúsági irodalom újabb darabja. Majd jöttek a nem éppen gyerekeknek szóló poénok és a beletörődő nők sóhajai… Kiknek szól a kötet?

    Sz. I. J.: Szerintem alapvetően nők számára lehet szórakoztató olvasmány. De mindenképp kell hozzá valamiféle felnőttség, ami nem kor függvénye, hanem inkább a tapasztalaté: a pillanaté, amikor már a gyerekmeséknek a végén túli vége lesz érdekesebb.

    Sz. O.: Nőknek és nőkre kíváncsi férfiaknak. Viszont mindenkit kérek, hogy ne adja gyerek kezébe! Ezek tényleg felnőttmesék.

    Azt gondolom, minden olvasónak feltűnik az obszcén tartalmak gyakorisága. Erről mit gondoltok?

    Sz. I. J.: Ez a műfaj sajátja. A mesevilág kitágítása húz magával egyfajta szókimondást is. Amíg nem öncélú, addig tűpontosan tud hatni, és kiemeli a szövegeket a mese szövetéből.

    Sz. O.: Ezek felnőttmesék. Olyan korban élünk, amelyben szerintem mindenről lehet és kell is beszélni. A #metoo kampány óta sokan kíváncsiak a nők véleményére. A kötetben sok minden kiderül arról, hogy a nők mit gondolnak a világról. A szerzők nem a politika, hanem a művészet eszközeivel fejtik ki a véleményüket. Elég szép statisztikákat lehetne készíteni egyébként arról, hogy hány mesehősnek lesz férje, munkája, gyereke, vagy éppen hogyan alakul a kapcsolata a szüleivel.

    Mi okozta a legnagyobb meglepetést a könyv készítése során?

    Sz. I. J.: Korábban nem dolgoztam a kiadóval, sem Olgával, így nagyon vártam, hogy milyen lesz a munkafolyamat. Izgultam, hogy képes leszek-e majd olyan képeket hozni, amelyek megfelelnek az elvárásnak, és amelyek merőben mások, mint a korábbi munkáim, például a már említett Mesék máshogy című sorozat. Nagy falat volt újrainterpretálni azt, amiben már eljutottam egy síkig, de a szövegek sokat segítettek. Számomra a tavalyi év legfontosabb projektre lett ez a könyv, szuper volt a közös munka. Amire nem számítottam, az Pető Erzsébet (műszaki szerkesztő) támogatása volt, mert még sosem dolgoztam úgy, hogy kitalálok egy tervet, és technikailag más tölti meg tartalommal. Ő pedig nagyon ügyelt, hogy minden egységes maradjon.

    Sz. O.: Az, hogy minden szerző magától más-más mesehősNŐt választott.

    Az illusztrációk merőben eltérnek a klasszikus hercegnő-ábrázolásoktól, de a legmeglepőbb, hogy a mesehősöknek nincs arcuk.

    Sz. I. J.: Teljesen szabad kezet kaptam a vizuális világ megalkotásában. Egyedül a szokásos nyomdai paraméterek voltak kötöttek: méret, színek stb., de minden másban határtalan volt a tér. Én pedig szerettem volna leszámolni a sztereotípiákkal. Egyfelől egységességre törekedtem, hiszen mégiscsak egy könyvtestbe kerültek a rajzok, másfelől próbáltam az egy-egy alakra jellemző motívumrendszert megfogni. Arcot semmiképpen sem szerettem volna a hősökknek, elvégre bármelyikünk lehetne az, aki a lapokon szerepel, sőt gyerekkorunkban hányszor képzeltük magunkat a helyükbe! Nem a személyük, hanem a személyességük izgatott. A rétegek, a töredezettség és az adott karakterre jellemző szimbólumok érdekeltek. Ezen az alapfelvetésen alakított az adott szöveg, és végül így alakult ki a teljes kép egy novellához.

    A betűméret és a lapok vastagsága is feltűnő.

    Sz. I. J.: Szerintem egy könyvtest attól lesz egységes, ha minden elemének szerepe és jelentősége van. A betűnek, az oldalszámnak, a papír anyagának, a könyv méretének, mindennek. Együtt pedig teljes mértékben a tartalmi üzenetet szolgálják. Ha minden „vektor” ebbe az irányba mutat, akkor valami nagyon izgalmas kel életre. Jelen esetben az ellentmondó elemek összhangjára törekedtünk: a letisztultságra és a mívességre, a gyermeki felnőttségre, a kicsit misztikus meseszerűségre. De mindet tompítva a papír mattságával és a sok szürke-feketével.

    Milyen visszajelzések érkeztek?

    Sz. I. J.: Eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Külön érdekes volt, ahogy mindenki örült, hogy a kiadvány nem színes, és teljesen átjött, mit szerettünk volna a kísérőszínnel. A könyvtest a KULTkönyv-listára került, méghozzá a második helyre, sőt sokszor könyvtárgyként említik. Azt hiszem, hogy kerek egész lett a történet, képileg is. Szakmailag fontos állomás számomra.

    Sz. O.: Kaptunk hideget és meleget is kritikusoktól, ahogy ez lenni szokott. Az viszont érdekes, hogy még a legszőrösszívűbb ítészek is kiemeltek jó pár remekbe szabott felnőttmesét a tizenhat írás közül. Engem leginkább az döbbentett meg, hogy mennyi embert érdekelt ez a téma. Bevallom, éreztem némi kockázatot a munka elején. Mi az ördög lesz, ha senki nem játszott el ezzel a gondolattal úgy, mint én? Nem így történt, hál’ istennek! Az olvasói visszajelzések javarészt pozitívak, mindenkinek lett egy-egy kedvence a felnőttmesékből – és mindenkinek más. Sokan kerestek meg minket azzal a felvetéssel, hogy el kellene készítenünk a férfi változatot is. Két dologban nem volt vita: egyrészt szem nem marad szárazon, ha valaki elolvassa az És boldogan éltek? című könyv történeteit, másrészt a kötet illusztrációja egyedi és gyönyörű.

    Leadkép forrása: www.nlcafe.hu


  • További cikkek