• Káoszból katedrális – Kritika a Minden, mindenhol, mindenkor című filmről

    2022.05.08 — Szerző: Berényi Csaba

    A párhuzamos dimenziók koncepciója a sci-fik és szuperhősképregények egyik alaptoposzából mára a mainstream filmgyártás univerzumépítő trendjévé duzzadt. A Minden, mindenhol, mindenkor összes elemét láttuk már, mégis virtuóz hévvel licitálja túl a multiverzumokat építő Marvel és DC filmjeit.

  • Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből
    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből

    Dan Kwan és Daniel Scheinert már Az ember, aki mindent tudott groteszk robinzonádjával bizonyította, hogy az elcsépelt műfajok tragikus alaphelyzeteit milyen hibbant módon képesek megcsavarni: a lakatlan szigeten egyedül tengődő hajótörött és az oszlásnak indult, folyton fingó vízihulla bizarr és röhejesen felpuffadt túlélődrámáját az érzékenyen kipárló felnövéstörténet feszítette szét. Legújabb filmjük, a Minden, mindenhol, mindenkor egy olcsó mosodát üzemeltető, eladósodott kínai bevándorló család kálváriáját használja ugródeszkaként a fejvesztett és öntörvényű transzdimenzionális kalandhoz. A multiverzum a kortárs Hollywood meghatározó kulcsszava lett az elmúlt években, egészen a Marvel és a DC tömeggyártásban előállított, nosztalgiát kizsákmányoló szuperhőseposzaitól (Pókember: Nincs hazaút) az olyan kreatívabb, komplexebb és mélyebb irányt képviselő darabokig, mint a Pókember: Irány a Pókverzum! vagy sorozatfronton Alex Garland Devse, valamint a Rick és Morty. Utóbbiak a multiverzumokban elmerülő művek két végpontját is kijelölik: a Devs a determinizmuson és a szabad akaraton merengve fogalmazott meg lételméleti kérdéseket, a Rick és Morty pedig az animáció parttalan formanyelvében lelte meg a párhuzamos létsíkok következményeket tagadó és felszabadító nihilizmusát. Kwan és Scheinert filmje valahol a kettő közé lőhető be. Nem a magas filozófiai megfejtések felé tör, vagy a dagályos filmnyelvi kísérletezésben veszik el, hanem teljesen kaotikus, önmagát is kigúnyoló cselekményével többszörös áttéten keresztül, de végül is egy családi drámát bont ki.

    Evelyn (Michelle Yeoh) és Waymond (Ke Huy Quan) a családi vállalkozásukat, valamint a zátonyra futott házasságuk maradékát próbálják menedzselni, és mivel egyazon érme két oldalaként nincs éles határ a kettő között, gyakorlatilag életük mindkét tartóoszlopa egyszerre roskad össze. Ezt tetézi meleg lányuk, Joy (Stephanie Hsu), akit anyja nem enged coming outolni a nagypapa (James Hong) előtt, ezzel végleg ellökve őt magától. A viszonylag rövid, de korántsem összecsapott expozíció nem is annyira a karaktereket, mint inkább az abszurdot drámával keverő hangvételt alapozza meg. Ezt követően Kwan és Scheinert viszont izomból bedobja a gyeplőt, és a teljes multiverzum sorsát eldöntő, dimenziók közötti őrült hajsza során szinte csak arra koncentrálnak, hogyan lehetne a legnagyobb ökörséget is komoly képpel előadni. Burleszk határán mozgó bizarr kung-fu jelenetek rúgják el a filmet a kényelmetlen racionalitás talajáról, a különböző valóságverziókon keresztül ugráló Evelyn és Waymond küldetése pedig nemcsak a valóság, de a műfaji és narratív szabályokat is az önparódia határáig tolja. A Jacki Chan-féle, pekingi mozgásszínházból inspirált kung-fu-filmek ugyanúgy megkapják a magukét, mint a wuxia teátrálisan túlhabzó, irreális harci koreográfiái, valamint a videojáték-esztétika.Vannak itt méretes bicepsszé gyúrt kisujjak és virsliujjú romantika is, de a Minden, mindenhol, mindenkor nem riad vissza az olcsóbb, altesti humortól sem, miközben gátlás nélkül egymásba gyűri a különböző reprezentációs formákat. Hol bábfilmből vált animációra, hol váratlanul sivatagi állóképpel fékezi le az audiovizuális pörgést (az előtérben két beszélgető kővel), hol szélsőségesen önreflexív, és a jó öreg „film a filmben” szituációval többszörösen egymásba ágyaz párhuzamos narratív szinteket. A rendeződuó műve leplezetlenül áldoz a harsányság és a túlhalmozottság oltárán, emiatt pedig kicsit olyan, mintha valaki egy levegővel, csapongva próbálná meg elmesélni az életét. A végeredmény mégis nagyon céltudatosan és okosan felépített, így elkerüli, hogy fárasztó formanyelvi játékká alacsonyodjon.

    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből
    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből

    Ez leginkább azért tud megvalósulni, mert az alkotók nem gabalyodnak bele a multiverzum és a világok közötti ugrások általuk felvázolt szabályaiba. Ellentétben például a Nolan-filmek precíz logika mentén felhúzott narratív szabályrendszereivel, Kwan és Scheinert legkézenfekvőbb megoldása, hogy magát a kiszámíthatatlanságot és a határozatlanságot emelik dramaturgiai és narratív szervezőelvvé. A film ezt oly módon tematizálja is, hogy Evelyn a néző avatárjaként sodródik, sőt Joy révén az írók egy ponton hangsúlyos karaktermotivációvá teszik, hogy mindent átlátni és megérteni a tudat és az erkölcs megroppanásához vezet. Scheinerték elsősorban tehát nem a világépítésben, hanem a karakterviszonyokban érdekeltek, amikor a Rick és Mortyhoz hasonlóan csupán allegóriaként használják a párhuzamos világok közti utazást egy érzelmileg komplexebb és földhözragadt családi drámához. A random és eszetlenül vicces transzdiemnzionális helyzetek mögött valójában az anya-lánya és a férj-feleség dinamika érzelmi kibogozhatatlansága áll. A film olyan remek szimbólumokkal vetíti előre mindezt, mint az egyes szám harmadik személy (he/she) felcserélhetősége az angolban Joy barátnője kapcsán, Evelyn fiktív számlái a nem létező vállalkozói tevékenységeiről vagy a válási dokumentum, aminek férj és feleség egyszerre nézi az átellenes oldalát, ezért a kétdimenziós papír teljesen eltérő olvasatát kapják.

    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből
    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből

    A film állítása végső soron nagyjából annyiban merül ki, hogy keresztülverekedni magunkat az összes alternatív életünkön nagyjából azzal egyenértékű, mint megismerni és elfogadni magunkat és a lányunkat annak, aki – vagy a fásult férj mögött megpillantani a szeretett férfit. A multiverzum toposzával a rendezők nem a szerteágazó világok változatosságát, hanem a családi és a társadalmi szerepeink mögött meghúzódó személyiség komplexitását keresik: azt, hogy az embernek, akivel élünk, egyidejűleg hány igazi és ellentmondásos oldala van. A cselekmény halmozó, ismétlődő, körkörös elrendezése ugyanúgy megbontja egy ok-okozati történet lehetőségét, ahogy az életünk vagy a kapcsolataink sem lineárisan, sokkal inkább hálózatszerűen épülnek fel. A film címe is aláhúzza, hogy a döntéseink, sejtéseink, érzéseink és tetteink nem egy adott cél felé tartanak, hanem kaotikusan örvénylenek, és a legkisebb behatás is eltéríti őket. Miközben Evelyn saját élete és szerettei legjobb verzióit keresi a multiverzumban, addig Kwan és Scheinert a karakterek variálhatóságával mesél az emberi és családi viszonyok képlékenységéről és random természetéről.

    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből
    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből

    A film érzelmi magja, az anya-lánya kapocs a párhuzamos valóságok eszképizmusát is lerombolja. Azt a megnyugtató önáltatást, hogy kilépve az életünkből és megismerve saját magunk szebb, jobb és okosabb verzióját, lehet másként csinálni, nincs semmi kőbe vésve. Evelyn és Joy kalandja ügyesen egyensúlyoz a determinizmus és az egyéni, autonóm döntések között, miközben a rendezők alig észrevehetően szűkítik a történet ívét a totálisan kaotikusból és széttartóból a fókuszált, családcentrikus kifutásig. Az események térben és időben egyszerre zajlanak szó szerint a teljes univerzumban mindenütt, miközben a fő cselekményszál tulajdonképpen két helyiségben, az adóhatóság épületében és a mosodában játszódik. A szándékos elméretezés, a kamaradráma és az eposzi lépték egymásba játszása egy újabb fricska a megalománia, a világmegmentésben utazó szuperhősök és az univerzumépítés trendje felé. Halomnyi intertextus és műfaji idézet közepette sem gebednek bele az alkotók, hogy a film túlmutasson önmagán, a történet nem vezet fel semmit, nem akar franchise-t építeni, nem fáraszt easter eggekkel. A szépen csiszolt karakterívek ellenére gyakorlatilag a multidimenziós kavarás után ugyanoda lyukadunk ki, ugyanazokat a szereplőket találjuk meg, akiktől elindultunk. A posztmodern, kételyekkel teli vargabetűt visszakanyarítják a biztos alapot jelentő családhoz – ennyiben Scheinertéket is megkísérti a hollywoodi giccs, de még bőven tartják az egyensúlyt.

    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből
    Jelenet a „Minden, mindenhol, mindenkor” című filmből

    A Minden, mindenhol, mindenkorban persze az a legjobb, hogy valójában egyáltalán nem nyúl mélyre, nem gabalyodik bele a saját logikátlanságába, ezt a jó értelemben véve zsúfolt káoszt pedig a végletekig eltúlzott stílussal köríti, mégis épkézláb, kerek egész marad. Michelle Yeoh-t öröm nézni, miközben transzdimenzionális pofonokat osztogat, Jamie Lee Curtis pedig fergeteges a rajzfilmszerűen túlhúzott adóellenőr szerepében. Aki ismeri a Rick és Mortyt, annak talán kevesebb heuréka élménye lesz, de a Minden, mindenhol, mindenkor így is egy vakítóan eredeti színfolt a kortárs palettán.

    A film adatlapja a MAFAB-on

     

     

     

    Pontszám 8/10

    Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once)

    amerikai sci-fi, 139 perc, 2022

    Rendező: Dan Kwan, Daniel Scheinert

    Forgatókönyv: Dan Kwan, Daniel Scheinert

    Operatőr: Larkin Seiple

    Szereplők: Michelle Yeoh, Ke Huy Quan, Stephanie Hsu, Jamie Lee Curtis, James Hong, Jenny Slate

    Bemutató dátuma: 2022. április 21.

    Forgalmazó: Prorom Entertainment Kft.

    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

    Pontszám 8/10
    Minden, mindenhol, mindenkor

  • További cikkek