Szemét, rejtett kincsek nélkül – Kritika a Clean című filmről

Egy sztoikus, megtört kukás (Adrien Brody) járja minden éjszaka egy hanyatló amerikai város utcáit. Hősünknek már el sem éri az ingerküszöbét a mindennapos erőszak, az enyészeté lett házak látványa, ugyanakkor valamilyen megmagyarázhatatlan optimizmusból fakadóan kiguberálja a szemétből az értékesebbnek tűnő kacatokat, kóbor kutyát etet, elhagyott épületeket tataroz, és ebédet visz az árva szomszéd lánynak. Mindeközben egy rettentő súlyos, erőszakos múlttal próbál megbékélni, sikertelenül – pláne hogy az útját keresztező maffiavezér miatt újra kénytelen fegyvert fogni a kezébe.

A fenti alapötlet akár a John Wick-féle bosszúfilmreneszánsz egy újabb képviselőjét is eredményezhetné, azonban a Clean nem hihetetlenségig fokozott kaszkadőrmutatványokkal és stilizált küzdelmekkel dolgozza fel a toposzt, hanem a művészfilmek közegébe kívánkozó merengéssel és modorossággal. Az író-rendező Paul Solet gyakorlatilag egy az egyben másolja a Taxisofőrt túlírt, ugyanakkor fájdalmasan nyilvánvaló gondolatokat közlő narrációjával, az utcákon passzív szemlélőként autózó, majd hipererőszakos önbíráskodásba taszított (anti)hősével, de a főbb motívumok ugyanígy megfeleltethetők a Sosem voltál itt koncepciójának is. Csakhogy míg az említett művek képesek voltak kontextusba helyezni az erőszakot és annak ábrázolását, a Clean valójában egy tőről metszett explotationmozi, amely ennek ellenére mindent megtesz azért, hogy a Sundance mezőnyében játszhasson: kéjesen várja, hogy Brody végre villáskulccsal verjen szét koponyákat, és csak azért fűz elé egy fél filmnyi tépelődést és álbölcselkedést, hogy komolyabban vegyék.

De lehetetlen komolyan venni egy forgatókönyvet, ami mindent felvonultat a jó ízlést meggyalázó sablontárból az Amerika hanyatlásáról szóló, kontextus nélküli lózungoktól a bűneitől (elsősorban természetesen rémálmokon keresztül) szenvedő férfi főszereplőn át a gengszterfőnökig, aki saját főztjén csámcsogva ad fiának leckéket maffiavezérségből a kokainos zacskók számolgatása közepette. Elképesztő, már-már komikus ellentmondás feszíti szét a Clean élményét, amely ahhoz képest, hogy képeiben, tempójában, szótlan főalakjában tipikus független filmként prezentálja magát, szimbólumaiban, legapróbb mozzanataiban is végtelenül hatásvadász.

Főhőse tulajdonképpen csak azért válik le hermetikusan erről a pokoli ambivalenciáról, mert Brodynak az egész pályafutása hasonló ellentmondásokon alapul, és a legkevésbé sem furcsa egyszerre látni benne a szomorúkiskutya-tekintetű, pacifista jótevőt és a sebhelyek alatt kigyúrt testet villantó, könyörtelen bérgyilkost. Hiszen soha nem az a karakter volt, akivel a plakátokon milliókat lehetett bevonzani a mozikba, de talán éppen ezért ő maga sem próbálta áruba bocsátani tehetségét. Így meglehetősen változatos képet mutató karrierje nem adósságoknak, rossz szakmai döntéseknek volt köszönhető, hanem annak, hogy mindig a kihívásokat, a különleges projekteket kereste. Így találhatjuk meg M. Night Shyamalan legmegosztóbb munkájában (A falu), a Kocka rendezőjének mutánshorrorjában (Hibrid), ezért játszott autóbaleset-túlélőt (Meghasadva), reménytelenül küzdő tanárt az Amerikai história X rendezőjénél (A mintatanár) vagy éppen vállalt szerepet az Ütközések alkotójának egy nem kevésbé ambiciózus, ám sokkal kudarcosabb vállalkozásában (Harmadik fél). Soha nem volt meg benne az az érzék, mint például Daniel Day-Lewisban, hogy amihez nyúlt, arannyá vált – de talán nem is ez volt számára a cél, hanem az, hogy minél szélesebb skálát felvonultató, minél izgalmasabb szerepekben és történetekben próbálja ki magát. Életműve tulajdonképpen megtestesítése annak a művészi hitvallásnak, hogy igazán remek alkotások csak akkor születhetnek, ha áthágjuk a szabályokat, merünk hibákat elkövetni, és sokszor el is követünk hibákat.

A Cleant látva ugyanakkor Brody szélsőséges mélységeket és magasságokat megjárt pályafutására sokkal egyszerűbbnek tűnik a magyarázat: amilyen tehetséges színész, annyira híján van a jó ízlésnek. Miután a főszerep mellett producerként, forgatókönyvíróként és zeneszerzőként(!) is jegyzi a produkciót, tényleg csak egy rendezői titulus hiányzik ahhoz, hogy megkapjuk a kamera mögött művészfilmes nagyzolással bizonyítani vágyó sztár archetípusát.

De Brody akárhogyan is igyekszik, a gyilkolászásban tocsogó és az erőszak nihilizmusáról merengő bosszúfilm irányvonalai pont ugyanolyan kibékíthetetlenek maradnak, mint az általa alakított hős számára a bűnökkel teli múlttal és a maffiával folytatott párhuzamos leszámolások. Sokatmondó, hogy a Clean konklúziója szerint az utóbbi dilemma mégis feloldható.

A film adatlapja a MAFAB-on