A rutin legyőzte Szabó T. Annát – Kritika Szabó T. Anna Erősebb nálam című kötetéről

Szabó T. Anna költő, író, műfordító a 2000-es évek óta népszerű alakja a kortárs magyar irodalomnak. 2015-ben már kiadott egy kisregényt Senki madara címmel, ám az áttörést a Törésteszt (2016) hozta meg a próza területén. Ezt követte a Határ (2018), a Szabadulógyakorlat (2020) és az Erősebb nálam (2025) című novellagyűjtemény. Folyamatosan publikál magazinok (Könyves Magazin, Fidelio), hetilapok (Nők Lapja, ÉS), továbbá irodalmi folyóiratok (Jelenkor, Litera, Holmi, Bárka, Mozgó Világ) hasábjain.

Mivel Szabó T. Anna tárcanovellái és esszéi különböző médiumokban jelennek meg, hol magasabb, hol kommerszebb igényeket elégítenek ki. A többségükben háromoldalas tárcanovellák olykor valamiféle apropó nyomán születnek (például Törőcsik Mari halálára), máskor a hetilap karaktere hívja életre őket (például az Élet és Irodalom tárcarovata), vagy az adott női magazin profiljába vágó téma mentén jelennek meg határidőre.

Változatosság és egyenetlenség

Az Erősebb nálam (2025) című kötet jó példa arra, amikor a népszerű szépírók a már publikált cikkeikből és ki nem adott szövegeikből egy gyűjteményt dobnak piacra. Az életmű épül, a szerző is megél valahogy, a rajongók meg örömmel vásárolnak. De ha – a korábban már publikált – szövegeket lényegében nem dolgozza át a szerző, és azok nem esnek át komoly rostáláson, nehezen alkotnak koherens kötetet. A témák sokszínűsége miatt az írások nehezen fűzhetők fel konkrét struktúrára vagy motívumrendszerre, a darabok nem állnak össze.

Szabó T. Anna népszerűségének oka szerethető, nőies, bensőséges hangja.

Elbeszélői módszere, hogy a többnyire női sorsokat és határhelyzeteket monológok formájában mutatja be még akkor is, ha egyes szám harmadik személyben mesél. A női szerzők 2000-es években kezdődő térhódításával párhuzamosan számos tabutémának adott hangot, például a Törésteszt című sikerkönyvben.

Szabó T. Anna költőnő is, így líraiságát és zeneiségét minden novelláskötete kapcsán dicséri a kritika. Ebből a kötetből is kiemelhetők lírai sorok, példának okáért a Kiapadhatatlan című novellából. Ám ebben az apaságról szóló esszében a költői kifejezésmód nem erény, inkább elfedi, hogy a kötetben hatásosabb lenne egy szerkezetileg jól felépített novella, amelyet ez a lírai esszé nem helyettesít. A novelláskötet összességében költői eszközök terén is szegényesebb a korábbiaknál, a Töréstesztnél és a Szabadulógyakorlatnál.

A zeneiség is újra és újra felbukkan a szövegekben, de nem is annyira a prozódia, mint a konkrét zenei témák beleerőszakolása miatt. Több szöveg alapja egy zenei reflexió, például a „Bartókot hallgatni viharban” (Zene a rádióból) kezdetű novelláé, amely eredetileg Kettős búcsú címmel jelent meg a Papageno tárcarovatában. Ez a szöveg inkább árulkodik a megjelenés helyéről, mintsem Szabó T. Anna tehetségéről a rövidpróza terén. Hogy mennyire a szükség szülte ezeket a különféle médiumokba szánt zenei témájú szövegeket, arra a legjobb példa a szerkezetében széttartó Születésnap, amely a MÁV Szimfonikus Zenekar 75. és egy asszony szintén 75. születésnapját köti össze (meglehetősen erőltetetten) a 2020-as pandémia idején. Az eredetileg a MÁV Szimfonikus Zenekar blogján olvasható tárcanovellában lényegében csak a nevek lettek kicserélve a szöveg újraközlése előtt. Összegezve tehát a zenei témájú szövegek inkább esszék, mint feszesre húzott novellák, amelyek felkérésre születtek, és főkéntaz eredeti megjelenési hely/orgánum profiljához igazodnak, nem magasabb esztétikai igényekhez.

Ha (tárca)novellák keverednek esszékkel – mint az Erősebb nálam kötetében –, akkor a szöveg terjedelme, feszessége, dramaturgiája és kidolgozottsága is változatosságot mutat. A változatosság gyönyörködtet, viszont az egyenetlenség nem. Éppen ezért illeti a szöveggyűjtemény címke Szabó T. Anna negyedik kötetét, szemben például Tóth Krisztina Kánkán az üvegpadlón (2026) című novelláskötetével. Tóth Krisztinánál szintén vannak már korábban is publikált novellák, szövegei mégis – vagy már eleve – letisztultak, kiérleltek; sokszínűségükben is egyenletesen magas színvonalúak, és motívumhálót feszítenek ki a női témák fölé.

Míg az irodalmi elit még a kényszerűségek szorításában is hozza az elvárt színvonalat, addig a közép-felsőkategóriás szerzők nagyobb kilengéseket mutatnak

az alig vállalható A panda ölelésétől (Péterfy-Novák Éva – Péterfy Gergely, 2018) Spiró György furcsán olvashatatlan Kőbékájáig (2017). Vannak tehát szükség szülte alkotások, melyek pályázati feltételként vagy határidőre születnek, és vannak az irodalmi életben való jelenlétet, illetve a megélhetést biztosító könyvek (ilyen az Erősebb nálam vagy Dragomán György Oroszlánkórusa 2015-ből). Olykor az ihlethiány, máskor az időhiány vagy a bizarr iránti vonzalom viszi tévútra a szerzőt. Időnként megfertőzi a popkultúra, mint például a filmkritikákat is író Szabó T. Annát. Az Erősebb nálam leggyengébb darabja a horrorparódiákra emlékeztető Sötét szoba, ebben nem is az eredeti 1973-as Az ördögűzőt látjuk viszont, hanem annak karikatúráját.

A kötetben megjelenő három miniciklus (Körhinta, Nem repül, Tücsök és Hó) közül az önéletrajzi jellegű Körhinta az érzékiség és a szerelem ébredésének folyamatán vezeti végig az emlékezőt a gyermekkortól a kamaszkorig, a nőiség megéléséig – a szüzességen innen, de a ponyván alig túl. A látszólag külső narratívát alkalmazó, amúgy teljesen önéletrajzinak tűnő ciklus irodalmi értékét súlytalanítja a Körhinta című film felszínes belerángatása az elbeszélés folyamatába, ahol felvillan a körhintán ülő szerelmesek szédítő képsora, de a sűrű tanyasi élet és a farkastörvények kontrasztja nélkül. Mert ha beszélhetünk elementáris erejű, mély szerelmet és szenvedélyt tükröző kultikus filmről, akkor az éppen a Törőcsik Mari és Soós Imre párosát bemutató Körhinta (1956), és ennek a filmnek a becsatornázása egy olyan történetbe, amely egy rövidke szédületről szól, bosszantó egy Körhinta-rajongó számára. A forradalom évében született kultuszfilmhez képest meglehetősen súlytalan ez a novellaciklus, melynek Körhinta című darabja Töröcsik Mari halálára született 2021-ben, és a Könyves Magazinban jelent meg.

A kötet minisorozatai közül a Tücsök és Hó című kilenc, rövidebb egységből álló novellaciklus emelkedik a legmagasabbra. Tücsök és Hó becenevek. A három hangra írt szólamfüzér egy díva (Tücsök) és egy színházigazgató-rendező-színész (Hó) kapcsolatát követi nyomon egy önfeláldozó feleséggel, Anikóval a háttérben. Monologikus megszólalásaik – hangfelvétel, levél, interjú, belső beszéd – alapján derül fény hármójuk bonyolult és mérgező kapcsolati dinamikájára.

Tücsök dívaként játszik, ciripel a színen, míg Hó a színház világának uralkodója, biztonságos burkot adó rendező és színházigazgató. A színésznő törékeny alkata évtizedeken át fonja körül karizmatikus mentorát és olykor színésztársát; de úgy, hogy szabados erkölcseik ellenére nincs közöttük testi kapcsolat; csak éppen a mindent beborító sóvárgás. Szeretők jönnek-mennek, a színház világa feszültség és körforgás, de ennek a két embernek a kapcsolata állandó, nem oldódik fel; egyre mélyebb és bensőségesebb lesz, miközben érzelmeiket professzionálisan uralják, egészen addig a pontig, amíg a talaj ki nem csúszik a lábuk alól.

Ebben a jól komponált történetben az a szép, hogy éppen a válság, a rák és az egzisztenciális kiszolgáltatottság, az öregedés állapotában, vagyis a csúcson túl, az elesettség pillanatában ragadja el őket a szenvedély.

Az ő szólamaikat halljuk jelen és múlt értelmezési keretében; egy katartikus együttlét hangjait, amely valódi behatolás nélkül zajlik egy férfivécé fülkéjében; ahol mindent elönt a szeretet. Kár, hogy nem ezzel a szöveggel zárul a kötet, hanem a Szólóval, amelyben egy nő bántalmazó párja és saját gyilkos ösztönei elől menekülve visz egy fotót egy hollandiai család otthonába, akiknek a GPS-koordinátája az autója memóriájában ragadt. Az ötlet jó, de lezárásként mellőzi a katarzist.

A Körhinta bizonyos darabjai és a kötet több szövege (Vadászat, Csend, Sámfa reggeli fényben) szubjektív élmények, emlékek, reflexiók lenyomatait hordozza. Ám a személyes átélés, az önéletrajzi ihletettség, a sajátnak tűnő emlékek és önreflexiók olyan hatást keltenek, mintha a szerző téma- és időhiányban szenvedne, mintha jobb téma híján nyúlna kevéssé áttételes (szublimált) módon saját emlékeihez, illetve emiatt írna esszét az alkotás folyamatáról a teendők szorításában (Utazó, Kiapadhatatlan, Eltart). Egyébként tényleg nagy csoda, hogy egy kétgyermekes családanya ilyen aktív alkotómunkát végez.

Szabó T. Anna mestere lett a módszerének: a megfigyelésnek, a meghallgatásnak, az átélésnek, így az írás folyamata intuitív módon is elragadja: „A papír fehér. A betű fekete. Az ember olvas. Nincs író már, csak a könyv van, nincs egyén sem, aki olvas, csak a sodrás. A mondat, ami helyet keres. […] Ezt jelenti lenni? Hogy olvas? Hogy mások létébe fut át, belefeledkezik valamibe, ami volt, ami nincs, ami lehetne? […] Milyen burokból kellene kibontakoznia miféle rügynek? […] Felveszi a sámfát, csak azért is forgatni kezdi, pedig a fény arrébb ment már, de odaül, görgeti megint éber és éhes tenyerében […] Aztán leteszi. Ennyi volt. Ma is dolgozni fog.” (Sámfa reggeli fényben) Szabó T. Anna az írómesterség azon fokán áll, amikor határidőre is megy az írás.

Fények és árnyékok

A fény fontos motívuma a kötetnek, a megvilágosodásé, az ihleté. A fény az írás teológiája – ahogy arra a Rakovszky Zsuzsától vett mottó utalhat, amely konkrétan nem nevezi meg a fényt: „Dühödt, vakító teológia, / kivédhetetlen Isten-érv, / csörömpölve bezúzza a / világ kirakatüvegét.” Ebbe a szinesztéziás képsorba beilleszthető a fény, a fénnyel kitölthető a hiátus az idézetben. Míg Szabó T. Anna könyvében a köd és a sötétség a kiútkeresés szimbóluma (Haza a ködben, Szóló), addig a fény mindig ihletadó és megvilágító erejű energia.

Szabó T. Anna Erősebb nálam című gyűjteménye negyven szöveget tartalmaz. Közülük körülbelül nyolc-tíz (Teen Spirit, Nem repül, Alagút, Aranybolha, Sírkert, Szikapu, Lócim pohara, Rozitánál nagyüzem van, Fürdés közben a csend) mondható jónak, a Csend és a Szóló pedig az alapötletében hordoz lehetőséget. Ambivalens érzéseket kelt az Amit apádról tudok, amely a II. világháború idején a túlélésért folytatott nemi aktust változtatja szerelemmé. Többször feltehetjük a kérdést, hogy mi győzi le az embert, ám itt nem a romantikus szerelem, sokkal inkább a háború törvényei és a túlélési ösztön; bár a történet elbeszélője nem erre lyukad ki. Érdekes ebből a szempontból, hogy a monologizáló hős interpretációjával azonosulunk-e, amely romantikát próbál vinni ebbe a mélyen kiszolgáltatott helyzetbe, ahol két nő menekül egy idegen otthonába egy csecsemővel, és mindent megtesz a túlélése érdekében.

Szabó T. Anna monológokat alkalmaz, és ezeket nemcsak tudati, de nyelvi konstrukcióként is érdemes vizsgálni. A szereplők belső beszéde lehet a valóságtól elrugaszkodott, szubjektív vagy filozófia nélküli, hiszen vagy önreflektív egy ember, vagy nem – műveltsége, kora, háttere, helyzete függvényében másként gondolkodik. A novellák különféle státuszú emberek tudatát tükrözik, ám az elbeszélők markánsan nem különböznek egymástól, nem használnak egyedi stílust, pedig az emberek nyelvhasználata nagyon is egyéni. Persze ezeket az egyéni beszédmódokat nehéz sokszínűre konstruálni.

Az Erősebb nálam témájában változatos és társadalmi problémákra érzékeny kötet. Megjelenik benne a spórolásra kényszerülő, kizsigerelt családanya, aki ráadásul tanárnő (Fészek). Előtérbe kerülnek a női vágyak (Aranybolha, Csóka), az erotikus fantáziák (A faunfejes fotel) és az öregedés (Árnyékszínház). Megjelenik az autizmus, illetve a spektrum zavar (Akinek füle van, Vajon a kövek alszanak?), különféle válsághelyzetek (Teen Spirit, Szóló) és két hajléktalan megható szerelmi története, ráadásul két szólamban (Nem repül). Ebben a kötetben is feltűnik néhány férfi karakter, négyük közül a legemlékezetesebb az a magányos apuka, aki autista kisfiával metrózik az Alagútban; egy másik férfi pedig rendszeresen teszi kockára az életét, bár nem dönthető el, hogy az adrenalinlöketért vagy a szerelemért.

Szabó T. Anna negyedik novelláskötete alulmúlja a Törésteszt élményét, amelyhez már a Szabadulógyakorlat sem ért fel. A szerző sokhangúsága, gazdag és érzelmes, nőies világa, szociális érzékenysége, zeneisége maradt, de a szövegek többsége halovány, már nem ütnek akkorát a feminizmushoz köthető témák, a különböző karakterek belső beszédének reprezentálása olykor (Amit apádról tudok) erőltetettnek hat, leginkább a Leontin látogatása című avítt, irodalmiaskodó, rémromantikus történetben.

A kötet – összességében – széttartó szövegek gyűjteménye, a 2025-ig ki nem adott novellákat gyűjti csokorba. Több esszé(novellá)n átüt az eredeti orgánum profilja, főként a zenei témáknál. A szerethető szerző mestere a hivatásának, de ebben a kötetben a már bevált receptre ír, igényes magazinok szépirodalmi rovatába illő színvonalon. A recepció inkább méltatta a könyvet, mintsem hogy a rutinszerűség és a kiegyensúlyozatlanság miatt bírálatot fogalmazott volna meg, lásd a Litera Büszkeség és balítélet kritikaíró pályázatának kötetre vonatkozó írásait vagy Károlyi Csaba Élet és Irodalomban megjelent kíméletes recenzióját.