Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Dagályos realizmus – kritika Csabai László A vidék lelke című könyvéről

    2020.02.03 — Szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

    A vidék lelke című novelláskötet igyekszik átfogó képet adni az elmúlt kb. 100 év vidéki Magyarországának életéről. Viszont a közel 350 oldalas gyűjtemény szereplői kivétel nélkül az önsajnáltatás vagy a túlkompenzálás áldozataivá válnak, ami annyira kevés és demagóg tanulság, hogy egyszerűen nem lehet elhinni.

  • Csabai László
    Kép forrása

    Az őszinteség jegyében fontos tisztázni, hogy a kritikus is csak ember, így őt is korlátozhatja saját szocializációja. Nekem például Pest külvárosába születve – a mai napig ott élek – kellene kezdenem bármit is a durván elszegényedett vidék irodalmi leírásával. Általános iskolai éveimhez, első irodalmi tapasztalataimhoz nyúlok vissza, Móricz Zsigmondhoz, a Hét krajcár és a Barbárok szerzőjéhez: míg előbbit tragikusságában is játékos bátorsága kedvesen emlékezetes olvasmánnyá tette a számomra, addig utóbbi egyenes és nyers realizmusát kevésbé éreztem a magaménak.

    Csabai László A vidék lelkében mintha csak gyártmányban nyújtana át az utóbbi típusból hétszer három történetet. Az e lőző kötet, a Száraz évszak összefüggő páros történetei után ezúttal hármas történetekre bontott ciklusokban, azaz triovellákban gondolkodik a szerző, legalábbis ezt állítja a fülszöveg.

    A koncepció akkor kezd izgalmassá válni, amikor az ember ezeken a hármasokon túlmenően is összefüggéseket vél felfedezni, és el kellene döntenie, hogy most vajon novellákként vagy novelláknak álcázott helytörténeti regényként kell-e olvasnia a minden esetben Nyárligeten vagy annak a közelében játszódó történeteket.

    Novellánként vagy maximum hármas novellánként szereplők sokasága bukkan fel, miközben lineárisan haladunk előre az időben: a könyv egészét tekintve eljutva nagyjából az 1900-as évektől a nemrég magunk mögött hagyott évtizedig. Minden lehetőségünk megvan tehát arra, hogy elmerengjünk a műfajiság kérdésén. Ezzel megérkezhetnénk oda, hogy A vidék lelke egy szociológiailag érzékeny és történelmileg hihetetlenül figyelmes, páratlanul nagy ívű próbálkozás a kortárs magyar irodalomban.

    Csabai László
    Fotó: Sóki Tamás/MTI

    És bár az előbbi feltételes állítás minden eleme releváns a kötetre, a szövegek működésmódja nagyjából a második triovella közepétől kiszámíthatóvá és ezáltal unalmassá válik. Annál is inkább, mert itt történelmi háttértől teljesen függetlenül minden egyes esetben arról a közhelyről van szó, hogy a történelem nagy mozgásai sodorják magukkal a determinált és tehetetlen kisembert, aki végül belehal vagy belekényelmesedik ebbe a felismerésbe – amennyiben egyáltalán felismeri. Éppen úgy ezen lehetőségek közül választhat Szűcs Misó, a századeleji juhászfiú (később Mihályként már téesz ágazatvezető), mint Boncz Ignász nyomdász, aki összeszűri a levet egy sokáig háborús özvegynek gondolt asszonnyal, vagy mint Bartha Jolán gyári dolgozó, aki a túlfűtött elvtársak kényének-kedvének kitéve soha nem tudta jól megélni a saját szexualitását.

    Hiába a változatos történelmi leírás, az emberi természetet mindig pont ugyanannyira determináltnak látja az egész gyűjtemény. Vagy ha mégsem annak, akkor száznyolcan fokos fordulattal élve a végtelen fájdalmat túlkompenzáló, aljas, számító gazembernek mutatja a figurát. Ilyen például a már egy, a rendszerváltás után játszódó, Térítés című hármas első darabjában Vince kereszt, aki tizennégy történelmi stáción keresztül sajnáltatja magát jövendőbeli vejének, majd kiderül róla, hogy a helyi hűtőház – ami a környék legmagasabb épülete – tulajdonosa, aki dolgozóként tekint a fiúra. És hiába érzékenyít adott esetben a determináltságból – vagy annak látszólagos ellentétéből – fakadó kiszolgáltatottság, az olvasó pár fejezet után maximum vagy demagógan bólogatja végig a könyvet, vagy teljesen érzéketlen lesz rá, mert semmi olyasmi nem történik, ami kimozdíthatná ebből az állapotból.

    És akkor ott van még az a humor, ami az egyszerű ember egyszerű gondolkodásának és cselekvéseinek imitációjából következne, ami mind a vidéket, mind a szocialista életet leíró próbálkozásokban mára ugyancsak közhelynek számít. Ez a hatásmechanizmus azonban a vidék ábrázoláshagyományának gazdagsága miatt sem működik, nem tesz rokonszenvesebbé figurákat vagy helyzeteket, nem érzékenyít, inkább távolít, ezzel is a biztonsági játék érzetét erősítve.

    Ami valamelyest javít az összképen, az a fülszövegben ugyancsak meglebegtetett, ám leginkább talán csak az utolsó két triovellában – ezen belül is mindkettőnek a harmadik darabjában – érvényesülő finom fantasztikum: A terítés hármas A futár című fejezetében a félreértés folyamatos lehetőségének a lebegtetése, illetve A riporter című triovella álomjelenete, amelyben a címszereplő egy halottal interjúzik a temetőben. Van abban valami sokatmondó, hogy ezek a próbálkozások a rendszerváltás után játszódó szövegekben tudtak előkerülni. Mintha a múlthoz kötelezően és nyomasztóan hozzátartozna a realizmus, amelyet csak sokszor fájdalmasan erőltetett humorral, túlélési – és ezáltal távolító – (ön)iróniával lehet tompítani, míg a jelen valamivel bátrabban kalandozik a fikció és a látomások lehetőségeivel. És bár ezt Csabai kötete éppenhogy csak meglebegteti, mindenképpen érdemes rá lehetséges – és szétszálazási lehetőségeket bőven tartogató – irányként tekinteni.

     

    Csabai László: A vidék lelke

    Magvető, 2019

    Csabai László: A vidék lelke

  • További cikkek