Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Egy kapcsolat réme – kritika A láthatatlan ember című filmről

    2020.03.02 — Szerző: Szabó G. Ádám

    Leigh Whannell rendezésében kétségkívül ott rejlik a szerzői adaptáció ígérete, de az H. G. Wells irodalmi művéből készült legújabb A láthatatlan ember-feldolgozás sajnos a tipikus mai tömegmozik hatásvadászatáról sem mond le.

  • A láthatatlan ember

    H.G. Wells regényének alig – vagy talán soha – nem emlegetett vonása a legújabb filmadaptáció esetében nemcsak a címalak jellemrajzában, de a női főhős átalakulásában is tetten érhető. Míg a forrásmű totálisan amorális szörnyetegként festette le az antagonista Griffint, addig James Whale 1933-as horrorjának központi figurája meg nem értett, szerelmi tragédiától sújtott rémalakként kapott golyót – ugyanez a folyamatábra ismétlődött az agilis hősnőt mozgató (bár az eredeti mű által pusztán inspirált) Verhoeven-féle Árnyék nélkülben, hogy aztán idén az Upgrade B kategóriás, de rendkívül intelligens és pesszimista cyberpunk akciójának rendezője változtasson a felálláson.

    A 2017-es A múmia bukása lehúzta a rolót a Universal „sötét univerzumának” tervezett darabjai előtt, így a Johnny Depp főszereplésével beharangozott A láthatatlan ember is repült a kukába – jött helyette a minimál-költségvetésű horrorok (pl. Tűnj el!) pápájaként definiált Jason Blum producer. Úgy tűnhet, a low-budget szemlélet kreatív függetlenséget is biztosított Leigh Whannellnek.

    Rémfilmjében a láthatatlan szörnyeteg a #MeToo-éra dilemmáit hozza felszínre, és a hangsúly a korábban csak háttérben lévő nőalakra tevődik.

    A láthatatlan ember

    2020-ban A láthatatlan ember áldozathibáztatásról, traumafeldolgozásról, passzivizált nőiségről, majd feminista tettrekészségről szóló tanmese – klasszikus történet háztáji thrillerbe bugyolálva. Lényegében nem is egy újabb Wells-adaptáció pereg: Whannellnél a hősnő Cecilia Kass (jelképesen A szolgálólány meséjével világhírűvé emelkedett Elisabeth Moss alakításában) pánikrohamai, izolációja, félelmeinek leküzdése helyeződnek gyújtópontba. Zajokra, neszekre, kinti hidegben váratlanul formálódó leheletek feszültséget generáló erejére koncentrál az új átirat, vagyis az író-rendező minimalistaként, primitív jump scare-eket ritkán vagy okkal bevetve használja ki a teret, és hagyja eltévedni a hosszú beállítások, folyosók, konyhák, szobák labirintusában Ceciliát. Vele párban a gonosztevő is humanizálódik: szexuális ragadozóként, dúsgazdag megalománként és bántalmazó férjként jóval inkább egy gyalázatos véget érő párkapcsolat esendő, toxikus maszkulinitástól fűtött, brutális alfája, semmint a wells-i vagy részben akár whale-i változatban is ábrázolt mumus.

    Női perspektívával élő karakterrajzként pont takarékossága révén emelkedik túl a film a szolgai, ötlettelen adaptáció stigmáján: hétköznapi tárgyak, szituációk váltanak ki iszonyatos félelmet, egy postaládához sétálás lesz hihetetlen mentális és fizikai erőpróba – a hősnő nagy fokú teherbírása miatt pályázhat rokonszenvre.

    A láthatatlan ember

    Az itteni Griffin, helyesebben Adrian pszichológiai manipulációi ugyancsak Whannell visszafogott eleganciáját nyomatékosítják: exnejének gyanúba keverése Cecilia baráti kapcsolatait, majd elmeállapotát zilálja szét, így a múlt elengedése, valamint a jövőt irányzó továbblépés lehetetlensége, sőt, a fejben egyre legyőzhetetlenebbé növekvő fájdalom motívuma sem hevernek parlagon.

    Kár, hogy idővel a rendező legyint korábbi intelligens felvetéseire. A slasher- és akciófinálé James Wan tucathorrorjaiból vagy egy tetszőleges Sikoly filmből nyesett rohanás, hiába pedzegeti Whannell a rém öltözetével kapcsolatban a digitális képalkotás vagy a biztonsági felvételek manipulációjának kérdéskörét – A láthatatlan ember immár osztott ellenségképpel dolgozó zárlata bántóan egysíkú. Cecilia thrillerbe forduló vesszőfutása háromszor is véget ér. Maga Whannell is próbál visszanyúlni az Upgrade döbbenetesen technofób, ezúttal lelki pálfordulással helyettesített befejezéséhez, de a főhősnő végső átalakulására kihegyezett, megrendítőnek és amorálisnak szánt csavar érzelmi kapcsok nélküli, logikai bakugrással előrerugdalt fordulópont. Az adrenalinpumpáló utolsó felvonás és e kihagyott ziccer mutatja meg igazán, hogy a 2020-as H. G. Wells-adaptáció sokkal inkább egy bérmunkássá degradált szerző, mint egy kompromisszummentes látnok munkája.

     

    Pontszám 6/10

    A láthatatlan ember (The Invisible Man)

    Színes, szinkronizált amerikai-ausztrál sci-fi thriller, 124 perc, 2020

    Rendező: Leigh Whannell

    Operatőr: Stefan Duscio

    Szereplők: Elisabeth Moss, Oliver Jackson-Cohen, Aldis Hodge, Storm Reid, Harriet Dyer

    Bemutató dátuma: 2020. február 27. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

    Pontszám 6/10
    A láthatatlan ember

  • További cikkek