„Hiszem, hogy minden műfajban meg lehet találni az igényeset” – beszélgetés Schmied Zoltánnal

Na nem mintha el lehetne felejteni, hiszen szombatonként tiszteletesként is látható A mi kis falunk sorozatban. Tavaly október óta pedig Radnay Csilla oldalán a Gólem Színház Ismerős történetek című előadásában szerepel, amely párkapcsolati dilemmákról beszél őszintén, remek humorral.

Tavaly októberben mutattátok be a Hatszín Teátrumban az Ismerős történet et, amely David Ives amerikai drámaíró színművéből készült. Mitől lehet ismerős ez a történet a nézőknek?

Az előadásunk csupa olyan témát feszeget, amelyek mindannyiunk életéből ismerősek lehetnek. Például hogy mitől működhet és mitől nem egy párkapcsolat, mi az, amin képes elbukni egy tökéletesnek induló és látszó szerelem, miért idegenedik el egymástól két ember, és milyen kompromisszumokat kell megkötni a közös élet során. Ruth (aki zsidó) és Jack (aki goj, azaz nem zsidó vallású) párkapcsolati problémáit egyetlen estébe sűrítve láthatják a nézők.

Ad választ a történet arra nézve, hogy lehet-e boldog egy zsidó lány egy katolikus fiú mellett?

Ezek megfejtése abszolút a nézőre van bízva. A válaszok függnek attól is, hogy ki milyen dilemmával és kapcsolati státusszal ül be az előadásra – ami egyébként nem a goj–zsidó kérdésre van kihegyezve, ez is csak egy a lehetséges párkapcsolati buktatók között. A rendező, Borgula András nagyon nyitott ember, kíváncsi arra is, hogy mit gondolnak a színészei. Ezúttal is közösen ötleteltünk az előadásról. 2009 óta gyakorlatilag állandó munkakapcsolatban vagyunk, egy-két évente készítünk egy újabb produkciót. Nagy kihívás, hogy Radnay Csillával mindketten végig színpadon vagyunk, és hogy elképesztő mennyiségű szöveget kellett megtanulnunk. Az Ismerős történetnek remek a humora, ugyanakkor komoly mondanivalója és mélysége is van: szarkazmus és irónia formájában jelennek meg a legfájdalmasabb felismerések.

Szerinted min csúsznak el leginkább a párkapcsolatok?

A kommunikáción nagyon sok múlik. Sokszor azt gondoljuk, hogy nincs mit megbeszélni egymással, pedig dehogyisnem! Van, hogy emberek úgy mennek el egymás mellett, hogy nem tudják, mi zajlik a párjuk lelkében, nem osztják meg egymással a gondolataikat és a félelmeiket. Márpedig fontos, hogy találjunk alkalmat arra, hogy kibeszéljük a sérelmeket.

Pályafutásod során számos rendezővel dolgoztál, sokféle alkotói nyelvet ismerhettél meg. Milyen rendezőtípus szárnyai alatt érzed igazán jól magad színészként?

Megtanultam minden rendező mellett biztonságban és jól érezni magam. Van rendező, aki viszonylag kevés mozgásteret és improvizációs lehetőséget ad a színészeinek. Nála az elsődleges feladatom az, hogy belebújjak az általa elképzelt formákba, szerepekbe. Aztán van, aki olyan, mint Borgula András, Puskás Tamás vagy Ördög Tamás – a próbafolyamat egy bizonyos pontjáig mindig vevők a színészek ötleteire is. Mindkét rendezői stílussal szívesen azonosulok, más-más értelemben kihívás a közös munka.

Szeretem, ha a rendezőnek van egy határozott gondolata az előadásról, az pedig csak hab a tortán, ha ezt jól át is tudja adni.

Horgas Ádám ilyen?

Igen. Vele az Atlantis Színházban kezdtem. Meglehetősen szegényes alternatív színházi körülmények között dolgoztunk, de színészileg rengeteget profitáltam ebből a nyolcéves periódusból, aminek az első két éve kőkemény képzés volt. Ádám akkor vitt minket kőszínházi produkciókba, amikor már úgy érezte, hogy megvan bennünk a kellő tudás a nyilvános szerepléshez. Olyan szilárd alapot adott, amelyre aztán lehetett építkezni, adott esetben Valló Péterrel, Mohácsi Jánossal, Balikó Tamással, Jordán Tamással, és még hosszasan sorolhatnám.

2009-ben jöttél el a Nemzeti Színháztól, s még ugyanebben az évben a Centrál Színházhoz szerződtél, ahol jelenleg tíz előadásban, többek között a Pletykafészekben, a Tökéletlenekben, a Sok hűhó semmiértben és a Büszkeség és balítéletben játszol. Úgy érzem, hogy a szabadúszás mint opció talán szóba se jött nálad.

Szívem szerint egész életemben társulathoz tartoznék – mindig jó tartozni egy „családhoz”.

A centrálos pályafutásom egy beugrással kezdődött. Ha utána nem kérnek meg, hogy szerződjek le, talán most teljesen másutt lennék. Egyébként mind a centrálos, mind pedig a külsős munkáimnak van egyfajta szabadúszásíze: az anyaszínházamban mindig sok a vendégművész, így sok új találkozásban lehet részem, nem mellesleg rendszeresen telt ház előtt játszunk, ami egy színész számára nagyon inspiráló. A Gólem Színház és a Dollár Papa Gyermekei is folyamatosan lehetőséget ad arra, hogy bejárhassam a színészet széles spektrumát. Utóbbival tavaly decemberben mutattuk be a Trafóban a Lady Chatterley szeretője című regény színpadi adaptációját.

A sok színházi munka mellett forgatsz is: legutóbb az Ujj Mészáros Károly rendezte Alvilág ban és az X – A rendszerből törölve című filmben szerepeltél, a legtöbben pedig A mi kis falunk című televíziós vígjátéksorozat tiszteleteseként ismernek.

Már az elejétől kezdve szimpatikus volt ez a falusi kisemberek mindennapjairól szóló történet, ráadásul papot eddig még nem játszottam. A kezdetekkor Reviczky Gáborral hívtak be egy próbafelvételre, ami szerencsére nagyon jól sikerült. Ekkor persze még nem sejtettük, hogy a sorozatnak ekkora sikere és rajongótábora lesz.

Néhány évvel ezelőtt még „stigmatizálták” azokat a színművészeket, akik sorozatokban vagy reklámokban vállaltak szerepet…

Ma már lényegesen jobb a sorozatok és a sorozatszínészek megítélése. A színészi munka nagyon sokféle, és ennek ugyanolyan része lehet a játék a sorozatokban, ahogy a reklámfilmekben való szereplés is. Azzal, hogy valaki ilyesmit elvállal, szerintem még nem adja el a lelkét. Vettem részt én is napi sorozat castingján, de akkor azért nem vállaltam, mert épp nagyon sok színházi munkám volt. Hiszem, hogy minden műfajban meg lehet találni az igényeset.

Nagy focirajongó vagy, a Liverpool az egyik favoritod. Abban, hogy szerepet vállaltál három évvel ezelőtt a Brazilokban, szerepe volt annak, hogy a film középpontjában ez a sport áll?

Én mindig örülök, ha forgathatok, a Brazilokról is jó emlékeket őrzök. A film szájbarágás nélkül, jó humorral beszél a faji megkülönböztetésről és az előítéletekről.

Hazánk egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze vagy, de a színpadon kívüli életedről csak módjával lehet olvasni. Ez önvédelem, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy nem tartod fontosnak az ilyesfajta önreklámot?

A népszerűség jó dolog, sokszor megkönnyíti az életet.

Jó érzéssel tölt el, ha megszólítanak az utcán, és gratulálnak, de én a munkáimat szeretem reklámozni, nem pedig a magánéletemet.

Vannak, akik pánikba esnek, ha egy hétig nem szerepelnek a lapokban, de én úgy gondolom, hogy minden, ami fontos lehet velem kapcsolatban, az megtörténik a színpadon. Beérem azzal, ha a munkásságomról és a teljesítményemről cikkeznek.