Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Hasonló magányok – interjú Skuta Miklóssal

    2020.03.01 — Szerző: Szemán Krisztina

    Skuta Miklós Szlovákia meghatározó zeneszerzője és zongoristája, akinek munkássága jazzgitárosként is számottevő. Évtizedek óta ír, de csak tavaly jelent meg első regénye, a Julien könyve, amelyben az emberi sors szeszélyes törvényszerűségeivel foglalkozik. Az alkotók magányáról is mesélt a KO-nak.

  • Skuta Miklós
    Skuta Miklós átveszi a felvidéki előadók és zeneművészek legrangosabb kitüntetését, a Harmónia-díjat
    Fotó: Asztalos Árpád

    Zenészként hogyan merült fel a könyvírás gondolata?

    Körülbelül tizennyolc-húsz éves korom óta lejegyzem a gondolataimat. 2003-tól elég rendszeresen és egyre mélyebbre menően. Mindig érdekelt az emberi viselkedés, foglalkoztattak az emberi sorsok és az a kérdés, hogy mennyire függ az életünk a saját akaratunktól vagy egy bizonyos fajta predesztináltságtól, Istentől, evolúciótól, akaratunktól független törvényektől... Mindegy, minek nevezzük, és hányszor „hitetik” el velünk ezek a törvények, hogy a saját akaratunk szerint cselekszünk. A sokéves jegyzetelés megtanított arra, hogyan tudjam megfogalmazni legpontosabban a gondolataimat, kérdéseimet. Azt hiszem, amikor belefogtam a Julien könyvébe, több szempontból is egy olyan pontra jutottam el az életemben, hogy az írás logikus következménye lett mindannak, ami velem történt.

    Nem meglepő hát, hogy a regény is felveti a válaszába foglalt kérdéseket. Kötetével mintha állást is foglalna ez ügyben: az elcsábulás a fiatal nő felé mint előre megírt sorsfordulat, elkerülhetetlen esemény lesz értelmezhető. Érvényt adhat ez a felfogás például a hűtlenségnek?

    Szerintem a „hűtlenség” egy európai kultúrához köthető konvenció. „Szép dolog a hűség”, de konvenció. Ezt már csak azért is merem kimondani, mert vannak emberek, akiknek egy lelki odaadás még nem megcsalás, csak a testi, de el tudom képzelni fordítva is, hogy például valaki számára megcsalás egy lelki kapcsolat, abszolút testi viszony nélkül is. Ez így, ugye, már magában elég zavaros, nem?

    És ha mindehhez hozzáadjuk az élet, a sors kiszámíthatatlanságát, a helyzeteket, amikor magunk sem értjük, miért és hogyan viselkedünk, reagálunk szituációkra... – akkor már tényleg kérdéses, hogy egy abszurd, véletlenszerű helyzet következményéért elítélni valakit, ráütni egy pecsétet, csak azért, hogy a saját korlátjainknak hitelességet adjunk.... Nos, nem biztos, hogy ezzel én egyetértek.

    Ahhoz, hogy egy házasságon kívüli kapcsolatról „ítéletet” akarjunk mondani, mindenképpen nagyon meg kell vizsgálni az okokat is. Emberek vagyunk, gyarlók, akik szeretni akarunk, szeretetre vágyunk. Én nem tudom megmondani, mi az egyetlen, helyes módja ennek. Főleg akkor nem, ha körülnézek, hogyan is tud élni, együtt élni ezekkel a kérdésekkel, kihívásokkal a ma embere.

    Skuta Miklós
    Skuta Miklós
    Kép forrása

    Talán ebből fakad a regény többszörösen közvetett elbeszélésmódja is. Arra gondolok, hogy a kerettörténet narrátorának barátja, Julien ír egy könyvet, amelynek a – szintén író – főszereplője az, aki félrelép. A regény a regényben szerkezet ily módon akár azt a viselkedésformát is leképezheti, ahogy az olyan kényesebb témáktól, mint például a megcsalás, vagy az ezekről való véleményalkotástól magunkat is igyekszünk távol tartani.

    Elsősorban a „félrelépés” kifejezést én másképp fogalmaznám meg ebben az esetben. Számomra az, aki félrelép, egy tudatos „dolgot” követ el. A könyv pont ezt szeretné megkérdőjelezni. Sebastientől, Julien könyvének főszereplőjétől a tudatos, eltervezett lépés távol állt.

    Ami a kérdést illeti, hogy két szereplőn keresztül történik meg elméletileg egy történet, az nekem nem arról szól, hogy önmagunkat távol szeretnénk tartani olyan dolgoktól, ami velünk megtörtént, de a társadalom azt nem fogadja el. Hogy Julien éveken keresztül nem beszélt a történtekről barátjának, az inkább a barátságuk minőségéről és a történet összetettségéről szól. Azt hiszem, mindannyiunk életében vannak olyan események, amelyeket meghagyunk magunknak. Hogy ezek kényes témák-e, vagy sem, az mindenkinek a saját fejében dől el. Ebben az esetben ez számomra inkább egy formai megoldás volt, amivel egy látszólag nyugodt környezetbe akartam belehelyezni egy tragikus történetet – remélve, hogy ez még jobban kiemeli annak a súlyát.

    A regény egy pontján izgalmasan ér össze irodalom és zene. A Julien által írt könyv író főszereplője, Sebastian új könyve főszereplőjének egy zenészt választ, aki egy nő elcsábítása érdekében zongorázni kezd. A figyelme azonban elterelődik, és a zongorázás közben átélt alkotás katarzisa válik fontossá. Példa ez arra az élethelyzetre, „hipnotikus állapotra”, ahol „olyan törvények uralják a gondolkodásunkat, tetteinket, amiket egyáltalán nem ismerünk”. A később tematizált megcsalás és a zene már ezen a ponton egymásra illeszthető. Az itt leírt „zene okozta magány” zenészként gyakorta átélt tapasztalat? A zene imádata valóban átértékelhet egyes emberi kapcsolatokat?

    A zene okozta magány valós. Főleg, ha az ember legtöbbször egyedül áll ki a pódiumra. De ugyanúgy a zeneszerzés is egy abszolút magányos állapot. Amit az ember egy koncerten átél, vagy egy zenemű alkotása közben, azt senki mással nem fogja tudni megértetni. Ebből kifolyólag egy alkotóművész kapcsolataira mindenképpen hatással lesz a hivatása. Másképpen: egy alkotóművész hivatása biztos, hogy hatással lesz a kapcsolataira.

    És mi a helyzet az írással ezen a téren? Mennyiben más ezt az alkotási folyamatot megélni?

    A „magányosságban” talán hasonló, ha azt az alkotás szemszögéből nézzük. Egyszer Nádas György is rákérdezett erre egy interjúban. Én úgy vagyok képes írni, hogy beleélem magam a szereplők személyiségébe.

    Az összes szereplővel valahol azonosulni tudtam – ez egy elég elvarázsolt állapot. A feszültségek felépítésének, azok elengedésének „megkomponálása” nagyon hasonló a zenei kompozíciók felépítéséhez.

    Ezt elmondani, leírni valaki másnak elég nehéz feladat lenne. Viszont egy történetet mindenki a maga módján, de viszonylag könnyen megért, és itt a titokzatosság, a magányosság megszűnik. Ebben az író és az olvasó valahol egy hajón vannak: az ilyen témáról mindenki tud mindenkivel beszélgetni.

    Skuta Miklós
    Skuta Miklós
    Kép forrása

    Van a regényben egy másik különös, idekapcsolódó jelenet, ahol egy zongorista játéka és puszta jelenléte feltűnően zavarja az írót a saját könyvbemutatóján. Mi történik itt valójában?

    Minden alkotó emberben van egy adag kétség és párhuzamosan egy szükséges, nagy adag hiúság. Szükségünk van arra, hogy elhitessük önmagunkkal: az, amit csinálunk, különleges, egyedi, figyelemre méltó. Ha erről nem lennénk meggyőződve, akkor a közönségünkkel már biztos nem tudnánk ugyanazt elhitetni. Ha épp egy rosszabb napunk van, akkor a kétség túlsúlyba kerülhet. És ha ráadásul ott van egy másik alkotó ember, aki meg aznap épp piszok jól érzi magát, akkor az maga a pokol. De hogy az egyik egy zenész, a másik meg épp egy író, az igazából teljesen mindegy.

    A regény szereplői franciák, a helyszínek pedig néhány kivétellel francia városok. Miért épp Franciaország?

    1983-ban ösztöndíjasként éltem ott fél évet. A közeg, a nyelv, a francia kultúra elég maradandó hatással volt rám. Úgy éreztem, azok a jellemek, karakterek, akikre „szükségem” volt a könyv hangulatához, azok tipikusan franciák. Lezserek, műveltek, jártasak a kultúrában, és hát a francia szerelem... Könyvek, filmek bizonyítják, hogy a melankólia, a bohém bolondság nagyon is párosítható Párizzsal, az ott élő emberekkel.

    Mit lehet tudni a készülő új könyvről?

    Elsősorban azt, hogy mint az első könyv írása alatt, ugyanúgy most is egy hosszú szünetet tartok. Akkor is volt fél év, amikor hozzá sem nyúltam – ez van most is. A könyv a fejemben készen van, „papíron” meg több mint a fele. A témája, története teljesen más lesz, de a háttérben megint ott van a kérdés: Mitől is vannak a „dolgok” úgy, ahogy azt látjuk, tapasztaljuk? Mi volt véletlen, kik hogyan szóltak bele emberi sorsokba, mi lett a végeredménye, és van-e kiút?


  • További cikkek