Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Fotón a kulturális sokszínűség – Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019

    2020.03.03 — Szerző: Takács Erzsébet

    A mozdulatlanság, a változás, az idegenekkel való bánásmód vagy éppen a történelem fájó mélysége ihlette meg a tavalyi Pécsi József-ösztöndíjasokat, akiknek kiállítása a Capa Központban látogatható március 16-ig.

  • Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019
    Fotó: Csákvári Zsigmond

    Határokon átívelő munkák jellemzik az idei kiállítást (is), a fotók mégsem az országhatárok egyik vagy másik oldalán tapasztalható környezetben rejlő különbségeket érzékeltetik, sokkal inkább a hasonlóságot, az azonos problémákat. Érdekes lenne úgy megvizsgálni ezeket a képeket, hogy nem tudnánk, melyik hol készült. Ha elgondolkodnánk azon, hogy talán nem is egy magyar idős embert látunk, vagy hogy az a fekete bőrű fiatal ugyanúgy hazánkban járt egyetemre, ahogy mi. A fiatalok fotóin keresztül kinyílik a világ: a muszlim lesz az egyik legmatriarchálisabb társadalom, miközben a természettel való azonosulás igénye és lehetősége nem is annyira egyértelmű – még a Föld túlsó végében sem –, mint azt az életmódváltó cikkek tömkelegében olvashatjuk.

    Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj

    Az 1991-ben Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését. Az ösztöndíj egy éven át havi bruttó 200.000 forint összegű támogatást jelent, egy művész pedig legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjon túl a kiválasztott művészek munkáikat bemutatkozó kiállítás alkalmával mutathatják be immár évek óta a Capa Központban.

    „Ha megöregszünk, a halál sem olyan félelmetes már?” – merül fel Túrós Balázsnak a kiállítás középpontjában álló fotósorozatában, miközben képei a lét kérdéseit feszegetik. Munkái a szociális és társadalmi problémák gyűjteménye, már-már túlzó egymásutánisága. Miközben a ketrecbe zárt tyúkok a szabadság hiányát is érzékeltetik, a halott fatörzs mögé bújó hölgy alakja mintha a természettel való azonosulás elérhetetlen vágyát testesítené meg, a roncsautó fotója pedig valamiféle csalódottságot tükröz a technika vívmányaival szemben. Több képen is idősek jelennek meg, akik a kismamapocakját mutató nő alakjával az élet természetes körforgásának örök játékába vetett hitet jelenítik meg.

    Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019
    Fotó: Csákvári Zsigmond

    „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad. Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra nem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek” – idézi Geibl Kata ösztöndíjas Mark Fisher szállóigévé vált mondását, ami azt üzeni, hogy könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét.

    „A modern társadalom mítosza, miszerint ha elég keményen dolgozunk, sikeresek és boldogok lehetünk. Ez a fajta individualizmus ahhoz a meggyőződéshez vezetett, hogy úgy gondoljuk, a világ miattunk és értünk létezik”

    – írja ezt már maga a művész, aki letisztult képeivel az öncélú, erőt kifejtő fiatalságot, az emberi kikapcsolódás oltárán feláldozott természetet mutatja meg, miközben egy ló bekötött szemmel, tekintet nélkül is ítéletet mond a megjelenített képekről.

    Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019
    Fotó: Csákvári Zsigmond

    Guba Ilka Alvó múzsa című képsorozatának szereplői, Negar (Irán), Jeanne (Malajzia) és Hadey (Nigéria) több éve élnek Magyarországon: nem menekültként érkeztek, mindhárman felsőoktatási képzésben vettek részt Budapesten, ahol jelenleg is dolgoznak. Az egymás mellett álló számtalan polaroidkép egy kisebb teremben mutatja be a szereplők mozdulatait, és miközben a szűk helysiég miatt alig akad mozgástér, a fotókat látva agyunk azonnal működésbe lép a társadalmi és szociális ismereteinkből táplálkozó ismeretanyagnak köszönhetően: a bőrszín, a ruhaként vagy éppen kendőként viselt lepel egy önálló történet egy-egy előzetesét vetíti elénk.

    Polgár András kezdetben egy ismeretlen matriarchális társadalmat szeretett volna bemutatni, amelybe a felesége révén került be. „Érdekelt, hogy maradhatott eddig dokumentálatlan, miért nem foglalkozott vele a mainstream média. A válasz egyszerű: a Föld legnépesebb, máig matriarchális berendezkedésű társadalma muszlim!” – írja a művész. Fotográfusként ez elég motivációt jelentett számára, hogy mélyebben foglalkozzon a témával, immár a részeként. A felesége és a saját életét naplószerűen fényképezte, miközben önmaga változásával is foglalkozott olyan kérdéseken keresztül, mint hogy mit jelent számára a muszlimmá válása, mennyiben változott az élete férjként, vagy hogy miként készülnek a gyerekvállalásra.

    Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019
    Fotó: Csákvári Zsigmond

    Bielik István A legsötétebb órán című projektje a Gulag és a Gupvi kényszermunkatáborokkal foglalkozik, és miután 2018-ban a munkatáborokban hosszú éveket raboskodókat fotózta, szükségesnek érezte, hogy történeteiket már ismerve a hozzájuk köthető helyszíneket, tárgyakat, emlékeket, érzéseket örökítse meg kamerájával. Miközben az elhurcoltak hazatérésük után némaságra voltak kényszerítve, az otthagyott környezet is hallgatásba borul Bielik István művein.

    A fekete-fehér fotókon a kietlen ridegség tapinthatóvá válik, és ahogy Csernobilban a tárgyak is magukba szívták a káros anyagokat, úgy a munkatábor helyszíneinek ablakai, ajtajai, házai is mintha rejtegetnék a fájdalmat.

    Érdemes azonban megemlíteni a többi alkotó munkáját is, amik hasonlóan univerzális témák köré szerveződnek. Ficsór Zsolt a kertvárosok fejlődésével foglalkozik, Koleszár Adélt pedig a kép és szöveg találkozásának, ötvözésének kérdései érdeklik. Máté Balázs NEXUS című projektje középpontjába a csoport és a sokaság, az egyének közötti összekapcsolódás és az összehangolódás fogalmait állította, illetve ennek ellenpontozásaként a különállást, az egymástól való elszigetelődést, a csoportok szétválását. „Mit jelent neked a mozdulatlanság? Létezik-e olyan fotó vagy kép, amit szeretsz újra és újra nézegetni? Milyen az idő és a kép viszonya az életedben?” – teszi fel a kérdéseket Standovár Júlia aSTILLNESS című alkotása kapcsán, amely az ösztöndíjasRed Series című sorozatának első eleme. Zagyvai Sári Homokozók című sorozata a megváltozott élethelyzettel együtt járó kényszerű alkalmazkodással és zárkózottsággal foglalkozik, amelynek következtében egy újfajta perspektíva nyílt ki a művész számára, és elmélyült szemlélődés vette kezdetét.

    Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2019
    Fotó: Csákvári Zsigmond

    Minden alkotó munkái egy-egy különálló univerzumot, történetet takarnak, és mindegyikben el lehetne merülni akár órákra is. Azonban éppen ez a sokféleség némi hátrányt is jelent, hiszen több, nagyon különböző hangulatú vidéken visz minket végig a kiállítás. Persze hogyan is lehetne elvárni az egységes eredményt egy ilyen csoportos tárlat keretében? Aki szereti, ha sok impulzus éri egy kiállításon belül, annak nem szabad kihagyni ezt a szociológiai utazást a világmindenségbe. Annak viszont, aki egy-egy téma részletesebb kifejtését várná el a fotográfiától, azt ajánljuk, kövesse figyelemmel a művészek munkásságát, hátha hamarosan szólókiállításuk is nyílik. A tavalyi ösztöndíjasok esetében – akiknek az alkotásait most megnézhetjük – már erre is volt példa!


  • További cikkek