Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • A nem-helyek nem-útjai – kritika a Budapest Galéria Hazaúttalan című kiállításáról

    2020.02.19 — Szerző: Gubán Mária

    Az otthont nem definiáljuk – érezzük. Nehéz nem magától értetődőnek venni, mert el sem tudjuk képzelni, hogy ne legyen. Így nem könnyű átérezni azoknak a helyzetét, akik elveszítették azt, amit az otthon számukra jelent. Ha szeretnénk ezen változtatni, érdemes ellátogatnunk a Budapest Galériába.

  • Fotó: Juhász G. Tamás

    A Budapest Galéria nem egy tipikus budapesti kiállítótér, ahol a szűk belvárosi utcáról hirtelen egy még szűkebb white cube-ba pottyan az ember. Óbuda romantikus macskakövei vezetnek az ódon istállókapu-szerű ajtókhoz, belül pedig az a hűvös, igazi múzeumatmoszféra fogad. Földszinti termének elrendezése tökéletesen alkalmas vizuális történetek kronológiai ábrázolására.

    A kötelező haladási irány egyfajta értelmezési kényszert ébreszt, így könnyen összeállhatnak olyan narratívák, amelyeknek meghatározott eleje és vége is van.

    Ezt az adottságot használta ki Erőss Nikolett kurátor vezetésével a Hazaúttalan című kiállítás is, ahol Neogrády-Kiss Barnabás és Fátyol Viola fotói mellett Iulia Toma textiljei és Aslan Goisum filmje keresik együtt az otthont és az ahhoz vezető utakat.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    Az első blokkban egyből Neogrády-Kiss enyhén didaktikus képei köszöntenek. A Ház 1-5. az otthon fizikai megvalósulását ábrázolja: egy házat. Talán jelentőséggel bír az a távolság is, ami a képen szereplő kéz tulajdonosa és az előbb említett ház között húzódik, de az is lehet, hogy a képen szimplán egy ház van kézzel, semmi több. A következő fotók az utolsó augusztusi hét hangulatát árasztják. A fények a nyári délutánok utolsó játékkal töltött óráit idézik, mielőtt újrakezdődne az iskola. A képeken szereplő gyerekek esete ennél bonyolultabb: Neogrády-Kiss felvételein nevelőszülőknél élő, állami gondozott gyerekek játszanak. De ez a fotókról nem leolvasható – az igazi otthon hiányának bizonytalansága nem látszik egy sövényen átbicikliző kisfiún. A megfogyatkozott jelzőtábla, ami játszó gyerekekre figyelmezteti az autósokat, már jelzésértékű. A felnőtt figura helyén csak egy testetlen kar maradt, kisétált a képből.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    A gyermekkor-pillanatképek után Fátyol Viola Süllyedő háza a Fel! című animációs film lufipukkanás utáni állapotait idézi. Az otthon sötét habok közé merül: érezzük a víztömeget, ami előbb-utóbb a házat is magába rántja. Ez a szorongató süllyedés ágyaz meg Iulia Toma textiljeinek, akinek inverz-hazaútja külön történetet képez az egészen belül, és a narratívába emeli a közelmúlt legmeghatározóbb társadalompolitikai eseményét, a menekültválságot is. A művész Romániában készített interjúit dokumentálta textilen, bizonytalan körvonalú emberek, vadászgépekből hulló golyózápor és növényi ornamentika formájában. Látványra olyan, mint egy szép, színes mese – valójában pedig afgán, szír és iraki menekülők életének kiragadott részletei. A Váratlan álmok/Álmok és várakozások elkülönülő világába belépve a történetet az egymást finoman átfedő rétegek lehántásával ismerhetjük meg. A hétköznapi tevékenységek és terek után jön a menekülés, majd a szabadon lebegő anyagok után abba a falba ütközünk, amin az egyetlen teljesen rögzített textil látható: kuszán hímzett városfalak, lézengő alakok – ami az egykori otthonból maradt.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    Toma műveinek hatására Neogrády-Kiss Kréta-fotóinak nyílban végződő vonalait nehéz nem végtelen menekülőútvonalnak értelmezni. Négy különböző út, egyiknek sem látjuk sem a kezdő-, sem a végpontját, de ránézésre sem tűnnek könnyűnek, pedig valószínűleg csak egy kevésbé kreatív gyerek aszfaltrajz-próbálkozásai.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    A háború utáni béke iránti olthatatlan vágy sorozata A megadás zászlói: a legkülönbözőbb eszközökből összeeszkábált fehér zászlók mint megannyi kétségbeesett próbálkozás az elkerülhetetlen elfogadására, a lehető legkevesebb veszteséggel. Fátyol Viola fotói gyermetegen egyszerűek, ettől lesznek igazán őszinték, és fokozzák tovább az üres reménytelenség érzését.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    Aslan Goisum filmje, ami a galériajárat utolsó, sötét szobájában található, feladja a leckét. A Következmény nélküli emberek kontextusa a magyarok számára többnyire ismeretlen. Beemel egyet a számtalan tragédia közül, amikről sosem hallunk, mert nem érinti közvetlenül az életünket. 1944. február 23. hajnalán Sztálin utasítására megkezdődött a csecsenek és ingusok deportálása a Kaukázusból Közép-Ázsiába. Az akció nem spontán döntés eredménye volt: régóta érett, ugyanis a csecsenek nem ismerték el a szovjet hatalmat. Ennek során több mint félmillió embert deportáltak, akik közül a túlélők csak 1957-ben térhettek vissza otthonaikba. Az Európai Parlament 2004-ben népirtásnak ismerte el a történteket. Goisum túlélőket hívott egy találkozóra Groznijba, az egykori Csecsen-Ingus Szovjet Szocialista Autonóm Köztársaság fővárosába, az ő érkezésüket örökíti meg a 8 perces film. Az idős embereken, akiket a városképet ábrázoló tapéta elé leülni látunk, nyoma sincs a hazaérkezés megnyugvásának. Az egysnittes purgatóriumi mozgókép a beteljesületlen várakozás érzetét kelti.

    Fotó: Juhász G. Tamás

    A Hazaúttalan az otthon ernyőfogalomba tartozó helyek és érzések helyett azt a számtalan módot vizsgálja, ahogyan elveszíthetjük ezt a stabilitást – ha egyáltalán van mit elveszíteni.

    És megmutatja azt is, hogy az elveszett otthon újbóli megtalálása soha nem hozhatja magával azt a kényelmes biztonságérzetet, amit a valahová tartozás az elején jelentett.

    A változatos médiumok a hazátlanság megközelítésének változatos minőségét is eredményezik, a történet viszont így is koherens egész, és megindító. A tér és a téma kölcsönhatása, ahogy az egyre komolyabb szituációk és a múló idő egyre beljebb vezetnek minket: mi is megérkezünk valahová. De ez a hely nem az otthon.

    Fotó: Juhász G. Tamás

     

    Hazaúttalan

    Budapest Galéria

    2020. január 30. – március 15.

    Kiállító művészek: Aslan Goisum, Fátyol Viola, Neogrády-Kiss Barnabás, Iulia Toma

    Kurátor: Erőss Nikolett


  • További cikkek