Homok- és vaslabirintusok – A Kortárs friss lapszámában Kis-Tóth Ferencre emlékezik Novotny Tihamér

„»Papikánk« tegnap délután 17 óra 15 körül szép csöndben elballagott…” – kaptam a szomorú hírt május elsején kora reggel Megyer Márta képzőművésztől, az elhunyt feleségétől. Nekem azonban hív feladatom, szívbéli kötelességem volt a lesújtó értesülést tárgyszerűbben továbbadni: Kis-Tóth Ferenc Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész 1986-tól 1992-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegédje, 1993-tól 2012-ig az Egyetem művésztanára, 2012-től 2017-es nyugdíjazásáig ugyanezen intézmény Murális Műhelyének óraadó tanára, aki Kiskunfélegyházán született 1949. június 14-én – 2026. április 30-án hosszú betegség után életének végső periódusában látásától is megfosztva átadta lelkét
Teremtőjének.

Néhány róla szóló esszém, tanulmányom, számos említésem, hivatkozásom s vele való eszmecserém után definitív poszt laudációmat így összegezhetném: Kis-Tóth Ferenc, a kiváló rajzi és anatómiai tudással rendelkező képzőművész – a táblakép méretű vakolattechnika, a színezett homokmassza-festészet egyik megújítójaként – a hetvenes évek második felétől tevékenykedett a szakmában, s egy olyan nagyszabású, darabszámban, esztétikai értékben, változatos formai és anyagi minőségben, szociális érzékenységben, morális tartásban és kultúrtörténeti vonatkozásokban gazdag, igen konzekvens, ugyanakkor rendhagyó módon példaértékű, katartikus és specifikusan egyedülálló életművet hozott létre, amely a mai napig nem kapott kellő figyelmet és elismerést a kortárs magyar művészettörténet-írásban.

Homok és vas; vakolt matériák és térkulissza-labirintusok! – egyszerűsíthetnénk le a Kis-Tóth Ferenc-i művészeti ethoszt.

Alapvetően ebből a két anyagból és ebből a városi, illetve tanyasi lét- és térélményből épült, bonyolódott, alakult a szóban forgó életmű.

[…] Történelmi szimbólumokat, korszakos politikai jeleket-jelképeket, emblematikus „ikonokat”, természeti-fizikai jelenségeket, lenyomatokat, kultúrhistóriai és néprajzi tárgyakat, illetve díszítőmotívumokat leképező, átértelmező, újrateremtő és mai összefüggésekbe helyező formavilága,

művészete már az indulásánál morális tartalommal telítődött, anyagkezelése elkötelezett szociális érzékenységgel párosult.

Nála a Trianon status quója, az aradi vértanúk emléke, a diktatúrák, azaz az elmúlt önkényuralmi rendszerek bűnei, 1956 forradalma és szabadságharca, valamint a megtorlások időszaka, Erdély és a leszakított országrészek megmaradás-problémái, a „kollaboránsok útjai”, az iraki öbölháború civilizációs bűnei, a „hajléktalanok karácsonya”, a vörösiszap katasztrófája, nemkülönben a tisztességes, dolgos paraszti ősök, a hasznos szakmákat vivő elődök és becsületes alkotótársak emlékezete az utolsó ítélet őrangyalainak megjelenéséig egy máig tartó és tovább épülő történelmi labirintust alkotott. Olyan labirintust, amelynek összeilleszthető paneljein keresztül absztrakt-emblematikus motívumokban képződött le politika és kultúra, társadalom és kórkép, hétköznapiság és történelem, művészet és irodalom, szakrális és profán néprajz, táj és
topográfia.

[…] De próbáljuk meg újra – megerősítendő az eddigi definíciókat – kicsit másképpen fogalmazni a tényeket! A mindig népben, nemzetben, magyar történelemben gondolkodó, a pusztító versus megtartó erők negatív és pozitív sugallatait egyaránt érző, illetve értő, a kunszállási tanyavilágból származó

Kis-Tóth Ferenc művészember olyan igazságkereső alkotó volt, akinek festői hitvallását a legkorszerűbb, legprovokatívabb ars poeticai hátranyitásként értékelhetjük.

Alámerülését a múltba szellemi emelkedésként, lélekerősítő töltekezésként és értékmentő kultúraféltésként élte meg. Identitásának radikális sarkpontjait a következő célok határozták meg: emlékállítás a paraszti világnak, a szorgos ősöknek, a tanyasi iskoláknak, a falusi kovácsműhelyeknek, a népművészetnek, a haldoklásra ítélt kézműves tárgyaknak, a kisipari eszközöknek, a kivándoroltaknak, a háborúk, a diktátumok és a diktatúrák áldozatainak. Műveivel éppúgy figyelmeztetett a tájrombolás és környezetpusztítás, mint az újabb keletű migráció veszélyeire. Öntudatának légy hű magadhoz szálazású gyökereit éppúgy eredeztette a kulturális kereszténység nemzeti Képes krónikájából, a magyar néprajz Pléhkrisztusaiból, mint Vörösmarty Mihály vagy József Attila verseiből, mely utóbbiak közül sokat kívülről tudott. Vizuális előretekintése a markáns, leegyszerűsítő formanyelv, a merész tárgyias anyaghasználat és a költői képzettársítás emblematikus szentháromságában gyökerezett. Plextollal kevert színes homokmasszákból, fémapplikációkból, talált tárgyakból, anyagokból festett-épített-szerkesztett képelemeit gyakran rendezte-szervezte példázatos labirintusokká. Életének utolsó színterén – Garán –

második feleségével, Megyer Márta képzőművésszel saját munkáikból létrehoztak egy unikális múzeumot, egyszerre szürreális és reális, bizarr és nagyon is helyénvaló, helyspecifikus Gyűjteményes Házat

lakóterükből, udvarukból és annak minden melléképületéből.

[…] Végezetül hadd idézzem őt – a dacos elvonulót, kívül maradót – még egyszer: „A hazai »liberális« ideológia helyi művészetté és művészekké degradálta és degradálja azokat, akik nem hajlandóak a nyugati liberális, modern, demokratikus, nemzetek fölötti művészethez kapcsolódni. Szerintem éppen ebből, a gazdasági és politikai centrumokhoz való igazodásból következik a provinciális művészet. Magam részéről remélem, elérem azt a művészi önazonosságot, amikor lokális művésznek tarthatom magam.”

Tudom, tudjuk, a családtagok, barátok és néhányan tanítványai közül, hogy Kis-Tóth Ferenc fiatal korában atletizált, rúdugró volt. Most azt kell, mondjam, hogy Ő – akár egy égbe szállt rúdugró – elérte a célját: a művészi önazonosságot, amely számára a maximálisan vállalt lokalitásban rejlett, lakott – nem mellékesen Dózsa György nonmodern unokájaként az Európai Unió csonka Magyarországában…

Az esszé a Kortárs folyóirat friss lapszámában a 17. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában és a Ludwig Múzeum shopjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.