• „Tudtuk, hogy ott valami fontos történik, nemcsak a filmben, hanem Csongorban is” – Interjú K. Kovács Ákossal, az Extázis Uncut rendezőjével

    2026.10.16 — Szerző: Várkonyi Zsolt

    Október 8-ától látható a mozikban a bongor (Berta Csongor) legújabb lemezéhez készült albumfilm, a dokumentarista és fikciós elemeket ötvöző Extázis Uncut, amelynek egyik központi témája a rapper függősége. A film vezető rendezőjével, K. Kovács Ákossal beszélgettünk.

  • Berta Csongor (bongor) és K. Kovács Ákos  Fotó: Papp M. Bori
    Berta Csongor (bongor) és K. Kovács Ákos
    Fotó: Papp M. Bori

    Mikor találkoztál először bongor zenéjével?

    Körülbelül hetedikes koromban. Osztálytársak voltunk általános iskolában, a többiekkel pedig még infraporton keresztül küldtük egymásnak Csongor zenéit telefonon, aki akkor még nem a bongor művésznevet használta. A középiskola után operatőrképzésre jártam Budapestre, Csongor pedig Újvidéken diplomázott színész szakon. Ő készítette a zenét a vizsgafilmemhez is. Miután felvette a bongor művésznevet, én voltam az első menedzsere. Éreztem, hogy irtózatosan tehetséges, és ha más nem kezdi el egyengetni a pályáját, akkor majd én megteszem. Borzasztó menedzser voltam. A film előtt körülbelül tíz klipet készítettem neki, és a mai napig jó barátságban vagyunk.

    Eredetileg a te fejedből pattant ki az Extázis Uncut ötlete. Hogyan jött az inspiráció, hogy a tavalyi EXTÁZIS című albumra építve egy egész estés filmet készítsetek bongorról, amelyben keverednek a játékfilmes és dokumentumfilmes jelenetek, valamint a videóklipek?

    Csongor rendszeresen elküldi a zenéit, mielőtt azok megjelennek. Az EXTÁZIS albumot is megmutatta, és azt mondta, hogy szeretné, ha majd két-három dalhoz készítenék klipet. Meghallgattam a lemezt, és lenyűgözött.

    Hetekig gondolkoztam, hogy hogyan lehetne egy ilyen konceptalbumból néhány dalt kiragadni, és klipet készíteni hozzájuk, majd egyszer csak eszembe jutott, hogy ez tulajdonképpen egy film is lehetne.

    Felhívtam Csongort, és elmondtam neki az ötletemet. A beszélgetés elején azt mondta, hogy nem fog sikerülni, és túl nagy fába vágjuk a fejszénket, aztán húsz perccel később már ő mondta nekem, hogy ezt mindenképp meg kell valósítanunk. 2025 novemberében elkezdtünk másokkal is beszélni arról, hogy van-e reális esély a film megvalósítására. 2026 januárjában tőlem teljesen függetlenül Ipacs Gergő is megkereste bongort egy nagyon hasonló ötlettel, úgyhogy végül összeálltunk egy csapattá.

    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből Kép forrása: CineSuper
    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből
    Kép forrása: CineSuper

    Ahogy az EXTÁZIS albumon, úgy a filmben is fontos szerepet kap bongor alkoholfüggősége és az édesapjával való kapcsolata. Csongor azt mondta egy interjúban, hogy a filmben olyan történetek is szerepelnek, amelyekről eddig csak pszichoterápián beszélt, a nyilvánosságban még soha. Könnyen megnyílt a kamera előtt?

    Szerintem óriási könnyebbséget jelentett számára, hogy nem egy klasszikus interjúhelyzetben találta magát, hanem egy nagyon régi ismerősével beszélgethetett a filmben. A díszbemutató után idéztük fel Csongorral, hogy huszonhét éve ismerjük egymást. Ahogy az albumon is teljes őszinteséggel és nyíltsággal mesélt a problémáiról, úgy a filmben is mindent elmondott magáról. Ez egyrészt köszönhető a köztünk lévő jó viszonynak is, másrészt bongor profizmusának és nyitottságának is.

    

    Cseri Hanna [Csongor felesége – a szerk.] mondta a film kapcsán, hogy mennyire káros, hogy a művészek kapcsán sokszor romantizált a függőség. Te mit gondolsz erről?

    Teljesen egyetértek. Talán nem is csak romantizált, hanem egyenesen menőnek is számít, ha egy művész iszik vagy drogozik. Különösen igaz volt ez a kilencvenes és kétezres években a hiphop szcénában: Snoop Dogg egy komplett életművet épített arra, hogy füvet szív. Ugyanakkor a közelmúltban egyre több előadó vallott róla, hogy alkohol- és drogfüggőséggel küzd.

    Talán most érett meg a húszas, harmincas, negyvenes korosztály, hogy nyíltan beszéljen arról, nem ciki terápiára járni, és beszélni ezekről a problémákról.

    Kifejezetten érdekes, hogy a Z generáció például már kevesebbet iszik. Az én gyerekkoromban még menőnek számított az ivás és a dohányzás.

    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből Kép forrása: CineSuper
    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből
    Kép forrása: CineSuper

    A függőségek kapcsán főleg a reflektorfényben lévő művészek, a zenészek és a színészek kerülnek szóba, a háttérben dolgozók kevésbé. Hogy látod, a magyar rendezőknél, operatőröknél, vágóknál és a többi mozgóképes szakembernél mennyire jellemző az alkoholizmus és a szerfüggőség?

    Egyértelműen jelen van ez a probléma a filmszakmában is. Aki ezen a területen dolgozik, annak napi szinten is óriási stresszt kell elviselnie. Egy forgatási nap átlagosan tizenkét órás. Egy stresszes munkanap végén jólesik meginni egy-két sört. Lehet, hogy egy hosszabb, több hónapos projekt alatt mindennap lecsúszik az a néhány sör. Az Extázis Uncutban is szóba kerül, hogy amikor valaki tudatosan leteszi a szert, szembe kell néznie magával, és egyedül kell maradnia a gondolataival, ami rettenetesen nehéz. Erre való a terápia. Bongor is megjegyzi a filmben, hogy nem elég letenni az alkoholt, meg kell keresni az okot, hogy miért nyúlt újra és újra az italhoz az ember. Ha megvan az ok, azt fel kell dolgozni, ez pedig egy életen át tartó munka. Szerintem kivétel nélkül minden embernek szüksége van terápiára.

    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből Kép forrása: CineSuper
    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből
    Kép forrása: CineSuper

    Csongor számára lehetett terápiás hatása, hogy a tavalyi album után ebben a filmben is mesélhetett a függőségéről és az apjával való kapcsolatáról?

    Felajánlottam neki, hogy a forgatás alatt biztosítanánk neki egy terapeutát, akivel bármikor tud beszélni. Azt válaszolta, hogy nem szükséges, ő ezen már túl van. A forgatás végén azt mondta, hogy a film segített neki újraélni azokat a traumatikus és nehéz emlékeket, amikről az albumon is énekelt. Azt csak remélni tudom, hogy ez segített neki a feldolgozásban, és nem zaklattuk fel vele. A Csongor apját alakító Znamenák István tényleg nagyon hasonlít a néhai édesapjára. Amikor Csongor belenézett István szemébe, aki egy szerb katonaruhában állt vele szemben, elcsuklott a hangja, de nem csak az övé, az enyém és a többi stábtagé is. Éteri forgatási nap volt, amikor az APA című számhoz készült jelenetet forgattuk. Tudtuk, hogy ott valami fontos történik, nemcsak a filmben, hanem Csongorban is.

    Te voltál a film vezető rendezője, Ipacs Gergely pedig társrendezőként vett részt a produkcióban. Hogyan osztottátok fel a feladatokat?

    A film elején leosztottuk egymás közt, hogy ki melyik jelenetet rendezi. Aki épp az adott jelenetért felelt, az irányította a saját stábját és a színészeket, a másik pedig ült a monitor mögött, és szólt, ha esetleg volt észrevétele. Emellett, mivel extrém rövid idő alatt készítettük el a filmet, voltak olyan jelenetek, amiket a két stábbal párhuzamosan forgattunk.

    Nem nagyon van olyan része az alkotásnak, amiben bongor nem szerepel, ezért nagyon nehéz volt úgy szervezni a forgatást, hogy mindkét stábbal tudjon dolgozni.

    Reggeltől estig kamera előtt volt. Ez borzasztóan nagy kihívás.

    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből Kép forrása: CineSuper
    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből
    Kép forrása: CineSuper

    A filmben olyan színészek tűnnek fel, mint Thuróczy Szabolcs, Znamenák István, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Nagy Mari vagy Simon Zoltán. Őket közösen választottátok ki Csongorral?

    Ismertem Csongor édesapját, és azonnal tudtam, hogy Znamenák Istvánnak kell alakítania. A legtöbb szerepre nem szerveztünk castingot, Gergővel közösen találtuk ki, hogy kikkel szeretnénk dolgozni, illetve Csongorral is egyeztettünk.

    Thuróczy Szabolcs számára azért sem lehetett idegen a szerep, mert Till Attila És mi van Tomival? című filmjében az alkoholproblémákkal küzdő főszereplőt alakította. Ez szempont volt a kiválasztásánál?

    Egyáltalán nem volt tudatos. A forgatáson jegyezte meg az egyik stábtag, hogy milyen jó, hogy Thuróczy Szabolcs az És mi van Tomival? után ebben a filmben is feltűnik, mi pedig akkor döbbentünk rá, hogy tényleg. Szabi tulajdonképpen a bongor-univerzum része, mert az Az Én Sávom című klipben is ő alakítja bongort. Az És mi van Tomival? Tilla függőségét dolgozza fel, az Extázis Uncut pedig egy teljesen más szemszögből mutatja be ugyanazt a jelenséget, eggyel fiatalabb korosztályt megcélozva.

    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből Kép forrása: CineSuper
    Jelenet az „Extázis Uncut” című filmből
    Kép forrása: CineSuper

    Hol forgattatok?

    Budapesten, Kőbányán, az S1 területén, amely valamikor a Dreher Sörgyárhoz tartozott. Szerencsénk volt, mert a terület pont most esik át egy kulturális vérfrissítésen, és nyitottak voltak rá, hogy ott forgassuk le a teljes anyagot. A filmnek különösen jót tesz, hogy van egy egységes hangulata a helyszíneknek, és gyártásilag is nagy segítség volt mindent egy helyen csinálni. Arról nem is beszélve, hogy ez a furcsa helyszín valamiképpen bongor elméjének a metaforája: az elején megérkezünk, a végén pedig bongor elhagyja azt.

    A sajtóvetítés előtt említettétek, hogy extrém gyors tempóban készült a film. Januárban kezdtétek el a fejlesztést és az előkészítést, a vágás pedig 6 hétig tartott. Ez kényszerű döntés volt, vagy egyszerűen ilyen hatékonyan tudtatok dolgozni?

    Mivel tavaly ősszel jelent meg az EXTÁZIS című album, úgy éreztük, hogy a filmet addig kell elkészíteni, amíg tart a lemez körüli érdeklődés és hype. Kevesebb mint egy év alatt film lett az ötletből. Áprilisban még dolgoztunk a forgatókönyvön. A fikciós részeket hat, a dokumentumfilmes jeleneteket három nap alatt forgattuk le. Összesen tehát kilenc nap alatt forgattuk le a 73 perces alkotást.

    bb

    Az elmúlt években készült mozifilm többek között az Anna and the Barbiesról, Azahriah-ról, a Kalákáról, Pogány Indulóról és Hobóról is. Szerinted mi az oka, hogy ennyi mozifilm készül zenei előadókról?

    Történt valami a magyar zenében néhány éve, körülbelül Krúbi feltűnésekor. A mai Magyarországon nem a színészek, hanem a zenészek lettek az igazi sztárok. Az általad említett filmek számunkra is referenciák voltak, és egyértelműen megfigyelhető a tendencia, hogy itthon sokan kíváncsiak a zenészekre.

    Az Extázis Uncut október 8-ától látható a mozikban a CineSuper forgalmazásában.


  • További cikkek