Szociális munkásból színházi szakember – interjú Szládek Kata rendezőasszisztenssel

Hogy lett belőled rendezőasszisztens?

Kacifántos módon kötöttem ki a rendezőasszisztensi státuszban. Az ELTE Társadalomtudományi Karán tanultam szociális munkásként. 2015-ig hajléktalanná vált családokkal és gyerekekkel dolgoztam családok átmeneti otthonában a 15. kerületben. De egy idő után mérlegelnem kellett, hogy a klasszikus kiégést választom, és rámegy az egészségem a nagyrészt bántalmazó kapcsolatokkal teli családok támogatására, vagy felállok, és másfajta munka után nézek. 2015-ben életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg. Nem sokkal ezt követően Menszátor Héresz Attila színész-rendező mellett független színházi előadásokban kezdtem először rendezőasszistensként részt venni. Ezzel párhuzamosan dolgoztam a Fórum Színházi Közösség társulattal, ahol mindenféle színházi háttérmunkát végeztem, közönségszervezést és jogi feladatokat, de még a marketinget is én csináltam. Ez a két élmény meghatározó volt abban a döntésben, hogy végül színházi irányba léptem tovább. 2018 tavaszán beajánlottak Eszenyi Enikőhöz a Vígszínházba. Először úgy tűnt, hogy a titkárságon fogok dolgozni, de mielőtt állományba vettek volna, esténként bejártam a Pesti Színházba előadásokat nézni és ismerkedni a dolgozókkal. Enikőnek tetszett, ahogy a közegben fel tudtam oldódni, és megkérdezte, nincs-e kedvem rendezőasszisztens lenni. Nem volt kérdés, hogy mit fogok válaszolni. Mindig is az vonzott leginkább, hogy színházi produkciók közvetlen létrehozásában vegyek részt.

Köztudottan sok a munka a Vígszínházban, nincs megállás. Mennyi időt töltesz ott egy nap?

Ez nagyon változó. Minden este bent vagyok, amikor olyan előadás megy, ami hozzám tartozik. Elég sok ilyen van, mert többet át kellett vennem a távozó kollégáktól. Öröm gondozni azokat az előadásokat, amik tíz-tizenöt – vagy A dzsungel könyve esetében már huszonnégy – éve folyamatosan mennek. Közben egyre több készült már az én közreműködésemmel, és természetesen ezeken is ott vagyok estéről estére.

A jelenlétemnek leginkább az a célja, hogy fenntartsam technikailag és a színészeknél is azt az állapotot, ami a próbafolyamat során megszületett.

Ha pedig bármilyen változtatást eszközöl a rendező, annak összehangolása és átadása is az én feladatom a színészek és a háttérstáb felé. Levezénylem a beugrópróbákat a színpadi próbák előtt, és felkészítem a színészeket azoknál az előadásoknál, amik hozzám tartoznak. Számomra a munka java csak a bemutató után kezdődik, mert fenn kell tartani az állapotot, ami akkor teremtődött, amikor másfél-két hónapon át mindenki csak a készülő előadással foglalkozott, benne volt az idegrendszerében, vele lüktetett. Ezeknek az emlékeknek az ébren tartása miatt nézi a rendezőasszisztens az előadásokat: az ő felelőssége, hogy megmaradjon mindaz az érték, amit a rendező és a színészek együtt megalkottak, és hogy meglegyen a kellő hőfok és szenvedély.

Gyerekkorod óta nagy színházrajongó vagy, vagy felnőttként szerettél bele?

Két szerelem van az életemben: a szociális munka és a színház. Mindkettő egyszerre indult el, amikor elkezdtem a Deák téri Evangélikus Gimnáziumba járni, és kollégista lettem Pesten. Volt egy csodálatos nevelőnőnk, Judit néni, aki igazi színházi szerelmes volt, állandóan jegyeket szerzett nekünk különböző előadásokra. Volt olyan, hogy hetente háromszor-négyszer is elvitt minket színházba. Engem lenyűgözött, ami ott történt. A színpadi munkánál érzékenyebbet nem tudok elképzelni, mert mindenkinek meg kell nyitnia magát – a színészeknek, a rendezőnek, de még a háttérstábnak is –, hogy olyan végeredmény szülessen, amilyet mindenki szeretne. Én azt tanultam a mestereimtől, Várnai Ildikótól és Egyed Mónitól, hogy a rendezőasszisztensnek mediátori szerepe van a próbafolyamatban: közvetítem a színészek felé mindazt, amit a rendező kér, meghallgatom mindenki összes búját-baját, örömét, sikerét, és ezeket megpróbálom összehangolni. A szakmámnak, ahogy minden előadásnak is, van egy technikai része, amiről én kommunikálok a háttérstábbal, én írom ki a próbatáblát a rendezővel egyeztetve, az én felelősségem, hogy minden megtörténjen a kelléktől a díszletig, a bútortól a szcenikáig, mindenki munkája nálam fut össze. Ennek eredményeképpen ismerem az előadásokat az utolsó porcikájukig, tudom, hogy mit szeretne a rendező látni, mi az, ami kivitelezhető ebből, és minek kellene a színpadon megtörténnie.

Azért ez eléggé úgy hangzik, hogy egy lelkiismeretes rendezőasszisztens szinte egyenértékű egy rendezővel.

Legalábbis kevés kivételtől eltekintve kihagyhatatlan eleme egy színházi produkciónak. Azt tapasztalom, hogy a rendezőnek is jó, ha van mellette, illetve mögötte valaki, aki technikailag és mentálisan is meg tudja támasztani a munkáját. Természetesen nem gondolom magam egyenértékűnek a rendezővel. Az asszisztens a háttérből segít a lehető legnagyobb tudással és nyugalommal. Csodálattal néztem eddig az összes rendezőmet, akivel csak találkoztam. A színészeknek más okból, de szintén nagy szükségük van az asszisztensre: ő az a próbafolyamat alatt, akibe bele tudnak kapaszkodni, és bármilyen elakadás esetén megsegíti a kommunikációt a rendező és a színészek között. Asszisztensi alkattól is függ, ki mennyire tud ebben részt venni, és rendezőtől is, hogy mennyire és milyen formában igényli az asszisztense jelenlétét a próbafolyamat során.

Kitől tanultál a legtöbbet eddig?

Nagyon szerencsés voltam a Vígszínházban, mert eddig mindenkitől sokat tanultam, nem volt még rossz tapasztalatom. Életem egyik legemlékezetesebb időszaka volt a legutóbbi próbafolyamat Zsótér Sándorral A doktor úr című előadásban. Ő olyan próbákat tart, mintha színészmesterség órán lennénk a Színművészeti Egyetemen. Nem nagyon tapasztaltam eddig olyan tűpontos és erős színészvezetést, mint ami az ő védjegye. Ugyanilyen hatalmas élmény volt Horváth Csabával dolgozni tavaly a Baal alatt, aki a test és a mozgás nyelvén mutat és tanít. Hegedűs D. Gézának a nyugalmát és a türelmét tartom nagyon sokra. Ifj. Vidnyánszky Attilával és az ő igazi, látomásos színházlátásával is dolgoztam már kétszer: a Liliom után A nagy Gatsby azért volt nagy falat, mert ötvenkét ember egyszerre van a színpadon, de Patkós Gergő kollégámmal együtt vittük végig a próbafolyamatot, így kettőnk között megoszlott ez a hatalmas feladat. Szerintem megbirkóztunk vele. Dino Benjamin végzős egyetemistával együtt csinálhattam az első vizsgarendezését idén, tőle bátorságot tanultam. Igazán felemelő volt látni, ahogy egy kezdő rendező először viszi színpadra a gondolatait.

Kicsit visszatérve a kezdetekhez: Menszátor Héresz Attilától megtanultam a színházi próbafolyamatok és a színházkészítés mibenlétét, valamint azt, hogy mennyire erős a színház szimbólumrendszere és közlése.

Nagyon szerencsés vagyok, mert nagyszerű embereket ismerhettem meg a rendezőim személyében. Mindegyik munkám más volt, más szempontból volt nehéz. Nem hiszek abban, hogy van könnyű próbafolyamat, hiszen nagyon sok ember munkája, állapota, intellektusa hangolódik össze, ezért mindig nagyfokú koncentrációt és odaadást igényel.

A kiégés elkerülésének érdekében egy másik olyan szakmát választottál, ahol szintén emberfelettien kell dolgozni, és lemondásokkal teli az élet: nincs karácsony, nincsenek ünnepnapok.

Rendezőasszisztensként nem olyan egyszerű kiégni: folyamatos a tanulás, mindig jönnek új rendezők, vagy más lesz a csapat összetétele, az egyetemista színészek bekerülésének köszönhetően is van a munkánknak természetes frissülése.

Ez nagyon sokat segít, hogy az ember ne unja el. Szociális munkásként sem voltak ugyan egyhangúak a hétköznapok, de nem tudtam lerakni a csomagot, amint kiléptem a munkahelyemről. Ehhez túl érzékeny vagyok, ennek minden jó és rossz vetületével. Rendezőasszisztensként „csak” nagyon el lehet fáradni egy évad végére. Különösen nagy fokú felelősségvállalást és jelenlétet kíván ez a hivatás – igazi bizalmi állás az intézmény, a rendező, a színészek és a társak részéről is. Mindenki rám bízza magát.

A színházi világban tudod használni a szociális munkabeli tapasztalataidat?

Itt is tudni kell háttérben maradni, mindig csendben csinálom a dolgom, nem véleményezem sem a próbákat, sem a rendezés folyamatát, de ha a rendező megkérdez, akkor elmondom, mit gondolok. Eddig ebben is szerencsém volt, mert minden rendezőnek volt felém bizalma, érdekelte őket a véleményem, de magamtól soha nem szólalok meg egy próbán, és nem mondok mást egy színésznek, mint amit a rendező képvisel. Én nem akarok előre törni, nekem egyetlen célom van: hogy a lehető legjobb előadás szülessen.

Milyen egy beugrópróba?

Én nagyon szeretem minden nehézségével együtt: néha lopott órákban kell irreális helyeken próbálnunk, asszisztensi szobában, üres színpadon, alagsori büfében vagy éppen a folyosón. Ilyenkor nemcsak a mozgásokat igyekszem átadni, hanem azt is, amiről a szerep szól, hogy amikor elérkezik a színpadi próba, az új szereplő – amennyire lehet – biztonságban érezze magát. Tapasztalt színészek szerint egy beugrás örök beugrás marad, soha nem fog úgy menni, mint amit az ember rendesen bepróbált. Ezzel együtt még nem láttam olyat, hogy egy beugrás ne lett volna sikeres.

Vannak esetleg rendezői ambícióid?

Nincsenek, és tehetségem, tudásom sincs hozzá.

Tévhit a rendezőasszisztensekkel kapcsolatban, hogy valójában mindegyik rendezni akar – ez egy külön szakma.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi nyűgöz le ennyire a színházban? Olyan lelkesen mesélsz, hogy meghozod az ember kedvét, hogy holnap rendezőasszisztensnek jelentkezzen...

Az egyik ilyen elem a közlés: a színpadon mindent el lehet mondani a társadalomról, az emberekről, a kapcsolatokról, a lélekről, az érzelmekről, a testről, a gondolatokról. Mindez persze hatalmas felelősséget is jelent a színház számára. Emellett az a folyamat is lenyűgöz, ahogy egy szövegkönyvből vagy bármilyen írott műből előadás születik. A rendező és csapata megálmodnak egy világot, a színházzal együtt megteremtik hozzá a feltételeket, majd a megvalósításhoz kiválasztanak olyan színészeket, akikben bíznak. A próbafolyamat során ez a sok ember elkezd együtt gondolkozni, érezni, lüktetni, és a végén a megírt gondolatokból és mondatokból létrejön a csoda a színpadon.

Színházi szakmákat bemutató cikksorozatunk korábbi részei:

Egy igazi összművészeti alkotó múzsasorsról, bábszínházról, költészetről – interjú Tóth Réka Ágnes dramaturggal

Mi fán terem a színházi dramaturg? – interjú Szabó-Székely Ármin dramaturggal

„Jó, ha van metafizikája a térnek” – beszélgetés Izsák Lili jelmez- és díszlettervezővel

„Világot teremteni egy szöveg köré” – beszélgetés Antal Csaba díszlet- és jelmeztervezővel

A színházi fotó lélektana – interjú Dömölky Dániel fotográfussal