Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Lírai próza, prózai vers – Interjú Seres Lili Hannával

2019.08.16 — Szerző: Papp Gréta

Néhány hónapja debütált Várunk című verseskötetével, ami hamar a szakmai figyelem kereszttüzébe került, és könyves sikerlistákon is előkelő helyeket vívott ki. Pályakezdéséről, a verskötet összeállításának folyamatáról, az olvasókkal való kapcsolattartás fontosságáról is kérdeztük Seres Lili Hanna költőt, szerkesztőt.

Seres Lili Hanna
Fotó: Oláh Gergely Máté

Egy interjúban már említetted, hogy gyerekkorod óta prózákat írsz, verseket viszont csak néhány éve. Mi az oka annak, hogy mégis verseskötettel debütáltál?

Gyerekkoromban folyamatosan meséltem. Aztán prózát írtam, a „versgát” pedig az egyetemi alapszak vége felé szakadt át. Onnantól szinte kizárólag csak versekben tudtam gondolkodni, a világot érzékelni. A prózát pihentettem, mostanában kezdek visszatalálni hozzá. Azt hiszem, nekem nem szabad szigorú határokat húzni, mert nálam a műnemek hajlamosak átcsúszni egymásba – sok versem narratív, a nyelvük prózai, a prózám meg lírába csap át. Volt már olyan, hogy prózában kezdtem el írni valamit, ami végül versformát követelt. Az, hogy a gondolatból, a szó-, sor-, mondatcsírákból (lírai?) próza vagy (prózás?) vers lesz, belül dől el: bennem és az alakuló szövegben, a kettőnk egymásra hatásában, a flow utáni munka közben, azt hiszem.

Fiatal költőként sok tapasztalatod van: írtál verset, novellát, voltak/vannak regényötleteid, és ha jól tudom, a dráma műneme felé is nyitott vagy. Emellett szerkesztőként dolgozol, és most megjelent az első köteted. Milyen közegre volt szükség ahhoz, hogy mindezt megvalósítsd?

Nagyon örülök ennek a kérdésednek, mert fontos momentumra mutat rá: szerintem bármennyire is magányos tevékenység az írás, bármennyire is belső folyamat, a végső döntést a külső nézőpontok nagyban segítik.

Sőt, a különféle nézőpontokból érkező támogatás, a még nem kész szöveg szakmai közegben való kiadása a pálya elején nagyjából elengedhetetlen.

Nekem az első vagy inkább nulladik komolyabb lépcsőfok a diákíróknak rendezett sárvári tábor volt, amelyen gimnázium alatt többször volt lehetőségem részt venni, de akkor még nem voltam tudatos, a táborokból a jó hangulatot és néhány hasznos tanácsot vittem magammal. Az intenzív és tudatos szövegmunkát adó szakmai közeg a József Attila Kör líraműhelye lett, amit Deres Kornélia vezet – őt kértem meg a kötet szerkesztésére is. Emellett a FISZ és a JAK tábora volt meghatározó, előbbiben Kollár Árpi, utóbbiban Tóth Krisztina mutatott rá lényeges versmozzanatokra. Eközben megvolt a személyes műhelyünk a barátommal, Vajna Ádámmal is, aki szintén fontos szűrője volt a kötetnek. És ha a megvalósítás közegének kérdését kitágítom, akkor édesanyámat is meg kell említenem, aki a legelején a legszigorúbb kritikusom volt, illetve minden elbizonytalanodásomkor támogatott, megerősítően állt mögöttem. A szakmai segítség mellett a lelkit is nagyon fontosnak tartom, pláne, ha az ember olyan örök kételkedő, mint én.

Október óta a Prae.hu irodalmi rovatát is szerkeszted.

Igen, az írói, a szerkesztői és a doktoris énem biztos, hogy folyamatosan hat egymásra: izgalmas állapot, hogy ennyiféle dimenzióban foglalkozom szövegekkel. A szerkesztés gyakorlása mindenképpen segíti a saját szövegeimre való külső, elemző, szétszedős attitűd erősítését, ami nagyon hasznos. Szerkesztőként az eddigi legizgalmasabb és legtermékenyebb közös munkát Juhász Tiborral éltem meg, akinek a szocioszövegei ráadásul a disszertációm témájába is illeszkednek – itt a két szövegolvasó dimenzióm még szorosabban kapcsolódik egymáshoz. A saját prózámat egyelőre elég más irányúnak érzékelem, de minden elolvasott sor hozzátesz az emberhez, pláne ha ír, úgyhogy ebben az értelemben hat rám és inspirál a szerkesztői munka is.

Megvolt az alapkoncepció? Vagy csak írogattad a szövegeket, amelyekből kezdett kirajzolódni az egység?

Inkább az utóbbi. Koncepció nélkül írtam. Aztán Deres Korival szépen elkezdtünk szelektálni. Amikor megvolt a nagyjából végleges versszám, összeültünk, hogy megnézzük, a szövegek hogyan hatnak egymásra, milyen a viszonyuk, hogyan működnek egyben. Meglepően gyorsan alakultak ki a ciklusok, amelyekből nem kizárólag belső kapcsolódási pontjaik szerveznek kötetegészt, hanem egymással is izgalmas kölcsönhatásban állnak.

Seres Lili Hanna és Gulyás Barna
Fotó: Oláh Gergely Máté

A kötet címadó verse a Várunk . Ebben a versben mint főnév jelenik meg a vár . De hogyan kapcsolható ez a cím a többi szöveghez?

Kevésbé konkrét módon, átfogó szinten, az igei értelemben, (határ)helyzetek, (tudat)állapotok jelöléseként, a „majdnem”, a „még nem”, a „bárcsak” érzetében, avagy a félelem és a remény összjátékában, na meg a részlegességben, a teljesség végleges és természetes hiányában. És persze mindezek közös birtoklásában. Nem gondoltam volna, hogy a korán megtalált munkacím ilyen erőteljesen le fogja fedni a kötetegész darabjai mögötti érzelemhalmazt, de nagyon örülök ennek.

Az Intelmeink a könyv végére került, elkülönülve a három ciklustól. Az írás nehézségeit, dilemmáit, a publikálás utáni „elengedés” folyamatát tematizálja. A versek mese- és élőbeszédszerűek, viszont a zárlat mindig behoz egy új nézőpontot, új értelmezést. Minden versed megírásánál küzdened kellett a dilemmával, amit az Intelmeink ben említesz?

Általánosan megvan az a tapasztalat, amiről az Intelmeink végén írok, hogy az olvasóban teljesen más élmény lesz a vers, mint a szerzőben. De a magam, illetve a vers megszületésének részéről ez a szöveg nem erre a mindig meglévő élményre és nem a kötet előtti időszakra vonatkozik, de igazából nem is ez a fontos. Ennek a szövegnek a fókuszában számomra az átélt trauma és erőszak megírhatatlanságának problémája állt, de hogy ezen kívül is rakódnak rá ettől eltérő vagy általánosabb – akár ars poeticus – értelmezések, talán a lehető legjobb, ami egy verssel történhet.

A szerzői oldaladon könnyen lehet tájékozódni felolvasásokról, dedikálásról, a kötetről megjelent írásokat is megosztod. Mik a céljaid ezzel az oldallal? És milyen egyéb csatornákon jutsz el az olvasóidhoz?

Hezitáltam, legyen-e szerzői oldal, de már közvetlenül a kötet megjelenése előtt is eszembe jutott pár dolog, amit szívesen posztolnék elkülönítve. Kezdem megszokni, és időnként elgondolkodom egy Instagram-oldalon is, de egyelőre nem érzek magamban elég energiát hozzá, pedig azon a felületen is sok olvasó ember mozog, akikkel talán személyesebb kapcsolódást lehetne létrehozni. Az utóbbi hónapokban rengeteg formációban rengeteg eseményen volt szerencsém felolvasni és beszélgetni, úgyhogy a célokat illetően az oldal egyelőre tájékoztató jellegű: reklámozom a jövőbeli alkalmakat, megemlékezem a múltbeliekről, általában fotóval, emellett pedig a frissen megjelent verseim, kritikáim osztom meg. És az olyan sikereket, mint amilyen az Írók Boltja és a Magyar Narancs sikerlistája volt, amiknek elképesztően örültem.

Ja, és ha küldenek fotót a könyvről, azt is kiteszem, ez a másik legnagyobb öröm: a szakmai mellett az olvasói odafigyelés, értékelés.

Seres Lili Hanna
Fotó: Csomós Attila

Később szeretném majd tágítani a Facebook-horizontot, és például az olvasmányélményeimet is megosztani – nagyon-nagyon foglalkoztat a kortárs irodalmi körön, illetve értelmiségi közegen kívüliekkel való kapcsolat, a hidak megtalálása, a jövőben tervezek majd rendhagyó középiskolai irodalomórákat is tartani, valószínűleg zenével, ami segíthet közelebb hozni a szövegeket a diákokhoz –, vagy más művészeti, társadalmi tapasztalataimat, akár blogjelleggel. Ez a műfaj mindig is érdekelt, voltak próbálkozásaim. Meglátjuk. Egyéb csatornák? Hát, erről elsőként a kiadóm, a Fiatal Írók Szövetsége jut eszembe, ami a Facebook-oldalával és az eseményszervezéseivel szintén sokat tesz azért, hogy megismerjenek. Ezért is hálás vagyok nekik, meg a kötet elkészítésének körülményeiért is. És a sok társművészekkel közös program is olyan, amin más közegekből érkezők találkozhatnak a szövegeimmel.

Ilyen inspiráló közegben biztosan sok terved, ötleted van.

Igen, ez most nagyon intenzív időszak, csak kapkodom a fejem. Elképesztően inspiráló élmény táncosokkal, zenészekkel, írókkal együtt alkotni valamit, miután sokat dolgoztam egyedül és másokkal a szövegeimen. És egy egészen másfajta izgalom a doktori disszertációmon, az úgynevezett „szegénységirodalom” kategóriájának szociológiai-irodalomelméleti megközelítéseinek vizsgálatán dolgozni, és ezek mellett szerkeszteni – mindegyik terület más dimenzióban foglalkozik az irodalommal, mindegyik kihívás, együtt néha kicsit megterhelő, de mindegyikre szükség van, úgyhogy csak az egyensúlyt kell megtalálni. A következő kötet kérdésén folyton gondolkodom, már a Várunkon való munka közben elkezdtem érzékelni, hogy mintha megint a prózával lenne dolgom. Azt hiszem, a termékeny bizonytalanság időszaka jön. Egészen különböző típusú prózák és prózaötletek közt ugrándozok, sokat gondolkodom az olvasmányélményeimen, a saját dolgaimon. Kísérletezek, csalódok, lelkesedem, próbálkozom. Jólesik most ez a keresgélés.


További cikkek