Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

A szex vajon mi? – Gene Stupnitsky: Jó srácok

2019.08.15 — Szerző: Soós Tamás

A nyár hollywoodi vígjátékában viccesen menőző kiskamaszok játsszák újra a kultikus Superbadet.

A szex vajon mi? – Gene Stupnitsky: Jó srácok

Ül a producer az irodában, előtte három lurkó, tehetséges hollywoodi gyerekszínész egytől egyig, és azt hallgatják, miért nem nézhetik meg a saját filmjük előzetesét. „Most szívatsz? Ez kibaszás!” – csúszik ki a szájukon a káromkodás, amely annyira hétköznapi, hogy a filmbe be se kerülhetett volna. „Mondhatod ezt, de nem nézheted meg. És ez kibaszás. Üdv Hollywoodban!” – válaszolja erre Seth Rogen, és igaza van.

A metaelőzetes nemcsak azért jó, mert eredeti, vicces, és még az amerikai filmipar kettős mércéjére is rávilágít, hanem azért is, mert tökéletesen összefoglalja a Jó srácokat.

Amelynek tulajdonképpen egyetlenegy ötlete van: tizenkét éves kiskamaszok úgy káromkodnak és vagánykodnak benne, mintha nagykamaszok lennének, miközben nem sokat értenek a felnőttek őket körülvevő világából. Se a szexből, ami pedig már élénken foglalkoztatja a fantáziájukat, se a drogozásból, amit határozottan elítélnek, és persze a véletlenül megtalált szexjátékokból sem, amik közül az análgolyót nundzsakunak, a szadomazo felszerelést pedig Halloween-maszknak nézik.

A Jó srácok mindent kihoz ebből, amit csak lehet. Vicces, ahogy aranyos kiskamaszok csúnyán beszélnek, mert leleplezi, milyen röhejes a macsón túltolt szleng és a vele járó pózolás, ha az lesz az igazán menő, aki már három kortyot is tudott inni az üveges sörből. Vicces, ahogy a tizenévesek próbálnak ráguglizni a csókolózásra, de helyette pornót néznek, mert a gyermeki ártatlanság süt a vágyukból, hogy eljussanak végre a hétvégi csókolózós buliba, és ott beszélhessenek az egyik srác szerelmével.

Vicces elsőre, vicces másodikra, és akár még a harmadikra is lehet mosolyogni rajta. A Jó srácoknak nemcsak a hibája, de a fő sármja is az, hogy elmegy a falig a poénok tekintetében, és miután visszapattant róla, még egyszer nekifut. Lehet, hogy fárasztónak tűnik, ha hatodjára is játéknak nézik a fiúk a szexkellékeket, de ez a monomániás kitartás és az egyre meredekebb viccek végül is egy idő után átbillentik a nézőt, aki már nem a repetitív sormintát, hanem az abszurdot fogja meglátni a poénzuhatagban.

Ezen csak a vígjátékokon máskor rendre feljavító szinkron ront, amelyben akad most is egy-két kreatív találmány (a csúfolódó „szopipohár”), de a kölykök honosított megszólalásai sokszor erőltetettnek hatnak, és nem képesek maradéktalanul visszaadni az amerikai szlenget (az afrikai-amerikai közösségben elterjedt dawgból például esetlen „dög” lesz, a Babzsák Boys fordítása idétlennek hat, de a „tök randomok vagytok” oltásnak sincs értelme magyarul).

A Jó srácok ismert mintát követ, és ahogy ebben az évben a legtöbb tinivígjáték, a kultikussá vált Superbad – avagy miért ciki a szex? című Evan Goldberg–Seth Rogen komédiát veszi alapul.

Legutóbb az Éretlenségi gondolta újra leszbikus, könyvmoly lányok kalandjaként a Superbad et, melynek lényege annyi, hogy a másik nemet csak plátói távolságból figyelő, de a szex iránt megrögzötten érdeklődő, esetlen kamasz megpróbál eljutni egy buliba, és ott bepótolni azt, amiből eddig kimaradt. A laza, epizodikus szerkesztés lehetővé teszi, hogy a gegek kerüljenek a középpontba, de ne tűnjön el a fókusz a gyerekbarátság keserédesen megható bemutatásáról, hiszen a felnövés egyben a szoros kapcsolat fellazulásával is jár. Az Éretlenségi ehhez azt a bravúrt adta hozzá – ami az alapvetően liberális, de sokszor szájbarágósan fogalmazó Hollywoodban sem magától értetődő –, hogy a másság elfogadását teljesen természetessé tette. Mindeközben a kamaszfilmes sztereotípiákat is okosan kiforgatta, amikor megmutatta az embert a tiniklisék mögött: például a sörvedelő partiarc tud programozni, vagy a többiek által ribancnak tartott széplány valójában okos tanuló.

A Jó srácoknak nincsenek efféle ambíciói: itt csak az egymásra halmozott poénok maradnak meg az emlékezetben. Az elsőfilmes Gene Stupnitsky elvéti a ritmust, nem építi fel figyelmesen a konfliktusokat, így amikor azok robbannak a fináléban, a kiskamaszbarátság superbades elsiratása szívszorító helyett inkább szentimentálisnak hat. És ezen még a gyerekszínészek amúgy kiemelkedően jó játéka sem segít. De mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az eddig drámákban bizonyító Jacob Tremblay (A szoba, Az igazi csoda, Henry könyve) komikusnak se utolsó, és sokoldalú színésznek bizonyul. Keith L. Williams pedig a film nagy felfedezettje lehetne, ha nem ismernénk már Az utolsó ember a Földön sorozatból: olyan őszinte odaadással és naiv rácsodálkozással játssza a nagyra nőtt kisfiút, akinek semmi más vágya nincs, mint igazat mondani és az éppen váló szülei jó gyerekének lenni, hogy abból származnak a film legjobb, legmaradandóbb poénjai.

Ha nem is lesz belőle olyan kultfilm, mint a Superbadből, és tényleg csak egynyári szórakozásnak tökéletes a Jó srácok, azt megköszönhetjük neki, hogy rivaldafénybe juttatott két remek gyerekszínészt (Tremblay-t pedig ott tartotta), akik – fogadni mernénk rá – pár év múlva Hollywood legnagyobb húzónevei között lesznek.

 

Pontszám 7/10

Jó srác (Good Boys)

Színes, amerikai vígjáték, 89 perc, 2019

Rendező: Gene Stupnitsky

Forgatókönyvíró: Lee Eisenberg és Gene Stupnitsky

Operatőr: Jonathan Furmanski

Szereplők: Jacob Tremblay (Max), Keith L. Williams (Lukas), Brady Noon (Thor)

Bemutató dátuma: 2019. augusztus 15. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Pontszám 7/10
Jó srác

További cikkek