×

Maszkos városokban
Interjú Deres Kornéliával
Pataky Adrienn
2015 // 03. 30

Deres Kornélia számára, akit ver­seiről és „civil mun­ká­járól” kér­dez­tem, for­duló­pont volt a 2006-os és 2011-es év, és úgy tűnik, a 2015-ös ha­sonló újdon­ságokat hoz(ott) költé­szete és egye­temi kar­rierje terén. (Pataky Adrienn interjúja.)
Deres Kornélia számára, akit verseiről és „civil munkájáról” kérdeztem, fordulópont volt a 2006-os és 2011-es év, és úgy tűnik, a 2015-ös hasonló újdonságokat hoz(ott) költészete és egyetemi karrierje terén. (Pataky Adrienn interjúja.)



Melyik volt az első versed, amelyre úgy tekintesz, mint a költői pályád kezdetére?

Bár tízéves korom óta írok, és tizenhat éves koromtól publikálok, csak tizenkilenc évesen jött a felismerés, hogy ez már több mint szabadidős tevékenység: akkoriban tétje lett az írásnak, ismét, de máshogyan, mint a kamaszkor évei alatt. Első vers mint kezdőpont: a 2006 elején íródott és a varázsló című szöveg, ami, azt hiszem, újfajta beszédmódot hozott számomra, közelebb is állt már ahhoz, amit ma a költészetről gondolok. Talán az a vers került ki elsőként tőlem a Telep blogra is, amely már tízéves. De aztán a Pedig apa lett az, amely számomra nagyobb erővel és kíméletlenebb szembenézéssel kezdte meg az apatematika kifejtését. Ezt a Kalligram hozta, s aztán a négy évvel ezelőtt megjelent első kötetembe is bekerült. Tehát 2006-ban mindenképp volt egy nagyobb fordulat abban, ahogyan a versírásról gondolkodtam. Csinos év volt.

A Telep-csoport egykori tagjaként érzed-e, hogy versnyelv, tematika szempontjából egy irányba tarto(tta)tok, s különbséget jelent(ett)-e versnyelv, tematika, nézőpont szempontjából, hogy egyetlen nőként voltál jelen a csoportban?

Én már akkor sem éreztem azt, amikor még létezett a Telep, hogy versnyelv, tematika tekintetében mind egyfelé tartanánk. Mint ahogy az eltelt tíz év is mutatja, a Telep különböző gondolkodású emberek csoportja volt, én a közösséget a költészet, az írás komolyan vételében találtam meg, a minőségre való törekvésben, s ez inkább egy etikai viszonyulás az íráshoz. Különböző nemzedékeket gyűjtött össze a csoport, páran már rég túl voltak a pályakezdésen, de néhányunknak maga a Telep volt a pályakezdés. A vidékiség és a humorérzék is erős kapocs volt: vidéki fiatalok Budapesten.

Mostanra nyilvánvaló: mindenki járja a maga útját, mindenféle értelemben, mindenki magáért, a maga írásaiért, tetteiért vállalja a felelősséget, s ez jól is van így, valahol felszabadító érzés. Hiszen a rosszindulat, irigység, gonoszság, ami egy idő után körbevette a Telepet, eléggé fárasztó volt, persze szociológiai-pszichológiai szempontból egyben rendkívül tanulságos is. De visszatérve a kérdésre: a különbségeket persze hosszan tudnám sorolni, más törések alapján is, mint a női-férfi nézőpontok megléte. Visszatekintve, én csak azt tudom, hogy jó verseket szerettem volna írni, s azóta is ez a legfontosabb cél.

[H]ogy jó regényt írjon valaki, nem férfinak vagy nőnek kell lenni, hanem öregnek, legalábbis rettentő tapasztaltnak, és jó, ha emellett az ember lelke androgün olvasható Sylvia Plathnál. Milyen a viszonyod hozzá? A versíráshoz androgün lélekre vagy személytelenségre van szükség?

Sokan hasonlítottak Sylvia Plathhoz. Én csak azt tudom, hogy Plath nagyon fontos és hosszan tartó, kamaszkorban kezdődő élmény volt, közel van még most is. Viszont a személytelenséget nem mondanám szükségesnek, az androgün lélek már jobb kifejezés, de végső soron az ember úgyis saját magából, saját élményeiből, álmaiból és viszonyulásaiból dolgozik. Hogy ebben ki mennyire ismeri fel a nőt vagy a férfit, az a befogadó egyéni állapotától függ. A jó szöveghez szerintem egyetlen dolog szükséges az író részéről, s ez nem függ össze azzal, hogy mi a neme vagy hány éves: alázat a szöveg felé. Ez persze feltételezi azt is, hogy az ember nem alkuszik meg könnyen, nem az egyszerűbb utakat keresi. De az öregség amúgy tetszik, a fehér haj pedig csodás, el tudnám képzelni magam úgy.



Vőlegényed, Pollágh Péter szintén költő és kritikus. Elfogadod tőle a kritikát?

Igen, benne teljes mértékben megbízom. Na persze, nem mindig értünk egyet, de vele jó érveket ütköztetni, nagyon demokratikus vitázó. Soha nem abszolutizálta, senkire nem akarta ráerőltetni a véleményét. Ráadásul azt is tudom, hogy nem vegzálna hülyeségek miatt, szóval jó érzés, hogy az ő szeme elolvassa a legtöbb dolgot, amit írok. Nekem megnyugtató. Ráadásul, miután ő elég hamar kezdte az irodalmi pályáját (nyolcéves kora óta ír, tizenhat éves korától publikál országos lapokban), mindemellett folyamatosan nagyon sokat olvas, iszonyatos tudásanyag van a fejében, ezért sok olyasmire is rálát az elmúlt ötven év magyar költészetéből, amire én például nem minden esetben. Szóval ez egy szép, szeretetteljes együttműködés.

Mennyire számít mások véleménye, átformáltad-e már valaha ez alapján versedet?

Természetesen számít a vélemény, de nem formálok át csak azért verset, mert valakinek éppen nem tetszik valami. Nem tudok és nem is akarok mások szája íze szerint írni. És ebben a tekintetben nagyon szűk személyi kör az, akinek megbízom az értékítéletében, de általában még velük is kekeckedem, hajlamos vagyok a makacsságra.

Követed a verseid fordításait?

Természetesen. Mivel eddig főként csupa olyan nyelvre fordítottak (cseh, szerb, szlovén, bolgár, horvát – a német kivétel), amelyet nem beszélek, ilyenkor mindössze nagy hálával és örömmel fogadtam a fordítás tényét, nagyszerű fordítókkal hozott össze eddig a szerencse. A célnyelvi közönségtől pedig pozitív visszhangok érkeztek a versek idegen nyelvű felolvasásai vagy publikálásai után, úgyhogy ez is erősítette a tudatot, hogy minden bizonnyal remek munkát végeztek a fordítóim.



Milyen Prágában az ősz?

Ott még az ősz is teátrális. Olyan, hogy az ember elindul például a Letna parkban (Prága budai oldaláról), megnézi, ahogy a prágaiak kirajzanak napozni a fehér padokra, a kutyák kihozzák megsétáltatni a családokat, közben gyerekek gurulnak mindenfelé. Aztán elmehetsz az egykori Sztálin-szobor hűlt helye mellett, közben lepillantasz a folyó másik oldalán fekvő ezertornyú városrészre, utána átérsz a Pražský hradhoz, keresztülsétálsz a királyi kerten, megnézed Kafka egykori klausztrofób lakását, veszel két-három cseh karácsonyfadíszt az ajándékboltban, esetleg felsétálsz a Petrín toronyba, ami nagyobb szélviharok idején imbolyog a lábad alatt, vagy emberiszonyod lesz a Károly hídon, ahol egész nap folyamatosan áradnak a turisták. Odaköszönsz két-három random szoborembernek és szerecsennek, akik hajóútra invitálnak, és végül megnézed a lófejű zongoristát az egyik téren. Ha szerencséd van, az Orloj tornyából kijön a kedvedért a csontváz, és rázza a csengettyűjét. Maszkos egy város.

Ott töltöttem tavaly három őszi hónapot a Visegrád Irodalmi Ösztöndíjas Program keretében, sokat írtam és sétáltam – szép emlék. Egyébként az utóbbi őszök ilyen utazósra sikeredtek: 2013-ban Kölnben kutattam DAAD-ösztöndíjasként a Színháztudományi Gyűjteményben, akkor a Rajna mellett lebzseltem sokat.

Miben mások a mostanában írt verseid, mint a Szőrapa versei? A változás az időnek köszönhető csupán, vagy valamiféle tudatos továbblépés, más irány is van ebben? Mikor várható a második köteted?

Mások, az biztos. Téma tekintetében mindenképp, s talán építkezés szempontjából is. Próbálom jóvá szűrni magamban az elmúlt évek élményeit, (írás szempontjából) használhatóvá. Persze a továbblépés részben mindenképp tudatos, a Szőrapa számomra zárt egész volt, a gazdag és bátorító recepció után sem szerettem volna tovább piszkálni, talán nem is lett volna elegáns. Ami az utóbbi pár évben foglalkoztatott, az egyfelől a terek megírhatósága (a szülőváros Miskolc például), másrészt pedig az elme működésének leírhatósága versben. Volt a Korunknak egy nagyon érdekes száma 2013-ban, ami a tudatról szólt, ez utóbbi témához abból sok inspiráció érkezett. Tehát ez a két vonal ért össze az elmúlt négy év verseiben. Hamarosan nekiülök, és átnézem, milyen ívet rajzolnak ki. A második kötet leghamarabb 2016-ra várható.

Milyen a viszonyod a prózához?

Mostanában meglehetősen jó: a Műút Nőtérfél sorozatába kértek fel tárcaírásra ebben a félévben, és bevallom, nagyon élvezem ezeket a kalandokat a próza irányában. Más lélegzetvétel, más koncentrációs állapot, más ritmus. A jövőben szívesen írnék meséket is, akár Péterrel közösen, de valami nagyobb lélegzetvételű prózát sem tudok kizárni.

Éppen mostanában doktoráltál egy egészen más területen. Mesélnél egy kicsit arról a színházi világról, amivel mostanában foglalkozol?

Eddig úgy tűnik, a 2015 rokona lesz a 2011-es évnek, legalábbis ami engem illet. Hiszen 2011-ben is sok jó ért, rengeteg dolog lezárult, és új életszakasz kezdődött: megjelent az első kötetem a JAK-füzetek sorozatban (amire aztán megkaptam a Makói Medáliák-díjat), bekerültem a Szép versek antológiába, elvégeztem a magyar és angol bölcsész és tanár szakokat, felvettek ösztöndíjas doktorandusznak az ELTE Összehasonlító Irodalomtudomány programjába, sok felolvasáson, konferencián vettem részt. Idén pedig ez idáig ledoktoráltam, munkába álltam, s még mindig csak március van, s közben folyamatosan befut sok-sok örömteli felkérés is.

Februárban sikeresen lezajlott a doktori védésem az ELTE BTK-n, mindez nagy megkönnyebbülés volt, és persze óriási öröm. A disszertációmat a kortárs színházi intermedialitás témájában írtam, ezen belül is a mozgókép színházi hatásesztétikájáról, ami első hangzásra ijesztő lehet, de tulajdonképpen arról szól, hogy a kortárs világot elárasztó (technológiai) médiumok miképpen hívják fel a figyelmet a világ elmesélhetőségének és a valóság létrehozásának változatos módozataira, s minderre hogyan is reagál a kortárs színházi gyakorlat. Ebből a szempontból az is érdekes, hogyan változnak meg bizonyos fogalmakhoz, például a jelenléthez kapcsolódó (színházi) tapasztalataink. A kérdés aktualitása mellett az is érdekelt, hogy miként is találhatunk nyelvet – legyen szó színházról vagy irodalomról, tudományos értekezésről vagy kreatív írásról – arra, hogy újraalkossuk a minket körbevevő valóságot, egy olyan helyet teremtve ezáltal, amely egyszerre hordozza az ismerőst és az idegent. Ha minden a tervek szerint halad, a disszertáció remélhetőleg könyv alakban is hamarosan megjelenik. A jövőben pedig szeretnék majd utánanézni az intermediális színház magyar hagyományának, hogy miként is alakult a mediális érzékhálók szerepe a 19. századi színházi elméletekben és gyakorlatokban.

Mindemellett februártól főállású oktató lettem a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán, ami szintén egy szép szakasz kezdetének tűnik, hiszen nagyon szeretem a tanítást, sok energiát kapok a hallgatóktól. Ehhez egyébként remek gyakorlati terep volt (a sok hetes gimnáziumi gyakorló tanításokon és magántanári munkákon túl) számomra az ELTE-n működő Pesti Bölcsész Akadémia, ahol doktoranduszként először próbálhattam ki élesben az oktatói munkát. Azóta tudom, hogy ez valami olyasmi, ami nekem való. Persze a fenti okok miatt az elmúlt hetekben főként azzal voltam elfoglalva, hogy jó ütemben tudjam felvenni a tempót a megváltozott élethelyzetben, ami nagyjából sikerült, úgyhogy most már csak azt remélem, a közeljövőben lesz idő a csendesebb reflexióra is.

Hol találkozhatunk veled legközelebb?

Mivel sok nagyszerű felkérésnek, meghívásnak kell eleget tennem, illetve folyamatosan futnak olyan projektek is, amelyeknek résztvevője vagyok, a tavasz sok helyre elvár. Április 18-án a kiváló éves pécsi színháztudományi konferencián adok elő, a színházi tér intermedialitásáról fogok beszélni. Verssel (Műút), kritikával (a japán Hiroaki Umeda Trafóbeli előadásáról, Színház folyóirat) tavasszal jelentkezem, és pár tanulmányom is megjelenik (Theatron, Symbolon) hamarosan. S ha már szóba került a Trafó: a József Attila Kör Reaktív elnevezésű felolvasószínházi sorozata (melynek előzménye a 2010 és 2013 közti Add ide a drámád! sorozat volt) is folytatódik ott, amelynek egyik szervezője és kurátora voltam Herczog Noémi és Varga Zsófi mellett, s április 28-án mutatjuk be az évad idei utolsó előadását, a Norvég álom című dokumentumdarabot, amelyben a Stúdió K Színház színészei fognak közreműködni. S ha időben ugrunk egy nagyot, még azt is tudom, hogy valamikor ősszel kedves volt magyartanárom, Csorba Piroska meghívására hazalátogatok Miskolcra, egy felolvasóestre. Azt is nagyon várom.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben