„Nem szabad megvárnom, amíg beáll a csönd” – interjú Horváth Évával, az Örkény Színház súgójával

Harminc éve dolgozol súgóként. Hogy a munkád mennyire fontos és értékes, azt az is bizonyítja, hogy tavaly az Örkény Színház társulata belső szavazással neked ítélte a Doktor Varsányiné-díjat. Mesélnél a pályád kezdeteiről, és arról, hogy miért éppen e ritka hivatás vonzott?

Egerben 1987-ben alakult újjá a színház, és lett egy új, önálló társulat. Gimnazistaként gyakran dolgoztam ott statisztaként. Nagyon érdekelt a színházi miliő, és élveztem, hogy beleláthatok annak belső működésébe. Tizennyolc évesen jelentkeztem a Színművészetire, de nem jutottam tovább az első rostán. 1989 nyarán súgói állást hirdetett meg az egri Gárdonyi Géza Színház a következő évadkezdésre. Jelentkeztem, és felvettek. Az akkori igazgató hozott ugyan magával néhány színházi szakembert, de lényegében kinevelődtünk. Már az első hónapokban magába szippantott a közeg és ez a különleges szakma.

Kívülállók szemszögéből igencsak misztikusnak mondható szakma ez.

Sokan misztikus, titokzatos dologként tekintenek a súgó szakmára, ami nyilván abból is adódik, hogy a háttérben dolgozunk. De a valóságban ez ugyanolyan hivatás, mint bármelyik.

Csaknem tíz éve erősíted az Örkény Színház társulatát. Hogy néz ki egy napod, és kikkel kell napi munkakapcsolatban lenned?

Lényegében igazán fontos szerepe a súgónak a próbaidőszakban van, segít a színésznek megtanulni a szöveget. Hogy milyen egy napom, az nagyban függ attól, hogy a próbaidőszaknak mely fázisában járunk. Az Örkény Színházban általában két, két és fél hónap szokott lenni a próbaidőszak. Az olvasó- és elemzőpróbákon nincs túl nagy szükség rám, ám amikor elkezdődnek a rendelkezőpróbák, már annál inkább. Ilyenkor derül ki, hogy ki az a színész, aki szövegkönyvvel lép színpadra, ki az, akit zavar a szövegkönyv, és ki az, akinek kényelmetlen, hogy én egy teljesen ismeretlen szöveget akár mondatról mondatra feladok megtanulásra. Gyakran a próbafolyamat alatt alakul ki valami, amitől az a jelenet, az a mondat veszélyzónává válik. Az összpróbákon is rendszeresen ott vagyok a színészek mellett, még akkor is, ha ők úgy érzik, teljes mértékben tudják a szöveget, és boldogulnak nélkülem is. A premierre és az esti előadásokra már eleve úgy megyek be, hogy pontosan tudom, ki az, aki szeretné összemondani velem a szöveget vagy annak bizonyos részeit.

Milyen képességek birtokában kell legyen egy súgó?

Fontos a ritmusérzék, a jó kommunikációs készség, de empátia és nyitottság nélkül az egész semmit nem ér. Azon túl, hogy megadom a végszavakat, és hogy együtt tanulok a színészekkel, nekem meg kell tudnom érezni, ha egy színésznek problémája van, ha feszült, ha boldog, és azt is, hogy mikor zavarok, és mikor van rám szükség.

Valahol egy kicsit pszichológus is vagyok.

Képes vagy előre megérezni egy színészről, hogy el fogja felejteni a szövegét?

Igen, de nem feltétlenül mozdulatokból és gesztusokból szűröm ezt le. Figyelnem kell, milyen állapotban jött be a színész aznap este, megérkezett-e a színpadra időben a hívásra, vagy rendesen be van-e gombolva a kabátja.

A kabátja? Miért fontos ez?

Ha nincs gondosan felöltözve a jelenetéhez, az zavart jelent. Jelzi, hogy nem figyel úgy, ahogy szokott. Lehet, hogy történt valami vele magánemberként, például dugó volt az autópályán, vagy nem készült el jól a vacsora, esetleg rossz hírt kapott telefonon. Nem szabad megvárnom, amíg beáll a csönd – be kell mondanom előre a mondatokat.

A próbák során a mondatok helyes hangsúlyozásáért is te felelsz, vagy az inkább már a színész feladata?

A színész dolga, de ha olyan hibás vagy értelmezhetetlen hangsúlyozást hallok, hogy az már bántja a fülem, akkor megpróbálok segíteni. Volt, hogy egyszer egy rendező meg is kérdezte félig-meddig viccesen: Nocsak, hangsúlyt súgunk a színésznek?

Egy munkahelyen nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, akaratlanul is keletkeznek súrlódások. Volt már olyan, hogy nem kedvelt téged színész, vagy te nem kedvelted őt, de ennek ellenére minden nap együtt kellett dolgoznotok?

Talán nehéz elhinni, de ilyen esetem szerencsére még sosem volt. Olyan persze előfordul, hogy valaki azt gondolja túlzott önbizalomból vagy nemtörődömségből, hogy mindent tud, én azonban érzem és látom, hogy vannak hiányosságok, de az ilyesmit kellő finomsággal az emberek tudtára lehet adni.

Rendezőkkel mennyire szoros és rendszeres az együttműködésed a próbákon?

Ezt rendezője válogatja. Ha Mohácsi-előadás készül, nagyon fontos, hogy jó legyen a kettőnk közti szakmai viszony, hiszen sokszor próbáról próbára íródik egy szövegkönyv, a rendezőasszisztenssel együtt kell tudnom követni és rögzíteni, amit Mohácsi János elképzel.

És most következzék az egyik legnagyobb titok felfedése: honnan súg a súgó?

Az utóbbi időszakban a díszlettervezők igényeihez kell igazodnunk. Kitalálták, hogy a súgólyuk elrontja a modern színpadképet, nem illik a díszletbe, pedig milyen remek találmány volt! A súgó látott mindent, a színészek is látták őt, könnyű volt szemkontaktust teremteni.

Ma már néha a díszletek között befalazva ülünk – van, hogy csak sejtésünk lehet arról, hogy baj van-e a színpadon.

Néha embernagyságú nyílást hagynak a színpad jobb vagy bal oldalán, és vannak előadások, amikor a nézőtéren ülök, a nézők közt, jobb vagy bal széleken. Utóbbit azért nem szeretem, mert ha nincs funkcióm az előadáson belül, akkor ciki, hogy a néző azt látja, hogy a színész elfelejtette a szöveget, és én segítek neki. A munkám lényege, a diszkrét segítségnyújtás lehetősége veszik így el.

Pályafutásod három évtizede alatt bizonyára nemcsak jó, hanem kínos pillanatokban is volt részed.

Sok évvel ezelőtt, Egerben történt egy eset a Kávéház című előadás premierje közben, ami nagyon megdöbbentett, megijesztett. Ekkor még súgólyukból súghattam. A főszereplőt alakító színésznek egy adott ponton a nézőtéren keresztül kellett távoznia, a súgólyukat megkerülve ment le a nézőtérre egy nagy monológgal. Már jó távol volt tőlem, amikor hallottam, hogy beáll a hosszú, kínos csend. A színész nem tudott mást tenni, mint visszasétálni hozzám. Rám nézett, súgtam a mondatot, eszébe jutott a szöveg szerencsére, és folytatódott tovább az előadás.

Színészek mondják, hogy prózai szöveget elfelejteni még hagyján, de zeneszövegben megakadni roppant kellemetlen.

Főleg, ha élő zenekaros a produkció, mert ilyenkor egy egész zenekart kell a művész „alá” irányítania a karmesternek. Szintén az egri Gárdonyi Színházban történt, hogy egy olasz opera súgására kértek fel. Óriási kihívás volt – nem beszélek olaszul –, de szerettem minden percét. Minden tiszteletem az operasúgóké, mert ez egy külön műfaj.

Egerben rendezőasszisztensként is kipróbáltad már magad. Hogy tetszett?

Szegvári Menyhért mellett rendszeresen súgtam. Egyszer megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni súgó-rendezőasszisztensként az egyik munkájában. Igent mondtam, de tudtam, hogy nem lesz kis feladat, hiszen egyszerre kell majd kétfelé figyelni: jegyzetelni a rendező mellett és figyelni az instrukcióira, illetve segíteni a felkészülésben a színészeket. Izgalmas és tanulságos munkafolyamat volt, élveztem a skizofrén állapotot. Később az Örkény Színházban is voltak olyan produkciók, ahol rendezőasszisztensként lehettem jelen, ilyen volt a Bagossy László rendezte A vihar, a Tangó és a Mácsai Pál rendezte Übü király.

Azt nem sajnálod, hogy bár rengeteget teszel hozzá az előadásokhoz, a tapsot mégis a színészek kapják?

Ez a hivatás alázatot is kíván, és én tökéletesen elfogadtam, hogy a háttérben dolgozom.

A tapsot úgy élem meg, hogy nekem is szól, még akkor is, ha a nézők nem tudják, hol ülök, és kinek segítettem aznap este.

A Kertész utcai Shaxpeare-mosó premierjén, pontosabban az előadás végén Bodó Viktor rendező német mintára nemcsak a színészeket, de a műszakosokat, az öltöztetőket, a kellékeseket és engem is kihívott a színpadra. Felemelő érzés volt meghajolni és érezni, hogy mi is fontos pillérei vagyunk egy nagyszabású projekt létrehozásának, egy társas játék működésének.

Színházi szakmákat bemutató cikksorozatunk korábbi részei:

Egy igazi összművészeti alkotó múzsasorsról, bábszínházról, költészetről – interjú Tóth Réka Ágnes dramaturggal

Mi fán terem a színházi dramaturg? – interjú Szabó-Székely Ármin dramaturggal

„Jó, ha van metafizikája a térnek” – beszélgetés Izsák Lili jelmez- és díszlettervezővel

„Világot teremteni egy szöveg köré” – beszélgetés Antal Csaba díszlet- és jelmeztervezővel

A színházi fotó lélektana – interjú Dömölky Dániel fotográfussal

Szociális munkásból színházi szakember – interjú Szládek Kata rendezőasszisztenssel