© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Hanna – Gyilkos természet
Amiért a Hanna akciófilmként kiemelkedik a „tömegből”, az részben a történet eredetisége, az abban lévő izgalmas csavarok, de a film egyéb megoldásai is érdekesek, azok teszik igazán emlékezetessé. A színészgárda fontos és említésre méltó.
Az utóbbi időben nem jellemzőek a nem maximálisan látványra építő akció filmek. A Hanna – Gyilkos természet című amerikai–angol–német akcióthriller ilyen szempontból is egy izgalmas színfolt az idei premierekből.
Hanna (Saoirse Ronan), az északi sarkkörön nevelkedett „gyilkológép”, akinek testi-szellemi felkészültsége tökéletes, csupán a szociális beilleszkedés hiányosságaival kell megküzdenie, amikor apjával (Eric Bana) elhagyják sarkköri kunyhójukat és a 16 éve „dédelgetett” küldetésüket igyekeznek végrehajtani. Fokozatosan bontakozik ki a történet a feladat személyes indíttatását és a másik oldal főszereplője, a CIA-nak dolgozó Marissa Wiegler (Cate Blanchett) szerepét illetően Hanna történetében.
Amiért a Hanna akciófilmként kiemelkedik a „tömegből”, az részben a történet eredetisége, az abban lévő izgalmas csavarok, de a film egyéb megoldásai is érdekesek, azok teszik igazán emlékezetessé. A színészgárda fontos és említésre méltó. Cate Blanchett neve igazi csalogató és bár nem ő a főszereplő, de visszafogott és erős játékával tökéletes a gonosz „boszorkány” szerepére. Saoirse Ronan neve egyelőre talán még nem cseng ismerősen, de a Komfortos mennyországban, illetve a szintén Joe Wright rendezte Vágy és vezeklésben már bizonyított a 17 éves színésznő (akitől még sokat várhat a közönség), és aki itt sem okozott csalódást. Az apa szerepre kiválasztott Eric Bana pont annyit ad, amennyit kell, se többet, se kevesebbet, jó mellékszereplő, de nem kiemelkedő, viszont a Trója miatt szintén felkeltheti a nézők figyelmét és emiatt talán megint egy kicsit többen nézik meg a filmet. Nem is csalódnak majd.
Joe Wright fiatal rendezőnek mondható, aki a Vágy és vezeklés nagy sikere után most a Hannával akciófilm-rendezőként is jól debütált. Elsősorban az tűnhet fel a filmet nézve – már rögtön az elejétől kezdve – hogy a szerző rendkívül jó ritmusérzékkel rendelkezik: a rövid snittes, gyors akciójeleneteket a The Chemical Brothers elektronikus, ipari zenéjével remekül szinkronba hozva hihetetlenül dinamikus képsorokat hoz létre. Ezeket a feszült jeleneteket oldja fel azokkal a lírainak mondható, lassabb ritmusú, sok közelivel operáló képpel, a zene hiányával, amelyek mind a film lélektani momentumait hivatottak kiemelni, Hanna rácsodálkozását a világra, az ő lehetséges, kamaszlánynak való, vágyott világára, amit csak akkor érhet el, ha teljesíti feladatát és végez Marissa Wieglerrel. A helyszínek megválasztása is remek kontrasztokat ad: az Északi-sarkkör a marokkói sivataggal, a Grimm-ház a high-tech laboratóriummal. A monumentálisabb helyszínek nagytotáljai, hiperplánjai a jó helyszínválasztások miatt hatnak nagyon erősen.
Az akcióban bővelkedő mozit Grimm és az E.T.A Hoffman-utalások árnyalják, melyeket vonatkoztathatunk a történet egészére is - bár a film ebből a szemszögből kissé elnagyoltnak tűnik. Marissa Wiegler mint gonosz mostoha, bosszúra szomjas boszorkány? Hanna, mint a legkisebb lány, a mostohagyermek, aki küzdelmes úton áll helyt és győzedelmeskedik? A film legerősebb áthallása azonban a Frankenstein-toposz lehet: a Hanna is valamiképpen eköré épül, habár egy kamaszlányra szabva. A hősnő meghasonlása inkább a valahova tartozás és az identitás hiánya, torzulása és nem a teremtő számonkérése, de több ponton is érezhetőek párhuzamok az ebből adódó konfliktusokban.
A Hanna – a szónak nem a bonyolult, követhetetlen értelmében –egy igazán komplex akciómozi, ami mind történetében, mind képiségében eredeti és igazán emlékezetes darabnak mondható.
Hanna – Gyilkos természet (Hanna), rendezte Joe Wright, színes, feliratos, amerikai–angol–német akcióthriller, 2011.
Hanna (Saoirse Ronan), az északi sarkkörön nevelkedett „gyilkológép”, akinek testi-szellemi felkészültsége tökéletes, csupán a szociális beilleszkedés hiányosságaival kell megküzdenie, amikor apjával (Eric Bana) elhagyják sarkköri kunyhójukat és a 16 éve „dédelgetett” küldetésüket igyekeznek végrehajtani. Fokozatosan bontakozik ki a történet a feladat személyes indíttatását és a másik oldal főszereplője, a CIA-nak dolgozó Marissa Wiegler (Cate Blanchett) szerepét illetően Hanna történetében.
Amiért a Hanna akciófilmként kiemelkedik a „tömegből”, az részben a történet eredetisége, az abban lévő izgalmas csavarok, de a film egyéb megoldásai is érdekesek, azok teszik igazán emlékezetessé. A színészgárda fontos és említésre méltó. Cate Blanchett neve igazi csalogató és bár nem ő a főszereplő, de visszafogott és erős játékával tökéletes a gonosz „boszorkány” szerepére. Saoirse Ronan neve egyelőre talán még nem cseng ismerősen, de a Komfortos mennyországban, illetve a szintén Joe Wright rendezte Vágy és vezeklésben már bizonyított a 17 éves színésznő (akitől még sokat várhat a közönség), és aki itt sem okozott csalódást. Az apa szerepre kiválasztott Eric Bana pont annyit ad, amennyit kell, se többet, se kevesebbet, jó mellékszereplő, de nem kiemelkedő, viszont a Trója miatt szintén felkeltheti a nézők figyelmét és emiatt talán megint egy kicsit többen nézik meg a filmet. Nem is csalódnak majd.
Joe Wright fiatal rendezőnek mondható, aki a Vágy és vezeklés nagy sikere után most a Hannával akciófilm-rendezőként is jól debütált. Elsősorban az tűnhet fel a filmet nézve – már rögtön az elejétől kezdve – hogy a szerző rendkívül jó ritmusérzékkel rendelkezik: a rövid snittes, gyors akciójeleneteket a The Chemical Brothers elektronikus, ipari zenéjével remekül szinkronba hozva hihetetlenül dinamikus képsorokat hoz létre. Ezeket a feszült jeleneteket oldja fel azokkal a lírainak mondható, lassabb ritmusú, sok közelivel operáló képpel, a zene hiányával, amelyek mind a film lélektani momentumait hivatottak kiemelni, Hanna rácsodálkozását a világra, az ő lehetséges, kamaszlánynak való, vágyott világára, amit csak akkor érhet el, ha teljesíti feladatát és végez Marissa Wieglerrel. A helyszínek megválasztása is remek kontrasztokat ad: az Északi-sarkkör a marokkói sivataggal, a Grimm-ház a high-tech laboratóriummal. A monumentálisabb helyszínek nagytotáljai, hiperplánjai a jó helyszínválasztások miatt hatnak nagyon erősen.
Az akcióban bővelkedő mozit Grimm és az E.T.A Hoffman-utalások árnyalják, melyeket vonatkoztathatunk a történet egészére is - bár a film ebből a szemszögből kissé elnagyoltnak tűnik. Marissa Wiegler mint gonosz mostoha, bosszúra szomjas boszorkány? Hanna, mint a legkisebb lány, a mostohagyermek, aki küzdelmes úton áll helyt és győzedelmeskedik? A film legerősebb áthallása azonban a Frankenstein-toposz lehet: a Hanna is valamiképpen eköré épül, habár egy kamaszlányra szabva. A hősnő meghasonlása inkább a valahova tartozás és az identitás hiánya, torzulása és nem a teremtő számonkérése, de több ponton is érezhetőek párhuzamok az ebből adódó konfliktusokban.
A Hanna – a szónak nem a bonyolult, követhetetlen értelmében –egy igazán komplex akciómozi, ami mind történetében, mind képiségében eredeti és igazán emlékezetes darabnak mondható.
Hanna – Gyilkos természet (Hanna), rendezte Joe Wright, színes, feliratos, amerikai–angol–német akcióthriller, 2011.
