• Tűzben edzett emberek – Kritika az Akik az életemre törnek című filmről

    2021.05.23 — Szerző: Szabó G. Ádám

    Abszolút érthető, ha többen szögegyszerű, sőt ódivatú akciófilmként írják le, de Taylor Sheridan második nagyjátékfilmes rendezése a felszín mögé pillantva rengeteg tartalékkal bír. Noha a mű korántsem hibátlan, az író-rendező szerzői védjegyei konzekvensen felsorakoznak benne.

  • akik

    Joe Eszterhas nyilatkozta, mennyire kedvelte a Taylor Sheridant a térképre helyező Sicarió t , a közös érdeklődési metszet pedig nem is véletlen. Csakúgy, mint a ’80-as évek végén szárba szökkent, majd nagyjából a ’90-es évek végéig kitartó spec script-hullámban, Sheridan – például a rekordgázsikat bezsebelő Shane Black-hez hasonlóan – szintén egy jó cselekmény elmesélésében érdekelt.

    Spec-script: Eredeti ötleteken nyugvó, regény- és képregényforrásokhoz nem kötődő, előzményként, folytatásként sem polírozott forgatókönyvek. Az író nem megrendelésre dolgozik, a mű elkészítését követően a cél az, hogy a producerek és rendezők felfigyeljenek az elkészült könyvre, az író értékesíthesse azt, és így szülessen belőle film. A spec-scriptek leginkább a ‘80-as és a ‘90-es években voltak divatosak, aThelma & Louise, a Good Will Hunting és az Amerikai szépség forgatókönyve is ebbe a kategóriába tartozott.

     

    A rendező tisztességes karakterrajzú, a történetmesélés legalapvetőbb hagyományain nyugvó zsánerfilmre esküszik: az egykori magándetektív és újságíró, Michael Koryta 2014-es regényén alapuló, de a spec script-éra legjobb tulajdonságait magán hordozó Akik az életemre törnek nemesen egyszerű darab.

    Feminista műfaji alkotásokként is lehetne summázni Sheridan filmjeit, ám a Sicario vagy a Wind River eltérő alapállást választottak. Előbbi hősnőjét ízekre szaggatta a farkasok földje, míg utóbbi traumatikus szomorúsággal bánkódott a rezervátumi kegyetlenségen. Az Akik az életemre törnek főszereplője, Hannah Faber (Angelina Jolie) azonban más tészta. Az egykori tűzoltó tűzőrként kezd dolgozni a montanai vadonban, a nyugodtnak hitt munkát azonban egy kiskamasz, Connor (Finn Little) érkezése húzza keresztbe, akit egy bérgyilkospáros üldöz. Hannah foggal-körömmel védelmezi a fiút, miközben ellenfeleik lángba borítják a montanai vadont.

    Angelina Jolie egy kevésbé pozőr, sokkal pragmatikusabb Lara Croft-szerű karaktert játszva anyatigrisként áll a gyerek oldalára.

    Az Akik az életemre törnek így egy hótiszta anya–fiú relációt vázol. Sheridannél bevallott szerzői jegy az apák távozása: a Sicario Alejandrója vadállati bosszúállóvá lényegül családja meggyilkolása után, A préri urai bankrabló fivéreinek egyike a saját felmenőjével végez, a Wind River nyomkeresője családi tragédia fájdalmát nyögi. Itt azonban van miért küzdeni: az amerikai kapitalista ideológia egyik sarokkövét jelentő család szent és sérthetetlen, verejtékes csatában birtokolható idea. Miután a fiú anyja rákban elhunyt, apja pedig gépfegyvertűz áldozata lett, Hannah az árvaság űrjét tölti be Connor életében. Ám emellett a poszttraumatikus stressztől padlóra küldött tűzoltó megváltástörténetét is nézzük, aki a lelkén száradó három gyerek pusztulását teheti jóvá egy újabb kisfiú oltalmazásával.

    akik

    Sheridan több perspektívából szemléli a családi kapcsolatokat. A hősök segítségére siető seriff és túlélőtábort vezető neje egy kislány születését várják, miközben gátolják a bérgyilkosok erőfeszítéseit. A támadókat pervertált, bántalmazáson, haszonszerzésen alapuló testvéri kötelék fűzi össze, így az Akik az életemre törnek a tradicionális, romlatlan értékek és a korrupt, beszennyezett erények összeütközésének sztorija is. Túlélőthrillerként szintén a részletezett oppozíció mellett teszi le a voksát Sheridan. Jack (Aiden Gillen) és Patrick (Nicholas Hoult), a fekete öltönyös likvidátorok személytelenül, gépiesen mint a kormányellenesség megtestesítői tetszelegnek szövetségi ügynökökként vagy gázszerelőkként, és automata karabélyokkal irtják a nemkívánatosakat. Velük ellentétben Hannah és Connor az erdőség szilajságában, hétköznapi eszközöket bevetve érvényesül, vagyis Sheridan az átlagember kitartását ünnepli. Szikár, nyílegyenes műként csapódik le a film: az erdőtűz és a gyilkosok előli rohanás dupla veszéllyel fenyegeti a főszereplőket, így a rendező az olyan ember–természet összeütközésére fókuszáló akcióthrillerek előtt is fejet hajt, mint a Gyilkos lövés és a Veszélyes vizeken.

    Vitathatatlanul régimódi darabbal akad tehát dolgunk, ám az alkotó előnyt csiszol a maradiságból.

    akik

    Traumatizált, hús-vér karaktereket mozgat, vagyis igazi téttel bír a hajszathriller-narratíva. Hannah és Connor nem szuperemberek, hanem olykor rettegő – de ijedtségüket a puszta fennmaradás érdekében rejtegető –, agilisan előre haladó, vissza sosem néző hősök, ráadásul Sheridan hibátlanul vezeti fel, majd kerekíti le a suspense-t legalább két roppant feszült kulcsmomentumban. Az Akik az életemre törnek során másban is visszaköszön a ’90-es évekből ismerős hős- és világkép. Sheridan (bár állítása szerint allergiás rá) hosszú expozíciókat kanyarít főszereplői köré. A rohanások, a katasztrófamozi-betétek előtt bőven jut idő megismerni a karaktereket, hogy a thriller hatásmechanizmusai szerint működő további cselekményszakaszok során valóban legyen kikért izgulnunk.

    Az Akik az életemre törnek leginkább az olyan ember–természet művek, mint a Cliffhanger vagy a Tűzvihar egy újabb örököse, de az el nem készült David Chappe-szkript, aGale Force is felírható ebbe a sorba. Utóbbi alkotást, amelyet „Die Hard egy hurrikánban” címkével illethetnénk, épp a Cliffhanger helyett vitte volna celluloidra Renny Harlin. Főszereplője szintén Stallone lett volna, és akárcsak az itteni Hannah vagy épp a Cliffhanger hegyimentője, az ottani főhős is múltbéli tragédiától űzve szabadul meg a démonaitól. Némileg ügyetlenül csatolódik vissza e hasonlat, ugyanis az Akik az életemre törnek több, kábeltévés akciófilmeket idéző snitt, pár keménykedő beszólás és a hősies, olykor a giccs rémével ijesztgető finálé révén csaknem középszerű rutinmunkává silányul, de a korábbi kilencven perc nyers, elemi feszültségteremtése hamar feledteti a döccenőket.

    akik

    Sheridan rendezése friss levegővel ér fel.

    Emberekre fókuszál, miközben a túlbonyolított univerzumépítést egyszerű és cseppet sem pejoratív, hanem izgalmas ponyvacselekményre cseréli. Stílusában pedig egy-két John Flynn- (A társaság,Mennydörgés) és Walter Hill-mozi is visszaköszön – A lápvidék gyermekei a helyszínválasztás miatt is találó párhuzam, ahogyan a Különös kegyetlenséggel macsómozija is. Lecsupaszított sallangmentessége úgy hiányzott már, mint egy falat kenyér.

     

    Pontszám 7/10

    Akik az életemre törnek (Those Who Wish Me Dead)

    Színes, szinkronizált kanadai–amerikai akcióthriller, 100 perc, 2021

    Rendező: Taylor Sheridan

    Operatőr: Ben Richardson

    Szereplők: Angelina Jolie, Finn Little, Nicholas Hoult, Aidan Gillen, Jon Bernthal

    Bemutató dátuma: 2021.

    Forgalmazó: InterCom

    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

    Pontszám 7/10
    Akik az életemre törnek

  • További cikkek