„A standfotós egy mázlista outsider” – Interjú Szabó Adrienn standfotóssal

Hogyan kerültél a standfotós szakmába?

Középiskola után felvettek a Práter utcai fotósiskolába. Az osztályban, ahová jártam, négy nap gyakorlatot kellett teljesítenünk. Hihetetlen véletlenek folytán, ismerősök ismerősein keresztül sikerült felvenni a kapcsolatot Endrényi Egon fotóművésszel, aki pont még egy lányt keresett maga mellé tanulónak. Két nap múlva aláírtuk a szerződést, és a fotósiskola elvégzése után is nála gyakornokoskodtam standfotósként.

Mit tanultál tőle? Milyen szemléletet adott neked?

Ő tanította meg nekem a szakma alapjait. Emellett olyan mentalitást adott át, ami a fotózáshoz kevésbé, de a filmes szakmához annál inkább hozzátartozik. Egon hihetetlenül népszerű, szerethető figura volt. A régi Mafilm területén volt a műtermünk, és amikor reggelente elmentünk kávézni, mindig ugyanazzal az őszinte kedvességgel köszönt mindenkinek, legyen szó a takarítóról, a producerekről vagy a gyártásvezetőkről. Állandóan a nyomában voltam, és figyeltem minden mozdulatát. Amikor nem filmezett, mert épp nem volt forgatás, a műtermében más fotós munkákat is elvállalt.

A műszakitérkép-fotózástól kezdve a modellfotózáson át az épületfotózásba is belekóstolhattam mellette, ami nagyon fontos tapasztalatnak bizonyult.

Óriási szerencsém volt, hogy hozzá kerültem. Már az elején elvitt nagy produkciókba: kezdetben csak a táskáját cipeltem, és az objektíveket pucoltam, majd az évek során egyre több feladatot bízott rám.

Hol helyezkedik el a standfotós a filmes hierarchiában?

Magyarországon a producer, a gyártásvezető, illetve a rendező dönthet leginkább arról, hogy ki legyen a standfotós az adott filmben. Külföldön a nagy produkciókban a film forgalmazásáért felelős publicity team castingolja elő a fotósokat a forgatás előtt. A nemzetközi filmben, amiben jelenleg is dolgozom, a koordinátorommal soha nem találkoztam, e-mailben írja meg, mely napokon kell ott lennem a forgatáson az érdekesebb jeleneteket figyelembe véve. Általában akkor állok munkába, amikor a színészt beviszik a díszletbe, míg a többi stábtagnak már jóval korábban ott kell lennie a különböző feladatkörök miatt. Szerintem a standfotós egy mázlista outsider.

Ez egy független területe a filmszakmának, ezért is különösen vonzó számomra.

Sok kollégám szokott heccelődni azzal, hogy ha újrakezdhetnék a filmezést, biztos standfotósok lennének.

A standfotós egyik fő feladata a jelenetfotózás. Mitől lesz jó egy jelenetfotó?

A munkám nyolcvan százalékát a jelenetfotók készítése teszi ki, a többi a werkfotókról szól, és néha úgynevezett játszófotókat is kell csinálnom olyan berendezésekről vagy kellékekről, amelyek az adott film valamelyik jelenetében látszódnak.

A jelenetfotóknál fontos, hogy ugyanazt a képi világot kell visszaadni, amit a rendező és az operatőr megálmodott.

Például ha az alkotók kékes színvilágot képzeltek el egy filmhez, akkor a jó standfotós képei ugyanazt a spektrumot tükrözik. A nagyobb produkciókban a jeleneteket akár három-négy kamerával is rögzítik, nekem pedig meg kell találnom azt az egy tökéletes beállítást, amelyik a legjobban visszaadja a jelenet csúcspontját és hangulatát. Ez néha komoly kihívás lehet, mert a standfotóssal szemben mindig prioritást élvez az operatőr, a focus puller, a mikrofonos és néha még más stábtagok is, így a fotósnak alkalmazkodnia kell hozzájuk.

A Kontroll a képi világa miatt is különös darabja a magyar filmgyártásnak, és a forgatási helyszín sem volt hétköznapi. Milyen érzés volt egy ilyen produkcióban dolgozni?

Az egyik legkedvesebb élményem volt a Kontrollban dolgozni, mert a rendező, Antal Nimród egy varázslatos személyiség. és mindenkihez volt egy kedves szava. Emiatt rendkívül motiváltak voltunk, és egy összetartó, fantasztikus csapat jött össze.

Egy 2012-ben készült interjúban elmondtad, hogy a hazai produkciók először a standfotósok bérén szoktak spórolni, és gyakran olyanok kapják meg a feladatot, akiknek tapasztalatuk sincs. Változott valamennyit a helyzet azóta?

Sajnos nem, sőt talán még rosszabb lett.

Több olyan történetet is hallottam az utóbbi években, hogy egy fotóst vagy operatőrt az Instagram-oldala alapján kértek fel dolgozni, és meg sem győződtek róla, hogy van-e szakmai tapasztalata

– ennek mindig megvolt a böjtje. Teljesen felborult a rendszer. 2019-ben a Nemzeti Filmintézet elindított egy kezdeményezést, hogy csökkentsék a „kóklerek” számát a filmiparban és azon belül a standfotósok között is. Sokat gondolkodtunk egy hatékony szűrőrendszer létrehozásán. Én egy független szakmai bizottság megalapítását javasoltam – sajnos még nem történt előrelépés az ügyben, de már annak is örültem, hogy beszéltünk a problémáról. Szerintem a szakmai képzéseket nem ellenőrzik elég hatékonyan a filmszakmában, és nem csak a standfotós területre gondolok.

Magyar munkák mellett külföldi produkciókban is dolgozol. Mennyire más a szakmai hozzáállás például egy amerikai filmben?

A Viszkis volt az utolsó hazai film mostanáig, amiben standfotósként dolgoztam.

Az átlagos magyar produkciók forgatásán körülbelül egy harminc-negyven fős stáb dolgozik együtt, ezáltal sokkal családiasabb a hangulat.

Ha valami gond adódik, közösen próbáljuk megoldani, igazi csapatmunka folyik. Ezzel szemben a nagyobb amerikai filmeken százötven-kétszáz szakember dolgozik: minden részlegnek megvan a maga feladata, és nem illik beleszólni egymás feladatkörébe. Sokkal gyorsabb a tempó. Amerikában nagyüzemi filmgyártás zajlik, ezért szerintem sok hazai szakembernek nincs meg a kreatív alkotói mozgástere, mert bérmunka folyik. Nekem szerencsére elég nagy a szakmai szabadságom. A hazai produkcióknál viszonylag ritka, hogy a forgatás vége előtt meg akarják nézni a képeimet, mert bíznak a munkámban. Itthon általában nincs külön kreatív részleg, ami a standfotós munkáját felügyeli. Néha hiányzik is a visszajelzés. Külföldön a publicity teamtől függ, hogy mennyire tartják rajta a kezüket a standfotóson. Valakinek elég, ha a forgatás végén adom le a fotókat, de van olyan is, aki minden héten szeretné látni őket. Külföldi megrendelőknél a visszajelzés mindig nagyon intenzív, ami számomra rendkívül motiváló.

Bizonyára előfordult már, hogy türelmetlen, balhés színészt kellett fényképezned, aki nem akart együttműködni. Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?

Valóban előfordul ilyen. Az egyik filmben a főszereplőnek „fotósfóbiája” volt, és mire bekerültem a produkcióba, már három standfotóst kirúgatott. Kontrollmániás volt. A nagynevű, vérprofi színészek mindig együttműködőek, és támogatják a fotósok munkáját.

Úgy vettem észre, hogy azok szoktak hisztizni, akik bizonytalanok magukban és a tehetségükben.

Sokszor szóba kerül, hogy a filmiparban mennyire fontos a kitűnő kommunikációs képesség. Az általad elmeséltek alapján a standfotósoknál ez különösen igaz.

Határozottan. Szakterülettől függetlenül a filmesek egy bizonyos része szerintem nem azért kerül be egy adott produkcióba, mert olyan kiváló szakember, hanem azért, mert átlagon felüli a kommunikációs képessége.

Egy jól elkapott werkfotónak vagy plakátnak művészeti értéke is van, míg a jelenetfotóknak inkább a film forgalmazása, terjesztése szempontjából lehet jelentősége. Művészetként vagy alkalmazott szakmaként tekintesz a munkádra?

Inkább alkalmazott szakmaként, de szerencsére a leadott anyagban mindig van kábé tíz százalék, ami nem jelenetfotó, és nem is werkfotó, hanem egy olyan pillanat, ami nincs is benne a forgatott anyagban, csak valamiért megfogott. Ezeket is be szokták válogatni a végleges összeállításba.

Milyen produkciókban veszel részt jelenleg?

Egy magyar filmen dolgozok, aminek nemrég kezdődött el a forgatása, de konkrétumokat még nem árulhatok el róla. Emellett egy amerikai sorozatban fotózok, aminek a Paramount+ a forgalmazója.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Akkor leszek maximálisan elégedett, ha a bérmunkák során megismert külföldi megrendelők meghívnak egy kizárólag külföldön forgatott nemzetközi produkcióba.

Úgy érzem, hogy itthon elértem, amit ezen a területen el lehet. Mivel nem művészeti szakmaként tartják számon a filmfotózást, itthon díjak sem járnak érte sajnos. Ebből a szempontból még a fotózáson belül is mostohagyereknek számít ma Magyarországon – emiatt az utóbbi években kezdem el néha külföldi pályázatokon részt venni, szerencsére pozitív visszajelzésekkel.