×

Haverfrász
Shane Black: Rendes fickók
Szabó Ádám
2016 // 05. 30

Csetlő-botló magánkopó, bárdo­latlan verő­le­gény, 1977 Los Ange­lese a Papa Was a Rollin’ Stone és a Sep­tem­ber dalla­maival színe­sítve. A Rendes fickók siker­rel exhu­málja a rekord­gá­zsikat be­zse­belő sztár-for­gató­könyv­író, Shane Black ko­rábbi mű­vei­nek han­gu­latát.
A Rendes fickók sikerrel exhumálja a rekordgázsikat bezsebelő sztár-forgatókönyvíró, Shane Black korábbi műveinek hangulatát, bár némileg elmarad a tizenegy évvel ezelőtti pályaösszegző Durr, durr és csóktól, amelyre komplex és innovatív meseszövése, pimasz karakterei, fekete humorban pácolt noir-idézetei, valamint metafilmes húzásai miatt emlékezhetünk. (Nota bene, Black már 1993-ban, Az utolsó akcióhőssel beleinjektálta a kiszólásokat az akciózsánerbe, általános értetlenkedést keltve, de ha nagyon akarjuk, e tekintetben az 1987-es The Monster Squad is felidézhető.) Ezúttal látványos önreflexió nélküli, ám a Black-kelléktár számos elemét felvonultató bűnügyi komédiát köszönthetünk a mozikban.



A filmnek nemcsak az olykor a Boogie Nightsot idéző atmoszférafestészet a nagy erénye, hanem az újfajta hősábrázolás is. Black korábbi figurái – Riggs és Murtaugh (Halálos fegyver), Hallenbeck és Dix (Az utolsó cserkész), Charly és Henessey (Utánunk a tűzözön) – olyan akcióhéroszok, akik útjuk során részesei voltak ugyan néhány posztmodern kikacsintásnak, sőt, disznó poénokkal is rendesen éltek, de nem váltak par excellence vígjátéki alakokká.

March detektív, valamint a hozzá csapódó Healy duójában azonban már-már Laurel–Hardy-szinten uralkodik a slapstick, fenékre esős börleszkpoénok rugdalják előre a cselekményt: leginkább a zsarun csattan az ostor. Ryan Gosling pedig zseniálisan alakít, a maszkulin szépfiú imázsát és a hallgatag férfi szerepkörét is játékosan húzza keresztbe a fegyveres, vécéajtót csapkodó, kartörő, eret vágó, vonyító, magasból lezuhanó, agyonlőtt hullát véletlenül felfedező, motorháztetőre zakózó komédiaepizódok sora. Russell Crowe ugyancsak brillírozik: új-zélandi–amerikai Csuja Imreként dörmög, oszt pofonokat, szotyolázik alkalmi áldozata szuperjárgányában, vagyis némileg a sztár privát életbeli, gyarló, bunkó imázsa fogalmazódik újra a szerepben. Tűz és víz lép szövetségre a legszebb buddy cop movie tradíciók szerint, a páros haveri összeborulása, kvázi-nyomozói szimatolása jó néhány remek poént eredményez. Verbális humorinzultusból legalább annyi akad, mint fizikai-akcionista hasra csapódásból.



Persze fontos kiemelni, miért is csupán kvázi-zsaru ez a két „rendes fickó”: cselekszenek, bűnt üldöznek, ám ténykedésük számos vargabetűt író szerencsétlenkedés – lebegnek a hatalmas víz felszínén, de képtelenek úszni, legfeljebb az árral sodródnak. Black rajongó lelkületű auteurként nemcsak az akció és a komédia hangnemkeveréséből vizsgázik ötösre, korántsem csak a figyelmeztetés nélküli zűrök kirobbantásakor (kék festék pofába robbanása, golyóktól földre terülő járókelők) bravúroskodik. Valójában mítoszt rombol: gyökértelen, célt nem érő, nézőpont nélküli lúzereket vonultat fel, akik olyan régi bűnsztorik komikusra hangszerelt örökösei, mint A hosszú búcsú (noha az ottani csellengő, tökkelütött Marlowe maga is buffo-figurának tűnik), az Arthur Penn-féle Éjszakai lépések vagy a Kínai negyed. Black csupán a felületes szemlélő számára teremt színpompás miliőben mozgó, félisteni rangra emelt hősöket, őt ebben a filmben a nagyszabású pózok mögötti tökéletlenségek izgatják. Árulkodó gesztus, hogy a bohóc March és a modortalan Healy helyett gyakran March tizenhárom éves lánya, Holly furakszik előtérbe: ő vág el bizonyos gordiuszi csomókat, legtöbbször ő nyomoz igazán. Black ezzel is parodizálja a ’80-as, ’90-es évekbeli akcióirományaiban uralkodó férfiasságéthoszt.



Társadalomkritikus bűnthrillerként is ingatag, inkább parodisztikus a Rendes fickók: az író-rendező hősei ezúttal nem győznek, az ügy végül kicsúszik a kezük közül, a politikában érdekelt korrupt Amerika zavartalanul folytathatja tovább működését. Maga a bűntény komplex, egyszerre éretten és ironikusan példázza az éra mocskát, Blackhez és a noir-műfajhoz hűen az eset Ross Macdonald szövevényeire hajaz. Megoldásról, a világ jobbá formálhatóságáról ne álmodjunk – az olykor jóra forduló dolgok inkább a véletlen művei. Hiába a grandiózus akciófinálé lövésekkel, ütésekkel, vonuljanak bár fel kétbalkezes vagy jéghidegen profi bérgyilkosok, vesszen oda akármennyi fogdmeg, a legtöbb megmozdulás eredménytelenül cseng le. A maszkulinitás vesztessorsba csap át, a sebtében felállított nyomozóiroda ostoba ügyecskékre specializálódhat, marad az italozás egy bárpultnál. Black kiválóan érzi, hogyan kell súlyos tartalmakat a komédia révén részben komolyan vehetően, részben mulatságosan tálalni: meséjében gyorsan egymásra talál a rekeszizomgyilkos vígjáték-mechanizmus és a társadalmi közegen mélázó bűndrámaszemlélet.



Pont: 8/10

Rendes fickók (The Nice Guys)
Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi vígjáték, 2016, 116 perc
Rendezte: Shane Black
Írta: Shane Black, Anthony Bagarozzi
Operatőr: Philippe Rousselot
Szereplők: Russell Crowe (Jackson Healy), Ryan Gosling (Holland March), Angourie Rice (Holly March), Matt Bomer (John Boy), Kim Basinger (Judith Kuttner)
Bemutató dátuma: 2016. május 26. (Forgalmazza: Freeman Film)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben