×

Holtpontok
Interjú Veres Attilával
Juhász Tibor
2018 // 10. 25

Az Odakint sötétebb és az Éjféli iskolák írója nyomasztó gondolatokat ültet el az olvasói fejében, hiszen tudja, hogy a történetek lehetnek kampók, amik a lelkekbe akadnak. A szerző kevert műfajiságú, több ponton is összefüggő szövegeit olvasva nekünk sem lehet kétségünk efelől.

Indulásodkor nem féltél attól, hogy a kritika és az olvasóközönség zsánerszerzőként fog elkönyvelni?

Induláskor nem is számoltam közönséggel, aztán pedig már késő volt. Nem gondolom azt, hogy tiszta zsánert írok. Az első könyv megjelenése előtt világos lett a számomra, hogy zsánerpiacra fogjuk pozicionálni a történeteimet, viszont ez engem a mai napig sem zavar. Igazából attól féltem az Odakint sötétebb előtt, hogy nem fognak zsánerszerzőként sem elkönyvelni, hogy a két szék közt a padlón végzem. Szerencsére nem ez történt, most azonban – mivel világos, hogy a zsánerolvasókon kívül is van érdeklődés a könyveim iránt – a cél az, hogy esetleg ne kizárólag zsáneríróként tartsanak nyilván. De nem akarok úgy tenni, mint aki nem horrort ír. Szeretem megijeszteni az olvasókat, szeretek kényelmetlen, nyomasztó gondolatokat ültetni a fejükbe. Ez fontosabb, mint hogy milyen szerzőként tartanak számon.

Egy-egy műfaji címkénél szerintem sokkal érdekesebb a könyveid kevert műfajisága, valamint azok a szövegalkotási technikák, amikkel egy sokrétű, popkulturális és aktuálpolitikai utalásokkal is telített szöveguniverzumot hozol létre.

Szerintem is. Számomra nemcsak a történet, valamint a történet műfajisága számít, hanem a szöveg jellege is. A fontos az, hogy viccesnek érezzem a dolgot, hogy szórakoztasson a gondolata annak, hogy egy bizonyos sztorit bizonyos módon írjak meg. Például a Szorozva nullával című novella esetében a történet és a technika egyszerre jelent meg ötletként – külön-külön nem érdekeltek volna, de egyszerre nagyon. Ebben az esetben épp az volt a szórakoztató, hogy az internetes utazási beszámolók modorában írjak meg egy történetet őrületről, halálvágyról, az élet feladásáról. Mikor a regényt írtam, a fiktív újságcikkek, dalszövegek, interjúk szintén remekül elszórakoztattak, de közben segítettek felépíteni a kötet világát is. Ezzel persze elkezdtem a politikai, társadalmi, kulturális keresztutalgatást. Ugyanakkor a szövegeim szándékosan állnak dialógusban a körülöttünk lévő valósággal. Én a konfrontatív történetekben hiszek, azokban a sztorikban, amik elmondanak valamit rólunk és a világról, amiben élünk. A világunk pedig elég fragmentált, úgyhogy nem baj, ha a szövegalkotási stratégiák is azok. Fontos, hogy a szöveg jellege és a történet egymást erősítse.

Írásművészetedet az eddig megjelent reflexiók általában külföldi szerzőkéhez hasonlítják. Többször hivatkozol te is külföldi írókra, interjúidban a magyar szerzők többnyire akkor jelennek csak meg, amikor a weird műfaj jelenlegi hazai helyzetéről kérdeznek. A magyar irodalomból – az előbb említett műfajon kívül és belül egyaránt – kikelt jelölnél meg inspirációs forrásként?

Ez egy nehéz kérdés. Nem minden szerző, akit olvasok és szeretek, jelentkezik hatásként a munkámban, tehát több szerzőt olvasok, mint akiket most megnevezek, illetve a benyomások is a legváratlanabb helyekről érkezhetnek. Egyfelől nagy hatással volt rám a Kincskereső kisködmön, ami a mai napig a legtraumatikusabb könyvélményem. Ez a mű tanított meg arra, hogy a történetek lehetnek kampók, amik a lelkedbe akadnak. Gyűlölöm ezt a könyvet. Csáth Géza bizonyára hatás, nagyon kedvelem a célratörő, egyszerű mondatokat, amikkel mégis valamilyen különös helyre juttatja el az olvasót. Trenka Csaba Gábor is hatás, első könyvét, az Egyenlítői Magyar Afrikát kriminálisan alulértékeltnek tartom: hibátlanul teremt meg benne egy alternatív világot, ahol minden más, mégis ugyanaz. Az egyik legjobb könyv a rendszerváltásról. Kedvelem a későbbi munkáit is: évekbe telt beszerezni a Galaktikus Pornográfiát és a Szaurusztáncot. Azóta kiadták őket újra, érdemes elolvasni mindet.

A veled készült interjúkat olvasva sokszor éreztem, hogy akarva-akaratlanul is a weird szószólójának szerepébe kerülsz. A recepció akar így pozícionálni téged? Vagy tudatos törekvés ez a részedről?

Nem hiszem, hogy bárminek is a szószólójává szeretnék válni, ugyanakkor igyekszem a befogadók számára értelmezési kontextust teremteni. Fontos, hogy amikor egy átlagolvasó belekezd az Odakint sötétebb-be, ne azt gondolja, hogy ez egy elszúrt sci-fi vagy valami felhígított horror. Ne sört várjon, ha bort kap. Úgyhogy ezért vagyok ebben a fura szószóló szerepben, hogy az olvasók számára teremtsek olvasási keretet. Emellett persze szeretek beszélni általam kedvelt vagy fontosnak tartott szerzőkről, regényekről. Ezt hívom okoskodásnak. De ki tudja? Lehet, hogy valaki pont emiatt olvas el egy könyvet, ami esetleg kedvenccé válik.

Forgatókönyvíróként dolgozol. Mondhatjuk, hogy a novella- és regényírást a forgatókönyvírás technikáinak elsajátításán keresztül tanultad?

A forgatókönyvírásból leginkább az írás tempóját lehet megtanulni. Korábban már beszéltem arról, mit nem adott nekem a forgatókönyvírás: hogy a próza bizonyos értelemben menekülés a forgatókönyvek zárt nyelvi struktúrái elől (pedig egyébként jól érzem magam azokban a struktúrákban is). Amit azonban a forgatókönyvírás megtanít, az nem más, mint hogy egyszer minden szöveg véget ér, csak írni kell. Elég sok forgatókönyvet megírtam vagy újra- és újraírtam már ahhoz, hogy ne rémisszen meg egy regény vagy egy novella hossza. Az írás leginkább kitartást igényel. Hónapokon, éveken át kell a szabadidődben dolgozni a szövegen. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb regénnyel próbálkozó írónál negyven oldal után elfogy a lendület. Addig imádják a sztorijukat, de ott megfáradnak, kicsit szüneteltetik az írást. És akkor általában vége is van a regénynek, vagy gyakorlatilag kisregény lesz belőle. A forgatókönyvírásnál ugyanezen mész keresztül, csak masszív határidőid vannak, meg a gyártás harapdálja a segged, hogy hol van már a kész anyag – szóval, ha elfáradsz, iszol egy kávét, és keresztülírod magad a holtpontokon, amíg el nem jutsz a szkript háromnegyedéig, ami után már fél kézzel meg lehet írni az egészet. Ugyanez áll a regénynél is. Szóval, ha eljutok a holtpontra, már régi ismerősként üdvözlöm, kezet rázok vele, aztán írok tovább.

Filmes kötődéseid hogyan és mennyiben befolyásolják a szépirodalmi szövegalkotási technikáid?

Igyekszem nem filmesként írni, de mind forgatókönyvíróként, mind prózaíróként az a célom, hogy az olvasót behúzzam egy olyan világba, amiről azt gondolja, hogy felismeri, aztán mégis elvesszen benne. Amikor forgatókönyvet írok, mindig arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ennyi hangulattal meg helyzettel tudtam kísérletezni a novellákban. Amikor meg prózát írok, arra gondolok, milyen jó, hogy ilyen sokfajta szkriptet írtam már, mennyivel könnyebb így megteremteni azt a hangulatot, amit keresek. Szóval nincs szoros ok-okozati kapcsolat. A kétfajta írás egymást informálja, csak a forgatókönyv gyakran alkalmazott, azaz nekem kell belehelyezkednem a projekt, a forrásmű, a producerek, a rendező nézőpontjába. Prózánál azonban az olvasónak kell belehelyezkednie az én nézőpontomba. Ennyi a lényeges különbség.

Az Éjféli iskolák novellái után olvashatók a történetek megírásával kapcsolatos reflexióid is. Kiderül, hogy voltak olyan szövegek, amiket éveken át érleltél magadban. N agyjából egyszerre írtad a regényed és a novellásköteted?

A novellák csak látszólag születtek párhuzamosan a regénnyel, valójában a regény megírása közben semmilyen más prózai művet nem írtam. A regény olyan dolog, ami mindent magába szippant, felemészt. Minden ötlet abba a történetbe megy bele. A novellák nagy része a regény előtt született, körülbelül a harmaduk pedig utána. Miközben a regényt szerkesztettük, már írtam novellákat, de a regény írása közben nem foglalkoztam velük. Féltem is, hogy nem tudok majd a regény után novellát írni, de a félelmem alaptalannak bizonyult, noha úgy gondolom, hogy megváltozott a prózanyelvem a regény után. A Szorozva nullával volt egyébként a regényt követő első novella, a regény elkezdése előtt utolsónak pedig a Közvetítőanyag című sztorit írtam, egy ülésben egy esős napon.

Mindkét könyved magyarországi helyszíneken játszódik, a szereplők és a motívumok is összekötik őket, mintha az olvasók egy kötetről kötetre kiépülő szöveguniverzumnak lennének a tanúi. Következő könyveddel tovább szövöd majd a Veres-univerzum szálait?

A következő két könyvem is Magyarországon játszódik majd. Hogy felbukkannak-e karakterek a novellákból, azt nem tudom most megmondani. Nem tervezem, de az ilyenféle cameókat nem szoktam előre átgondolni. Az biztos, hogy a következő novellámban felbukkan majd egy karakter, akivel találkozhattak már az olvasók az Éjféli iskolákban. Ez sem volt előre eltervezve, de annyira jól jön ki, hogy ez a figura jelenjen meg a történet egy bizonyos pontján, hogy gyakorlatilag nincs választásom. Viszont e novella befejezése után valószínűleg a következő regény befejezéséig nem írok újabb kisprózát.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben