Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

23 éve tocsogunk a véres hóban (Kultfilmradar)

Joel Coen: Fargo

2019.04.05 — Szerző: Várkonyi Zsolt

23 éves a krimiműfaj egyik ikonikus darabja, a Coen fivérek fekete komédiával átitatott remekműve. Kultfilmradar sorozatunkban ezúttal a Fargo világát idézzük fel.

23 éve tocsogunk a véres hóban (Kultfilmradar)

 

Aki látta a filmet, valószínűleg most is ott lebeg a szeme előtt a kép, ahogy a Fargo seriffnője, Marge Gunderson (Frances McDormand) meredten bámul maga elé a rendőrautó volánja mögött. Mi, nézők is ugyanazzal az értetlenséggel kevert beletörődéssel figyeltük az erőszakhullámot, ami átsöpört a hóborította amerikai kisvároson. Jeges melankóliájával és sötét humorával a Fargo kultuszfilmmé vált. De vajon mi lehet a titka?

A Coen fivérek (Joel Coen és Ethan Coen) harmincöt éve ontják magukból az ütősebbnél ütősebb forgatókönyveket, amelyek nagy részét ők maguk is viszik vászonra. Így volt ez a Fargo esetében is, amelyet tizenkét évvel első alkotásuk, a szintén emlékezetes Véresen egyszerű után mutattak be. A film 1987-ben játszódik Minnesota Államban. Jerry Lundegaard, az elkeseredett autókereskedő úgy próbál pénzhez jutni, hogy elraboltatja feleségét két kisstílű bűnözővel, hogy aztán zsebre tehesse a gazdag apósától kapott váltságdíj felét. A két bűnöző, Carl Showalter (Steve Buscemi) és Gaear Grimsrud (Peter Stormare) azonban egyik rossz döntést hozza a másik után, és amerre járnak, jégbe fagyott holttesteket hagynak maguk után. A bűnügyet Fargo seriffjének, Marge Gundersonnak kell megoldania.

Ma már nem esünk hasra tőle, ha egy film elején belengetik, hogy az alkotás megtörtént sztori alapján készült, a Coen testvéreknek mégis bejött ez a húzás. A Fargo indulásakor felugró szöveg, amely szerint a neveket a túlélők kérésére megváltoztatták, rendkívül hatásos, gyakorlatilag aláhúzza a fő téziseket, még akkor is, ha tudjuk, valójában fikcióról van szó. Coenék krimijének minden egyes gesztusa arról árulkodik, hogy a film univerzális történetet mesél el, amely túlmutat önmagán. A sztori szereplői egyszerű kisemberek, akik rossz útra tévedtek, így az egész alkotás olyan érzést kelt, mintha egy példabeszéd lenne kapzsiságról és értelmetlen erőszakról. A film védjegyévé vált rideg, nyomasztó, szomorkás hangulatvilág megteremtésében nagy szerepet kapott a Coen fivérek kedvenc operatőre (filmjeik nagy részét ő fényképezte), Roger Deakins is, akinek szigorú, fakó képein keresztül Fargo úgy elevenedik meg, mint a kietlen város, amiről még Isten is levette a kezét, és ahol a hó mindig véres. Különösen emlékezetes az éjszakai autós üldözéses jelenet – kietlen autópályát ennél nyomasztóbban maximum David Lynch volt képes ábrázolni. A rideg képi világhoz nagyszerűen rímelnek Carter Burwell hol szomorkás, hol vészjósló zenéi. Bár mindössze másfél órás, a film lassú lüktetésének köszönhetően mégis jóval hosszabbnak érezzük a játékidőt.

Coenék sok más darabjához hasonlóan a Fargót is átitatja a fekete humor. A William H. Macy által alakított Jerry Lundegaard az egyszerű, megtévedt ember archetípusa, akinek már nincs mit veszítenie. Esetlen karakterén egyszerre tudunk szánakozni és nevetni, csakúgy, mint a két bűnözőn és ámokfutásaikon. A csendes, hidegvérű láncdohányos Gaear Grimsrud figurája kellően félelmetes és titokzatos, Coenék világában nála már talán csak a Nem vénnek való vidékből ismert gyilkológép, Anton Chigurh (Javier Bardem) volt bizarrabb jelenség. A Steve Buscemi által megformált Carl társához hasonlóan egy gátlástalan ösztönlény. A túlságosan klisésre vett krimikben mindig egy szikár, tettre kész nyomozó göngyölíti fel az ügyet – a Fargóban ezzel szemben a mindenre rácsodálkozó, bamba ábrázatú Marge Gunderson (Frances McDormand) képviseli a törvényt, aki bár teszi a dolgát, de inkább tűnik afféle védelmező anyafigurának vagy épp a dakotai kisváros lelkiismeretének. A szerepválasztás mindenesetre telitalálatnak bizonyult, ezt bizonyítja a legjobb női alakításért járó Oscar-díj is.

Ha a Coen fivérek életművét nézzük, a Fargóhoz talán a Nem vénnek való vidék áll legközelebb: mindkét filmben egy zsák pénz indítja el az erőszakhullámot, és mindkét alkotás a posztmodern kor emberében is ott lapuló kapzsiságra, kegyetlenségre mutat rá, méghozzá sajátos stílusban, közhelyek puffogtatása nélkül. Eszünkbe juthat a már említett Véresen egyszerű is, melynek szintén Frances McDormand a főszereplője. Bár hasonló krimivel a testvérpár nem rukkolt elő az utóbbi tíz évben, az észak-dakotai város nem merült feledésbe – már csak azért sem, mert megihlette a Noah Hawley által készített azonos című, három évados sorozatot, amely hasonlóan nyomasztó, véres-havas környezetben mesél el újabb és újabb bűneseteket. Évtizedek ide vagy oda, ahogy a Twin Peaks, úgy a Fargo nevet hallva sem csak egy átlagos, álmos kis amerikai település sejlik fel előttünk, hanem egyből elkezd borsódzni a hátunk.


További cikkek