Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista

Kortárs magyar szépírók a krimiről

Indul a krimiáprilis!

2019.04.02 — Szerző: Juhász Tibor

Kortárs magyar szépírókat kérdeztünk a krimiről, akik maguk is alkottak már a műfajban. Babiczky Tibor, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter és Vörös István – ahogyan köteteikből, válaszaikból is látszik, hogy milyen sokszínű árnyalatokkal került fel ez a műfaj a magyar irodalom palettájára. Indul a krimiáprilis a KO-n!

Kortárs magyar szépírók a krimiről

Babiczky Tibor költő, író, szerkesztő, a Magas tenger szerzője

A magyar krimi

A magyar krimi – társadalmi sajátosságok következtében – hosszú évtizedeken keresztül olyan kerülőúton járt, amelyről kiderült, hogy zsákutca. Mint minden dolog, ami a folytonosságát (és ezáltal a rétegzettségét) elveszíti, a hazai bűnregénynek is komoly kihívást jelentett megtalálni a saját arcát. Külön nehézség, hogy mivel a modern krimi az egyik legérzékenyebb indikátora a társadalmi jelenségeknek, fejlődésének nem kedvez egy olyan elhallgatásra épülő szociokulturális közeg, mint a magyarországi. Mindemellett – vagy éppen mindez ellenében – úgy vélem, a magyar krimi megtalálta a hangját, és kialakította a sajátosságait, az általános nemzetközi képlettől eltérően azonban nem tudott mainstreammé válni. A sikeres magyar bűnregények nem reprezentálják a magyar krimi lehetőségeit, jobbára közepes vagy egyenesen csapnivalóan megírt tucattermékek. A szépirodalomhoz hasonlóan rétegstátuszban lévő könyvek azonban egyedi világba engednek bepillantást. Ilyen például Hász Róbert csodálatos regénye, a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja vagy Molnár T. Esztertől a Szabadesés.

 

Mészöly Ágnes író, költő, pedagógus, a Rókabérc, haláltúra című regény szerzője

Bűnügyek kezdőknek és középhaladóknak

A nemzetközi trendeknek megfelelően a magyar gyerek- és ifjúsági irodalomban is egyre jelentősebb a krimi szerepe. Az utóbbi évtizedekben a korábban tipikusan felnőtt témák leszivárogtak a fiatalabb olvasóknak szánt művek közé. Természetesen nem előzmények nélküli a helyzet, hiszen akár Csukás István klasszikusa, a Keménykalap és krumpliorr is értelmezhető, ha nem is krimiként, de nyomozós történetként.

A legtöbb gyerekkönyvkiadó kínálatában megtalálhatók a kamaszoknak-kiskamaszoknak szóló „nyomozós regények”. A bűntények kevésbé véresek, de mindig komoly tétekkel játszanak az általában kisiskolás vagy tinidetektívek. Jellemzők az életkor-specifikus ügyek. Kertész Edina kisregényeiben (A rejtélyes kulcs, Dodó tizedes és a szoborrablók) még szó sincs élet elleni cselekedetekről, Berg Judit és Kertész Erzsi közös műveiben, a Négy madár titkában és Az óra rejtélyében azonban komolyabb veszélyekkel néznek szembe a nyomozók. Ezen fölbuzdulva a Hanga és Várkony című sorozatom egyes részeiben egyre veszélyesebb témákat boncolgatok (kábítószer, akaratbefolyásolás, illetve a befejező részben egy tényleges gyilkosság), Mészáros Dorka kamaszoknak szóló könyvében, az Én vagy senkiben pedig már egy sorozatgyilkosság elkövetőjével kell szembenéznie a hősöknek, akik nem számíthatnak sem a felnőttekre, sem az igazságszolgáltatásra.

A „felnőtt krimikhez” képest talán a legnagyobb különbség ezekben a könyvekben, hogy az általában igen gondosan kidolgozott, izgalmas cselekményen felül mindig megjelenik a gyerekhősök magára hagyatottsága. Az pedig, hogy a fiatalok még az ilyen komoly helyzetekben is magukra maradnak, és nem számíthatnak a felnőttekre, az általában pozitív befejezés ellenére talán még a noirnál is noirabb üzenettel bocsátja útjára az olvasót.

 

Molnár T. Eszter költő, író, a Szabadesés szerzője

Gondolatok a krimiről és a krimiírásról

Bár egy jó krimi mindig kellemes olvasmány, én elsősorban azokban az élethelyzetekben veszem elő, amikor valami kiragad a közvetlen környezet történései közül. Klasszikusokon nőttem fel, Christie, Simenon vagy Chandler könyvei örök kedvencek maradnak. A modern krimikben a bűnügy mellett számomra kulcsfontosságú a társadalmi és lélektani folyamatok karcos ábrázolása. Ezt keresem, amikor Håkan Nessert, Oliver Bottinit vagy Wolf Haast olvasok. A magyar krimi éledezése nagyon izgalmas folyamat, örülök, hogy ennek én is a része lehetek.

Szeretem a krimik tudatosságát. Azt, hogy a feszesen koreografált dramaturgia miatt a nyelv alá van vetve a történetmesélésnek, így jó esetben minden leírás cselekményelemeket hordoz. A krimi ergonomikus próza, sallangmentes, pózmentes, őszinte. A sikerületlen mondatokat, elhasznált szókapcsolatokat, lusta jelzőket nem szeretem, pedig előfordulnak, mivel a klasszikus krimiíró időnyomás alatt ír. Szerencsére a külföldi szerzőket általában eredeti nyelven olvasom, és egy német krimi rossz mondatai fölött a nyelvtudásom hiányosságai miatt el tudok siklani.

Ami olvasóként és íróként is leginkább foglalkoztat, az a krimi-thriller zsáner legizgalmasabb vonulata: olyan lélektani krimik, amelyekben a gyilkos személyénél fontosabb a személyisége, a nyomozásnál fontosabbak a nyomozó motivációi, a világrend pedig soha nem zökken vissza a nyugvópontra, mivel nyugvópont ezekben a világokban nem létezik. Ezek közé a könyvek közé sorolom a Mr. Mercedest Stephen Kingtől, a Nyaraló úszómedencévelt Hermann Kochtól, A lány a vonaton t Paula Hawkinstól és az Our Endless Numbered Days című, magyarul nem elérhető csodás könyvet Claire Fullertől.

 

Vörös István költő, író, irodalomtörténész, a Keresztelés özönvízzel. Befejezhetetlen krimi című regény szerzője

Miért szeretem a krimit?

– teszem föl magamnak a kérdést, ami egyben állítás is, hogy igen, szeretem. Azért furcsa: a gyilkosság elborzaszt, de a kinyomozása szórakoztat? Talán mert itt könnyen és őszintén az igazság mellé lehet állni? Talán mert agytorna? De mégsem a legkacifántosabb krimiket szeretem. Nem bánom, ha annak, amit olvasok, van lélektani hitelessége, esetleg társadalmi megalapozottsága is. Egy darabig úgy tűnt, hogy vagy a cselekmény nagyon meglepő (Agatha Christie), vagy ha irodalmilag is értékes az anyag, akkor a krimiszál nem kacskaringózhat túl vad váratlanságokba (Simenon). Bőven beértem annyival, ha Maigret nyomában néhány párizsi kocsmába és lokálba eljutottam. Aztán jött a skandináv krimi, melynek mesterei egyszerre meglepőek, és hitelesek is. Gyakran konfliktuskibeszélő szándékkal is íródtak. A kortárs orosz Borisz Akunyin munkáiról se kéne elfeledkezni, aki zseniális nyomozóját a 19-20. század fordulóján lépteti fel, de nem a történelembe helyezi, hanem a klasszikus orosz irodalom által teremtett térbe és világba.

Leadkép forrása: www.limerickpost.ie


További cikkek