×

Bartók on-rock
Akusztikus koncert a Minivel
Király-Szombathy Zita
2016 // 10. 31

Adott egy hazai, progresszív rockzenét játszó banda, amelyik – nevével ellentétben – óriási legenda: a Mini. Alapító tagját, fő motorját, Török Ádámot mindenki fáradhatatlan újítóként ismeri, aki keresi az izgalmas, kliséktől mentes zenei megoldásokat. A billentyűs Papp Gyulával együtt negyvenöt éve nem hagyja őket békén Bartók Béla zenéje, akit életében hasonló nyughatatlanság űzött az alkotás karjaiba. A Marriott Hotel báltermében egy jó előadás született meg ebből a különös párhuzamból.

 

2016 októberében áll a színpadon két tar és egy ősz hajú muzsikus, egy barátságos arcú, fiatal dobos és egy gyönyörű, fiatal nőkből álló vonósnégyes. A fekete, majdnem komor férfiöltözékek mellett csinos női viseletek lepik el a színpadot, és szebbnél szebb hangszerek. A látványt megkoronázza két hatalmas, kissé spanyolos hangulatú vörös virág a lányok hajában. Már az alaphelyzet is kissé szokatlan, mondhatni, pikáns, de inkább kíváncsivá teszi a publikumot, mint elutasítóvá. Rövid hangolás után Török Ádám egy agyaghangszerrel madárcsicsergést imitál, majd megszólal a szintetizátor, mindehhez fák, hegyek, napsütés képei villódznak a háttérben felállított hatalmas videófalon. Elindul egy dal, és a teremben ülőkön átsuhan a gyors megnyugvás. Egy jól ismert dallam építkezik, igaz, kicsit más hangzásvilággal, mint ahogy emlékeikben él, de hiszen játszanak a vonós hangszerek is, látja, hallja mindenki. Ezek az új hangok nem kiabálnak, hanem inkább megértő cimborasággal, nőies érzékenységgel s talán egy kis kacérsággal simulnak az eredeti képbe. A fűszerezés kellemes, nem csípős, a tálalás pedig mesteri. Hallgatjuk a zenét, és elindulunk egy úton: a felfedezés és a megértés útján. A teremben egy pillanat alatt mindenki pontosan tudja, hogy most néhány olyan ember mesél-zenél nekünk, akiknek elhiszünk, elhihetünk mindent.

„Érzem, én érzem, / Messze visz az út / Érzem, a vérem / nagyon húz, messze húz. / Ember, kérded: / merre, meddig élsz?/ Nem tudom, mondom, / de talán félsz, mondd, miért félsz?”

A hallgatóságot pillanatok alatt megfogja a hangulat, briliáns választás a kezdésre ez a nóta. Önkéntelenül mozdul egy ritmusra több sornyi ember. Rövid, felszabadult taps után már sirályok repkednek, szállnak, vijjognak zenében és képben egyaránt. A fuvola hangja pörög, csattog, érzékletesen kíséri a madarak röptét. A szintetizátoron végigzuhanó futamok úgy csapnak, vágnak bele a zene szövetébe, mint sirályok csőre a levegőbe. Szinte tapintható a varázslat. A taps után Török elmeséli, hogy már negyvenöt éve foglalkoztatja őt és Gyuszkót Bartók Béla zenéje. Először 1971-ben játszották rockosított formában a Bartók Béla gyűjtéséből származó Este a székelyeknél és Román táncok című átiratukat mint a progresszív-etnorock világzenei műfaj egyik első hazai képviselői. Az Este a székelyeknél-feldolgozást az ős Mini -rajongók sok koncerten hallhatták már, most is ennek a darabnak az induló motívumai szólalnak meg először csak fuvolán, majd bekapcsolódik a produkcióba a szintetizátor és az összes többi, színpadon lévő hangszer. Kérlelhetetlen, az Allegro barbarót idéző vad ritmusok kitartó sorozata és tiszta, népi motívumok érzékeny rajzolatai váltják egymást. Annak nagyon örülök, hogy az eddig ismert hangszereléshez most a vonósok is társulnak. Nemcsak azért, mert autentikusabbá teszik a népies dallamokat, plasztikusabbá, tömörebbé a hangzást, hanem azért is, mert valóban értékes, bravúrosan virtuóz részletekkel gazdagítják a lányok a darabot.

(Egy két évvel ezelőtti, vonósok nélküli felvétel, de érdemes belehallgatni, ismerkedni a műfaji kalandozás eredményével.)

A Béla bácsival való találkozás után egy Emlékútra lépünk. A lassú balladafolyó hanghullámain az elmúlt évtizedekben elhunyt zenésztársak haladnak felénk. Radics Bélától, Jakab Lacitól Fülesen és Pleszkán Fricin keresztül Somlóig, Lauxig – hosszú a névsor, hömpölyög kérlelhetetlen sötétséggel telten. De a zene vigasztal, simogat a szomorú gondolatok ellenére is. A gitárként pendülő hegedű Kézdy Luca kezében életre kel, és egy hihetetlen virtuóz szólóba gabalyodik. Jó hallgatni. Mozdul a lélek.

A második Bartók-feldolgozás a kötelező zongoradarabok világát eleveníti fel. A Rondók egy egyszerű karácsonyi dallal kezdődik. Majd jön egy másik, megint csak ismerős dallam, ritmus. Belevágnak egymás szavába, incselkednek, vetélkednek. Majd újra a majdnem bárgyún egyszerű dallam, majd váltás és megint váltás. Néha talán túl hirtelen, de lehet, hogy csak szokatlan módon, viszont hatásosan. Megint egy új, eddig nem volt élmény. Hagyom, hogy magával ragadjon. És még nincs vége, haladunk tovább, előbb halványkék gondolatok között találjuk magunkat, majd Ikarusz sorsára jutva repülünk, és „fenn az égi mámor láza száll ránk”.Amikor Török bácsi a taps után megkérdezi: „játsszunk még?”, egy emberként helyesel mindenki. A ráadás újra a Vissza a városba, kicsit keményebben, férfiasabban, mint az elején. S ami egy szép ajándék a színpadon lévőknek és a hallgatóságnak is egyaránt: a hegedűs lány, Kézdy Luca újra szólózni kezd. Először csak ülve, finoman bemelegedően, majd a játék heve miatt állva, végül mindenkinél magasabbra ágaskodva, a lehetetlent is kicsikarva a karcsú testekből – a sajátjából és a hangszeréből is. Megérdemelt nagy taps volt a csillogó szemű, szőke lány jutalma. Jó választás volt. Megint Török bácsinak lett igaza.

 

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben