×

Rögös az út a csillagokig
Interjú Baráth Bálint zongoraművész-zeneszerzővel
Sós Dóra
2016 // 09. 19

Alkotóművészeink a kreativitás absztrakt nyelvén keresztül látnak el bennünket esztétikai élményekkel, gondolati anyaggal. Mégis ritkán gondolunk bele, vajon milyen életfilozófia áll művészetük mögött, és mi a hozzáállásuk az élet morális vetületeihez civilként. Pedig a művész személyisége is az esztétikai üzenet része. Baráth Bálint a győri SZE Varga Tibor Zeneművészeti Intézet zongoraművész szakán végzett. Ezután két évet töltött ösztöndíjasként a francia École Normale du musique de Paris-n. Bálinttal elektronikus zeneszerzésről, alkotásról és zeneélvezetről beszélgettünk.

 

Zenészként milyen benyomások értek téged a Louvre képei és szobrai között?

Kiváltottam az egyéves bérletet (máig meg is van valahol a fényképes igazolványom), és elkezdtem felfedezni. Csak az egyiptomi részen körülbelül négy hónapot töltöttem. Leültem például egy szarkofág mellé, és ott vizsgálódtam egy órát. Közelről megnéztem az apró részleteit, értelmeztem a leírásokat, az óegyiptomi hieroglifák nyelvtanát. Egy idő után elkezdett érdekelni, hogyan indul neki egy szobrász, egy festő az alkotásnak. Mi választja el a zenészt és a képzőművészt? Rájöttem, hogy két dolog. Elméleti oldalról ott van az idő, pontosabban annak kezelése. A zene elválaszthatatlan az időtől. A másik ok gyakorlati lehet: míg egy képzőművészeti egyetemen mindenkitől megkövetelik az önálló alkotást, egy zenei előadótól nem várnak el alkotói tevékenységet.

A párizsi ösztöndíj után hogyan váltál professzionális zenésszé?

Akusztikus zenét akkoriban jobbára a fióknak írtam, és először zeneiskolában kezdtem el tanítani. Az évek során a tanítás mellett egyre több koncertem volt, sorban érkeztek a zenei felkérések. Aztán idővel feltámadt bennem az igény, hogy zeneszerzőként is ugyanúgy keressem a kapcsolatot a közönséggel, ahogy előadóként is teszem.

Milyen hatást szeretnél leginkább kiváltani az emberekből?

Inspirációt, választ, akciót. Sok ember az energiaelmaradás törvényének engedelmeskedik. Úgy érzem, mintha megszűnne bennük az energia. A modern ember sokszor úgy viselkedik, mint egy különleges fizikai entitás, amely egyszerűen elnyeli az energiát. Ebből a mentális fekete lyukból aztán nehéz kimozdítani.

Mi az a mondat, amit egyáltalán nem szeretsz hallani?

Azt hogy „annyira jól kikapcsolódtam”. Az nem jó. Itt bekapcsolni kell, nem kikapcsolni. Ha képesek lennénk többször bekapcsolódni, megszűnne az az óriási sötétség, ami néha az emberekben lappang.

Inkább interaktív művészetnél szokott felmerülni az aktív figyelem kérdése, nem?

Igen, talán ezért is fordulok olyan szívesen az interakció felé. Ilyen volt a közös munka Móder Rezső dunaújvárosi szobrász- és performanszművésszel, akinek egy verséből kórusművet is írtam Epitaph – Sírvers címmel.

Volt más együttműködésetek is?

Igen, 2015-ben, akkor Várai Péter is csatlakozott. Bemikrofonoztuk néhány kisebb hangszobrát (két-három métereseket), és felvettem őt, amint zenélt ezeken a vas szimbólumokon. A szobraiból érkező audiójeleket élőben átalakítottam midi-jellé, és ezeket felhasználva a moduláris szintetizátoron elindítottam különböző akciókat. Eközben átalakítottam a hangzást magát is, tehát két paralel elektronikus hangesemény kísérte az akusztikus zörejeket.

Tehát ő megütötte a hangszert, és ez elindította a szintit.

Pontosan. Egy nagyon jó, másfél órás koncert lett belőle Szoborrezonancia és hangszínfestés címmel. És ami a legjobb, hogy a végén az emberek is odajöttek, kipróbálták a szobrokat.
Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni az elektronikus zenével?

Már Párizsban felötlött bennem, hogy bizonyos dolgokat elektronikus zenével könnyebb volna létrehozni, és némely installációhoz, kinetikus szoborhoz kifejezetten ez illene. De ahhoz, hogy ezzel komolyan tudjak foglalkozni, vissza kellett térnem a matematikához és a fizikához. Az akusztikus hangszerekkel létrehozható hangok helyett olyan hangok-hangzások merültek fel bennem, amelyeket elektronikus úton lehetett szintetizálni és ezáltal irányítottabban használni. De ahogy a latin közmondás szól: „rögös az út a csillagokig”. Azt gondolom, hogy aki keményen dolgozik, következetes, és nem enged az álmaiból, az biztosan messzire jut.

Van az alkotási folyamatnak origója?

Számomra a zenében a legfontosabb két fő paraméter a forma és a karakter.Ezek interakciója határozza meg az adott időbeli folyamatot. Mindkét halmaznak rengeteg komponense van, ezeknek van metszetük is, tehát egymásra is hatnak. Nálam ez úgy működik, hogy van egy gondolat, egy elképzelés, és ahhoz meg kell teremteni a formai környezet: mi a formája, mik a részei, és ezeknek hol vannak a határai. Azt vallom, hogy az egyéni szabadság az, ha tudjuk, meddig mehetünk el. Ehhez persze a határokat feszegetni kell. Viszont a korlátlanság nem szabadság, csak egy kényszerű döntési szituáció.

Alexander Skrjabin Etude op. 42 no. 4. c. darabja. Zongorán előadja: Baráth Bálint

Miben tér el az elektronikus és az akusztikus zeneszerzés?

Mi az időt úgy érzékeljük, hogy megállás nélkül folyik. Ahhoz, hogy kifejezhessünk valamit, muszáj kivenni belőle egy szeletet. Ahhoz, hogy a zene erős absztraháló természetét be tudjuk fogni a céljainkhoz, meg kell határozni a formáját. Ha akusztikusokra ír az ember, akkor először is meg kell válogatni a hangszereket. Ezeknek megvannak a maguk attribútumaik. A ritmusképletek kombinációival és a hangok vertikális-horizontális szerkesztésével, a zeneszerzési eszközök felhasználásával lehet létrehozni a darabot – ami kőkemény meló. Nem úgy van, ahogy sokan gondolják, hogy csak úgy „kiszáll az ember fejéből”.

Az elektronikus zenénél a forma az árnyaltabb ügy, többek között azért, mert a hangszín-előállítási skála irányíthatóbb és bizonyos értelemben szélesebb, valamint a forma kialakításában a hangszínnek sokkal nagyobb szerep jut. Szigetvári Andrea, aki a hazai kortárs zenei életnek egy meghatározó alakja, írt egy doktori disszertációt erről a „multidimenzionális hangszíntérről”. Ebben az elképzelhetetlenül nagy térben annyi lehetőség rejlik, hogy szerintem egyedül a koncepció terelhet minket határozott irányba. Ez egy határozottabb elképzelés, mint a forma. Ha az ember következetesen tartja magát a koncepcióhoz, akkor a zenei folyamatot biztosabban tudja szőni. Viszont ha eltér tőle, akkor ugyan a végeredmény még lehet jó, viszont lehetetlen lezárni a szerkesztést, mert úgy érezzük, még mindig lehetne másabb, jobb. De egy ponton kell a lezárás, el kell engedni a darabot.

De mennyire kell a koncepciónak az alapokig lemennie? Vannak előgyártott hangminták is.

Az elektronikus zeneszerző valóban felhasználhat már létező szintézist, vagy kitalálhat egy újat, de válogathat a hangmintákból is. Ha a nulláról kezd, akkor a koncepciót rávetíti a hang keletkezési paramétereire is. Hanggenerátorokat alkalmaz már felvett anyagok helyett. Rengeteg szintézisre van lehetőség: additív, szubtraktív, granuláris… A fizikai modellezés esetében például a hanggenerátor egy adott test fizikai tulajdonságait modellezi. Attól függően, hogy elméletben hol, mivel és hogyan ütik meg ezt a testet, a számítógép az így létrejött fizikai folyamatokat utánozza le, tehát nem a hangot magát, hanem a hang létrejöttének módját modellezi. Én kitaláltam két új szintézist, és ezeket használom mostanában. De a hangmintáknak is megvannak a maga előnyei, könnyebb az ismétlés csapdájába esni.

Követed az open source ideológiát?

Igen, hiszek benne. Lenyűgöző érzés, ha valami újra lelsz, és ehhez idővel mások is hozzáadhatnak. De nagy szükség lenne közös nyelvre is, közös eljárástechnikára, ahol mindenki egyenlően kifejezheti magát. Mint a bécsi klasszikusok idejében a szonátaforma és maga a klasszikus stílus.

Ezt hogy képzeljük el? Az hittem, hogy az elektronikus zene többsége háttérzene vagy tánczene.

Tisztázzuk: az elektronikus hangszer is hangszer, és az experimentális zenét is lehet koncertkörülmények között élvezni ugyanúgy, mintha egy akusztikus darab lenne. Az más kérdés, hogy az elektronikus zenének van olyan vetülete is, hogy szórakozásra, kikapcsolódásra alkalmas. De ez nem jelenti azt, hogy ez a kizárólagos célja és funkciója.

Ezek szerint te azt a zenei élvezetet részesíted előnyben, ami a klasszikus koncertformában valósul meg.

Inkább úgy mondanám, hogy úgy is megvalósulhat. Csak nem azokban a terekben, ahol a klasszikus koncertek vannak, mert túl „akadémikus” hozzá a környezet. És általában vizuálisan sem jó, ha szemben ülök a közönséggel, mert így az eszközök, amiket használok, nem jól láthatóak. Ha például a moduláris szintetizátorom is használom, igyekszem úgy kialakítani a színpadot, hogy a közönség körülöttem üljön – ezzel nemcsak mozgóképet kapnak arról, hogy mi történik, hanem bevonom őket az élőben megszülető zenei folyamatba.

Ezek szerint az elektronikus, experimentális zenei darabjaid nem akadémikusoknak vagy zenetudoroknak szólnak?

Nézd, az nem tekinthető előfeltételnek mindenkinél, hogy zeneileg művelt legyen. Elsősorban olyanoknak szól a zeném, akiknek ilyen az érdeklődése, akik nyitottak erre. Jó az, ha az embernek „finom a füle”, de egy zenének akkor is kell hatnia, ha a hallgató nem végzett zenei tanulmányokat.

Tehát sem a populáris szórakoztatás, sem az akadémiai ízlés kiszolgálása nem célod. Akkor mégis milyen esztétikai elvek mentén gondolkodsz? Milyen áramlatok hatnak rád?

Ha az elektronikus zenei szcéna irányzataival próbálnám körülírni a stílusom összetételét, akkor talán az ágas-bogas ambient, az indusztriális makacsság és a poliritmikus hangszín-minimál művenként változó kombinációi adják a hangzó végeredményt. A különböző összekapcsolásoknak az a célja, hogy kialakítsak egy sajátos és egyedi zenei nyelvet, amit lehet ugyan hasonlítani más műfajokhoz, de vannak olyan komponensei is, amelyek determikusan meghatározzák a hangzásvilágot. A művészeti folyamatom eredményeire darabokként tekintek, nem számokként. Lehet experimentálisnak hívni, amit csinálok, de a zeném főleg olyanoknak szól, akik nyitottak az elvonatkoztatásra, a reagálásra.

Az experimentális, avagy kísérleti művészet definitíve kilép az aktuális esztétikai közmegegyezésből – sokan ezt tartják avantgárd attitűdnek. Te is ilyesmi státuszban vagy?

Ha a diszkózenét vesszük a populáris mainstreamnek, akkor ott nekem semmi keresnivalóm nincs. Az elektronikus zenei hangképzést fel kell szabadítani. Meg kell mutatni az embereknek, mennyi mindent lehet csinálni az elektronikus hanggal.

Ki kell lépni a zsánergettóból!

Muszáj. Az akadémikusságtól is azért tartom távol magam, mert ott megmerevednek a dolgok, a zenének pedig a legnagyobb ellensége a rutin. Nem hiszem, hogy jó művészet származhat kényelmi pozícióból. Mondtam is a feleségemnek, hogy ha valaha elkezdem ismételni magamat, azonnal vágjon fejbe. Lehetetlen szalagon termelni, ezért is vállalok viszonylag kevés akusztikus koncertet, hogy jusson elég idő a darabjaim megfelelő kigondolására és realizálására. Kiégés mellett nincs fejlődés, márpedig számomra az egyik legfontosabb dolog a zenében a változékonyság, a variáció.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben