• Idő, mérték

    In progress // Folyamatban – Pólya Zsombor a Platán Galériában

    2016.09.07 — Szerző: Fazekas Ildikó

    Folyamatok portréja – így foglalta össze a megnyitószövegében Sugár János aPlatán Galéria évadnyitó kiállítását, ahol Pólya Zsombor Roman Opałkának ajánlott munkái éppúgy az idő megfoghatatlanságával, leleplezésével, tettenérésével, értelmezhetővé darabolásával foglalkoznak, mint a lengyel művész egytől a végtelen felé növekvő és közben kifakuló számsorai.

  • Idő, mérték

    Egy fiatalkori szerelmi bánatom után heteken keresztül gyűlölködve számolgattam jártamban-keltem, hogy hány olyan emberrel találkozom, akinek jegygyűrű van az ujján. A számolgatás célja legalább annyira volt az, hogy bebizonyítsam, én vagyok a legszerencsétlenebb szerelemes az univerzumban, mint amennyire a saját figyelmem lekötése. Pólya Zsombor is az elemi matematikát, a megszámlálást, az összegzést használja alkotásaiban – de szó sincs figyelemelterelésről vagy érzelmi labilitásról: az eszközök éppen hogy egy sajátos szemszög fókuszát szolgálják.

    A kiállításon szereplő munkák alapvetően nem túl bonyolultak – már csak azért sem, mert a művész mellékeli hozzájuk az értelmezést is: pontosan dokumentálja, hogy mi miért történt az alkotás folyamán, és mikor honnan indul, hová tart. Kicsit napló, kicsit folyamatábra vagy talán inkább folyamatillusztráció. Míg a hagyományos képzőművészet kapcsán leginkább a végeredménnyel találkozhat a nagyközönség, addig Pólya Zsombor esetében tulajdonképpen a teljes processzus a műalkotás. Ahogyan a kiállítás felvezetőjében megfogalmazza: „nem a cél, hanem az út a fontos”.

    Idő, mérték

    Tehát a kiállítás alkotóelemei egyszerű, majdhogynem együgyű dolgok, vonalkák például: egy naponta ismételt rituálé, aminek célja a rajzkészség javítása, és amit közel hét éve minden nap elvégez a művész. Egyes állítások szerint hét év alatt az emberi szervezet minden sejtje lecserélődik, tehát hamarosan egy teljesen új ember húzza majd a vonalkákat. A folyamat egészen a tökéletesen homogén felülettel kitöltött négyzetig tart majd. De a sok bevonalkázott négyzet közel sem egyforma. Ha mellé lehetne rendelni egy személyes naplót, megmutathatná, hogy azért sötétebbek a vonalkák egy-egy napon, mert ott dühösebb volt a vonalkázó, vagy mert másnapos volt, vagy mert csak lefekvés előtt pár perccel jutott eszébe, hogy ma még nem vonalkázott. Ez a fajta személyeskedés azonban a legkevésbé sem adna hozzá semmit a műhöz, talán inkább csak megcsonkítaná az univerzalitását. Az alkotás napi mantraszerűsége Benczúr Emese Ha száz évig élek is című, szintén egészen hosszútávra szóló munkáját juttatja eszembe, és sokkal szívesebben töprengek pár percet a két munka hasonlóságán és különbözőségén, mint a saját kitartásomat illetően:, azaz hogy mit és hányszor kezdtem el, és hogyan is hagytam fel velük.

    Másféle vonal szerepel a Ceruza-méter statisztika munka lapjain, ahol az az alapkérdés, hogy egyetlen ceruzányi grafit milyen hosszúságú vonal létrehozásához elegendő, és ezt meg is kapjuk egészen pontosan, miközben mágikus-delejes szépségű felület keletkezett. Ezek az intenzitásukban egymástól jól elkülöníthető vonalak egyrészt a kézi rajz varázsát idézik elénk, másrészt bizonyságot adnak arról, hogy a művész tényleg alkotott, és nem egy robotkar huzigálta a vonalakat helyette (akkor vélhetőleg szabályosan tökéletes felület jöhetett volna létre).

    Idő, mérték

    Mindennapi gyarlóságaink szolid gyűjteményébe sorolható a Kilóim hazugsága című munka, amely egy fogyókúra menetét dokumentálja. A fogyási eredményt fakuló, a szaporodó kilók számát sötétülő festék jeleníti meg. A számlálókkal való szembesülést én speciel sosem bírtam – ha aktuálisan fogyókúráztam, sosem egy vágyott testsúlyt tűztem ki magam elé, hanem azt, hogy egy kiválasztott ruhadarabot fel tudjak venni. A művész módszere könnyebben ad lehetőséget a csalásra, amint azt a dokumentációban meg is vallotta. A projekt azért maradt végül abba, mert a valóságtól eltérő adatok megfestése feleslegesnek tűnt a továbbiakban.

    A kiállítás legfilozofikusabb darabja a Cigarettacsikk gyűjtés , amely egy szenvedély, egy függőség által elrabolt időt értelmez újra. Tárgyiasult formája egy év ötvenkét hetében elszívott cigaretták csikkjeinek befőttesüvegbe foglalt gyűjteménye, habár ezt jelen kiállításon csak fotódokumentáció formában láthatjuk. Ám ezek a hamuvá lett percek áttranszformálódnak megannyi átlagok által kiszámított tevékenységgé: könyvolvasássá, kiállításnézéssé, ablakpucolássá, ágyneműcserévé, panírozássá, porszívózássá, sörbontássá, falfestéssé. Eltékozoltnak tetsző idő, ami egybefüggővé összeadva legalább ötven halálos adag nikotint jelent, és egy kisvárosnyi ember kellene ahhoz, hogy a megadott átlag hat perc alatt letudjuk a teljes mennyiséget. Kicsit önostorozás, közben kicsit példabeszéd is.

    Idő, mérték

    A kifejezetten erre a helyszínre készült munka a legközvetlenebb tisztelgés Roman Opałka előtt: az épület homlokzatára speciális eljárással került az 1-∞, amely először láthatatlan, és csak az UV hatására fedi fel magát. A megjelenő feliratról készült videót a kiállításon viszont fordítva vetítik, vagyis éppúgy eltűnik a számhalmaz, mint ahogyan azt a lengyel művészt kigondolta.

    Pólya Zsombor állandóan friss kérdésfeltevései egy megszállott tudós vizsgálódásaival kombinálva olyan lefegyverzően őszinte önleleplező munkákat eredményeznek, amelyek rólunk is lerántják a leplet.

    Pólya Zsombor: In progress // Folyamatban
    Platán Galéria, 2016. augusztus 24. – szeptember 22.


  • További cikkek