• Az életválság manőverei – Beszélgetés a KO Kultúradóban Térey János Protokolljáról

    2021.05.24 — Szerző: KO

    A KO Kultúradó (Újra)olvasó Klubjában olyan könyvek kerülnek fókuszba, amelyek kitüntetett szereppel bírnak a kortárs magyar és nemzetközi irodalom alakulásában. Ezúttal Térey János Protokoll című művéről beszélgetett Szalai Zsolt költő és a podcast két szerkesztője, Falvai Mátyás és Zsolnai György.

  • Térey János. Fotó: Horváth Péter Gyula  Kép forrása
    Térey János. Fotó: Horváth Péter Gyula
    Kép forrása

    A 2010-ben megjelent Protokoll a 2019-ben elhunyt Térey János életművének egyik legfontosabb darabja, amely úgy beszél közéletről és közérzetről, hogy közben nem süpped bele a napi politika közhelyeibe. Falvai Mátyás szerint ráadásul a felső középosztály és a hivatalnokréteg számára is tükröt tart, mint ahogyan az Asztalizenében is tette korábban az újgazdagokkal. Zsolnai György szerint a recepció egyfajta apolitikussággal vádolta a kötetet, pedig éppen a bemutatott szereplők viselkedésében és közélet iránti érdektelenségében, illetve a hatalomhoz való viszonyukban nyilvánul meg a leginkább a politikum.

    Szalai Zsolt úgy látja: az, hogy éppen protokollfőnökként dolgozik Mátrai Ágoston, lehetőséget ad neki arra, hogy távolságot vegyen fel nemcsak a karrierje, hanem majdnem minden, az életébe belépő emberrel szemben. Zsolnai György szerint a főszereplő lelki alkatáról sokat elmond, amit éppen unokatestvére, Blanka vág a fejéhez, amikor a mű elején kaktuszembernek nevezi. Mátrai valóban keveseket enged maga közelébe.

    Térey János: Protokoll
    Térey János: Protokoll

    A verses regényként működő Protokoll formai oldalról is támogatja a távolságtartás igényét Szalai Zsolt szerint. A költő úgy vélekedik, hogy a mű bizonyos részei önálló versekként is kiválóak és a kontextus ismerete nélkül is befogadhatók, mint például a plasztikus város- és tájleírások.

    Falvai Mátyás arról beszélt: Térey tulajdonképpen egy életközepi válságot mutat be Mátrain keresztül, ami révén szembesülhetünk azokkal a tipikus problémákkal, amelyek egy negyvenes éveibe lépő férfit foglalkoztatnak. Ugyanakkor az életközepi válság elhúzódó életkezdési krízisként is értelmezhető, hiszen Mátrai nem tud megállapodni, nem alkalmas arra, hogy megszilárdult, autentikus életet éljen.

    A beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a KO Kultúradó csatornáján az iTuneson, a Spotifyon és a SoundCloudon! A KO Kultúradó szerkesztői elérhetők e-mailen a ko.kulturado@gmail.com címen.

    bb


  • További cikkek