×

Egy könnyeden komoly régi-új tánc
Abszurd Tangó az Örkényben
Rédai Gergely
2013 // 01. 14

Az Örkény Színház Bagossy László rende­zésé­ben mutatta be Mrożek minden­kor aktuális Tangóját, mely, akárcsak a leg­több Mrożek-darab, egy kifor­dított világot jelenít meg gro­teszk ecset­voná­sokkal. Most Rédai Gergely kriti­kája hív táncba…
Artúr, a fiatal egyetemista olyan családban nő fel, ahol minden lehetséges korlát és rendszerező forma eltűnt, ahol a szülők lázadása már minden szabályt eltörölt. Sztomil, az apa egyfajta avantgárd kísérletező művész, roppant büszke az általa képviselt modern szellemre és korlátlan szabadságra, amit kivívott, fia azonban élhetetlennek tartja ezt a káoszt. A fiatal Artúr lázadása tehát abszurd módon a hagyományok visszaszerzésért folyik, környezetének szabados szexualitása, életük szabály- és formanélkülisége ellen. Hogy formát teremtsen, megkéri unokahúga, Ala kezét, és hagyományos, díszes esküvői ceremónia rendezésébe kezd. Az átmulatott legénybúcsú után azonban főhősünk rájön, hogy a forma önmagában nem váltja meg a világot, csak az eszme, ami formát teremt. Eszmét azonban nem igazán talál, és szenvedélyes igazságkeresése végül tragikomédiába fullad.

De ne gondoljuk, hogy pusztán két pólus (konzervatív hagyománykövetés és radikális liberalizmus) alapvetései szócsatáznak egy szarkasztikus karikatúrában. A szűk látókörű és szélsőséges nézőpontok ütközőzónáiban lényeglátó megfigyelések és kidolgozott féligazságok hangzanak fel, melyek rendre felszakítják a groteszk alaphelyzet színpadias szövetét. Talán éppen abban rejlik a darab zsenialitása, hogy túlzásai ellenére átélhető, valódi feszültségekkel, társadalom- és kultúrakritikával telített.

Mrożek a darabjaiban nem sokat bíz a rendezőre. Az egyes felvonások előtt például néhol másfél-két oldalas leírást közöl a díszletről és a jelmezekről. Jól szemlélteti a szerző szigorúságát Ala, a fiatal unokahúg ruházatának leírása: „Ala leugrik a kerevetről, földig érő, nem átlátszó – figyelem, túl könnyű asszociációkra hajlamos rendezők! – hálóingben, mely csupa fodor és redő…”

Az Örkény Alája (Szandtner Anna) ehelyett csupán egy kék férfiinget visel, mely épphogy csak rálóg felső combjára.  Sztomil, az apa (Mácsai Pál) hanyagságát nemcsak a leszakadt inggombok, de a nyitva felejtett slicc is jelzi, és Gáspár Ildikó dramaturg átdolgozásában néhol a szövegek is szókimondóbbak lettek az eredetihez képest (Kerényi Grácia fordítása). Ez a fajta provokatívabb megjelenítés nem egyszerűen csak leporolja a mű kevésbé frissnek ható részeit, de a legtöbb esetben kifejezetten jót tesz az összképnek, ahogy ezt a díszlet esetében is elmondhatjuk.

Az első és második felvonásban Khell Zsolt a lineáris cselekményvezetés ellenére egészen eltérő víziókkal operál: a két színpadképben a családi „fészek” két, egymástól szinte teljesen különböző megjelenítését kapjuk, mintha már egy új házban folytatódna tovább a dráma. Az első helyszín egy kaotikus festőműhely, egy kollégiumi szoba és romkocsma keverékének tűnik, míg a második egy letisztult, rendezett, nagypolgári szobabelsőt idéz. Nem egyszerűen könnyen felfejthető értelmezési lehetőséget kapunk ezzel, miszerint egyfajta rendetlen állapotból tartunk egy rendezettebb felé.

A változás valószínűtlen túlhangsúlyozása némileg el is oldja a darabot a konkrétumoktól, nem csak helyszíneket, mint inkább állapotokat szemlélhetünk. A külsőségek és a cselekmény tükrében is kissé elidegenítő hatású lehet ez az erős váltás, de nemcsak kifejező és ötletes, hanem egészében is jól illeszkedik a darabba. Hiszen míg egy átlagos család nagyon is felismerhető, átélhető típusfigurái elevenednek meg a nézők előtt, valójában a hagyomány és modernitás társadalmi pólusai csapnak össze a Tangóban egy mikroközösség életterébe sűrítve.

A színészek is kifogástalanul „működnek” az említett terekben, az ironikus távolságtartás és szenvedélyes átélés egyszerre itatja át a játékukat. Ebből a szempontból Mácsai Pál jutalomjáték-alakítása volt a leginkább magával ragadó, tökéletesen el tudta hitetni velünk a szélsőségesen megrajzolt művészkaraktert, azzal együtt, hogy bátran és kellő humorral játszotta ki a groteszkbe hajló mozzanatokat. Artúr szerepe talán kevésbé hálás ebből a szempontból, hiszen a konfliktusok katalizátora, célratörő és rugalmatlan figura, Máthé Zsolt mégis szórakoztatóvá, de nagyon is komolyan vehetővé tette lázongó főhőst, miközben lényegében az összes alakításról csak dicsérően lehetne szólni.

Bagossy összességében nem forgatja ki sarkaiból a darabot, hanem ötletes és egyben ízléses továbbgondolását adja. Néhány nem túl szerencsés megoldás a jó arányérzékkel végrehajtott frissítés ellenére azonban olykor halvány foltot ejt a tetszetős összképen, mely vagy kikopik emlékezetünkből az egész élményt tekintve, vagy nem.

A darab zárójelenetében például nem sokkal Artúr meggyilkolása után Edek (Debreczeni Csaba) és Eugéniusz (Csuja Imre) tangózni kezdenek. A mű minden szellemessége és iróniája ellenére ekkora már a nézőre is ránehézkedik az eddig felgyülemlett szenvedélyek és kérdések súlya. A két férfi végső tánca önmagában éppen elég abszurd ahhoz, hogy betetőzze a darab groteszk hangulatát, de mégse hígítsa könnyű nevetéssé a katarzist. Mrożek itt klasszikus és méltóságteljes tangót kér a két férfitól, az összes figurával és átmenettel. Bagossy rendezésében azonban Csuja Imre mulatságos öltánc mozdulatai és modoros lábkulcsolásai szakítják meg a katartikus tangót, mellyel a jelenet elveszti groteszk, ámde elgondolkodtató voltát és a hahotázós, gondtalan komédiázás felé mozdul el.

Mindent egybevetve az juthat eszünkbe, hogy a tangó maga is olyan tánc, ahol a táncosoknak nagy szabadságuk van a kötött formák mellett, hiszen koreográfiája egyszerre komplex és improvizatív. Így a mára klasszikussá vált, de egykor tiltott tánc nemcsak konvenciókat megtörő jellegével kapcsolódik a mű szimbolikájába, de azt a középutat is sugallja, amit Artúrnak és családjának nem sikerült megtalálnia. És tegyük hozzá, bár talán Mrożek több megkötést és kevesebb szabadságot kívánt biztosítani a rendezőnek, az Örkényben sikerült olyan lépésekben gondolkodniuk az alkotóknak, amivel megelevenítik a szerzőzseni koreográfiáját anélkül, hogy mereven vagy bátortalanul követnék azt: pont, ahogy egy jó tangóban.

Sławomir Mrożek: Tangó (ford. Kerényi Grácia)
Rendezte: Bagossy László
Örkény Színház, 2012. december 21.
Következő előadások: 2013. január 16., 26., február 2., 6., 13.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben