×

Álmokba csomagolt tragédiák
Madách Imre: Az ember tragédiája
Jónás Ágnes
2018 // 11. 14

A Vidnyánszky rendezte Az ember tragédiája intellektuálisan gazdag előadás, amely mind látványában, mind mondanivalójában hű maradt Madách Imre nagyszabású emberiségkölteményéhez. A mai aktuális feszült világot rajzolja meg, gondolkodásra serkentő univerzumot tár a nézők elé.

Sokan sok helyütt színre vitték már Az ember tragédiáját, mert egyrészt kimeríthetetlen ihletforrás, számos réteget rejt, és szellemi kalandra invitál, másrészt azért, mert minden korban képes aktuálisat mondani: az egyes színek olyan különböző problémaköröket vetnek fel, amelyek ma is léteznek. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal a modern kor emberének mutat – nem didaktikus – tükröt, egy olyan világra kérdez rá, amelyben minden eladó és megvehető, mindenki manipulálható. Ma is közel vagyunk ahhoz, hogy újra kiűzessünk a Paradicsomból – ezúttal a földiből –, de ahelyett, hogy a fenyegetettséget komolyan vennénk, s tennénk a természet és az értékek pusztulása ellen, tovább folytatjuk a rombolást. Az előadás az élet és halál kérdéseit járja körbe: megpróbál választ találni arra, hogy – madáchi mondattal élve – „hová lesz énünk zárt egyénisége”. Egyik központi gondolata a választás lehetősége: a luciferi gondolatok mentén létezzen-e az ember, vagy inkább az isteni úton járjon.

A Nemzeti Színházban műsoron tartott Csongor és Tünde és a Bánk bán mellé nagyon szépen simul Madách drámai költeménye – így lesz teljes drámairodalmunk klasszikusainak sora Vidnyánszky új színházi nyelvet megvalósító, magyar gyökereket szüntelenül kereső, azt a játékmódba és stílusba beépítő költői színházában. A produkció előéletéhez hozzátartozik, hogy Vidnyánszky nem először nyúl a műhöz – több mint húsz éve szinte folyamatosan rendezi, s úgy tűnik, még mindig talál fogást rajta. 1997 óta szobaszínházi produkcióként volt látható, bemutatták Zsámbékon, majd a Gyulai Várszínházban, a Szegedi Szabadtéri hetvenméteres színpadán, valamint Kisvárdán. Az előadás látványvilágát Olekszandr Bilozub díszlettervezővel karöltve most úgy alkotta meg, hogy ha a néző – érkezzen bármilyen kultúrából – leül, és megnézi az előadást, asszociálhasson a látottakra.

A színpadon elhelyezett világot szimbolizáló szőnyegen bibliai motívumok láthatók koncentrikus körökbe rendeződve, a darabot szépen átszövik az ellentétpárok (tűz és sötétség, fény és árnyék, fent és lent – emelvény és nézőtér), amelyek a menny és pokol, a Jó és a Rossz harcát, Ádám és Éva vívódásait hivatottak erősíteni. Alapvetően a fekete és világos ruhák, a föld színűek és a bujaságot, a bűnt, a halált szimbolizáló piros színek dominálnak. Álomszerű, sodró lendületű előadás ez, amelyben a szereplők (mind a negyvenen) végig fenntartják az érdeklődést, s annak ellenére, hogy a két részre osztott mű felvonásonként két óra, egy percre sem lehet unatkozni abban az intenzív, színtől színig tartó menetelésben, amelynek során az emberiség történetét követjük végig. Vidnyánszky – akárcsak a Csongor és Tündében vagy a Csíksomlyói passióban – meghagyja az archaikus szóhasználatot, a verses, drámai szövegeket, de az egyes színek szövegét egymásba vegyíteti.

A rendezés kuriózuma, hogy a játéktér arénaszerű, a színészek négy oldalról tudják megközelíteni, a nézők pedig körbeülik. Különleges élményt nyújt, hogy egy ilyen monumentális kőszínházban a színészek karnyújtásnyira helyezkednek el a nézőtől, ettől az az ember érzése, hogy maga is részese a forgatagnak, hogy a történet róla is szól, s figyelmeztetve van arra, hogy nem mutogathatunk ujjal egymásra vagy a politikusokra, mert kollektív felelősségünk van abban, hogy ez a világ a vesztébe rohan. A térbeli elrendezés ugyanakkor nagy kihívás elé állítja mind a rendezőt, mind pedig a színészeket, hiszen így minden látszik, aligha lehet sumákolni.

Az egyik, rendezői koncepcióval kapcsolatos kérdés az lehet, hogy van-e szükség öt Luciferre. Tulajdonképpen bőven belefér több Lucifer (mint ahogy többen képviselik a transzcendens dimenziót is az előadásban), hiszen ahány ember él a Földön, annyiféle ördög lakozik benne, a Gonosz a hétköznapokban is más-más formában kísért. A Lucifer-kvintett ráerősít arra, miszerint mindannyian kísértésben élünk, és szerintem az, hogy több színész játssza a „fényhozót”, színessé és izgalmasabbá teszi az előadást, ráadásul nagy színészi kihívás az is, hogy az öt színésznek (Berettyán Nándor, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Szabó Sebestyén László és Nagy Márk) egységet kell alkotnia, egynek kell lennie. Mind az öt színész megbirkózik a világirodalom eme legnagyobb szerepével: Fehér Tibor élvezettel játssza a gonoszt, kellően manipulatív, Farkas Dénes pedig már gyakorlott Lucifer a Csíksomlyói passió óta – néhány elemet át is emel abból az előadásból.

Éva szerepében Ács Esztert, Ádámként pedig Berettyán Sándort láthatjuk. Ők hol alakítói a történelmi színek eseményeinek, hol pedig csak kívülről szemlélik a történéseket és önmagukat. A pályája elején álló két tehetséges fiatal óriási terhet kapott a vállára, de pazar színészi eszköztárukat látva megnyugodhat a néző. Egyébként a Nemzeti Színház társulata és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának II. éves színészhallgatói példás csapatmunkáról tesznek tanúbizonyságot: itt mindenki abszolút főszereplő, mind a negyvenen egységet alkotnak az emberpár indukálta káoszban.

Ezt a falatot bizony napokig szükséges emészteni, mert a tünékeny álmok sorozata próbára teszi a befogadót – idő kell, amíg megtalálja és kibogozza a szövegtöredékekből a saját életére vonatkoztatható igazságokat és ítéleteket. Mindenesetre a Nemzeti Színháznak sikerült Madách művét és gondolatiságát a leghívebben szolgálni. No persze az előadás megtekintése előtt célszerű lehet mozgósítani Az ember tragédiájával kapcsolatos tudásunkat, akár bele is lapozhatunk a Madách-műbe, hiszen Vidnyánszky-rendezésnek nem célszerű ad hoc nekimenni.

Madách Imre: Az ember tragédiája
Nemzeti Színház
Rendező: Vidnyánszky Attila
Szereplők: Ács Eszter, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor Csurka László, FarkasDénes, Fehér Tibor Herczegh Péter, Mátyássy Bence Mészáros Martin, Nagy Mari, Nagy Márk, Rubold Ödön, Schnell Ádám, Szabó Sebestyén László, Szép Domán, Tóth Auguszta
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Díszlet: Olekszandr Bilozub
Dramaturg: Verebes Ernő
Koreográfus: Bozsik Yvette
Rendező asszisztens: Trimmel Ákos
Bemutató: 2018. október 19.
Következő előadások: 2018. november 18., 19., 20., 21., december 21., 22., 27.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben