×

Hogy kerül az orgona a tornaterembe?
Interjú a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatójával
Király Eszter
2018 // 11. 05

Szamosi Szabolcs orgonaművész-ügyvezető igazgatót többek között bekészített, de végül zsebben maradó fülhallgatókról, a muzsika csomagolásáról és zeneművek korhatár-besorolásáról is faggattuk.

19 megye, 223 település, több mint 1000 koncert évente: a Filharmónia Magyarország ifjúsági bérletsorozata kétségkívül a legnagyobb fiatalokat célzó komolyzenei projekt az országban, sokan a legnagyobb virtuális koncertteremként emlegetik. Évente 280.000 gyereket érnek el az ifjúsági koncertekkel – ez egy döbbenetesen magas szám. Milyen célok vezetik Önöket?

A legfontosabb távlati célunk, hogy a jövő koncertlátogató közönségét építsük. E téren a Filharmónia Magyarország egyedülálló szerepe itthon teljesen egyértelmű. Az Ön által is említett szám többszöröse annak, amit az utánunk következő Magyar Állami Operaház és a hazai szimfonikus zenekarok együttesen elérnek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen program szerepe, mondjuk, egy zenei pályára készülő növendék életében megkerülhetetlen. Ugyanakkor, ahogy számos kutatás, például Freund Tamás neurobiológus munkássága is igazolja, azoknak is pótolhatatlan segítséget nyújt a zene, akik nem muzsikusnak készülnek, hanem az élet más területein szeretnék megállni a helyüket. Kimutatható, hogy egyéb készségek, képességek is jelentősen javulnak a zene révén. A lányomnak például számolási problémái voltak, diszkalkuliát állapítottak meg nála, a feleségem pedig történetesen pszichológus, aki ezt mérni tudja. A lányom hegedülni kezdett, és két évvel később többszörösére javultak az eredményei.

Hogy lehet egy programot ilyen sok gyerekre „szabni”?

Bár mindenki igényét nem lehet kielégíteni, fontos, hogy a sorozat a lehető legváltozatosabb legyen, hogy a gyerekek a komolyzenének minden ágával találkozzanak. Mindenhol három alkalomból áll a bérlet, ezek közül legalább egy mindig szimfonikus zenekari produkció. De emellett például a capella együttes, jazztrió, népzenei formáció, operaénekes és táncművész is szerepel a programban. Ezeket a lehetőségek szerint igyekszünk kombinálni, törekszünk arra, hogy a zene mellett a tánc is szerepet kapjon, és hogy a program minél interaktívabb legyen. Sokszor vetítés is kíséri a műsort – célunk a 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket teremteni. Ez a változatosság egyedülálló, hiszen azzal, hogy mi a legizgalmasabb programokat vásárolhatjuk meg, a színvonal magas, az összhang színes.

A sokszínűség valóban szembetűnő: októberben például a Fool Moon járta Vas és Békés megyét, a Sárosi Trió Szabolcs megyében, Fülep Máté operaénekes pedig Borsod megyében szerepelt. Kiket találunk még a közreműködők sorában?

Fellép az ország majd minden szimfonikus zenekara, a világhírű Cantemus kórus, neves népzenei együttesek, operaénekesek, de fantasztikus programmal készül például a Talamba Ütőegyüttes, az In Medias Brass rézfúvós kvintett, az Oláh Dezső Trió vagy épp Lukácsházi Győző, aki a zenei ismeretterjesztés kiváló mestere és a Bartók Rádió műsorvezetője is.

Általános- és középiskolásoknak kínálnak bérletet, így feltételezem, hogy az életkori sajátosságokat is figyelembe veszik a program összeállításakor.

Azt gondolom, hogy a zene kortalan, annak a csomagolása az, ami eltérő lehet egy általános iskolás vagy középiskolás felé. Meghatározó például a moderátor, aki hidat teremt a zene és a gyerekek között: ő motiválja őket arra, hogy figyelemmel vegyenek részt a koncerten, bevonódjanak, válaszoljanak a kérdésekre. Nagy szerepe van abban, hogy amikor a koncert után a fiatalok hazamennek, elővegyék akár ugyanazt a zeneművet, és – azután, hogy a hangversenyen közösen játszottak egy ritmusgyakorlatot, vagy megfigyelhették egy kortársukat a zongora mellett – már nyitottabb füllel hallgassák azt. Lakner Tamás nagyon sok koncertünkön vállalja a moderátori szerepet, például ő a házigazdája az Erkel Színházban megrendezett Mesélő muzsika sorozatnak is. Zseniális az, ahogy egy 1700 fős teremben is meg tudja szólítani a gyerekeket, ahogy leköti a figyelmüket.

Ezek a koncertek a tanórai zenei nevelést segítik, jellemzően osztályszinten, szervezetten látogatják azokat a gyerekek. Nem lesz ettől egyfajta kötelező jellege?

Fontos, hogy az ifjúsági koncertjeink tanítási időben, de nem tanítási keretek között valósulnak meg: kevés az olyan iskola, amely a részvételt kötelező feladatként tálalja. Ezt egyébként szomorúan mondom, mert nem bánnám, ha minden gyerek találkozhatna az élő zene élményével. Külföldön, egyes országokban vannak is kötelező zenei programok gyerekek számára. A hangversenyeinken sokféleképpen vesz részt ez a korosztály: van, ahol az iskola teljes mértékben rábízza a szülőre a választást, és olyan is, ahol az intézmény megvesz két csoportos bérletet, és forgatja a résztvevő osztályokat az évad során. A mi dolgunk, hogy ha már odajött a gyerek, akkor jól érezze magát. Igaz, hogy húsz fővel, kiscsoportban hatékonyan lehet dolgozni, de nekünk a hivatásunk az, hogy minél több gyereket szólítsunk meg: ahhoz, hogy minden fiatalt elérjünk Magyarországon, az eredetileg kijelölt úton kell haladni. Folyamatosan kísérletezünk és fejlesztjük a programjainkat, szép eredményeket is érünk el: nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk például a tanároktól, és az szintén mérhető siker, hogy a fiatalok odajönnek unalommal és fülessel felszerelkezve – ami aztán valahogy mégsem kerül be a fülükbe.

A Filharmónia Magyarország szlogenje így szól: „Közel hozzuk a zenét.” Ez valahol azt is magába foglalja, hogy a zene „a saját lábán” nem jut el mindenhová. Milyen kihívásokkal szembesülnek az ifjúsági koncertekkel kapcsolatban?

A 280.000 egy gyönyörű szám, de megjegyzem, hogy négyszer ennyi iskolás van Magyarországon. Szeretnénk meggyőzni a tanárokat arról, hogy ez mennyire fontos, és hogy mindenképp adjanak lehetőséget a tanulóknak arra, hogy eljöjjenek ezekre a koncertekre. A következő nehézség, amit át kell hidalni, hogy vannak olyan térségek, hátrányos helyzetű kistelepülések, ahol nincs meg az egy koncert megrendezéséhez szükséges minimum létszám, vagy pedig súlyos gondot okoz még ez a valóban alacsony, 1400 forintos bérletár is. Próbálunk erre pályázatok révén megoldást találni, illetve olyan programot összeállítani, amelynek van válasza a 21. század fiataljainak impulzuséhségére, ugyanakkor kisebb településeken is megvalósítható. Olykor kihívást jelent egy-egy hangszer, mondjuk, egy orgona vagy egy versenyzongora hiánya vagy szállítása. Amikor pedig már ott vagyunk a koncerten, akkor jönnek azok a feladatok, amiket művészként kell megoldani. Utólag az ember mosolyogva meséli, de helyben azért nem mindig kellemes, hogy reggel háromnegyed nyolckor kell, mondjuk, Bach D-moll toccata és fúgáját orgonálni úgy, hogy két óra volt az odaút, és ha mázlink van, az iskola fűtött aulájában van a koncert, ha pedig nincs, akkor a fagyos tornateremben. A vidéki művelődési házakban sem olyanok a körülmények, mint a Müpában vagy, mondjuk, a pécsi Kodály Központban – de ezt vagy szívvel-lélekkel csináljuk az adott körülmények között, vagy nem csináljuk sehogy.

Orgonaművészként Ön másképp lép színpadra, amikor gyerekek ülnek a közönség soraiban?

A hangszerhez semmiképp sem nyúlok másképp. Legfeljebb abban van eltérés, ahogy megszólítom a gyerekeket, ahogy mesélek nekik. Bár a családi programokon sokszor a kisebbeknek kitalált történeteket hasznosíthatom a felnőttek esetében is: ha kicsit mosolyognak is rajta, mégis sokkal érthetőbbé válik számukra az, amit a zenéről el szeretnék mondani. A gyerekek nyelvét a felnőttek is értik. Ha az orgonát például várkastélyhoz hasonlítják, egy Bach-művet egy rajzfilmrészlettel magyaráznak el, az mindenki számára könnyebbé teszi a befogadást és a kinyílást a zene felé.

Ön öt gyermek édesapja: hogy látja, miben más egy zenészcsaládba született gyerek és egy olyan fiatal viszonya a zenéhez, aki nem kapott semmiféle „hangzó útravalót”?

A zenészcsaládban felnövőknél sem magától értetődő a komolyzene iránti rajongás. Az első gyereknél még lehet arra apellálni, hogy ha az autóban is klasszikus zenét hallgatunk, akkor biztosan megszereti – de ahogy egyre nagyobbak lesznek a gyerekek, szükségszerűen növekszik az életükben a könnyűzene jelentősége. Természetesen ezt én nem tiltom, s nem is korlátozom. Szerintem akik zenészcsaládban élnek, vagy olyan környezetben, ahol szeretik és hallgatják a komolyzenét, azok egy sokkal szélesebb látókört, nyitottabb hozzáállást nyerhetnek. Például, noha az én gyerekeim is átkapcsolnak a kedvenc könnyűzenei csatornáikra, ha megkérdezem tőlük, van-e kedvük hangversenyre menni, nem fanyalognak, hanem örömmel jönnek. És állásinterjúkon is találkoztam már sok olyan munkatárssal, akinek nem voltak muzsikusok a szülei, csak egyszerűen kedvelték a komolyzenét, és sokat hallgattak. A Filharmónia Magyarországnál sem csak zenész végzettségű emberek dolgoznak, de a nyitottsága mindenkinek megvan. Gyakran az ő számukra is tartok egy afféle „mini ifjúsági koncertet”, ismertetőt, amelyen az épp soron következő műről és koráról, hátteréről, kottájáról, hangszerösszeállításáról stb. beszélek. Az ilyen jellegű tudás mindenkinek az előnyére válhat, csak a felnőttek ebben sokszor szemérmesek.

Lehetne-e a filmekhez hasonló korhatár-besorolásos karikával ellátni a zeneműveket?

Nem. Tartom a korábban elmondottakat: a zene kortalan. A gyerekek nagyon befogadóak, sokkal nyitottabbak, mint gondolnánk. Éppen a felnőttek azok, akiknél óvatosabban nyúlnék egy-egy műhöz, hiszen a felnőtt látogatók elvárásokkal érkeznek a koncertre, a legnépszerűbb műveket szeretik hallani, Csajkovszkijt, Rahmanyinovot, Beethovent vagy Mozartot. Tisztelet a kivételnek, a kortársakkal vagy Bartókkal már nehezebben barátkoznak meg – pedig ha csak a több mint százéves Kékszakállút nézzük, Bartók zenéje ma már inkább a romantikához áll közel, mint a 21. századhoz. A gyerekeknek viszont nem kellenek a karikák. Talán az operák között van egy-kettő, amelyik eleve „korhatáros” – a zene szempontjából azonban nem szükséges korhatárt szabni. Az viszont igaz, hogy a megfelelő részlet megtalálása, kiemelése valóban szakmai felelősség, ahol a zeneművek tudásán túl a gyerekek ismerete is elengedhetetlen.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben