• Így készült – Szekrényes Miklós műhelyesszéje

    2021.06.21 — Szerző: Szekrényes Miklós

    A gyöngyösi születésű író, tanár, fociedző Szekrényes Miklós legutóbbi Élni olyan/Meghalni olyan című novelláskötete megírástörténetét meséli el. Emelkedések, zuhanások, visszaszokások, múltból és jövőből kinyúló segítő kezek sztoriját. És azt, hogy hogyan lesz a rendből káosz, majd a káoszból rend.

  • Szekrényes Miklós  Kép forrása
    Szekrényes Miklós
    Kép forrása

    Amikor a kötet első darabját írtam, egyáltalán nem gondoltam, hogy az a szöveg majd egy kötet része lesz.

    2005-ben még élt az apám, még élt a rajongva szeretett mátrafüredi nagymamám is. Sajóvámoson laktam. Magyar nyelvet, irodalmat, médiaismeretet és labdarúgást tanítottam a helyi általános iskolában. Ekkoriban jelent meg az első írásom az Iskolakultúra című folyóiratban: A gyilkos tekintete – A narrátor pozíciója Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című kisregényében és Fehér György Szürkület című filmjében. Ez az esszé talán a legjobb szövegem. Negyvenéves voltam akkor.

    Ezután öt év szünet következett, majd egy szalonnai focimeccs és a romagyilkosságok hatására írtam egy novellát.

    A Bárka Online közölte. Néhány nap múlva Anders Behring Breivik Utoya szigetén meggyilkolt több tucat fiatalt, miután az Oslóban felrobbantott bombájával nem sikerült elég embert megölnie. Összesen hetvenhét ember halt meg. A szigeten egyenként vadászta le az áldozatait. A fejükre adott le célzott lövéseket. Az Ambient című novellámban egy falusi focimeccs résztvevőit mészárolják le, mintha csak egy számítógépes játék szereplői lennének.

    Közben 2006-tól Sajóvámosi Művészeti Staféta (SMS) néven szerveztem programsorozatot. Könyvbemutatók, beszélgetések, néha egy-egy koncert, egyszer egy film. Évente öt-hat alkalom. Nagy nevek. Esterházyval indultunk. Aztán jött Garaczi (többször is), Vámos Miklós, Tóth Krisztina, Varró Dani, Bartis Attila, Csaplár Vilmos, Böszörményi Gyula, Parti Nagy Lajos, Kemény István, Palya Bea, Darvasi Laci, Szabó T. Anna, Dragomán György, Nagy Ildikó Noémi, Miquéu és Baltazar Montanaro, Láng Zsolt, Szalóczi Dani, Egressy Zoli, a Sebő együttes, Karafiáth Orsi, Valachi Anna, Grecsó Krisztián, Tallér Edina. Némelyik vendéggel jó viszonyba keveredtünk, egyszer Garaczi az egyik mélem szövegét – előzetes beleegyezésemmel – beemelte egy novellájába. Évekkel később már én kértem meg őt, hogy visszalophassam a novellarészletté vált szöveget.

    bb

    Tavasz volt. Egressy Zoli és Kéri Piroska is írt, hogy egy szombati napon Sajólászlófalván lesznek, barátommal, Richárddal, aki sokáig támogatója és állandó látogatója volt az SMS programjainak, menjünk, nézzük meg Zoli ottani fellépését. Richárd Gyöngyösön lakott, eleve késve érkezett Sajóvámosra, mert Sajószentpéter környékén óriási dugó lassította a forgalmat. Ezért közölte, hogy arra biztosan nem megyünk Sajólászlófalvára. Egyetlen lehetőségünk maradt, Miskolcon áthaladva, kerülőúton közelíteni úticélunk felé. Miskolcot elhagyva az út helyén egy krátert találtunk, mintha bombatalálat érte volna. Próbáltuk a leszakadt részt egy erdei úton megkerülni, ám amikor visszaértünk volna a műútra, egy lelakatolt sorompó zárta el a karnyújtásnyira lévő, Sajólászlófalvára vezető utat. Zolival és Piroskával folyamatosan telefonos kapcsolatban voltunk. Minden újabb nehézségről és reményről beszámoltunk nekik. Jócskán elmúlt dél, amikor végleg feladtuk. Este mindkettejüknek megírtam mélben Sajólászlófalvára való el nem jutásunk hitelesen stilizált történetét. Másnap epret szedtem épp a kertben, amikor pittyent egyet a telefonom. Üzenetem érkezett Zolitól, és csak annyi állt benne, Miklós, ez egy gyönyörű írásmű. Aznap olvastam egy felhívást a Litera portálon, hogy egy mutatványszöveg beküldésével lehet pályázni arra, hogy egy héten keresztül szabadnaplót írhasson bárki, akit képesnek gondol rá a szerkesztőség. Éjszaka átdolgoztam a Zolinak írt mél szövegét, aztán elküldtem a literásoknak. Másnap jött is a válasz, hogy enyém lesz az augusztus 20-át is magába foglaló hét. Napi ötezer karakter. Akkor apám még élt, sőt pont azon az augusztusi hétvégén meg is látogattak. Londonban éppen az olimpia záróünnepsége zajlott, amikor anyámmal megbeszéltem telefonon az időpontot. Aznap született a kötet első darabja, az Arany, kapu, telefon, amivel a szabadnaplót is indítottam. Apám nem volt jól. Sokat fogyott. Utoljára azon az augusztusi hétvégén tudott eljönni Sajóvámosra. Amíg a szabadnaplót írtam, napi nyolc-tíz órát dolgoztam a négy-ötezer karakteres szövegeken, mégis úgy éreztem, a többségük stílusa, hangütése, szóhasználata kimódolt. Mintha verset írnék, kényszeresen arra törekedtem, hogy valamiféle belső ritmust hozzak létre a szövegeimben. Az első kivételével nem is éreztem őket jól sikerült munkáknak. Nagy teher esett le rólam, amikor az utolsót is elküldtem. A szerkesztőm, Szekeres Dóra azt írta, öröm volt velem dolgozni, én pedig hálás voltam neki ezért a mondatért.

    Közben apám állapota tovább romlott, a valaha sportos, erős fizikumú ember hatvanhat kilóra fogyott. Minden héten beszéltünk, és ő minden héten elmondta, hogy nem tud visszahízni egy dekát sem, úgyhogy karácsony környékén, amikor megkaptam a hírt, hogy nekem ítélték abban az évben a Litera Szabadnapló-díját, már én is hatvanhat kiló voltam.

    Harmincadikán volt a díjátadó a Trafóban. Készült ott egy kép. Egy negyvenhét éves, görnyedt, csontsovány vénember fog kezet Keresztury Tiborral.

    Keresztury Tibor és Szekrényes Miklós a Litera Szabadnapló-díjának átadóján  Kép forrása: Szekrényes Miklós
    Keresztury Tibor és Szekrényes Miklós a Litera Szabadnapló-díjának átadóján
    Kép forrása: Szekrényes Miklós

    Elkezdtem dolgozni egy novellán. Nagyon lassan haladtam. Nem tudtam, mit akarok vele. Hetente konzultáltunk róla a bátyámmal. Tavasszal az apám kórházba került. Nyár elejére kritikusra fordult az állapota. A bátyámmal hetente váltottuk egymást az ágyánál, hogy tehermentesítsük édesanyámat. Haldoklott. Senkit nem láttam még haldokolni. Homályba burkolódzó tekintetében már csak a csalódás és a szégyen reszketeg fényei csillantak meg néha. A csalódásé, hogy a teste hagyta cserben, nem az agya, amelynek meszesedését annyiszor vizionálta anyja halála óta. És a szégyené, hogy ez a valaha daliás test teljesen kiszolgáltatottá tette. A testvérem volt mellette, amikor meghalt, én az iskola augusztus 20-i műsorát szerveztem Sajóvámoson. Másnap váltottam volna a bátyámat. Ehelyett másnap már a temetés szervezése körül tébláboltam. A bátyám mindent intézett. Jó, hogy nem te voltál mellette, amikor meghalt, mondta. A temetés után mentem vissza Sajóvámosra, szerveztem tovább a műsort. Az egyik kislánynak Svájcba küldtem egy YouTube-linket, hogy a videó alatt hallható dalt gyakorolja. Anyám egyedül maradt Gyöngyösön, sokat telefonáltunk. Aggasztó híreket közölt az édesanyjáról, az én szeretett nagymamámról. Kórházba került, ugyanarra a folyosóra, ahol apám meghalt. Aztán egyik nap nagymama hívott. Tisztán csengett a hangja. Kisfiam, mondta, mert mindig így szólított. Mesélte, hogy Mikszáthot olvas, mert olvasni még bír, de egy idő után az is fárasztja. Az jó, nagymama, Mikszáth az jó, mondtam. Derűs volt a hangja, nem panaszkodott. Másnap jött a telefon, hogy meghalt. Majdnem pontosan egy hónappal apám után. Összeomlottam. Kilencvenhét éves volt, de nem akartam elfogadni, hogy mi túléljük őt. Mintha magát a jót vonták volna ki az életemből. Végigcsináltam a temetést. Templom, szakadó eső Mátrafüreden. A jó halott, tort ül a rút viszály. Anyám szörnyűségeket mesélt. A bátyám kimenekült a folyosóra cigarettázni. Tizenhárom év után visszaszoktam én is. Sok volt nekem ez a két halál, sok az a rengeteg gyomorforgató történet. Amikor a bátyám nem volt ott, anyám bezárta az ajtót, és mesélt. Órákon át. Moccanni sem tudtam a rettenettől. Ránk esteledett.

    Szekrényes Miklós Benedek Szabolccsal, a kötet fülszövegének szerzőjével  Kép forrása: Szekrényes Miklós
    Szekrényes Miklós Benedek Szabolccsal, a kötet fülszövegének szerzőjével
    Kép forrása: Szekrényes Miklós

    Augusztus 20-án Sajóvámoson vagyok, a gyerekek jó műsort tolnak, a Svájcból hazatért kislány szépen énekel. Elborít a gyász. Nem tudok úrrá lenni rajta. Az sem segít, hogy befejezem végre a novellát. A címe Meghalni olyan, a Műútban jön. Gyorsan megírom a párját is,Élni olyan. Aztán még egy novellapárt. Vissza. Oda. Gyakorlatilag kész egy magánmitológia váza. Már csak ki kell tölteni a hézagokat. Amin évtizedekig rágódtam, most tisztán áll előttem. Bármiről írok, ugyanonnan próbálok elrugaszkodni. Mint a hatvani kórház tetejéről a kopasz kislány. Álmok, emlékfoszlányok és valamiféle alternatív valóság darabkái csörögnek a pohárban. Mindig kijön legalább két hatos. Néha három. Egyenként is próbálom, párban és hármasban is. Hiába hízom vissza, miután újra cigarettázni kezdek. Elkap a stroke. Megmutatja, milyen lehet egy élet nélküli létezés végén megsemmisülni. Elköltözöm Sajóvámosról. Előbb Miskolcra, majd Szolnokra.

    Pusztítom magam, hogy érezzem, létezik, aki pusztul. Egy fél évig még munkám sincs, csak kiadásaim vannak. Nem tudom, hogy találnak rám azok, akik miatt még életben vagyok.

    A tesóm, a gyerekeim meg néhány barát oké, mert ők sosem veszítettek el. De lesz egy nő, aki hisz bennem, lesz egy fiatal pszichológusnő, akit sokkolok az egyik novellámmal, és aki továbbiakra inspirál, lesz egy szerkesztő, Nagygéci Kovács Jóska, aki rendet lát a káoszban, lesz egy munkahely, ahol elfogadnak, lesznek önzetlen emberek, akik segítenek megjelentetni a könyvem, akad egy kiadó, amelyik kiadja, amit írtam, lesz egy munkatársam, László Cecília, aki hihetetlen empátiával fantasztikus borítót tervez. Jenei Gyula felkér egy kritikust, Dérczy Pétert, aki nagyon figyelmesen elolvassa, érzékenyen elemzi az írásaimat, lezárásként pedig ezt írja: Szóval csak azt akarom mondani, hogy Szekrényes Miklós Élni olyan/Meghalni olyan (kettős) című könyve nem kevés erénye mellett szerethető is. És előkerülnek a múltból és a jövőből jövő emberek, akik előbb a város, az ország, majd a világ különböző pontjairól fotókat küldenek, szurkolnak, bátorítanak. Hm, mondják, ha meghalni sosincs korán, akkor talán élni sem késő soha. Tudom, hogy nincs igazuk. De ott a kezükben a könyv. És hogy mi lesz ezután? Folyton pörögnek a kockák. Bárkinek kidobom a két hatost, ezért jobb engem elkerülni.

    borító

    Szekrényes Miklós: Élni olyan/Meghalni olyan

    Napkút, 2020


  • További cikkek